A fideszes választókerületi elnököknek is nagy vizsgája lesz az október 2-i kvótaellenes népszavazás a Fideszben. Mint ahogy azt már korábban lapunk megírta, a 106 egyéni választókerületet vezető politikusnak a központi kampányon kívül is motiválnia kell majd a választókat, hiszen egyben a 2018-as választás főpróbája is lesz a kvótareferendum. Akár az egyéni jelöltek választási indulása is múlhat a következő hetek munkáján, ezért is tesz majd meg minden politikus mindent a jó eredmény érdekében. „A mostani felmérések szerint ötven százalék felett lesz a részvétel, csakhogy a referendum nem ezen, hanem az érvényes szavazatokon múlik majd. Tehát aki elmegy, annak érvényesen is kell majd szavaznia” – magyarázta egy választókerületi elnök. A pártban negyvenöt és ötvenöt százalék közé teszik a részvételi arányt.
‘Pártok’ kategória archívum
Mozgósítási főpróba is lesz októberben
2016. szeptember 6. keddIgennel kampányol a nemre az MSZP
2016. szeptember 4. vasárnapMandiner

Molnár Gyula épp a minap beszélt arról, hogy ők nemmel szavaznának, de most igennel kampányolnak
Az MSZP olyan óriásplakátokkal fog támadni a népszavazási kampányban, amelyek hol a MARADJ OTTHON, hol az IGEN feliratokkal üzenik a szimpatizánsaiknak, hogy… hogy mit is?
Épp a minap gyűjtöttük össze, hogyan őrölte fel magát a kormány nem jobbikos ellenzéke, most épp a kvótanépszavazással kapcsolatos, egyenként és együttesen is zavaros álláspontjaik miatt. A szocik most csak tetézik a káoszt.
Pukli: nem alternatíva a jelenlegi baloldal
2016. szeptember 2. péntekA balliberális lázadó sem szeretne balliberális kormányt
Magyar Idők
“Én 2010-ben és 2014-ben Orbán Viktorra és pártjára szavaztam”
Pukli tudja miről beszél: a csepeli MSZP-ben ismerte meg a baloldalt, a később gyilkossá vált Deme Gábor kezei alatt. (tovább…)
Az MSZP mégis nemmel szavazna a kötelező kvótára
2016. szeptember 1. csütörtökMandiner
Az MSZP nem támogatja a menekültkvótákat, azonban a népszavazást feleslegesnek tartja a párt – mondta Molnár Gyula, a szocialisták elnöke. Hozzátette: ha bármikor mégis igaz lenne a kormány felvetése, akkor a szocialisták a kormány mellé állnának az ügyben. Kiderült az is, hogy a Brüsszelben tárgyaló Molnár a migrációs helyzet kezelésével kapcsolatban megvédte a kormányt.
Nincs alapja a népszavazási kérdésnek a szocialisták szerint, de menekültkvótákat ők is elutasítják – mondta a Hír TV-nek Molnár Gyula, a párt elnöke. „Ha bármikor mégis igaz lenne az a felvetés, amit a Fidesz-kormány mond, akkor mi készen állunk arra, hogy bármilyen módon, akár parlamenti szavazással kinyilvánítsuk azt, hogy ezt (ti. a menekültkvótákat – a szerk.) nem tartjuk megoldásnak” – tette hozzá.
Bojkott látástól vakulásig: ezért nem dolgozik a politikus
2016. augusztus 29. hétfőCsepel.info
A leggazdagabb politikus hiányzással tiltakozik, pihen és erőt gyűjt
A fizetését felveszi, dolgozni viszont nem hajlandó Horváth Gyula, a DK csepeli politikusa. Egy blogbejegyzésben elárulta miért. A szörnyű diktatúra miatt. Kérdés, hogy ha egy pék, újságíró vagy kisiparos függesztené fel a munkáját évekre, miből élnének meg és meddig lenne munkahelyük.
Azért hiányzik a testületi ülésekről, mert 2010 óta megszűnt a képviseleti demokrácia – árulta el Facebook-oldalán a hiányzások okát Horváth Gyula, a csepeli DK képviselője. Ezért szerinte a “pofátlanság teteje” felróni távolléteit. A politikus 2014-ben a csepeli baloldal polgármester-jelöltje volt, de a csepeliek nem őt választották. Bár a választást emiatt illegitimnek tekinti, listáról bejutott az önkormányzat testületébe. Saját fizetését pedig már legitimnek tartja, így azt szerinte munka nélkül is felveheti. (tovább…)
Keresztet vetett az utolsó első titkár
2016. augusztus 26. péntekCsepel.info
Visszaadta lovagkeresztjét Tóth Mihály, Csepel utolsó kommunista első titkára – értesült a Csepel.info.
A politikus, aki MSZMP-s pályafutását a rendszerváltás után MSZP-sre cserélte, és akit a kádári nosztalgia hosszú évekre Csepel polgármesteri székébe repített, Facebook-oldalán jelentette be lépését. (tovább…)
Ön mennyit nyaralt? – Ezek a politikusok éveket
2016. augusztus 25. csütörtökEgy dologban szorgalmasak: a pénzfelvételben
Csepel.info
Tipikus kép egy csepeli önkormányzati ülésről: sokan nem találtak oda vagy már elmentek
Lassan véget ér a gyerekek és a dolgos munkavállalók nyári szabadsága. Bár sokan csak a közeli strandig jutottak el párszor, a szerencsésebbek 2-3 hetet is pihenéssel tölthettek. Úgy tűnik azonban, hogy vannak ennél is szerencsésebbek. Nekik évek óta tart a nagy pihenés – miközben irigylésre méltó pénzeket markolnak fel “munkájukért”.
A közelmúltban okozott botrányt, hogy egy csepeli jobbikos bizottsági tag hat hónapon keresztül vette fel a tiszteletdíját, miközben a magasabb életszínvonal reményében Svájcba vándorolt ki a családjával. A politikusnak persze minden hiányzásra volt egy jogszerű mentsége. A Csepel.info ezek után kérte ki a csepeli önkormányzati politikusok hiányzásairól szóló adatokat. Mit is mondjunk, leesett az állunk. (tovább…)
Nézőpont: Az ellenzékiek fele is a kormány mögött migránsügyben
2016. augusztus 24. szerdaOrigo
A többség elégedett a kormány bevándorláspolitikájával, az illegális bevándorlók kezelésének kérdésében az ellenzékiek több mint fele is a kormány mögött áll – derül ki a Nézőpont Intézet friss kutatásából. A felmérés szerint népszerűségben továbbra is fölényesen vezet a Fidesz-KDNP.
A magyarok 68 százaléka elégedett azzal, ahogy a kormány kezeli az illegális határátlépéseket, még az ellenzéki szimpatizánsok több mint fele – 51 százalékuk – is a kormány mögött áll – derül ki a Nézőpont Intézet Heti Válasz számára készült legfrissebb közvélemény-kutatásából.
Bayer Zsolt: tűrhetetlen
2016. augusztus 24. szerdaVélemény – Bayer Zsolt
Álláspont. Mi tagadás, e sorok írója nem büszke arra, hogy sikerült néhányszor ezek szintjére süllyednie.
„Ne hagyjuk magunkat. Halkan mondom, ne gondolják, hogy az indulat beszél belőlem, és lassan, hogy mindenki értse: a k… anyját mindenkinek, aki nem ismeri el, hogy mi akkor is magyarok vagyunk, ha ezzel a kormánnyal, az által képviselt kirekesztés gyalázatával szembeszegülünk”
Jól fizetett álcivilek: itt van Soros csicskalistája
2016. augusztus 16. keddCsak az kap folyamatos támogatást, aki elfogult lesz
Magyar Idők, Csepel.info

Csaknem 144 millió forintnyi támogatást kapott a milliárdos Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványtól (Open Society Foundation) kilenc magyar szervezet az European Elections 2014 Project (Európai választások 2014 projekt) nyerteseiként – derül ki a DC Leaks oldalán nyilvánosságra hozott dokumentumokból. A kiszivárogtatók megfogalmazása szerint „ezek a világ egyik legbefolyásosabb hálózatának működését mutatják be”. (tovább…)








