‘Gyász’ kategória archívum

Elhunyt a legidősebb csepeli asszony

2011. március 8. kedd

Csepel.hu, Csepel.info

Budapest XXI. ker. Csepel Önkormányzata mély fájdalommal tudatja, hogy özv. Ujfalusi Istvánné (született Szabados Gizella), a kerület legidősebb asszonya életének 107. életévében, 2011. február 25-én elhunyt.

Búcsúztatására 2011. március 25-én 11.15-kor a Csepeli Temető ravatalozójában kerül sor. (tovább…)

Kamera elé állt és bocsánatot kért a gázoló

2011. március 4. péntek

TV2

Bocsánatot kért a 25 éves férfi, aki hétfőn hat embert elgázolt, közülük hárman meghaltak. Azt mondta: olyan ez az egész, mint egy rémálom, amiből nem tud felébredni. De vállalja mindenért a felelősséget. Nyilatkozott a Tényeknek az egyik elgázolt férfi unokaöccse, azt mondta: nagybátyja almaszedésből tartott haza amikor a tragédia történt.

“Nagyon sajnálom és a részvétemet szeretném kinyilvánítani…” Ezt Gyurafa Máté mondta a Tényeknek, aki hétfőn elgázolt egy buszmegállóban hat embert. Közülük hárman meghaltak, a többiek – súlyos sérülésekkel -még mindig kórházban vannak. A 25 éves férfi azt mondta: “Minden pillanatban próbálok felébredni ebből a rémálomból, de egyszerűen nem lehet, szóval innentől kezdve el kell sajnos fogadnom, hogy ez így van és ez megtörtént.” Azt is mondta, hogy alig emlékszik valamire az ütközésből. Úgy fogalmazott: “arra ébredtem, hogy az autó a padkának ütközött, akkor riadtam fel és utána a betört szélvédő a következő emlékem.” (tovább…)

Jimmyre emlékeztek a rajongók

2011. január 24. hétfő

Blikk

Megtört rajongók várták a Zámbó családot a csepeli temetőben szombaton egy órakor. A kis tömeg azért gyűlt össze, hogy megemlékezzenek a Királyról halálának tizedik évfordulóján.

Voltak, akik Borsod megyéből érkeztek, de a Hajdú-Bihar megyei Berettyóújfaluból is eljöttek, hogy elmondjanak egy imát kedvenc énekesükért. A Jimmy Rajongói Klub tagjai is felsorakoztak a sír előtt. Jimmy testvérei, Marietta és Tihamér, valamint fia, Krisztián, és édesanyja, a 83 éves Anna néni az elhunyt énekesre emlékezve galambokat is röptettek. (tovább…)

10 éve temették el Zámbó Jimmyt

2011. január 21. péntek

MTI, Dabasrégió, Csepel.info

10 évvel ezelőtt január 20-án kisérték utolsó útjára Zámbó Jimmyt. A temetés részleteit most felidézzük újra.

Két fekete ló húzta hintó viszi Zámbó Jimmy koporsóját a délben kezdődött gyászszertartáson. A gyászmenetet az énekes legszebb dalaiból készült összeállítás kíséri. A csepeli görög katolikus templom előtt összegyűlt több tízezer rajongó kivetítőn nézhette a szertartást, majd elindultak a temető felé a több mint 4 kilométeres útvonalon. Az egész nap zárva tartó temetőbe csak a család és a rokonok távozása után lehet bejutni. (tovább…)

West Balkán: sok a félrevezető hír, a rendőrség cáfol

2011. január 18. kedd

ATV, TV2

A lányok halálát fulladás okozta, csak egyikük szervezetében találtak drogot, és nincs nyoma megkéselt csepeli diáknak sem.

Még ma is sokan megálltak a Nyugati téren, hogy a tragédiában meghalt három lányra emlékezzenek. Továbbra is egymásnak ellentmondó hírek látnak napvilágot az ügyben. (tovább…)

Nem volt igazi tömegpánik

2011. január 18. kedd

Index

A szakemberek szerint nem kell ahhoz pánikhangulat, hogy a sűrű tömegben baj történjen, és a tömegpánik jelensége sem feltételez szorosan összepréselődő tömeget. Minden jel arra mutat, hogy a West Balkánban szombaton nem tört ki igazi tömegpánik – szerencsére, mert még nagyobb lehetett volna a baj.

A pánik a köznyelvben valamilyen irracionális félelmet jelent, és a pszichiátriában ismert pánikbetegségnek is egyik jellemző tünete az erős, legtöbbször valódi ok nélküli félelemérzet. A tömegpániknak azonban nincs sok köze a pánikbetegséghez, annak ellenére, hogy irracionális félelem is kiválthat tömegpánikot. (tovább…)

Volt egyszer egy hadsereg

2011. január 18. kedd

Múlt kor

1943. január 12-14. között az oroszok áttörték a gyenge ellenállást tanúsító doni magyar arcvonalat, ennek során odaveszett a 2. magyar hadsereg jelentős része: a 200 ezres seregből 120 ezren soha nem tértek haza.

A 2. magyar hadsereg 1942. tavaszán és nyarán három ütemben érkezett ki a keleti frontra. A körülbelül 200 ezer fős hadseregbe több ezer főnyi zsidó és kisebb részben munkásmozgalmi aktivistákból álló munkaszolgálatos alegységeket is besoroztak. (tovább…)

Sok százan emlékeztek a WB előtt

2011. január 17. hétfő

Index.hu

Fotó: INDEX - Huszti István


Sok száz ember gyűlt össze a West Balkán előtt vasárnap este, hogy gyertyát gyújtsanak a szombati diszkótragédia áldozatainak emlékére. Nyolc óra körül megtelt a Nyugati tér, több mint ezer ember nyilvánította részvétét.

A helyszínen nagyon sok fiatal volt, és az elhunytak hozzátartozói közül is jelen voltak páran. Orbán Viktor és felesége negyed nyolc körül gyújtott mécsest, majd csöndben távozott. A megemlékezésen Schiffer András, az LMP elnöke is részt vett. (tovább…)

Január 19-én temetik a bajnokot

2011. január 14. péntek

HírExtra

Életének 89. évében, 2010. december 8-án elhunyt Rottenbiller Ferenc, a Csepel háromszoros magyar bajnok, kétszeres válogatott labdarúgó, aki a Csepel színeiben három bajnoki címet szerzett.

1947-1948 között két alkalommal viselte a címeres mezt, pályafutása során 213 élvonalbeli mérkőzésén tíz gólt szerzett.

Rottenbiller Ferencet 2011. január 19-én, 13:15 órakor kísérik utolsó útjára a csepeli temetőben.
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata saját halottjának tekinti az elhunytat.

Forrás: HírExtra

Elhunyt Dr. Őszy Bertalan háziorvos

2011. január 11. kedd

Csepel.info

Elhunyt Dr. Őszy Bertalan, aki több mint ötven éven keresztül dolgozott Csepelen orvosként. Háziorvosi munkáját 1955-ben Királyerdőben kezdte, dolgozott a Tejút utcai munkásszállón, a Vénusz utcai rendelőben és – már nyugdíjasként – a sétányoknál.

Dr. Őszy Bertalan búcsúztatása 2011. január 21-én, pénteken 14:15 órakor lesz a Csepeli Temető ravatalozójában. Lelki üdvéért aznap este hat órakor tartanak gyászmisét a csepeli Jézus Szíve templomban.