Brüsszel újabb hadjáratot indít a magyar családok ellen

Csepel.hu, Fidesz.hu

Brüsszel újabb hadjáratot indít a magyar családok ellen

Brüsszel nem mond igazat, amikor azt állítja: a Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásnak semmi köze a rezsicsökkentéshez – mutatott rá Németh Szilárd napirend előtti felszólalásában.

A kormánypárti képviselő kifejtette, a magyar emberek kiálltak, és ezentúl is kiállnak a rezsicsökkentés mellett.
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásának jogosságát Németh Szilárd pontokba foglalva vitatta. Hangsúlyozta: Brüsszelnek a rezsicsökkentéssel van problémája.

A bizottságnak a többi között a hálózati tarifarendszerrel van gondja, szerintük az uniós szabályokkal ellentétben egyes fogyasztói csoportokat előnyben részesít másokkal szemben. Ezzel tehát azt kifogásolják, hogy a háztartások, és a közületek számára a gázhálózat használatáért felszámított díjak alacsonyabbak, a magyar családok profitálnak a rezsicsökkentésből – fogalmazott.

“NEM LANKADHAT A FIGYELMÜNK, MERT A KITARTÓ MUNKÁVAL VÉGHEZVITT REZSICSÖKKENTÉST BRÜSSZEL EL AKARJA VENNI A MAGYAROKTÓL.”

A brüsszeli álláspont szerint a magyar jog túlságosan leszűkíti azoknak a költségeknek a körét, amelyeket a hálózatok tulajdonosai átháríthatnak a felhasználókra, így a többi között azt az illetéket, amelyet a hálózatok hossza után kell fizetniük. Emellett kifogásolják, hogy a cégek a banki tranzakciós adót sem terhelhetik a fogyasztókra – folytatta Németh Szilárd.

Brüsszel azzal sem ért egyet, hogy Magyarországon a miniszter határozza meg a rendszerhasználati díjak számításának módját. Ezek a szabályozások azonban a magyar fogyasztók, családok védelmére születtek – emelte ki.

A Brüsszel által kifogásolt szabályokat éppen azért kellett meghoznunk, hogy megvédjük a rezsicsökkentést – hangsúlyozta a fideszes politikus. Két és félmillió ember aláírása, a félmilliós békemenetek, és a három megnyert választás ebbe az irányba mutatnak – fűzte hozzá.

A brüsszeli nyomás azt jelzi, nem lankadhat a figyelmünk, mert a kitartó munkával véghezvitt rezsicsökkentést Brüsszel el akarja venni a magyaroktól – közölte Németh Szilárd. A képviselő aláhúzta, a Fidesz kitart az eddigi eredmények mellett, és arra kéri a kormányt, a parlamenti pártokat és az embereket, hogy fogjanak össze, és védjék meg a rezsicsökkentés politikáját.

(fidesz.hu)

A napirend előtti felszólalás teljes szövege

Tisztelt Országgyűlés!

Az Európai Bizottság ún. EU Pilot eljárás keretében 2013 júliusa óta vizsgálja az ún. harmadik energiaügyi csomag részét képező egyes uniós jogszabályok magyarországi átültetését és alkalmazását, amelynek során hét problémakört akasztottak a nyakunkba. A Bizottság a 2013. október 23-án küldött magyar válaszban foglaltakat – egy pont kivételével – nem tartotta elfogadhatónak, így a magyar válasz elutasítása mellett az ügyet 2014. november 17-én lezárta, és azonnali kötelezettségszegési eljárás megindítását helyezte kilátásba. Múlt héten, pénteken ennek eleget téve, felszólító levél kiküldésével meg is indították a kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen. A körmönfont nyelvezetű, 29 oldalas hivatalos dokumentumban a Bizottság továbbra is fenntartja a tavalyelőtt megfogalmazott kifogásait. Azokat a kifogásokat, amelyeket annak idején a rezsicsökkentés miatt fogalmaztak meg, megtámadva ezzel a magyar családoknak juttatott olcsó energia lehetőségét, és beavatkozva ezzel a szuverén magyar gazdasági és politikai életbe.

 

Tisztelt Képviselőtársaim!

