Népszava
A DK bármikor kész egyeztetni a 106 egyéni képviselőjelöltről a demokratikus ellenzék pártjaival, nem hajlandó azonban föladni önállóságát – jelentette ki a Gyurcsány Ferenc kedden Szegeden. Elengedhetetlen, hogy a 106 egyéni választókerületben megállapodás szülessen és a Fidesszel szemben mindenhol egy demokratikus jelölt induljon, egy ilyen megállapodásra a DK bármikor készen áll – tudósít a a párt szegedi irodájában tartott sajtótájékoztatóról az MTI.
Amíg ez nem történik meg, a DK önálló pártként készül a választásokra – közölte az elnök, aki be is mutatta a párt két, a szegedi központú egyéni választókerületben induló jelöltjét, Binszki Józsefet és Molnár Zoltánt. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy egy késői megállapodás is jobb, mint egy meg nem kötött. A politikus kifejtette, technikailag közvetlenül a választások előtt is lehetőség van a jelöltek visszaléptetésére, de szerinte legalább a kampány legintenzívebb szakaszára, januárra meg kellene állapodni, elképzelhető azonban, hogy az MSZP belső szabályai miatt erre már novemberben szükség lehet. (A videót itt tekinthetik meg.)









