Orbán: Béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak

Fidesz.hu

A háziorvosok és a tanárok bérének megemelését, valamint egy népesedési program elindítását említette a következő időszak feladatai között Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A kormányfő a rádióinterjúban a szerdán közzétett GDP-adatokat úgy kommentálta: minden a kabinet tervei szerint halad, a magyaroknak sikerült elhárítaniuk a 2012-es európai válsághullámot, Magyarország már az egész világ szerint jobban teljesít, ám még nem elég jól. Jól ugyanis majd akkor teljesít, ha mindenki, aki munkából akar megélni, talál a képességeinek megfelelő állást, és tisztességes körülményeket képes biztosítani magának és családjának – mondta.

Arra a kérdésre, hogy mire akarják fordítani a gazdasági növekedésből eredő bevételeket, Orbán Viktor először is jelezte: végrehajtják az unió által javasolt, de nem a megszorítások irányába mutató intézkedéseket, például a bürokráciára fordított kiadások csökkentését és azt, hogy az egyszeri kiadásokkal szemben az állami vagyonból “mozgósítanak”. “És természetesen nem zárkózom el attól, hogy megemeljük a bankok, a multinacionális cégek adójának vagy éppen a tranzakciós adónak a mértékét”, ha az EU ragaszkodik ahhoz, hogy még javítani kell a költségvetési számokon – tette hozzá.

Ezen túlmenően tervei szerint a következő egy évben javítanak majd a praxisalapon működő, “legatyásodott” háziorvosok helyzetén, és szeretnék elindítani a pedagóguséletpálya-modellt is.

Emellett a tervek között szerepel egy népesedési program elindítása, hogy 25-30 év távlatában garantált legyen: az ország nem fogyni, hanem nőni fog. Megjegyezte, a felmérések szerint a magyar fiatalok több gyermeket szeretnének, mint amennyit később vállalnak, vagyis erős a családközpontú gondolkodás, ezért a gazdasági növekedés “jótékony árnyékában” el kell indítani egy ilyen programot.

Sikert hozhat a magyar válságkezelés

A más uniós tagállamokétól eltérő magyar válságkezelésről szólva úgy vélekedett, hogy bár Magyarország nem tudja befolyásolni az egész európai válságkezelést, “de a saját házunk táján olyan válságkezelést folytatunk, amelyről szerényen, de jó reményekkel mondhatjuk, hogy eltér a többiekétől, és talán éppen ezért sikeres is lesz”.

Orbán Viktor ismét kijelentette: nem hajlandó azokra megszorításokra, amelyeket az unió kér, vagyis a minimálbér- és a nyugdíjemelés marad, a személyi jövedelemadó kulcsát nem növeli a kormány, és a rezsicsökkenést sem vonja vissza. Brüsszelben nemcsak arról beszélnek, hogy a magyar gazdaság adatai szerintük nem lesznek jók, hanem azt is mondják, mit kellene tennie Magyarországnak. “És én azt sohasem hajtom végre, megmondom őszintén” – fejtette ki a miniszterelnök, amit azzal magyarázott, hogy az EU folyamatosan azt akarja, hogy a kormány vegyen el az emberektől.

Brüsszel és Magyarország vitája értékelése szerint egyébként abból fakad, hogy a nagy nemzetközi cégek a magyar kormány több intézkedésének, a bankadónak, a multiadónak és a rezsicsökkentésnek a visszavonását szeretnék elérné az EU-ban. “Erről szól Brüsszel és Magyarország vitája, az összes többi ügy, politikai, emberi jogi és egyéb ügy, csak ürügy” – mondta, majd az alapjogok magyarországi helyzetét vizsgáló európai parlamenti jelentés tervezetéről – amelyet a portugál, zöldpárti Rui Tavares mutatott be a múlt hét elején – szintén úgy fogalmazott: “a közjogi köntösben megjelenő” bírálatok is csak ürügyek a magyar gazdaságpolitika miatt, amely sérti a nagy nyugati cégek érdekeit. “Hogyan lehet kifogásolni az Alkotmánybíróság jogkörének bizonyos mértékű korlátozását, amikor a velünk egy közösségbe tartozó országok némelyikében még Alkotmánybíróság sincs?” – tette fel a kérdést példaként.

Azzal kapcsolatban, hogy Angela Merkel német kancellárt a minap arról kérdezték, lovasságot kell-e küldeni Magyarország ellen vagy sem, Orbán Viktor úgy fogalmazott: “a németek küldtek már lovasságot Magyarországra, tankok formájában jöttek, ne küldjenek, az a kérésünk. Nem volt jó ötlet, nem vált be”.