Ma már azonban ott tartunk, hogy míg a Pilot eljárásban nem titkolták, hogy a rezsicsökkentéssel van gondjuk, addig most arról a győzködik a közvéleményt, hogy azért indult az eljárás, mert a hazai energiaszabályozás több ponton is összeegyeztethetetlen az EU belső energiapiaci előírásaival illetve a most indult eljárásnak semmi köze az árszabályozáshoz és így a rezsicsökkentéshez sem. De most nézzük, hogy igazak-e a brüsszeli bürokraták ezen állításai?

A Bizottságnak először is a hálózati tarifarendszerrel van problémája, amely meglátása szerint az uniós szabályokkal ellentétben egyes fogyasztói csoportokat előnyben részesít másokkal szemben. Brüsszel valójában azt kifogásolja, hogy a magyar háztartások és a közületek számára a gázhálózat használatáért felszámított díjak alacsonyabbak, így itt is érvényesülhet a rezsicsökkentés.

A Bizottság egy másik kifogása, hogy a magyar szabályok szerintük, túlságosan leszűkítő módon határozzák meg azokat a költségeket, amelyeket a hálózatot tulajdonló cégek átháríthatnak a hálózatok használóira. A bürokraták szerint a Kormány szolgáltatóknak nem tilthatná meg azt, hogy az áraikba beépítsék a vezetékhasználati illetéket, amelyet az általuk birtokolt hálózat hossza alapján kell befizetniük a központi költségvetésbe. De az is baj, hogy az említett cégek az általuk befizetett banki tranzakciós adót sem terhelhetik a magyar fogyasztókra.

Kifogásolják továbbá, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nem jogosult önállóan meghatározni a tarifák kiszámításának szabályait. Ez pedig a Bizottság szerint alááshatja a szabályozóhatóság függetlenségét, ami a harmadik energiacsomag egyik sarkalatos pontja.

Másfelől Brüsszel amiatt is aggódik, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal törvényerejű rendeleteket adhat ki, ami jelentősen megnehezíti a piaci szereplők ahhoz való jogát, hogy független bíróság előtt támadják meg a hatóságok döntéseit.

 

Tisztelt Országgyűlés!

Emlékeznek még, hogy a Brüsszel által kifogásolt szabályokat pont azért kellett meghoznunk, hogy megvédjük a rezsicsökkentést. Ezért tiltottuk meg az energiaszolgáltatóknak és bankoknak a különadók és tranzakciós illetékek áthárítását a lakosságra, ezért kapott jogszabály-alkotási jogot a MEKH.

Sőt, mindannyian azt gondoltuk, hogy a tavalyi választások, az aláírásgyűjtés, a hazai szabályozó, ellenőrző környezet megteremtése, az Országgyűlés által törvénybe foglalt rezsicsökkentési szabályok után nyugodt körülmények között folytathatjuk a rezsicsökkentés politikáját. 2,5 millió állampolgár támogató aláírása, a félmilliós békemenetek, a három megnyert választás, az általunk elvégzett munka mind ebbe az irányba mutatott. Azonban ez, sajnos nem így van! A brüsszeli vizsgálat jól mutatja, hogy nem lankadhat a figyelmünk, nem állhatunk meg egy szusszanásra sem, mert kiénekelik, kiperlik, kirángatják a szánkból a sajtot. Jól látható, hogy nagy munkával, elszántsággal, a nagy küzdelem árán véghez vitt rezsicsökkentést vissza akarják csinálni. Mi ezt nem fogjuk megengedni, ahogy az elmúlt években, most is arra kérjük a kormányt, a parlamenti pártokat és magyar embereket, hogy fogjunk össze, és közösen védjük meg a rezsicsökkentést a brüsszeli bürokratákkal, az energiapiaci multikkal és azok hazai kijáróival szemben.

Jó reggelt Magyarország! Jó reggelt Magyar Országgyűlés!

Forrás: Csepel.hu

7 hozzászólás “Brüsszel újabb hadjáratot indít a magyar családok ellen” bejegyzésre

  1. Tarjányi László szerint:

    Magyarországon a lakosság közműfejlesztési hozzájárulást fizetett legtöbb helyen a közművek megépítésekor. A gázvezetékeknél meg szinte sajáterősen kellett megépíteni, nekem például az 1992-ben megépített utcai gázvezeték árát 100%-ban ki kellett fizetnem, s ebből később az önkormányzat kevesebb mint 20%-ot fizetett vissza! Sajnálatosan a csepeli önkormányzatnak aztán ingyen kellett átadnia a gázvezetéket a részben külföldi tulajdonban levő Fővárosi Gázműveknek!

    A közműfejlesztési hozzájárulást csak azoknak nem kellett megfizetniük, akik unió pályázattal jutottak csatornához! Nekem azt is meg kell majd fizetnem, ha összegyűjtöttem a csatornabekötéshez szükséges összeget, amit persze hátráltat, hogy az önkormányzat a rákötés gyorsítására kitalált talajterhelési díjjal megterhelt. Nekem az a befizetett több mint százezer forint talajterhelési díj nagyon is hiányzik a csatorna bekötéshez!
    Remélem tisztelt városvezető elvtárs-urak (kinek hogy tetszik) jó célra használták fel!

    Ezekből következően amikor közüzemi számlát fizetünk amely a hálózathasználat díját is magábafoglalja, TULAJDONKÉPPEN A SAJÁT BERUHÁZOTT TŐKÉNK UTÁN FIZETÜNK JÁRULÉKOT AZOKNAK, AKIKNEK ANNO SEMMI KÖZÜK SEM VOLT A BERUHÁZÁSHOZ!!!

    Csókoltatom az eddigi összes mszp-s és fideszes kormányt, meg a mocskos brüsszeli élősködőket! Az utóbbiakra előre megadom a kilövési engedélyt a majdani nyugateurópai iszlám többségnek!

  2. felix szerint:

    Péter Konok
    Polt Péter legfőbb ügyész vizsgálatot indít, mert amióta Polt Péter a legfőbb ügyész, azóta Polt Péter legfőbb ügyészsége lényegében nem hajlandó legfőbbügyészségileg vizsgálatot indítani korrupciós ügyekben. Polt Péter legfőbb ügyész egyben közölte, hogy a vizsgálat eredményes lesz, erről őt személyesen Polt Péter legfőbb ügyész tájékoztatta, aki a maga részéről visszautasította Polt Péter legfőbb ügyész vádjait, és mindenkit biztosított róla, hogy Polt Péter legfőbb ügyészt még maga Polt Péter legfőbb ügyész sem tudja elfogulatlan döntéseiben befolyásolni.
    Már ha jól értem a hírt. De azt hiszem, hogy jól értem.

  3. Grün Rikárdó szerint:

    “Ezt nyilatkozta az Alkotmánybíróság (Ab) új elnöke, Lenkovics Barnabás a Kossuth Rádiónak. Lenkovics arról is beszélt, hogy az alkotmánybíráskodásnak a társadalmi, gazdasági változásokkal együtt kell élnie, a problémákat követnie kell, az új kihívásokra új válaszokat kell adnia, hiszen a régi módszerekkel nem lehet megoldani az általuk előidézett problémákat.”
    .
    Mi lenne, ha egyszerűen szétrúgnák magukat, hogy ne akadályozzák a kormányzást?! 😛
    .
    http://propeller.hu/itthon/3070284-feladata-hogy-ne-kormanyzati-munkat

  4. ebihal szerint:

    Inkább arról pofázna ez a gyökér, hogy miért szavazta meg Paks titkosítását 30 évre!
    Olyan buta mint a segg!

  5. felix szerint:

    Eddig azt hittem, hogy az AB nem kihívásokra ad választ, hanem az alkotmányosságot védi.
    Számára egyetlen kihívás létezik és az az jelenlegi tákolmány.
    Valóban ostoba ember az aki ilyet mond.

  6. Grün Rikárdó szerint:

    Vigasztalásul csak annyit a hombárfejű Rezsi-gladiátornak, hogy Brüsszel nem a magyar családokat, hanem a kormány által hozott hamis rezsicsöppentéseket támadja! 😛

  7. nagyapó szerint:

    Tarjányi László! Sok mindenben igazat adok. Utcánk még ’89-ben készíttette el a gáz- és csatornavezetéket, amit Demszky eladott a franciáknak. Viszont, ha elkészült a csatorna, aminek jóságát nem hiszem, hogy tagadná, akkor ki kötött volna rá, ha pénzügyileg nem szorítanák. Mindenki környezettudatos, viszont az emésztő (pláne kicsit lukacsosan) olcsóbb.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

Itt lehet hozzászólni !