Gyurcsány: együtt újra lopni fogunk

ATV

Előbb-utóbb lesz választási megállapodás “a demokratikus ellenzék” pártjai között – hangoztatta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden Dunaújvárosban, az “Orbán vagy Európa? Válassz!” kampány keretében indított országjárásának első állomásán.

Gyurcsány azt is elmondta, hogy az MSZP-s kormányzás idején 20%-ot loptak a kormányzati beruházásokból, de ezt a rendszert a mostani kormány ravasz módon megszüntette. Hangsúlyozta: mindegyik baloldali párt élesen szemben áll “az orbáni rendszerrel”, szakmailag valamennyien felkészültek, és a pártok között nagy különbség abban sincs, hogy mit tennének kormányra kerülve. A HVG című ultraliberális lap közben azzal a hírrel jött ki, hogy Botka nem hajlandó Gyurcsánnyal egy listán szerepelni, csak a volt miniszterelnök minisztereit, politikai garnitúráját fogadják el.

A demokratikus ellenzéket az élet összezárta egy nagy társasházba, ahol el kell viselni a másikat, és ezt a többi pártnak is fel kell ismernie – fogalmazott Gyurcsány Dunaújvárosban, hozzátéve: ha nem lesz mind a 106 egyéni választókerületben ellenzéki megállapodás, az a Fidesz malmára hajtja a vizet a 2018-as parlamenti választáson.

A pártelnök kiemelte, hogy a DK mindegyik párttal hajlik az együttműködésre, de ebben a kérdésben “nem erőszakosak”. Úgy vélte, pártja önállóan is szép eredményt fog elérni jövő tavasszal, de egyedül nem képes a kormánypártokat legyőzni.

Gyurcsány Ferenc szerint a Jobbik, de főleg annak elnöke komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy radikális pártját konszolidálja,

de “egy szájból víz és tűz nem jöhet”. A Jobbikkal “eszük ágában sincs” semmilyen alkut kötni, mert világlátásuk és szemléletük nem illeszthető a demokratikus erőkéhez – fűzte hozzá.

Az ellenzéki politikus, volt kormányfő kijelentette, hogy kormányváltás esetén az oktatásban könnyű lesz gyors változásokat elérni. Mint mondta, sokkal nehezebb lesz rendet tenni az egészségügyben, mert jelenleg drámai a helyzet, az ágazatból sok pénz hiányzik, de egy választási ciklus alatt jobb lehet az ellátás, rövidebbek lehetnek a várólisták, és a dolgozók is “megfizetettek” lehetnek.

Gyurcsány Ferenc gyors változásokat vár a média világában is, ahol “pártpropaganda-gépezet” helyett színes, demokratikus és “a hatalmat ellenőrző” médiát fognak kialakítani. A bérekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy állami beavatkozással is csak óvatos emelés képzelhető el, miközben a nyugdíjak esetében sem drasztikus emelést, sem 13. havi juttatást nem ígérnek, mert nem lesz rá pénz.

Csúnyán elszólta magát

A DK elnöke a lakossági fórumon – miközben a jelenlegi kormányt szidalmazta – beismerte: 2010 előtt visszakérték a kormányzati beruházásokra szánt pénzek 20 százalékát. Megjegyezte, hogy akkoriban ez volt a politikai korrupció csúcsa.

Korábban Gyurcsány Ferenc többször is beszélt arról, hogy jobb nem tudni, milyen forrásokból érkeztek kampánypénzek akkori pártjához, az MSZP-hez. Íme az Echo Tv felvétele:

Botka szerint képtelenség, amiről Gyurcsány beszél

Koordinált indulást csak az LMP-vel tud elképzelni Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Fenntartja ajánlatát, Gyurcsány Ferenc induljon egyéni választókerületben, ha ott ő a legesélyesebb.

Nem létezik az a modell, amiről Gyurcsány Ferenc DK elnök beszél: legyenek közös jelöltek az egyéni választókerületekben, de a pártok induljanak külön listán – mondta egy háttérbeszélgetésen az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Botka László szerint ez jogilag nem működik, mert egy személy csak egy párt listáján szerepelhet. Ha valaki két párt közös jelöltjeként indul, az csak a közös listájukon lehet, de külön egyikén sem.

Jogilag a koordinált indulást lehetne külön listákkal megoldani – ennek lényege az, hogy a pártok egyeztetik az indulókat és a helyszíneket, és csak annyi körzetben állítanak egymással szemben jelölteket (és ezzel jó eséllyel el is bukják az ottani mandátumot), ahány egyéni jelöltre szükség van az országos lista állításához. Ebbe a verzióba azonban Botka a DK-val azért nem menne bele, mert ilyet csak olyan párttal érdemes kötni, amely plusz szavazókat hoz, azaz nem a meglévő bázison osztozik. Az MSZP esetében ilyen párt például az LMP.

