Ferenc pápa: Szégyen az emberkereskedelem

MHO

Ferenc pápa 20141112

A világon mintegy 36 millió embert kényszerítenek rabszolgamunkára és szervkereskedelemre.

A kormányok határozott cselekvését sürgette a modernkori rabszolgaság összes formájával szemben Ferenc pápa vasárnap az emberkereskedelem elleni fellépés imanapján. A katolikus egyházfő a Szent Péter téren délben mondott beszédében a civilizált társadalom szégyenének nevezte az emberkereskedelmet, amely férfiakat, nőket és gyermekeket taszít rabszolgasorba, kizsákmányolva őket.

Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy az emberkereskedelem áldozataiból munkaeszköz és a kedvtelés tárgya lesz, megkínozzák, megcsonkítják és megalázzák őket emberi méltóságukban is. A Szentatya a kormányok határozott fellépését szorgalmazta az emberkereskedelem okainak felszámolására. Az egyház első alkalommal tartotta meg az emberkereskedelem elleni fellépés imanapját, amely február 8-ra, a 2000-ben szentté avatott Bakhita Szent Jozefina (1869-1947) ünnepnapjára esik. A szudáni származású nőt gyerekkorában rabszolgaként eladták, később felszabadították.

Ferenc pápa megválasztása óta sürgeti az általa modernkori rabszolgaságnak tartott emberkereskedelem felszámolását. A Vatikán adatai szerint a világon mintegy 36 millió embert kényszerítenek rabszolgamunkára, prostitúcióra és szervkereskedelemre.

A Szentatya vasárnap emlékeztetett arra, hogy február 11-én tartják az egyházban betegek napját, az egyház egyik missziója pedig a betegekről való gondoskodás.

Magyar Hírlap

2 hozzászólás “Ferenc pápa: Szégyen az emberkereskedelem” bejegyzésre

  1. Tarjányi László szerint:

    Amióta feltalálták a pénzt, súlyosan beteg a világ! Minél több van valakinek, annál betegebb! A világ száz leggazdagabb családja felelős a háborúkért!

  2. Tarjányi László szerint:

    „Zárjátok börtönbe az 50 leggazdagabb zsidót, és nem lesznek többé háborúk!” Henry Ford

Itt lehet hozzászólni !