‘Európai Unió’ kategória archívum

Gulyás Gergely: Saját hatáskörben járt el a magyar országgyűlés

2013. július 8. hétfő

Fidesz.hu

A magyar országgyűlés szemben az Európai Parlamenttel, a saját hatáskörében járt el akkor, amikor elfogadta a Tavares-jelentést elutasító határozatot – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az M1 Ma reggel című műsorában.

Gulyás Gergely aláhúzta: miután szuverenitását megsértették, a magyar országgyűlés teljes joggal utasította vissza azt a jelentést, aminek szinte valamennyi állítása hazugságokon alapul, vagy féligazságokat tartalmaz. Mint mondta: az elutasító határozatra adott reakciók a várakozásnak megfelelők, vagy sokkal pozitívabbak azoknál.

(tovább…)

“A magyar alaptörvény a legjobbak között van Európában”

2013. július 8. hétfő

Néppárti kiállás hazánkért

MNO

Dicsérték a magyar alaptörvényt és összehangolt baloldali választási támadásként értékelik a Magyarországot elmarasztaló Tavares-jelentést a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt képviselői. Úgy vélték, nem is lesz következménye az Európai Parlament által múlt héten elfogadott dokumentumnak.

A magyar alaptörvény a legjobbak között van Európában – így állt ki hazánk mellett a Tavares-jelentés elfogadása után az Európai Néppárt alkotmányos ügyekkel foglalkozó bizottságának olasz elnöke. A Hír TV összeállítása szerint egy portugál képviselő – a Magyarországot elítélő jelentést elkészítő Rui Tavares honfitársa – pedig egyenesen partizántámadásnak nevezte a dokumentumot. Több néppárti képviselő is úgy vélekedett, hogy az európai szocialisták összehangolt választási támadásáról van szó, és kizártnak tartották, hogy az elmarasztalásnak következménye lesz.

(tovább…)

Célpont – Tavaris és Tavares

2013. július 7. vasárnap

Hír TV Célpont

Az Országgyűlés megvédte Magyarországot

2013. július 6. szombat

Fidesz.hu

A magyar Országgyűlés méltó választ adott az Európai Parlamentnek; megvédte Magyarország szuverenitását, és a gazdasági, nagyvállalati érdekekkel szemben megvédte a rezsicsökkentést – szögezte le Rogán Antal pénteki sajtótájékoztatóján az elfogadott határozat kapcsán.

A Magyarországot megillető egyenlő elbánásról című, a fideszes Rogán Antal, Gulyás Gergely és Kocsis Máté által kezdeményezett határozati javaslatot 269 igen szavazattal, 6 nem ellenében fogadta el a parlament. A magyar Országgyűlés méltó választ adott az Európai Parlamentnek; megvédte Magyarország szuverenitását, és a gazdasági, nagyvállalati érdekekkel szemben megvédte a rezsicsökkentést  – szögezte le Rogán Antal.

(tovább…)

Mi folyik itt Csepelen?

2013. július 5. péntek

Csepel.info

Már alakulnak a színek is: nem egy csúnyaság fog köszönteni a távolról

Itt már végeztek a festéssel és a külső munkálatokkal


Nem csak a házak újulnak meg, nem messze tőlük új virágágyások is vannak

Ismét itt a kánikula, de egy pillanatra sem állnak le a csepeli városrehabilitáció munkálatai, emellett folyik az új utak melletti zöldövezetek szépítése is.

Három uniós támogatású városfejlesztési pályázatot nyert eddig a csepeli önkormányzat, és így jóval több, mint hárommilliárd forint jutott és jut a rendszerváltást követő húsz évben a kerület legelhanyagoltabbá vált panelházas lakótelepeire. Először fordult elő a rendszerváltás óta az is, hogy városfejlesztések nem csak a választások előtti egy évben voltak, hanem folyamatosan, négy éven keresztül zajlanak. Köszönhető ez nagy részben annak is, hogy a korrupció visszaszorításával az önkormányzat évi kétmilliárd forinttal tudta csökkenteni a kiadásokat, így a fejlesztésekre is látványosan több jutott.

Bár már a közelmúltban elkészültek a belső kerületekkel összekötő bicikliutak és a gerincút is, a környezetük rendbetétele nyáron is folytatódik. A Weiss Manfréd úti kerékpárút mellett új fák, dísznövények, fehér kőzetzúzalék került az út mellé, a Szabadkikötő leágazásánál pedig már látható az egyik új térfigyelő kamera is, amit szintén a közelmúltban szereltek fel.

Új kamera és parkosítás az Ady-Kossuth kereszteződésénél

Szomorú mementó és új térfigyelő kamera a Szabadkikötő bejáratánál

Bízunk benne, hogy az új kamerák megelőzhetik majd olyan baleseteket, melyek miatt több kereszt is jelzi az úton elhunytak emlékét.

A Teller Ede nevét felvett gerincút mellett és Csepel más területein több ezer fát ültettek, ültetnek el, köszönhetően az elmúlt évek csepeli és fővárosi beruházásainak, és a fapótlási kötelezettségeknek.

Csepel.info

Az EP-ben átléptek egy határt

2013. július 4. csütörtök

Magyarország csökkenti a családok rezsiköltségeit, ami sérti az európai nagyvállalatoknak az érdekeit

Fidesz.hu

„Minden jóérzésű magyar politikust és minden képviselőt arra hívok fel, hogy ne hagyják veszélybe sodorni Magyarországot, hanem tehetségük és lehetőségeik szerint álljanak ki hazánkért és a magyar emberekért” – hangsúlyozta Orbán Viktor a parlamentben napirend előtti felszólalásában, csütörtökön.

A Magyarország érdekeit súlyosan sértő jelentésre a kormány részletes választ készített, melyben tételesen cáfolja a dokumentum valótlan állításait és alaptalan vádjait – jelentette be a miniszterelnök. Mint mondta: a memorandumot eljuttatták Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének és képviselőinek. A Tavares-jelentést 331-en nem szavazták meg, 370-en pedig megszavazták – ismertette, hozzátéve: mint az várható volt, a szocialisták, liberálisok és a zöldek Magyarország ellen, míg az Európai Néppárt elsöprő többsége hazánk mellett szavazott.

(tovább…)

Tavares-jelentés: a néppárti frakció elutasítja a kettős mércét

2013. július 4. csütörtök

EPP  – HungarianPress, Fidesz.hu

“Az európai néppárti képviselőcsoport a mai napon a Tavares-jelentés ellen szavazott. A dokumentum az európai baloldali pártok kívánságlistája, akik a saját politikai programjukat akarják Magyarországra erőltetni. Az Európai Parlament nem viselkedhet bíróságként és nem írhatja elő az embereknek, miként éljenek” – mondta Manfred Weber, a néppárt képviselőcsoport alelnöke.

“Az uniós szerződések őreként az Európai Bizottság rendelkezik megfelelő hatáskörrel ahhoz, hogy objektív módon értékelje a tagállami törvények és az uniós jog összhangját. A néppárti képviselőcsoport támogatja az Európai Bizottság megállapításait és üdvözli, hogy a magyar kormány teljesíti a Bizottság kéréseit, mint ahogy azt José Manuel Barroso tegnap megerősítette” – tette hozzá Manfred Weber. (tovább…)

Az Európai Unió visszaél a hatalmával Magyarországgal szemben

2013. július 3. szerda

Fidesz.hu

A csütörtöki parlamenti ülésen a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőcsoportja kezdeményezni fogja, hogy a magyar Országgyűlés fogadjon el sürgősséggel egy olyan határozatot, amelyben minősíti az Európai Parlament ma megszületett döntését – jelentette be Rogán Antal Kocsis Mátéval tartott szerdai sajtótájékoztatóján a Tavares-jelentés kapcsán. Magyarország ellen valójában nem demokrácia-eljárás, hanem rezsieljárás zajlik – szögezte le a Fidesz frakcióvezetője.

A tegnapi napon zajlott Európai Parlamentben erről a jelentésről a vita, a miniszterelnök képviselte Magyarország érdekeit. Az Európai Parlament (EP) mai plenáris ülésén döntött a Tavares-jelentésről. Nagy meglepetés nincs benne – jegyezte meg Kocsis Máté annak kapcsán, hogy átment a jelentés.

(tovább…)

Megszavazták a hazánkat támadó jelentést

2013. július 3. szerda

MNO

Az Európai Parlamentben elfogadták a Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által készített jelentést, melyről kedden vitáztak is az uniós képviselők. Orbán Viktor kormányfő szerint a jelentés elfogadásával az EU veszélyes útra lép.

Az EP plenáris ülése 701 képviselő jelenlétében 370 igen, 249 nem és 82 tartózkodás mellett fogadta el az úgynevezett Tavares-jelentést, amelynek fő megállapítása az, hogy a magyarországi változások rendszerszintűek, azok trendje és tartalma pedig összeegyeztethetetlen az uniós értékekkel és a szerződés egyéb pontjaival, és ha ezt a trendet nem javítják ki kellő időben és megfelelő módon, akkor az az európai alapértékek súlyos megsértésének „egyértelmű kockázatát eredményezi”.

(tovább…)

“Nem akarunk olyan Európát, ahol a sikeres országokat büntetik”

2013. július 2. kedd

Fidesz.hu

Nincsenek illúzióim a szavazás kimenetelét illetően – hangsúlyozta Orbán Viktor az Európai Parlament keddi ülésén, melyen a testület a Tavares-jelentést vitatta meg.

A kormányfő kifejtette: „tudom, hogy a szocialista, liberális és zöld képviselők Magyarország ellen fognak szavazni. De azt is tudom, hogy Magyarország barátai ki fognak állni hazánk mellett.” „Azért jöttem ma önökhöz, hogy megadjam és kifejezzem az Európai Parlament és a választott képviselők iránti tiszteletet” – emelte ki, hozzátéve: „ki akarom fejezni azt a barátságot, amit a magyarok – az önök választói – az európai polgárok iránt éreznek”.

(tovább…)