‘Európai Unió’ kategória archívum

ByeAlex: a döntő már csak ráadás

2013. május 18. szombat

Magyar Hírlap

A szombati döntőt már csak ráadásnak tartja ByeAlex, aki sokak meglepetésére jutott be a malmői Eurovíziós Dalfesztivál 26-os fináléjába Kedvesem című dalával. A magyar énekes-dalszerző a szombat esti döntőben 17-ikként fogja előadni a Kedvesem című dalt. A finálét az M1 élőben közvetíti.

“A döntő már csak ráadás. Nincs olyan célom, hogy mondjuk előrébb végezzek, mint Wolf Kati két évvel ezelőtt. Ő sem azért lett 22., mert nem volt olyan jó énekes, mint az előtte végzők, de a döntőben a szavazás már nem erről szól. Az elődöntő viszont igazi rosta, abban annyira nem érvényesülnek a politikai vagy lobbiszavazások, mint a döntőben” – fogalmazott ByeAlex az MTI-nek pénteken adott interjúban.

(tovább…)

Orbán: Béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak

2013. május 17. péntek

Fidesz.hu

A háziorvosok és a tanárok bérének megemelését, valamint egy népesedési program elindítását említette a következő időszak feladatai között Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A kormányfő a rádióinterjúban a szerdán közzétett GDP-adatokat úgy kommentálta: minden a kabinet tervei szerint halad, a magyaroknak sikerült elhárítaniuk a 2012-es európai válsághullámot, Magyarország már az egész világ szerint jobban teljesít, ám még nem elég jól. Jól ugyanis majd akkor teljesít, ha mindenki, aki munkából akar megélni, talál a képességeinek megfelelő állást, és tisztességes körülményeket képes biztosítani magának és családjának – mondta.

(tovább…)

Orbán: Magyarország megérdemli, hogy sikeres legyen

2013. május 16. csütörtök

Fidesz.hu

Európa jelenlegi problémáinak jellemző vonása a gyengülő versenyképesség – állapítja meg Orbán Viktor a Euromoney májusi kiadásának Magyarországról összeállított ismertetőjében.

A miniszterelnök a Londonban szerkesztett nemzetközi gazdasági-pénzügyi folyóirat mellékletében kifejti: Európa a világnépesség 8 százalékát és a globális termelés 25 százalékát adja, viszont a világon összesen kifizetett szociális juttatások 50 százalékát Európában folyósítják.

(tovább…)

Orbán: Az erős Európához erős nemzetekre van szükség

2013. május 13. hétfő

Fidesz.hu

Történelmi hibának nevezte Orbán Viktor miniszterelnök a Helsinki Egyetemen tartott beszédében, hogy a posztkommunista országok a diktatúra összeomlása után nem csatlakoztak azonnal az Európai Unióhoz.

Ha ez megtörtént volna, ma az EU-nak is erősebb lenne a pozíciója – hangsúlyozta az egynapos hivatalos látogatáson Finnországban tartózkodó magyar kormányfő hétfőn Európa jövője címmel megtartott angol nyelvű előadásában, amelyben egyúttal sürgette a Balkán integrációjának folytatását.
(tovább…)

“Világos érveink vannak minden döntésünkkel kapcsolatban”

2013. május 12. vasárnap

Fidesz.hu/HírTV

A magyarok alapvetően szabadságharcosok, erőteljes nemzeti érzelmekkel; ezt hazafiasságnak is lehet nevezni – mondta a SIC Notícias nevű portugál hírtelevíziónak nyilatkozva Orbán Viktor.

A magyar kormányfővel készített interjút szombat este sugározta, vasárnap és hétfőn pedig többször megismétli a hírtelevízió.

(tovább…)

Eltúlzott deficit eljárás…

2013. május 12. vasárnap

Facebook, Csepel.info

csepel.info

Varga: az uniós zárolás nem fékezheti a gazdasági növekedés beindulását

2013. május 11. szombat

Hirado.hu

A kormány helyesen döntött, mikor úgy határozott, olyan intézkedéseket hoz, hogy arról a szégyenpadról, ahova az előző kormány 2004-ben ültette Magyarországot, fel tudjunk állni, és kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól – mondta Varga Mihály gazdasági miniszter az M1 Az Este című műsorában pénteken.

Mint mondta, a kormány magától ezt a lépést nem lépte volna meg, hiszen a kormány számításai szerint 2,7 százalék lesz az idei hiány. A brüsszeli intézmények azonban nem veszik figyelembe azokat az intézkedéseket, amiket az elmúlt években hoztak, és amelyek jelentős mértékben javítják az államháztartás egyensúlyát.

(tovább…)

A jövő építészei, a Pom-pom, a nagy Ho-Ho és Tesz-vesz város lakói a sétáló utcában

2013. május 9. csütörtök

Csepel.hu

Május 9-én a harmadik nagy városrehabilitációs program indulása alkalmából gyerekek lepték el a sétáló utca kövezetét. Kezükben krétával a kis rajzművészek hozzáfoghattak életük talán első „nagy” alkotásához. A méret a szokásos rajzlapnál tízszer és húszszor is nagyobb volt – így a vonalak húzásához enyhe túlzással egy kisebb tornaóra is járult.

A több száz harmadikos, negyedikes és felsős „megtervezte”, majd megrajzolta a sétáló utca és környéke, valamint a Szent Imre tér jövőbeli színes arculatát. Az egyik kislány meg is kérdezte az osztálytársait: „hazavihetjük szerintetek?” Ha a köveket nem is, de az alkotások és tervek egy részét igen, mert nagyon sok fotó készült ezekről. (tovább…)

Milliárdokból újul meg Csepel

2013. május 9. csütörtök

A harmadik városrehabilitációs projekt is megkezdődött

Csepel.hu

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes

A sorban immár a harmadik olyan nagy városrehabilitációs programot nyitják meg Csepelen, amely pályázatok segítségével, az EU-nak is köszönhetően valósulhat meg. Az Ady-projekt és a Csepel Kapuja után most a Csepel déli lakóközpontjának szociális rehabilitációja kezdődik el. A beruházás 1690 lakost érint, s megújul a Szent Imre tér is – mondta Ábel Attila alpolgármester a projekt elkezdéséről szóló tájékoztatóján a polgármesteri hivatalban május 9-én.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy úgyszólván már hazajár Csepelre, mert az utóbbi években több beruházást valósítottak meg a kerületben, mint az ezt megelőző évtizedben. A korábbi fővárosi vezetés magára hagyta Csepelt, ez azonban megváltozott Tarlós István főpolgármester idején. A fővárosi önkormányzat a jövőben is támogatja Csepel erőfeszítéseit, amely láthatóan sokat fejlődött az elmúlt két és fél esztendőben. (tovább…)

Rogán: Magyarországgal szemben rezsieljárás folyik

2013. május 9. csütörtök

Hirado.hu

A Fidesz frakcióvezetője szerint a nemzetközi támadások azóta erősödtek fel Magyarországgal szemben, amióta a kormány döntött a rezsicsökkentésről.

Rezsieljárás folyik Magyarországgal szemben, nem pedig demokrácia- vagy túlzottdeficit-eljárás – így reagált a fidesz frakcióvezetője a kedden megjelent Magyarországgal kapcsolatos uniós jelentéstervezetre. Az Európai Parlament portugál jelentéstevője szerint ugyanis összeegyeztethetelen az uniós szerződéssel a nemrég módosított magyar alkotmány.

(tovább…)