‘Kormány’ kategória archívum

Kunhalmi szerint élni kellett volna a rezsitámogatással

2023. január 5. csütörtök

Csepel.info

Amíg Borbély Lénárd csepeli polgármester kiharcolta a lehető legmagasabb rezsitámogatást a csepelieknek, a DK-s polgármesterek szándékosan szabotálták azt. Ez még Kunhalmi Ágnes MSZP-s politikusnak sem tetszik: élesen bírálta a XVIII. kerületi polgármestert.

Kunhalmi Ágnes szerint a „rendszer-ellenzékiséget nem azzal kell bizonyítani, hogy az embereknek járó forrásokért nem teszek meg mindent a kormánynál, hanem azzal, hogy országosan megteremtem a feltételeit az igazi ellenállásnak és a későbbi kormányváltásnak és nem zárkózom el az ellenzéki együttműködéstől.” (tovább…)

Elkészült a Táncsics utca egy szakasza

2023. január 5. csütörtök

Csepel.hu

November 2-án kezdte el az önkormányzat a Táncsics Mihály utca felújítását, 2023 januárjára pedig már be is fejeződött az első szakasz megépítése ( az Ady Endre út és az Árpád utca közötti szakasz).

Az útszakaszt már az eredetiek szerint használhatják a közlekedők, megszűnt minden – az útépítéssel kapcsolatos – korlátozás. (tovább…)

Sikeres egyeztetés: ismét százmilliókat kap Csepel a kormánytól

2023. január 3. kedd

Csepel.hu

Közzétette a kormány a városok névsorát, amiből kiderül, ki mekkora kormányzati rezsitámogatásban részesül.

Összesen 44 milliárd forint jut a költségvetésből erre, a mostani támogatás a 10 ezer fő feletti településekhez kerül. A budapesti kerületeken felül 156 önkormányzat részesül támogatásban. (tovább…)

Minden az üzemanyagárstop megszüntetéséről

2022. december 7. szerda

Magyar Nemzet

Gulyás Gergely és Hernádi Zsolt bejelentésével egy időben kormányrendelet jelent meg a Magyar Közlönyben a 480 forintos hatósági áras üzemanyagról.

Ebben a kabinet az uniós szankciók életbelépését jelöli meg annak okaként, hogy az üzemanyagárral kapcsolatos egyes rendelkezéseket módosítania kell. Úgy fogalmaztak, hogy  (tovább…)

Orbán Viktor: A szankciókkal nem kerültünk közelebb a háború végéhez

2022. december 2. péntek

Magyarnemzet.hu

A kilencedik szankciós csomag után lesz tizedik és tizenegyedik, így nekünk folyamatosan küzdenünk kell, hogy az alapvető értékünket megvédjük – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádióban. A miniszterelnök kiemelte, hogy ezért is kérték az embereket, hogy a nemzeti konzultáción erősítsék meg a magyar álláspontot. A kormányfő szót ejtett a héten elfogadott magyar helyreállítási tervről, valamint a hazánk déli határán tapasztalható illegális migrációs helyzetről is.

Az volt az elképzelés, hogy a szankciókkal közelebb jutunk a háború végéhez, ám az elmúlt kilenc hónap megmutatta, hogy ez nem sikerült – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. A miniszterelnök hozzátette: a szankciók nem vittek közelebb minket a háború végéhez, ellenben súlyos gondokat okoztak az Európai Unió országainak. A kormányfő szerint nehéz tél előtt állunk, Ukrajna egyre nehezebb helyzetben van, Oroszország bevételei pedig továbbra is magasak, és tudják folytatni a háborút.

 

(tovább…)

Orbán Viktor: A szankciós politika egy lépés a háború felé

2022. november 18. péntek

Csepel.hu

A szabály az: ha háború van a szomszédban, nem érezheted magad biztonságban – fogalmazott a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Orbán Viktor, kiemelve: nemcsak a fizikai épségünk van veszélyben, hanem a  gazdaságunk biztonsága is hiányzik, a sérülékenységet és veszélyeket pedig jól mutatta a Lengyelországba csapódott rakéta.

