‘Civil szervezetek’ kategória archívum
2022. május 2. hétfő
Csepel.hu

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a hagyományőrző Országos Öregtáncos Találkozót a Csepeli Munkásotthonban május elsején. Az eseményen tizenöt együttes mintegy háromszáz táncosa vett részt. A vendégeket Borbély Lénárd polgármester köszöntötte, aki anyák napja alkalmából az édesanyákhoz is kedves szavakat intézett. Megemlítette, hogy a kerület nemcsak fizikailag, hanem kulturális értelemben is megújul, ez a mostani találkozó pedig egyedülálló. Köszönet illeti a szervezőket, akik összefogják és támogatják a táncosokat.
Nagy József, a Munkásotthon Alapítvány kuratóriumi elnöke emlékeztetett rá, hogy a Munkásotthon fennállásának bő száz éve alatt mindig kiemelt figyelmet fordított a hagyományőrzésre. A tánc hatalmas érték, amely fizikailag és lelkileg is megerősít. Az öregtáncosok találkozóját kétévente rendezik meg, amely egy fellépési lehetőség, jó hangulatú baráti, szakmai összejövetel. (tovább…)
Beküldve a(z) Életmód, Érdekes, Önkormányzat, Ünnepek, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Csepel retro, Csepel-sziget, Csepel.info, Közterületek, Rendezvény, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2022. május 2. hétfő
Csepel.hu
Április 25-27-e között rendezték meg a kerületi atlétikai diákolimpiát a Csepel SC Alapítvány Béke téri stadionjában. Négy korcsoportban vetélkedtek egymással az általános iskolák csapatai.
Az utóbbi évek hagyományainak megfelelően a Kazinczy és a Szárcsa iskolák csapatai szerepeltek a legeredményesebben, de dicséret illet minden iskolát, amelyek felkészültek a versenyre és részt vettek a bajnokságon.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Közterületek, Oktatás, Rendezvény, Sport, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2022. április 30. szombat
Csepel.hu

Pontosan 19 óra 20 perckor rajtolt el az első kerékpárversenyző a Csepel Művek főbejáratától a Kárpátok Kerékpáros Futárversenyen április 29-én. Az időpont jelképes, mivel 1920-ban a Weiss Manfréd Gyár több millió lőszerrel segítette Lengyelországot a bolsevik Szovjetunió elleni háborújában. A nemzetközi versenyen huszonkét csapat csaknem száztíz kerékpározója vett részt.
A sportolókat köszöntötte, majd a díjakat átadta Borbély Lénárd polgármester, valamint Maciej Szymanowski, a varsói Wacław Felczak Intézet igazgatója, Tomasz Wójcik versenyigazgató és Laurinyecz Imre, a Wacław Felczak Alapítvány budapesti igazgatója. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Közlekedés, Közterületek, Rendezvény, Sport, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 6 hozzászólás »
2022. április 29. péntek
Csepel.hu

Csepelen rendezik meg április 29-én a Kárpátok Kerékpáros Futárversenyt. Az esemény kapcsán a Lengyel Intézetben tartottak sajtótájékoztatót, melyen Borbély Lénárd csepeli polgármester mellett részt vett: Maciej Szymanowski, a varsói Wacław Felczak Intézet igazgatója, Tomasz Wójcik versenyigazgató és Laurinyecz Imre, a Wacław Felczak Alapítvány budapesti igazgatója is.
A nemzetközi versenyt 1975-ben hívták életre, a II. világháború idején működő lengyel földalatti állam hősies futárainak emlékére. A verseny az eredeti elképzelések alapján Lengyelország, Szlovákia és Magyarország országútjain zajlott egészen 2000-ig. A megmérettetést 2009-ben indították újra, mára pedig része lett a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) éves versenynaptárának. Az esemény különlegességét a földrajzi környezet, a történelmi háttér, valamint a híres sportolók adják. A versenyt 2019 óta Wacław Felczak emlékének szentelik, aki létrehozta a lengyel földalatti állam futárhálózatát és egyben a Jagelló Egyetem kiváló történészprofesszora is volt. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Közlekedés, Közterületek, Külföld, Megemlékezés, Rendezvény, Sport, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 2 hozzászólás »
2022. április 29. péntek
Csepel.hu

Az áprilisi képviselő-testületi ülésen egyhangúlag elfogadták a csepeli rendőrkapitányság éves beszámolóját, amelyből kiderül, a 2021-es év közbiztonság szempontjából az elmúlt 10 év eddigi legkiemelkedőbb éve volt.
A testületi ülés napirendje előtt Borbély Lénárd polgármester a testület nevében köszöntötte a közelmúltban minisztériumi díjazásban részesült csepelieket. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Bercsik Károly, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Katasztrófavédelem, Közpénzek, Közterületek, Pártok, Rendezvény, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 2 hozzászólás »
2022. április 28. csütörtök
Csepel.hu

A Csepeli Fasang Árpád Alapfokú Művészeti Iskola Szín-Pad-Kép Tagintézménye és a Nagy Imre Általános Iskola 21. alkalommal hirdette meg a „Csepel-sziget Ifjú Tehetségei” regionális képző- és iparművészeti pályázatát. Idén 190 alkotó kapott oklevelet és ajándékot kimagasló teljesítményéért.
A fődíjakat és a különdíjak Morovik Attila alpolgármester, Tóth Endre, a Dél-Pesti Tankerületi Központ igazgató-helyettese, Fodor Annamária, a Nagy Imre Általános Iskola intézményvezetője és a szakmai zsűri képviseletében Lázár Zsuzsa, a Budai Rajziskola igazgatója adták át. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Csepel.info, Kultúra, Oktatás, Rendezvény, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2022. április 27. szerda
Csepel.hu

Csepelen rendezik meg április 29-én a Kárpáti Futárverseny nevű nemzetközi kerékpárverseny egyik rövidtávú szakaszát.
A versenyt a második világháború idején működő lengyel föld alatti állam hősies futárai tiszteletére hívták életre 1975-ben, s hamarosan az európai, sőt világszinten is a tehetséges fiatalok egyik legfontosabb eseményévé vált.
(tovább…)
Beküldve a(z) Életmód, Érdekes, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Külföld, Megemlékezés, Rendezvény, Sport, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2022. április 27. szerda
Csepel.hu

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2022. április 29-én (pénteken) 17 órától nemzetközi kerékpárverseny miatt a Teller Ede út Színesfém utca és Posztógyár utca közötti szakasza lezárásra kerül.
A lezárás várhatóan 22 óráig tart. A verseny ideje alatt a 179-es autóbusz terelt útvonalon közlekedik, valamint a Teller Ede úthoz csatlakozó mellékutcákba kizárólag a lakóingatlanjaik megközelítése céljából érkező autók hajthatnak be. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Közlekedés, Közterületek, Rendezvény, Sport, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 2 hozzászólás »
2022. április 25. hétfő
Csepel.hu

Pénteken Szekszárdon a Szezonnyitó versenyen indultak fiatal futóink, akik felkészültségüket igazolva kivétel nélkül új egyéni rekordot elérve állhattak fel éremátvételre a dobogó valamelyik fokára.
100 m síkfutásban Bakó Martin Attila a népes mezőnyben 11,36 mp-el második, Csuka Krisztofer 11,56 mp-el harmadik helyezést ért el, míg távolugrásban 607 cm-es eredményével megnyerte versenyét. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Sport, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2022. április 22. péntek
1970. április 22-én Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató mozgalmat indított el a Föld védelmében. Azóta a diákból az alternatív energiaforrások világhírű szakértője lett.
Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Ünnepek, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Környezetvédelem, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások