‘Pártok’ kategória archívum

Ismét hazudik az ellenzéki média

2019. február 27. szerda

csepel.hu

Hazudik az ellenzéki sajtó arról, hogy a nagyszalontai kolbásztöltő versenyen a testvérvárossal közösen benyújtott pályázat miatt ítéltek díjat a kerületünknek. Hazudnak Csisztu Zsuzsa műsorvezetői díjáról is.

Csepel minden évben pályázik határon túli magyar testvérvárosával, Nagyszalontával közös program szervezésére. Arany János szülővárosával 18 éves a kerület együttműködése. (tovább…)

Favágás és fásítás: saját döntése ellen tiltakozik a csepeli MSZP

2019. február 23. szombat

Csepel.info

Így néz ki, amikor az MSZP polgármester-jelöltje saját maga ellen tiltakozik

2017 augusztusában a Jobbik kezdeményezésére elfogadta a Fővárosi Közgyűlés azt a döntést, mely szerint Budapest közterületein kivágják a irritálóan szöszölős kanadai nyárfákat, hogy a helyükre nemes fafajtákat ültessenek.

A kezdeményezéshez 2017 szeptemberében Csepel is csatlakozott, a javaslatot a Jobbik és az MSZP minden képviselője támogatta, a Fidesz-KDNP-ből is csak egy képviselő tartózkodott. De most az MSZP úgy tesz, mintha nem tudnának róla. A párt csepeli lapja élesen bíráló, hazugságoktól sem mentes cikket jelentetett meg, Takács Mónika, a párt polgármester-jelöltje pedig Facebook oldalán kezdett tiltakozni – a saját döntése ellen. (tovább…)

Ez durva: Karácsony Gergelynek dolgozószobáLYa van!

2019. február 20. szerda

Origo

Dolgozószobájából, vagy dolgozószobályából – vajon melyik a helyes? Zugló vezetőjének nem sikerült eltalálnia a helyes megoldást, tovább mélyült az ellenzéki politikusok és a magyar helyesírási szabályzat konfliktusa.

Ez most már biztos: végérvényesen, tömeges helytelenírási hangulat uralkodott el az ellenzéki politikusok körében. Ez az alattomos állapot odavezetett, hogy a Jobbik náci bűneit mentegető Karácsony Gergelynek sem sikerült eltalálnia, hogy szimpla j-vel, vagy a kicsit kacskaringósabb ly-nal kell írni azt a lehetetlenül nehéz szót, hogy “dolgozószobájából”. A Budapest vezetésére törő politikus a rosszabbik utat választotta, és a következőket gépelte be közösségi oldalán:

(tovább…)

Bangóné és Kunhalmi megint szénné égették magukat

2019. február 18. hétfő

HVG, Csepel.info

Miután az Országgyűlés mentelmi bizottsága tárgyalja több ellenzéki képviselő ügyét, a két szocialista politikus asszony ismét botrány akart kelteni.

Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély Ildikó egy-egy papírlappal érkeztek, amelyet szerencsére a bizottság előtt is felmutatnak. Így mutatták meg, hogy a fojtani szót sem képesek leírni helyesen. (tovább…)

Botrányokba fulladt baloldali „előválasztás”

2019. február 15. péntek

Csepel.hu

Budapest, 2019. január 28.
Szavazók a baloldali pártok főpolgármester-jelölti előválasztásán Budapesten, a Nyugati téren 2019. január 28-án.
MTI/Balogh Zoltán

29 évvel a rendszerváltás után az MSZP-Párbeszéd szövetség előválasztása lett volna az első baloldali innováció a magyar politikai életben. Csak le kellett másolni a külföldön sok helyen megszokott módszert, ám ez nem sikerült. Az előválasztás állatorvosi lóvá vált. Úgy tűnik, mindent elrontottak, amit csak lehetett, és talán még a szavazás eredményét sem bízták az „előválasztókra”.

Egy Horváth Csabát támogató szimpatizáns így számolt be a szavazásról: „Itt Csepelen konkrétan a teljes kerületi MSZP-s pártvezetés ott állt a szavazat gyűjtősátorban. Nyíltan ment a voksolás, nem kevés presszionálással (…) Erősen lejt a pálya a bukott csillagszeműnek. ”

(tovább…)

Közösen Csepelért – interjú Klinghammer István akadémikussal

2019. február 14. csütörtök

Csepel.hu

Harminc évvel ezelőtt, elkötelezett kertvárosi csepeli polgárokból alakult egy baráti társaság, amely akkoriban a rendszerváltás aktualitásait volt hivatott átbeszélni. Nemrég ismét összeültek, hogy Csepel elmúlt tíz évéről, a kerületben rejlő fejlődési potenciálról beszélgessenek. Fontosnak tartják, hogy megismerjék Borbély Lénárd polgármester elképzeléseit a városrész jövőjét illetően. A feladatokról, kérdésekről listát állítottak össze és arra kérték a polgármestert, töltse meg tartalommal – mondta lapunknak a kerületben élő Klinghammer István akadémikus, egyetemi tanár, Csepel díszpolgára.

A társaság köztiszteletben álló csepeli polgárokból áll. Tagjai Csurgay Árpád és Sára Ernő akadémikusok, dr. Siklósy Ferenc, Mészáros László tanár, dr. Filip Tamás közjegyző, Versic Judit– a kinek a családja Csepel alapítói közé tartozik – valamint Klinghammer István professzor.

(tovább…)

Vacognak a gyerekek a Munkásotthonban

2019. február 14. csütörtök

Csepel.info

A csepeli “pártmunkás otthon” a megszépítő távolból, és a jelenlegi állapota kicsit közelebbről

Ahogy az elmúlt években, úgy idén is csak temperáló fűtés van a Csepeli Munkásotthonban. A hidegebb napokban előfordult, hogy 17 fokot mutatott a hőmérő. A gyerekek reszkettek a hidegtől – panaszolták el a szülők a Csepel.infonak. Takács Mónikát, az intézmény vezetőjét ez nem zavarja, nem kért segítséget.

Az elmúlt évtizedekben számtalan alkalommal lett volna pályázati, kormányzati és önkormányzati pénz a fűtés és a nyílászárók felújítására, a Munkásotthon vezetése azonban nem élt a lehetőségekkel. A fűtésnek így eleve rossz a hatásfoka. Ezt tetézi, hogy a vezetőség pont a fűtésen, és így az oda járó gyerekeken spórol. Gyaníthatóan azért, hogy felvehessék a fizetést. Az elmúlt években ugyanis alaposan megcsappant az intézmény támogatása – de ezért csak magukat okolhatják.

(tovább…)

Németh Szilárd: Ha kell, több ezer katona indulhat a határra

2019. február 14. csütörtök

Origo

Németh Szilárd emlékező beszéde

A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program során olyan szerződéseket kell kötni, amelyek egyszerre szolgálják az ország gazdasági és katonai érdekeit – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Kiemelte azt is, hogy idén az új Nemzeti biztonsági stratégiáról és a Nemzeti katonai stratégiáról is dönthet az Országgyűlés, míg ha a helyzet azt kívánja, akkor több ezer katonát tudnak azonnal a határra vezényelni.

Németh Szilárd úgy nyilatkozott, hogy a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium idei feladatai között meghatározó lesza honvédelmi életpálya, a toborzás és a katonai képességek visszaszerzése, modernizálása.A honvédségnek 2019-ben rekordköltségvetése van, 513 milliárd forint, ebből 150 milliárd a fejlesztés. (tovább…)

Megnézheti a csepeli képviselők vagyonát

2019. február 14. csütörtök

Csepel.hu

Kilenc éve hozza nyilvánosságra a csepeli önkormányzat a polgármester, az alpolgármesterek, a képviselők, valamint a tisztségviselők vagyonnyilatkozatait. Lapunk most a bevallásokból szemezgetett.

A korábbi, szocialista városvezetés nem hozta nyilvánosságra a vagyonbevallásokat. Utólag ezt nem lehet megtenni, így a 2010 előtti vagyonbevallások nem ismerhetők meg. Csepelen az MSZP és a DK politikusai a legtehetősebbek, és a Fidesz-KDNP képviselői közül élnek a legtöbben szerény körülmények között.

(tovább…)

Nem mindenki támogatta az ingyenes gyermekétkeztetést

2019. február 13. szerda

Csepel.hu

A képviselő-testület januári ülésén a városatyák többsége megszavazta a gyermekétkeztetéshez és a szociális étkeztetéshez szükséges pénzügyi fedezet biztosítását. A Demokratikus Koalíció politikusai közül Horváth Gyula nemmel szavazott, Borka-Szász Tamás tartózkodott a szavazáson.

Ezzel ők elutasították a rászoruló csepeli gyerekek ingyenes étkeztetését és azt, hogy a többi gyerek is nagyon kedvezményes áron kapjon reggelit, tízórait, ebédet és uzsonnát.

(tovább…)