“A magyar alaptörvény a legjobbak között van Európában”

Néppárti kiállás hazánkért

MNO

Dicsérték a magyar alaptörvényt és összehangolt baloldali választási támadásként értékelik a Magyarországot elmarasztaló Tavares-jelentést a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt képviselői. Úgy vélték, nem is lesz következménye az Európai Parlament által múlt héten elfogadott dokumentumnak.

A magyar alaptörvény a legjobbak között van Európában – így állt ki hazánk mellett a Tavares-jelentés elfogadása után az Európai Néppárt alkotmányos ügyekkel foglalkozó bizottságának olasz elnöke. A Hír TV összeállítása szerint egy portugál képviselő – a Magyarországot elítélő jelentést elkészítő Rui Tavares honfitársa – pedig egyenesen partizántámadásnak nevezte a dokumentumot. Több néppárti képviselő is úgy vélekedett, hogy az európai szocialisták összehangolt választási támadásáról van szó, és kizártnak tartották, hogy az elmarasztalásnak következménye lesz.

Martonyi János külügyminiszter szintén a Hír TV-nek adott interjújában szombaton hangsúlyozta, általános politikai vitát bármiről folytathat az Európai Parlament (EP), ám az annak nyomán született határozatnak kötőereje valójában nincs. Ezek ugyanis a jogi keretek. Surján László, az EP néppárti alelnöke a Magyar Nemzet kérdésére arról nem mert jóslásokba bocsátkozni, hogy az Európai Bizottság részéről lesz-e bármilyen következménye annak, hogy az EP által elfogadott jelentésben olyan részek is szerepelnek, amellyel a testület túllépi a hatáskörét.

A jelentést készítő Rui Tavaresnek a magyar alaptörvény kritizálása mellett eközben például arról már nincs véleménye, hogy a holland alkotmány nem a holland állampolgárok, hanem csak a holland nemzetiségűek jogát ismeri a szabad munkaválasztáshoz. Arra sem válaszolt, hogy ez szerinte hátrányos megkülönböztetés-e.

Forrás: MNO

11 hozzászólás ““A magyar alaptörvény a legjobbak között van Európában”” bejegyzésre

  1. igéző idéző szerint:

    “Több néppárti képviselő is úgy vélekedett, hogy az európai szocialisták összehangolt választási támadásáról van szó”

    Több néppárti képviselő pedig megszavazta, vagy tartózkodott. Lehet csűrni-csavarni a tény az, hogy a néppárti többséggel rendelkező eu parlament jelentős többséggel megszavazta a jelentést.

  2. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Megint üres kijelentések, érvek nélkül. A nyilatkozók egyáltalán nem beszélnek arról, konkrétan mi az, ami szerintük nem igaz a Tavares-jelentésben.

    A Tavares-jelentés egyébként nem az alaptörvényt minősíti, hogy az jó-e vagy rossz. A Tavares-jelentés az Orbán-kormány által végrehajtott változtatások IRÁNYÁT vizsgálja, és azt állapítja meg, hogy a változtatások rendszerszerűen a demokrácia csökkentése és az alapjogok korlátozása irányába mennek. Tehát nem a jelenlegi állapotot, hanem a változások irányát kifogásolja. Uniós tagként a demokrácia növelését és az alapjogok erősítését várják tőlünk, nem pedig azt, hogy visszafelé menjünk e tekintetben. Márpedig az Orbán-kormány egyértelműen visszafelé haladt.

    Az pedig elég vicces, hogy pont az az Orbán-kormány kifogásolja az EU-parlamenti többségi döntést, ami a többség hatalmát abszolútnak és mindent vivőnek tekinti Magyarországon.

  3. ... Grün szerint:

    “A jelentést készítő Rui Tavaresnek a magyar alaptörvény kritizálása mellett eközben például arról már nincs véleménye, hogy a holland alkotmány nem a holland állampolgárok, hanem csak a holland nemzetiségűek jogát ismeri a szabad munkaválasztáshoz. Arra sem válaszolt, hogy ez szerinte hátrányos megkülönböztetés-e.”
    .
    Nem az európai alkotmányok összevetése volt a feladata Tavaresnek!
    A magyar kormánynak és kormányfőnek a kétharmatos hatalommal a saját hatalmának bebetonozására összetákolt alaptörvénynek nevezett parlamenten átnyomott furcsaság demokráciára gyakorolt hatásának vizsgálata és a tapasztalatokról jelentést tenni!
    Ennyi! ))) 😛 (((

  4. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    “Rui Tavaresnek a magyar alaptörvény kritizálása mellett eközben például arról már nincs véleménye, hogy a holland alkotmány nem a holland állampolgárok, hanem csak a holland nemzetiségűek jogát ismeri a szabad munkaválasztáshoz.”

    Ami természetesen nem igaz, a faszkalap hírtévés riporter hazugsága.

  5. Gordon szerint:

    “Nem az európai alkotmányok összevetése volt a feladata Tavaresnek!”

    Mindenesetre ha valaki valamiről ír egy jelentést, akkor érdemes kitekintenie és megnézni egyéb eu tagállamok alaptörvényi rendelkezéseit.
    Persze tudjuk, hogy az ítélet már a jelentés megszületése előtt elkészült.
    Ez a lényeg.
    Politikai hecckampány csupán.
    Még szerencse, hogy az mszp, a libatolvaj, a gázimportőr extraprofitőr és a kádkőgyáros külföldről nem (sem) tud választást nyerni. 😛

  6. ... Grün szerint:

    Röfike!
    Azt kell mondjam, hogy egy hozzád közelálló (nemi irányultságodtól függően férfi vagy nő) csak-csak kinyomná a szemedet, ha a: Hogy nézek ki drágám?! kérdésre másokkal hasonlítanád össze!
    Csak úgy politikamentesen hecckampányilag! ))) 😛 (((

  7. Tóth Mária szerint:

    Tavares egy sima kommunista, sarlóval, kalapáccsal! Csak ezt lehetett tőle várni.

  8. bonifác szerint:

    1) Tovaris kommunista volt, de ez nem baj. Önmagában.
    2) Állítólag a középkor történetét kutatja. Ez sem baj.
    3)Összeollóz egy jelentést olyan dolgokról, amikről halvány fogalma sincs : na kérem,
    ez a baj.
    4) Honnan vette az információit? Ha írok valamiről, tájékozódom. De csak egyoldalúan?
    Az ellenségtől? Mert az MSZP ellensége a kormánynak. ( megkockáztatom a hazájának
    is.)
    5) A Néppártnak csak a frakciója a legnagyobb, de szoci, liberális, zöld együtt sokkal több
    és mindig együtt is szavaznak.Ellenünk.
    6) olyanba is belepiszkált, amihez semmi köze. Pl: házasság. Ki fog gyereket csinálni,
    ha két nő, vagy két férfi házasodik? Liberális kretén ötlet,.

  9. bonifác szerint:

    Majd a muzulmánok csinálnak, és úgy járunk, mint a szerbek Koszovóval…

  10. csapajev szerint:

    Mari megint megszólalt!

  11. Tóth Kati szerint:

    Ruika a saját háza táján söprögessen,van ott elég szemét.A kormányunk 2/3-os felhatalmazást kapott demokratikus választások után.Tartsa ezt tiszteletben az unió.Az biztos,hogy ritkán fordul elő ilyen,de hát tetszettek volna a komcsiknak normálisan vezetni az országot.A 2/3-d felhatalmazta őket az alkotmány átírására,el is vártuk tőlük.Tavares úr belegebedhet,akkor is így van.

Itt lehet hozzászólni !