‘Európai Unió’ kategória archívum

Brüsszel újabb hadjáratot indít a magyar családok ellen

2015. március 3. kedd

Csepel.hu, Fidesz.hu

Brüsszel újabb hadjáratot indít a magyar családok ellen

Brüsszel nem mond igazat, amikor azt állítja: a Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásnak semmi köze a rezsicsökkentéshez – mutatott rá Németh Szilárd napirend előtti felszólalásában.

A kormánypárti képviselő kifejtette, a magyar emberek kiálltak, és ezentúl is kiállnak a rezsicsökkentés mellett.
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásának jogosságát Németh Szilárd pontokba foglalva vitatta. Hangsúlyozta: Brüsszelnek a rezsicsökkentéssel van problémája.

(tovább…)

Steinmeier: Ki kell mondani az igazságot

2015. március 3. kedd

Mandiner

Ki kell mondani az igazságot

A német külügyminiszter szerint tudatosítani kell, hogy aki nem politikai menekült, annak nincs esélye menedékjogot szerezni az EU-ban.

Az Európai Unióban menedékjogot kérelmező koszovói állampolgárok helyzetének rendezéséhez az első lépés „az igazság kimondása”, vagyis annak tudatosítása, hogy akit nem ér politikai üldöztetés, az nem kaphat menedékjogot az EU-ban – mondta a német külügyminiszter hétfőn Berlinben a koszovói külügyminiszterrel folytatott megbeszélése előtt. Hashim Thacival közösen tartott sajtótájékoztatóján Frank-Walter Steinmeier hangsúlyozta, hogy aki nem politikai üldözött, annak „nem szabad reménykednie” a menedékjog megszerzésében, mert „nincs erre esélye”. (tovább…)

Több mint 4000 milliárd forintos uniós forrás gazdaságfejlesztésre

2015. február 19. csütörtök

Origo

Több mint 4000 milliárd forintos uniós forrás gazdaságfejlesztésre

Az Európai Bizottság elfogadta a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alá tartozó mindhárom operatív programot, így több mint 4 000 milliárd forintos uniós forrás áll rendelkezésre közvetlen gazdaságfejlesztésre tavasztól, közölte a minisztérium.

A tájékoztatás szerint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében 2 733 milliárd forint használható fel a hozzáadott érték emelése, a foglalkoztatás bővítése, az új vállalkozások számának növelése érdekében.

(tovább…)

“A mai Putyin más” – csak Gyurcsány maradt a régi

2015. február 18. szerda

Mandiner, RTL Klub, Csepel.info

A mai Putyin más, mint a 2011 előtti, ugyanúgy, ahogy az 1992-es Orbán is más volt, mint a 2015-ös – fejtette ki Gyurcsány Ferenc.

A politikus szerint igaz, hogy Putyin már akkor fellépett az orosz sajtószabadság ellen, amikor még barátkozott vele, de Putyin szerinte mégis csak 2011 óta lett egyre inkább autoriter.

Orbán Viktor: Még a törékeny béke is jobb, mint a háború

2015. február 13. péntek

Hirado.hu

Orbán Viktor: Még a törékeny béke is jobb, mint a háború

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában adott interjút.

A helyzet továbbra is törékeny Ukrajnában, igazi háborúval állunk szemben, egy remény van a tűzszüneti megállapodás betartására – mondta a 180 percben Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő szerint olyan háborúról, befagyott konfliktusról beszélünk, ami szokatlan az európai történelemben – tette hozzá. A kormányfő szerint a kérdés most úgy hangzik, hogy háború vagy béke. Ő az utóbbi pártján áll, még a törékeny béke is jobb, mint a háború – fogalmazott.

(tovább…)

Egy várost is megtöltenének az elfogott menekültek

2015. február 10. kedd

Origo, Hír24

Egy várost is megtöltenének az elfogott menekültek

Brutálisan nő a menekültáradat: február első hetében több mint 11 ezer határsértőt fogtak el a rendőrök, közel annyit, mint tavaly decemberben egész hónapban: mindennap ezrek ostromolják meg a szerb-magyar zöldhatárt, pedig migránsok 99 százalékát táborokba viszik vagy hazatoloncolják.

Megdöbbentő migrációs adatokat osztott meg rendőrségi honlapján az ORFK: mint grafikonjaikból kiderül, az utóbbi hónapokban megugrott az elfogott, főként Koszovóból érkező migránsok száma: február elejétől minden nap több mint ezer illegális határsértőt kapnak el, csak pénteken 1696 menekült került rendőrkézre. (tovább…)

Ferenc pápa: Szégyen az emberkereskedelem

2015. február 9. hétfő

MHO

Ferenc pápa 20141112

A világon mintegy 36 millió embert kényszerítenek rabszolgamunkára és szervkereskedelemre.

A kormányok határozott cselekvését sürgette a modernkori rabszolgaság összes formájával szemben Ferenc pápa vasárnap az emberkereskedelem elleni fellépés imanapján. A katolikus egyházfő a Szent Péter téren délben mondott beszédében a civilizált társadalom szégyenének nevezte az emberkereskedelmet, amely férfiakat, nőket és gyermekeket taszít rabszolgasorba, kizsákmányolva őket.

(tovább…)

Magyar Mercedes után magyar BMW?

2015. február 4. szerda

Inforadio.hu

Magyar Mercedes után magyar BMW

Gyárat építhet Magyarországon a BMW, a Siemens beszáll a Paksi Atomerőműbe, és az Airbus nyerheti el a magyar helikopterbeszerzést – a VS.hu értesülései szerint erről állapodott meg hétfői látogatásán Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor kormányfő.

Több, konkrét iparpolitikai megállapodás született hétfőn, Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök találkozóján – értesült a VS.hu magyar kormányzati, illetve német gazdasági forrásokból. (tovább…)

Merkel elmondta, miről vitatkozott Orbánnal

2015. február 2. hétfő

Origo

Merkel elmondta

Elárulta, miről vitatkozott Orbán Viktorral, Petőfit és Konrádot idézett, Putyint bírálta, és személyes indíttatásáról, politikai kudarcairól, Európa kihívásairól is beszélt Angela Merkel a budapesti Andrássy egyetemen. A német kancellár hallgatók kérdéseire is válaszolt, és átvette a Szegedi Tudományegyetem díszdoktori címét.

Komoly biztonsági intézkedésekkel, behajtási tilalommal és bombakereső kutyákkal készültek a hatóságok Angela Merkel látogatására a német nyelvű Andrássy Egyetemen, ahol a német kancellár hétfő délután átvette a Szegedi Tudományegyetem díszdoktori címét. A rendezvényen Angela Merkel hosszan válaszolt egyetemisták kérdéseire. (tovább…)

Nem hoz diktatúrát Merkel

2015. február 2. hétfő

Origo, Csepel.info

Nem hoz diktatúrát Merkel

Hivatalos látogatást tesz ma Budapesten Angela Merkel. A német kancellár először Orbán Viktor miniszterelnökkel fog tárgyalni európai uniós kérdésekről, valamint a kétoldalú kapcsolatokról. Szó sincs külföldi beavatkozásról.

A magyarországi balliberális pártok az elmúlt hónapokban azt kérték Merkeltől, hogy próbálja meg puccsal leváltani a szabad és demokratikus választásokon megszavazott magyar kormányt. A balliberálisok március 15-én százezres tömegtüntetésen szeretnének közfelkiáltással diktátort választani, azonban a tömeg egyelőre távol marad a rendezvényeiktől – Merkel pedig a könyörgés ellenére is megmaradt egy demokratikus ország demokratikus vezetőjének. (tovább…)