Lépésről lépésre csúszunk bele a háborúba

A kormányfő szerint szerint ha azt folytatjuk, amit eddig csináltunk, ha Európa úgy tekint magára, mint aki részese ennek a háborúnak, akkor egyre mélyebben vonódik majd be ebbe a konfliktusba, és akkor az a veszély, amely fenyeget bennünket, egyre erősebb lesz.  (tovább…)

Gulyás Gergely: A kormány kiterjeszti a tojásra és a burgonyára az árstopot

2022. november 9. szerda

Magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely a kormányinfón (Fotó: Balogh Zoltán)

A kormány úgy döntött, hogy a friss tojás és az étkezési burgonya ára a 2022. szeptember 30-i áránál nem lehet magasabb – jelentette be Gulyás Gergely a ma délelőtti rendkívüli kormányinfón.

A kormány a tegnapi ülésén számtalan kérdéssel foglalkozott: tárgyalt a gazdasági helyzetről, érintett Európai Uniós kérdéseket, és az energetikával is foglalkozott.  (tovább…)

Orbán Viktor: Bővülhet az árstopos termékek köre

2022. október 28. péntek

Magyarnemzet.hu

Orbán Viktor (Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

– A legújabb kormánydöntés értelmében pedig húznak egy határt és megvédik a vállalkozókat a kamatokkal szemben. Ezt a bankoknak kell majd kifizetni – jelentette be Orbán Viktor a Kossuth rádióban. A miniszterelnök beszámolt a múlt heti EU-csúcs tapasztalatairól, valamint jelezte, hogy a brüsszeli szankciók nem váltották be a hozzá fűzött reményeket. Mint mondta, megjelentek a spekulánsok, akik a jelenlegi helyzetből extraprofitot remélnek. Továbbá szót ejtett arról is, hogy bővülhet az árstopos termékek köre.

– Mindenki idegesebb volt a szokásosnál. Az, hogy minden országban nő a feszültség, a brüsszeli tárgyalótermekben is érződik – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a múlt heti, európai uniós csúcsról. A miniszterelnök elmondta, hogy ebben a háborús helyzetben a józan ész a békét támogatja.  (tovább…)

Erős felhatalmazást ad a nemzeti konzultáció

2022. október 14. péntek

Magyar Nemzet

A mai naptól érkeznek a postaládákba a konzultációs kérdőívek.

Ismét nemzeti konzultációt hirdetett a kormány, ezúttal a brüsszeli energiaszankciókról. A lépéssel a kormány egy jól bevált receptet követ, hiszen az elmúlt években rendszerint kikérték az emberek véleményét válsághelyzetek idején. Ilyen volt az is, amikor a migrációs helyzetről nyilatkozhattak a magyarok, ez pedig erős felhatalmazást adott a kormánynak a magyar álláspont képviseletére Brüsszelben.
(tovább…)

Gulyás Gergely: Három év múlva a pedagógus átlagbér 750 ezer forint fölött lesz

2022. október 13. csütörtök

Magyarnemzet.hu

Tizenhét új döntés, vállalás az eredménye az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásoknak, amelyek lezárása lehetővé vált – hangzott el a kormányinfón csütörtökön, ahol Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány legfrissebb döntéseiről tájékoztatott. Gulyás közölte, az érintett törvények egy részét már el is fogadta a parlament, és az Integritási Hatóság is működni fog a megadott határidőben.

A miniszter a hazánk által tett vállalásokat is felsorolta, kiemelve, hogy a pedagógusok jelentős béremelésére is sor kerül. Jövőre 21 százalékkal, az azt követő években pedig 25-30 százalékkal. Mindez azt jelenti, hogy 2025-re a diplomás átlagbér 80 százaléka lesz a pedagógusok fizetése. (tovább…)