Favágás és fásítás: saját döntése ellen tiltakozik a csepeli MSZP

Csepel.info

Így néz ki, amikor az MSZP polgármester-jelöltje saját maga ellen tiltakozik

2017 augusztusában a Jobbik kezdeményezésére elfogadta a Fővárosi Közgyűlés azt a döntést, mely szerint Budapest közterületein kivágják a irritálóan szöszölős kanadai nyárfákat, hogy a helyükre nemes fafajtákat ültessenek.

A kezdeményezéshez 2017 szeptemberében Csepel is csatlakozott, a javaslatot a Jobbik és az MSZP minden képviselője támogatta, a Fidesz-KDNP-ből is csak egy képviselő tartózkodott. De most az MSZP úgy tesz, mintha nem tudnának róla. A párt csepeli lapja élesen bíráló, hazugságoktól sem mentes cikket jelentetett meg, Takács Mónika, a párt polgármester-jelöltje pedig Facebook oldalán kezdett tiltakozni – a saját döntése ellen.

A kanadai nyárfa szöszölős, ami a legtöbb embert irritálja, a szösz ráadásul rendkívül gyúlékony is

Az eredeti, jobbikos javaslatot Tokody Marcell adta be, a közgyűlés pedig 19 igennel és 2 tartózkodás mellett fogadta el az előterjesztést. A kivágott kanadai nyárfák helyére az előírásoknak megfelelően – új fákat telepítenek majd. Ugyanígy történik Csepelen is, hiszen minden kivágott fa helyett legalább három facsemetét ültetnek a kivágott fák helyén vagy a közelükben.

A csepeli döntés szavazatai

Az eredeti előterjesztésben Tokody Marcell arról írt, hogy a szocializmusban telepítettek rengeteg kanadai nyárfát a gyors növekedésük miatt. Ma már nem ültetnek ilyen fákat az általuk okozott kellemetlenségek miatt, de a meglévő állomány rengeteg bosszúságot okoz. A gyakran nagyon sűrűn szálló nyárfavattát könnyű belélegezni, ami irritálja a nyálkahártyát, emellett könnyen a szembe is kerülhet, a talajon összegyűlve pedig erősen gyúlékony.

Budapesten Csepelen nő a legjobban a fák száma, itt ülteti a kerületi önkormányzat a legtöbb fát, és Zuglóban a legkevesebbet

A csepeli MSZP lapja a “Nem bír leállni a Fidesz a fairtással” címet adta a cikknek, amelyben több más ponton is valótlanságokat közölnek olvasóikkal – azon túl persze, hogy elhallgatják: ők is mind támogatták a javaslatot.

Csepel.info

20 hozzászólás “Favágás és fásítás: saját döntése ellen tiltakozik a csepeli MSZP” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    Ezek olyan segg hülyék, hogy nem emlékeznek, hogyan szavaztak bizonyos kérdésekben. Nagyjából ennyire érdekli a sorosista ellenzékieket, mi történik körülöttük. Csak a tiszteletdíjukat nem felejtik el felvenni aztán mindet elverni. Tisztelet a kivételnek: az egyik komcsi általában semmit nem támogat a saját fizetésemelésén kívül, míg a másik el sem megy az ülésre, csak a lóvét lesi.

  2. Horváth János szerint:

    No-no! Ha elolvasod a cikket rájössz, teljesen más a leányzó fekvése!

  3. Johnny szerint:

    …de nem csak a nyárfákat írtjátok, basszameg! 🙁
    Az öreg partizán tartózkodott? 🙂 Beszarás… 😛

  4. kilgore trout szerint:

    Kivágni ugyan nem, de úgy “ápolni” tudnak a kedves Elmű alvállalkozói és a Csevak is, hogy abban nincs köszönet. Gyakorlatilag a fákból csak a törzse marad.
    Ezeket senki sem felügyeli szakmailag?
    Úgy néz ki a legtöbb fa a Kertvárosban, mint valami fantasy film díszlete.
    Európa közepe. Ja.

  5. Lovas szerint:

    Bármerre járok, több száz új fát látok. A fa nem ember, de ha kidől, embert ölhet.

  6. Qqriq szerint:

    A kanadai nyárfák kellemetlen vattája és a magas fák dőlésveszélyessége elriasztja a befektetőket Csepelről. A fák kivágása hozzájárul a közbiztonsághoz. Vonzó körülményeket kell teremteni a közterületeken segítve ezzel a tőkebeáramlást.

  7. kajakos szerint:

    Kukurikú Egyetértek a fák kivágásával, de az utolsó mondatoddal bizonyítottad, hogy ugyanolyan hülye vagy mint a tartózkodó nagyapád. Nem mert állást foglalni egy ilyen nyilvánvaló kérdésben? Vagy azon töprengett, hogy inkább átülne a szoci frakcióba?

  8. Johnny szerint:

    Lovas!
    Azt’ baszhatod, ha évente kiszárad a fele. Ezek SOHA nem nőnek meg.
    Csepelen, az elmúlt évtizedekben hányan haltak meg fakidőléstől, mesélj!
    Olvasom, írd, gyerünk…

  9. Johnny szerint:

    Még mindig itt ássák el a zöld hulladékot?
    https://www.google.com/maps/@47.4464204,19.0811531,91m/data=!3m1!1e3
    😉

  10. Tündér Ilona szerint:

    Szerencsére megindult a napközis tábor helyén a focipályák kialakítása és emiatt már kivágtak több veszélyes és szöszölő fát.
    Nem tudom erről az örömhírről eddig miért nem tudósított az oldal. Lehet, hogy itt nevelődik ki egy tehetség.

  11. Lovas szerint:

    A Napközis táborban eleve volt egy nagy betonpálya. Vagyis volt hely focipályának. A nyárfákat vágták ki körülötte.

  12. Qqriq szerint:

    Korábban éppen Takács írt a megelőzés fontosságáról. Az is baj, ha kivágják a fákat és az is gond, ha nem? Végül is mindegy, csak politikai tőkét lehessen kovácsolni belőle.
    http://takacskrisztian.gportal.hu/gindex.php?pg=32992794&nid=6548041

  13. Horváth János szerint:

    Ez a link nem arról szól!

  14. Nagyapó szerint:

    Néhány gondolat a cikkhez:
    – A Fővárosi Közgyűlés a jobbikos Tokody előterjesztésére alapján döntött úgy, hogy 2025-ig az összes vattázó fát ki kell vágni a főváros közterületein. Mi szükség volt csepeli döntésre? Csepel felülírta volna a Főváros döntését?
    – Sehol nem olvastam a témában szakértői véleményt, gondolom nem volt rá szükség, igaz, a nélkül is lehet dönteni.
    – A kanadai nyárfát a szocializmusban ültették, tehát baloldali. Ennek alapján az összes vörös fenyőt ki kellene irtani.
    – A kanadai nyárfa nőivarú termése sokakat irritál. Igaz, másokat harangszó irritálja (Gulyás ex képviselő), megint másokat a kakasszó (lőnek rá), így sok mást is irtani kellene.
    – 15 éve nem ültetnek nőivarú kanadai nyárfát. A kanadai nyárfa életkora 40-50 év, állandó pótlással számuk csökkenthető.
    -A fekete nyár (jegenye), fehér fűz termése hasonlóan szöszös azokat is irtani kell?
    – Egy lombköbméter levélfelület tavasztól őszig 440 gramm oxigént termel, 590 gramm szén-dioxidot dolgoz fel és 4500 gramm szennyező anyagot képes kiszűrni a levegőből. Egy 50 éves fa 405 kg szennyezést tud kiszűrni a levegőből egy év alatt. Egy autó viszont évente 7000 kg oxigént fogyaszt, és utaskilométerenként 200 gramm szén-dioxidot bocsát ki. Erre is gondoljunk, amikor a nyárfára haragszunk „allergiás” tüneteink miatt!
    – Mennyi levegőt szűr meg egy frissen ültetett, 16-18 centiméteres törzs-körméretű platán, vagy egy több száz köbméteres lombtömegű nyárfa. A facsemetéknél kérdéses, hogy túlélik-e az első pár évet és majd csak 30-50 év múlva érezhetjük pozitív hatását. A fák lecserélése előre átgondoltan, több évre, évtizedre előre tervezve kellene történjen. Reméljük itt is előbb ültetnek, aztán vágnak (nem úgy, minta Weiss M. úton)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. PU szerint:

    Nem, Nagyapó, itt előbb vágnak, aztán ültetnek a gyors enyészetnek, illetve magyaráznak, terveznek a soha meg nem valósulásnak. (És ha ezt észrevételezed, orrba vágnak mint libsi-bolsi ellenséget.)

  16. PU szerint:

    Mellesleg: ketten tartózkodtak. Vagyis nem mondtak igent. Vajon miért nem szavaztak nemmel? Legalábbis egy környezetvédő? Na vajon? Mert akkor egyből le lett volna bolsizva, ugye?

  17. PU szerint:

    pontosan: …MÉG ketten tartózkodtak…

  18. Qqriq szerint:

    Úgy általában véve senkinek nincs ellenvéleménye ebben a kérdésben. Legalábbis én még nem olvastam ilyet. Ligetvédők? Bálint gazda? Zöld ombudsman? Nos, Takácsék nyilván elmélyedtek a szakirodalomban, elolvasták a hatástanulmányokat, konzultáltak a lakossággal, hogy bölcs képviselőként kellően megfontolt döntést tudjanak hozni. Jól megrágták a témát, ahogyan elvárható, alaposan megdolgoztak a járandóságukért. Hiszen egy intézményvezető, akinek menedzserszemlélete van, hogyan is járhatna el másként?

  19. Qqriq szerint:

    Ja, és akiket a kakasszó irritál, pláne lőnek rá, azok nagyon gonosz emberek. 😉

  20. barvagarbalarka szerint:

    Lovas:

    Én meg annál kevesebb fát látok, ami meg is nő. Arról nem beszélve, hogy amíg nem nő meg, a levegőtisztító képessége sem az igazi.

    Persze, ha kidől, akkor embert ölhet. Ezzel az erővel ki kell irtani minden fát, aztán meg lehet nézni, az mennyire lesz jó az embereknek.

Itt lehet hozzászólni !