Különböző becslések szerint Gyurcsány Demokratikus Koalíciójának előnyös lenne a koordinált indulás, hiszen ha az ország harmadában csak DK-s jelölt indul, akkor a párt listás eredménye is sokkal erősebb lenne a valós támogatottságánál. Botka azonban korábban azt ajánlotta az exkormányfőnek, induljon egyéni képviselőként, ha nyer, hivatkozhatna arra, hogy van társadalmi támogatottsága. Mint kiderült, a szocialista jelölt továbbra is azt szeretné, hogy adott helyen a demokratikus baloldalnak az a jelöltje induljon, aki a legesélyesebb a győzelemre: ha ez egy konkrét körzetben éppen Gyurcsány Ferenc, úgy induljon ő.

Az MSZP jelöltje azt állítja, hiába az elmúlt hónapok koncentrált támadása, miszerint a „Botka-projekt kifulladt”, ő nem gyengült meg. Sőt, kitart, továbbra is célja a Fidesz legyőzése: közös jelöltekkel – közös listával. Szerinte ahhoz, hogy a Fidesznek ne legyen egyszerű többsége sem, 40 egyéni választókerületben kell nyerniük, a kormányalakításhoz pedig 55-60-ban. A hvg.hu kérdésére, hogy mennyit tart nyerhetőnek, Botka azt mondta, bízik a győzelemben, de 40 körzetet biztosan megvalósíthatónak tart.

Azzal már megbukott a NER

– jegyezte meg.

Mint mondta, a 2014-ben győztes 11 emberhez nem nyúlnak, ám a fővárosi nyertesek között DK-sok is vannak, márpedig Gyurcsány Ferenc már jelezte: ők városonként nem egyezkednek. Kérdésünkre, hogy ezt miként hidalnák át, Botka azt mondta, „lesz megegyezés”. Egyben megjegyezte, hogy a fővárosért Tóth József felel. És egyébként is, szerinte helyben másképpen viszonyulnak egymáshoz a pártok, mint országosan, ott ugyanis összezárnak a Fidesz nyomás alatt.

Botka egyébként szombaton az MSZP politikai szezonnyitóján felsorakoztatja szövetségeseit, köztük a korábban már ismert nevek mellett például a volt SZDSZ-es Szent-Iványi Istvánt is, aki a külpolitikáért felel majd.

De meglepetésnevek is várhatók

– ígérte titokzatoskodva Botka, aki egyben jelezte: a teljes csapatát még szeptemberben bemutatja. De ez nem árnyékkormány lesz, hagysúlyozta, mondván: “ők a kormányzati felkészülést segítik majd, nem tárcákat osztunk”.

Botka olvasatában üzenetértéke volt annak, hogy Vona Gábor, illetve Lázár János egyéni választókerületében jelentette be az első képviselő-jelölteket. Pénteken pedig Kalocsa következik, az ottani indulójuk: egy független önkormányzati képviselő, szintén tanár, aki 2014-ben legyőzte a Fideszt.

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje szerint legkésőbb december elejére eldől, hogy ő vagy Vona Gábor lesz-e Orbán Viktor kihívója. Értékelése szerint ezt a közhangulat dönti majd el, egyben olyan felmérésekre hivatkozott, amelyben szerinte az ellenzék vezetőjeként egymás mellett állnak a Jobbik elnökével, de kormányzati kompetenciában, a „kiről hiszem el, hogy vezetni tudja az országot” összehasonlításban őt tartják sokkal kompetensebbnek az emberek.

A Jobbikkal nincs együttműködés,

ha erről nyilvános diskurzus kezdődik, az a baloldal végét jelenti – mondta Botka László arra a kérdésre, hogy a győzelem érdekében elképzelhető-e baloldali jelöltek visszalépése jobbikos jelöltek javára. Ha pedig ez így van, azt jelenti, hogy az MSZP-s politikus kizárja a koordinált indulást a Jobbikkal.

Az elől a kérdés elől kitért azonban, hogy a kormányváltáshoz szükséges 60-65 győztes körzetbe beleszámolta-e azokat, ahol a Jobbik nyerhet. Logikusnak tűnik azonban, hogy az eleve esélytelen körzetekbe a pártok nem fektetnek túl sok energiát. Botka szerint Vonáék is nézik, melyik választókerületben mekkora az esélyük, és „majd az élet eldönti, melyik párt hova csoportosítja az energiáit”.

Forrás: ATV, HVG, Ripost, Echo TV

Egy hozzászólás “Gyurcsány: együtt újra lopni fogunk” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    “2010 előtt visszakérték a kormányzati beruházásokra szánt pénzek 20 százalékát. Megjegyezte, hogy akkoriban ez volt a politikai korrupció csúcsa.”

    “Az Európai Bizottság legfrissebb adatai szerint szerint átláthatóbbak a közbeszerzések Magyarországon, mint Dániában, Finnországban, Hollandiában vagy Svédországban”
    No Comment.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !