West Balkán: sok a félrevezető hír, a rendőrség cáfol

ATV, TV2

A lányok halálát fulladás okozta, csak egyikük szervezetében találtak drogot, és nincs nyoma megkéselt csepeli diáknak sem.

Még ma is sokan megálltak a Nyugati téren, hogy a tragédiában meghalt három lányra emlékezzenek. Továbbra is egymásnak ellentmondó hírek látnak napvilágot az ügyben.

Mostanra elkészült az orvosszakértői vizsgálat, ebből pedig kiderül, hogy valóban fulladás és belső sérülések okozták a halálukat. A Magyar Hírlap arról írt, hogy két lány szervezetében is kábítószert találtak, illetve a diszkóban megszúrtak egy csepeli diákot. A rendőrség szerint csak az egyik lány fogyasztott kábítószert, és a késelést is cáfolták. A meghallgatott több, mint ezer tanú közül senki sem látott késelést a West Balkánban.

A rendőrség összesen öt gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezte, de további gyanúsítottak is vannak. Úgy tudni, a rendőrség titkosszolgálati eszközökkel is nyomoz, hogy megtalálja azt, aki kirobbantotta a pánikot. Vannak, akik szerint konkurenciaharc állhat a háttérben, mások szerint pedig az éjszakát uraló alvilági csoportokat hoznak összefüggésbe a tragédiával. Az értesülések szerint a rendőrök egyébként a közösségi oldalakat is figyelik, hátha felbukkan olyan információ, amely segít az ügy tisztázásában.

Forrás: ATV

5 hozzászólás “West Balkán: sok a félrevezető hír, a rendőrség cáfol” bejegyzésre

  1. CsepeliNo1 szerint:

    Engem tudjátok mi dühít fel ebben az egész történetben a tragédián kívül?!

    Ha jól tudom, a Nyugati térnél van rendőrségi (térfigyelő) kamera, NEM?!

    Ha van, azt “elméletileg” egy rendőrnek a kamera képét látnia kellett volna . . .
    Ha látja, nem kellett volna feltűnnie neki, hogy ez a sok ember hogyan fog ebben az épületbe beférni?!

    ROSSZUL TUDOM?!
    Ha rosszul tudom, elnézést kérek . . .

  2. grün szerint:

    Egyik rendőr a másikhoz:
    Látod azt a rengeteg embert a téren?
    Van náluk kormányellenes transzparens?
    Ha nincs, akkor hagyd a frászba!

  3. Tóth Mária szerint:

    a lényeg,hogy szabadlábon védekezhetnek-köszönhetően a sok, még a mai napig is regnáló bolsi bírónak-Budaházy meg börtönben?!

  4. Sejba szerint:

    CsepeliNo1: Jól tudod. És milyen feladata van még a rendőrségnek a térfigyelő kamerákkal kapcsolatban?

  5. kritikus szerint:

    Nagyon sajnálom a halottakat!
    Remélem ez elég intő jel a többi fiatal részére, hogy kicsit előre gondolkodjon az ilyen bulit illetően… Azt gondolom, hogy sokat tanultunk az esetből és elég volt a felelőtlen életből!!!

Itt lehet hozzászólni !