Nem politikai szempontok alapján születtek döntések

A miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban visszautasította azt a vádat, amely szerint politikai szempontok alapján születtek döntések a trafikpályázaton. Orbán Viktor egyúttal nyomatékosította: a kormány nem hajlandó arra, hogy elhalassza a tervezett szerződéskötéseket.

A kormány nem hajlandó arra, hogy elhalassza a tervezett szerződéskötéseket – tette egyértelművé a dohányboltokkal kapcsolatban a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a megállapodások megkötése után a pályázati feltételeket és a bírálók személyét is nyilvánosságra hozzák majd. Kérdésre válaszolva megjegyezte, nem tart attól, hogy bírósági ítéletek később visszájára fordítanák az eredeti kormányzati szándékot.

A kormányfő visszautasította azt a vádat, amely szerint politikai szempontok alapján születtek döntések a pályázaton. Százas nagyságrendben vannak baloldaliak, akik dohánybolt-koncessziót nyertek – mondta, majd úgy fogalmazott: “szelíd ember vagyok, tehát nem fenyegetőzésképpen mondom, de hogy ha mi egyszer politikai szempontokat akarnánk egy ilyen pályázati rendszerben érvényesíteni, ott egy, azaz egyetlen baloldali sem nyerne”. De nem politikai szempontok, hanem a pályázatok minősége alapján születtek döntések – hangsúlyozta.

Orbán Viktor leszögezte ugyanakkor azt is: “sohasem fogok hátat fordítani a saját támogatóinknak”. Feltette a kérdést: “miért lenne baj, ha egyébként a mi értékrendünket valló vállalkozók is, ha megfelelnek a pályázatokon, nyerhetnének?” Hozzátette, nem értene egyet azzal sem, hogy valaki csak azért ne nyerjen, mert az ellenzékkel szimpatizál, “de hogy a saját szavazóinknak, híveinknek, támogatóinknak hátat fordítsunk csak azért, hogy mi, politikusok kevesebb bírálatot kapjunk, ezt sosem fogom elfogadni”.

Ezeket a bírálatokat el kell tudni viselni, mert “ha a saját híveink sem számíthatnak ránk, akkor kicsoda számíthat?” – fogalmazott. Közölte egyúttal azt is, hogy 200 alatt van azoknak a “veterán” trafikosoknak a száma, akik ugyan nem nyertek a pályázaton, de folytathatják majd munkájukat.

Forrás: Fidesz.hu

23 hozzászólás “Orbán: Béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak” bejegyzésre

  1. ... Grün szerint:

    “A kormány nem hajlandó arra, hogy elhalassza a tervezett szerződéskötéseket – tette egyértelművé a dohányboltokkal kapcsolatban a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a megállapodások megkötése után a pályázati feltételeket és a bírálók személyét is nyilvánosságra hozzák majd.”
    .
    Tiszta egyenes beszéd! Nincs benne semmi fondorlat!
    Oszt’jónapot (nya’sgem)!!! ))) 😛 (((

  2. Katkaa szerint:

    Komcsi anyád pitsájába kéne visszadugni és még véletlenül sem megengedni, hogy megszülethess! Ha kinyitod a szád, csak hazugság ömlik belőle!
    Költsék a talpnyalóitok a majdani trafikok üzemeltetéséből befolyó milliókat gyógyszerekre, rohadjatok meg!
    http://trafikmutyi.cafeblog.hu/

  3. Tóth Mária szerint:

    Ez az Katkaa, csak így tovább!

    Apropos, nem kellene már őt letiltani magasröptű szövegei miatt ? elképesztő, hogy valakiben ennyi düh és indulat legyen,milyen lehet a lelkivilága?

  4. Doki szerint:

    Katkaa!
    Nem az a gond, hogy iszol, hanem az, hogy ittasan ülsz a gép elé. 😉

  5. hajós szerint:

    “Trafikmutyi: offshore-hátterű, Sánta Jánoshoz köthető cég is nyert”

    “Seychelle-szigeteki tulajdonossal is rendelkező cég nyert a trafikpályázatokon, amely most álláshirdetésben próbál több mint 80 eladót keresni országszerte nyíló nemzeti dohányboltjaiba. A cégtulajdonosok között van Sánta János, a Continental dohánycég sógora is. ”

    http://hvg.hu/itthon/20130518_Trafikmutyi_offshorehatteru_Santa_Janosh

  6. hajós szerint:

    “A trafikmutyi igazol: a rendszer képtelen az önkorrekcióra”

    “Bo Rothstein svéd korrupciókutató szerint amikor a „megbízók” már a törvényeket is a korrupcióhoz igazítják, a rendszer képtelen önkorrekcióra. Ezt a szituációt hívják state capture-nek. Ilyenkor az újabb és újabb korrupcióellenes szervezetek, szigorúbb jogszabályok és keményebb szankciók fabatkát sem érnek, hiszen a formális máz mögött informális hálózatok tartanak a kezükben mindent, köztük a hivatalos antikorrupciós intézményeket is.

    Ilyenkor kizárólag egy gyors, radikális, összehangoltan végrehajtott és minden területre kiterjedő támadással, úgynevezett Big Banggel lehet felszámolni a korrupciót. Fokozatos, lépésről lépésre végrehajtott intézkedéseknek semmi értelmük. Senkinek ne legyenek kétségei, ma a magyar állam a state capture állapotában van. A trafikmutyi például a state capture oktatni való iskolapéldája.”

    http://hvg.hu/gazdasag/20130517_A_trafikmutyi_mutatja_hogy_a_rendszer_kep

  7. nagyapó szerint:

    Mi újság eetásak? A maffiabaloldali média még nem ébredt fel? Még nem találták ki, hogy miért lehet rossz a béremelés (úgy, mint a rezsicsökkentés)?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. nagyapó szerint:

    “A kormányfő visszautasította azt a vádat, amely szerint politikai szempontok alapján születtek döntések a pályázaton. Százas nagyságrendben vannak baloldaliak, akik dohánybolt-koncessziót nyertek – mondta, majd úgy fogalmazott: „szelíd ember vagyok, tehát nem fenyegetőzésképpen mondom, de hogy ha mi egyszer politikai szempontokat akarnánk egy ilyen pályázati rendszerben érvényesíteni, ott egy, azaz egyetlen baloldali sem nyerne”. De nem politikai szempontok, hanem a pályázatok minősége alapján születtek döntések – hangsúlyozta.

    Orbán Viktor leszögezte ugyanakkor azt is: „sohasem fogok hátat fordítani a saját támogatóinknak”. Feltette a kérdést: „miért lenne baj, ha egyébként a mi értékrendünket valló vállalkozók is, ha megfelelnek a pályázatokon, nyerhetnének?” Hozzátette, nem értene egyet azzal sem, hogy valaki csak azért ne nyerjen, mert az ellenzékkel szimpatizál, „de hogy a saját szavazóinknak, híveinknek, támogatóinknak hátat fordítsunk csak azért, hogy mi, politikusok kevesebb bírálatot kapjunk, ezt sosem fogom elfogadni”. Ezeket a bírálatokat el kell tudni viselni, mert „ha a saját híveink sem számíthatnak ránk, akkor kicsoda számíthat?” – fogalmazott.

    Közölte egyúttal azt is, hogy 200 alatt van azoknak a „veterán” trafikosoknak a száma, akik ugyan nem nyertek a pályázaton, de folytathatják majd munkájukat.”

    Igen. A 2/3 fontosabb, mint a 17 %!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. ebihal szerint:

    Hülye!

  10. hajós szerint:

    nagyapó, a béremelés egyelőre még csak távoli ígéret.

    A trafikmutyival kapcsolatban pedig Orbán hazudik. Ezt bizonyítja a szekszóárdi hangfelvétel és a szoboszlói levél is.

  11. hajós szerint:

    szekszárdi

  12. hajós szerint:

    szóval a sexardy hangfelvétel, na.

  13. nagyapó szerint:

    hajós! Sajnos nem tudom lassan írni a megértéshez:
    “Hozzátette, nem értene egyet azzal sem, hogy valaki csak azért ne nyerjen, mert az ellenzékkel szimpatizál, „de hogy a saját szavazóinknak, híveinknek, támogatóinknak hátat fordítsunk csak azért, hogy mi, politikusok kevesebb bírálatot kapjunk, ezt sosem fogom elfogadni”. Ezeket a bírálatokat el kell tudni viselni, mert „ha a saját híveink sem számíthatnak ránk, akkor kicsoda számíthat?” ”
    Érthető? A 2/3 fontosabb, mint a 17 %!! A maffiabaloldal ne nyerjen. Loptak eleget. L. az eddig már elítélteket, meg az előzetesben levőket!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  14. hajós szerint:

    nagyapó, akkor én még lassabban írom:

    “A kormányfő visszautasította azt a vádat, amely szerint politikai szempontok alapján születtek döntések a pályázaton.”

    Hazudik, ott a bizonyíték: szekszárdi hangfelvétel, szoboszlói levél.

  15. nagyapó szerint:

    hajós! Remek. Ezek szerint jó a béremelés is, ezt a trafikmaszatolással sem lehet elkenni!

