Rogán: Magyarországgal szemben rezsieljárás folyik

Hirado.hu

A Fidesz frakcióvezetője szerint a nemzetközi támadások azóta erősödtek fel Magyarországgal szemben, amióta a kormány döntött a rezsicsökkentésről.

Rezsieljárás folyik Magyarországgal szemben, nem pedig demokrácia- vagy túlzottdeficit-eljárás – így reagált a fidesz frakcióvezetője a kedden megjelent Magyarországgal kapcsolatos uniós jelentéstervezetre. Az Európai Parlament portugál jelentéstevője szerint ugyanis összeegyeztethetelen az uniós szerződéssel a nemrég módosított magyar alkotmány.

Rogán Antal azt mondta: Magyarországot a rezsicsökkentés visszavonására akarják kényszeríteni. Közben Mesterházy Attila MSZP-elnök Brüsszelben bejelentette: nem támogatnak semmi olyan uniós intézkedést, ami a magyar embereknek károkat okozna.

Rogán Antal Az Estében arról beszélt, hogy ez a jelentés a súlyos tévedésektől hemzseg, olyan állítások vannak benne, amelyek nem felelnek meg a valóságnak.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a nemzetközi politikai célzatú támadások azóta erősödtek fel Magyarországgal szemben, hogy  a kormány döntött a rezsicsökkentésről. „Tudjuk jól, hogy az európai nagyvállalatok érdekeit igen erőteljesen sérti, hiszen a profitjukat csökkenti a rezsicsökkentés, szerintem elmentek Brüsszelbe és azóta érdekes módon ezek a hangok igen erőteljesen megerősödtek a különféle nemzetközi intézményektől” – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

„Magyarországgal szemben nem túlzottdeficit-eljárás, nem demokrácia-eljárás zajlik, hanem rezsieljárás, mert a rezsicsökkentéssel van a baj, és azt szeretnék visszavonatni” –mondta.

Rogán Antal szerint Magyarországgal szemben több méltánytalanság és igazságtalanság fogalmazódott meg. A frakcióvezető emlékeztetett arra is, hogy a két jelentéstevő közül, az egyik nem is vállalta a jelentés aláírását, mert már ő is túlzásnak találta.

Rogán Antal arról véleménye szerint 3 százalék alatt lesz a költségvetési hiány Magyarországon. A politikus emlékeztetett arra, hogy tavaly ugyanezek a hangok hallatszottak, hogy nem lesz tartható a hiány, ezzel szemben nem a tervezett 2,7 százalék, hanem 1,9 százalék lett a deficit.

A politikus kiemelte: a magyar kormány most már második éve folyamatosan bizonyította, hogy 3 százalék alatti költségvetési deficitet tud produkálni, egyszeri bevételek nélkül is. „Egyszer már bebizonyosodott, hogy a magyar közgazdászok jobban számoltak, mint EU közgazdászai ezért ennyi türelem nekünk is jár, hogy be tudjuk bizonyítani, hogy igen ebben az évben is 3 százalék alatt fogjuk tartani a költségvetési deficitet” – mondta.

Forrás: Hirado.hu

26 hozzászólás “Rogán: Magyarországgal szemben rezsieljárás folyik” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    süket duma.

  2. Gordon szerint:

    Kell a rezsicsökkentés!

    MSZP = gázáremelés

  3. felix szerint:

    A fidesz még is ráemelt.

  4. Gordon szerint:

    Az mszp legfeljebb a minimálbért csökkentené hatalomra kerülése esetén.
    A Fidesz a gáz, a villany és a távhő árát csökkentette.

  5. felix szerint:

    Gordon!
    Honnan veszed ezt a hazugságot a minimálbérről.
    Mennyi volt a gáz a villany, a távfűtés ára a szociknál és mennyi most?

  6. ... Grün szerint:

    “Az adófizetőknek “csak” tízmillió forintjába került, a kormánynak viszont óriási presztízsveszteséget hozott az a nemzetközi szakvélemény, amelyet Martonyi János külügyminiszter a negyedik alkotmánymódosításról rendelt meg, hogy azzal “fellépjünk a Magyarországot érintő megalapozatlan támadásokkal szemben”. Csakhogy az elkészült jelentés szerint az alaptörvény-módosítás több pontja is vitatható, így meg is bukott az Orbán-kormány kettős mérce-elmélete.”
    .
    A fagylalt visszanyalt?! 😀
    .
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=644123&referer_id=toplist

  7. Erdőlakó szerint:

    Süllyedjen el szégyenében az MSZP!
    Csak emelték és emelték a rezsiköltségeket.
    Tönkre tették az országot, tönkre tették Csepelt.

  8. Ejj... szerint:

    zsidóeljárás

  9. Gordon szerint:

    Ennyire fáj a szociknak, hogy leküzdötték magukat 9%-ra.
    Szerintem azzal csak jót tesznek a rezsicsökkentés ügyének, hogy 1,5 millió ember írásos akaratát megpróbálják leköpni, hisz így a tömegek még jobban fogják utálni őket.

  10. sittre velük szerint:

    ez a rogán egy fasz. rezsicsökkentés előtt is volt már eljárás.

    minden MSZP-st és Fideszest börtönbe!!!

  11. großmutter szerint:

    Abszolút nem tekinthető hivatalosnak ez a 1,5 milliós szám. Vicc.

  12. hajós szerint:

    Rogán ócska hazugságokkal próbálja etetni a népet!
    Az EU-bizottsági jelentéstervezetnek abszolúte semmi köze nincs a rezsicsökkentéshez. Elmondom, mik a főbb pontjai:

    – az új alaptörvénnyel kapcsolatos nemzeti konzultáció egy vicc volt
    – a fidesz egypárti alkotmányt hozott létre a társadalmi konzultáció mellőzésével
    – az alkotmány ilyen tempójú és tartalmú módosítgatása sérti az EU-s alapszerződés több cikkelyét
    – problémák vannak az igazságszolgáltatás függetlenségében, nincsnenek kellő alkotmányos garanciák
    – az MTI mint hírforrás monopolhelyzetben van.

    Majd a jelentés a helyzet megoldására tesz javaslatokat, így pl. a negyedik alkotmánymódosítást lényegében vissza kell vonni, helyre kell állítani az Alkotmánybíróság jogait, visszahelyezni a kényszernyugdíjazott bírákat, változtatni a médiaszabályozáson, stb. Bővebben ld. http://eurologus.444.hu/2013/05/07/megszereztuk-orban-brusszeli-bizonyitvanyat/

    Egy dologról kurvára nincs benne egy árva kukk sem: a rezsicsökkentésről!

    Úgyhogy Rogán hazudik, mint a vízfolyás!

  13. Gordon szerint:

    großmutter szerint:
    2013. május 09., csütörtök – 12:00

    “Abszolút nem tekinthető hivatalosnak ez a 1,5 milliós szám.”

    A lényeg, hogy hatalmas társadalmi támogatottsága van a rezsicsökkentésnek, míg a szocik alig tudnak gyűjteni az áfacsökkentés mellett. Keverhetik a xart a kommancsok, de szavazatuk nem lesz belőle.
    A gáz,
    a villany,
    a távhő ára csökkent.
    A kormány jól végzi a dolgát.
    Hajrá Magyarország!
    Hajrá Csepel!

  14. ... Grün szerint:

    Röfike!
    Mivel a pártállásról nem kell nyilatkozni miért ne támogathatná aláírásával más világnézetű ember is a rezsicsöppentést?!
    Köszönjük fityesz! 😛

  15. Gordon szerint:

    Bárki támogathatja – ez a szép a demokráciában.
    A maszop-dk is támogathatná, ha egyetértene vele.
    De ők inkább emelést akarnak.
    Meg minimálbércsökkentést.

  16. ... Grün szerint:

    Noná, hogy támogatom!
    Két üveg sör az két üveg sör! 😛

  17. Gordon szerint:

    Te már ittál eleget! 😛

  18. felix szerint:

    Kell a rezsicsökkentés, különben sohasem lesz annyi mint a szociknál volt.

  19. Gordon szerint:

    Még szerencse, hogy 3 éve nincsenek kormányon a szabad demokraták és a szocialisták. Már kétszer annyi lenne a gáz ára, mint 2010 áprilisában( hisz előtte is radikális emeléseket hajtottak végre a tőkepárti balliberók).

  20. felix szerint:

    A Fidesz meg mindig kevesellte és tovább emelte.
    Most, hogy csökkent a világpiaci ár a csökkenés egy részét átengedi a lakosságnak.

  21. Gordon szerint:

    Ha leebajnai villanyár emelést akar, akkor nyugodtan jelentse be.
    A hajdu-bét károsultak már megismerték leebajnaiék igazi arcát – most legalább az egész ország megismeri.

  22. Gordon szerint:

    “Kódolt üzenetet küldött a nemzetközi pénzügyi köröknek Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc többek között azzal, hogy hatalomra kerülésük esetén bevezetnék az ingatlanadót, valamint a tandíjat. A balliberálisoknak minden támogatásra szükségük van a választások megnyeréséhez, ráadásul a nyugati érdekkörök nagyon szeretnék, hogy Bajnai mindenképpen tagja legyen a következő Országgyűlésnek. ”

    http://mno.hu/belfold/kiknek-uzent-bajnai-es-gyurcsany-az-ingatlanadoval-113060

  23. Kókusz szerint:

    Félix, grün, nagymami, hajós és a többi félkegyelmű!

    Ha nincs szükségetek a 10%-os csökkentésre, akkor megadom a bankszámlaszámom, és legyetek szívesek minden kónapban átutalni.

    Köszönöm!

  24. ... Grün szerint:

    “Akár egy hatalmas lufi is lehet a Fidesz aláírásgyűjtő akciója, és a köré szőtt, 1,5 millió támogatóról beszámoló kampány – derítette ki a Hír24. Egyik olvasónk a héten jelezte, hogy több kerületben is gond nélkül alá tudta írni a kérdőívet. Megnéztük, valóban így van-e. Az internetes aláírással kezdtük, és már itt meglepődtünk.”
    .
    http://www.hir24.hu/belfold/2013/05/08/meghekkeltuk-a-fidesz-rezsicsokkento-kampanyat/~~fokusz

  25. placcs szerint:

    Azt a k@rva! Mekkora felfedezés! Komolyan!!

    Ez akkora hír, hogy a sokktól az alkoholista Szanyi azonnal leszokik a piáról, Szentecki pedig töredelmes beismerő vallomást tesz minden mutyizós ügyében.

Itt lehet hozzászólni !