    Ellenben. Miért gond, ha egy város vezető ereje átnéz, véleményez egy pályázatot, amibe semmi beleszólása nincs?
    Hasonlóképpen az MSZP többszörösen átnézte, véleményezte, az egész országban, a pályázókat, a pályázatok ismerete nélkül. Ez mi? Török et.-nak szabad, egy polgármesternek nem?
    A 2/3 több, mint 17 %! A szocik számolják meg, hogy a trafikok szoci nyertese 17% alatt, vagy felett van!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. hajós szerint:

    nagyapó:

    “Miért gond, ha egy város vezető ereje átnéz, véleményez egy pályázatot, amibe semmi beleszólása nincs?”

    Pl. azért, mert ezzel bűncselekményt követ el. Különleges személyes adatokkal való visszaélés, hivatali visszaélés.

    Büntető törvénykönyv:

    “Visszaélés személyes adattal

    177/A. § (1) Aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével jogtalan haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva

    a) jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel,

    b) az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja,

    vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

    (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével az érintett tájékoztatására vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, és ezzel más vagy mások érdekeit jelentősen sérti.

    (3) A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha a személyes adattal visszaélést különleges személyes adatra követik el.

    (4) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha személyes adattal visszaélést hivatalos személyként vagy közmegbízatás felhasználásával követik el.”

    “Hivatali visszaélés

    225. § Az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

  17. felix szerint:

    szemétláda!
    A maffia feje is elismerte, hogy van 200 olyan vállalkozó akinek nyerni kellett volna.
    200 kicsit sok kivételnek.
    Ők azért nem nyertek, mert túl sokan voltak azok akiknek adni kellett.
    Amennyiben tisztességes volt a pályázat elbírálása akkor nekik sem jár és a vezérnek nincs oka megjátszani a f@sza gyereket, mert akkor éppen ettől válna tisztességtelenné a dolog.
    Te ezt sajnos nem értheted meg, mert hozzád képest a faék egy számítógép.

  18. lolka szerint:

    2013. május 18., szombat – 15:54
    -ha így van, mert így van halhattuk a rádióban, akkor minek a pályáztatás…tök felesleges cirkusz…ki kell osztani pofára és kész…
    SZOKJON LE MINDENKI A CIGARETTÁRÓL, MERT KÁROSÍTJA AZ EGÉSZSÉGET! KÜLÖNBEN IS ROHADT DRÁGA ÉS KÉSŐBB AZ IDŐ TELTÉVEL MÉG DRÁGÁBBAK A KÖVETKEZMÉNYEK! SZINTE MEGFIZETHETETLEN ÉS VISSZA FORDÍTHATATLAN KÁROKAT OKOZ, AMI NINCS ARÁNYBAN A PILLANATNYI “ÖRÖMMEL” AMI KÉSŐBB CSAK NYŰG.

  19. felix szerint:

    lolka!
    A pályáztatás éppen azért van, hogy kilehessen osztani pofára. 🙁

  20. ... Grün szerint:

    Szigetcsépen még lehet pályázni két dohány-ital-édesség árusítási helyre!
    Idesüss! 😀

  21. lolka szerint:

    2013. május 18., szombat – 20:07
    -O én kis naiv, azt hittem az igazságosságról szól a dolog…akkor vagy jeligével anonim kéne beadni a pályázatokat…(na mindegy…)
    SZOKJON LE MINDENKI A CIGARETTÁRÓL, MERT KÁROSÍTJA AZ EGÉSZSÉGET! KÜLÖNBEN IS ROHADT DRÁGA ÉS KÉSŐBB AZ IDŐ TELTÉVEL MÉG DRÁGÁBBAK A KÖVETKEZMÉNYEK! SZINTE MEGFIZETHETETLEN ÉS VISSZA FORDÍTHATATLAN KÁROKAT OKOZ, AMI NINCS ARÁNYBAN A PILLANATNYI “ÖRÖMMEL” AMI KÉSŐBB CSAK NYŰG.

  22. hajós szerint:

    A beígért béremelés azt jelzi, hogy a Fidesz megkezdi a választások előtti osztogatást. Világos, hogy választási költségvetés készül, bármennyire tagadták is.

  23. Katkaa szerint:

    “A hangzatos szólamok ellenére vesztésre áll a Fidesz-kormány az adósság elleni permanens harcban: az államadósság abszolút összege újabb történelmi csúcsot ért el, és GDP arányosan is a kormányváltás előtti szint közelébe került. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy közben eltűnt a magán-nyugdíjpénztárak 3000 milliárdja, és a megszorításokkal legalább ugyanennyit vettek ki a lakosság és a cégek zsebéből. “

Itt lehet hozzászólni !