Gulyás Gergely: Lemondtak a miniszterek a vagyonkezelő alapítványokban betöltött helyeikről

Magyar Nemzet

A kormány nem csak napi ügyekkel hanem stratégiai célokkal is foglalkozott a kihelyezett tanácskozásán – mondta el a háromnapos soproni kormányülés után tartott kormányinfón Gulyás Gergely.

A kormányülésen napirend előtt a törökországi földrengéssel foglalkozott a kormány, ennek kapcsán a miniszter elmondta: A Belügyminisztérium jelentése szerint a török hatóságok és civil szervezetek 110 ezer fős kutató-mentőalakulattal,  5500 speciális gépjárművel dolgoznak a helyszínen, ebben 50 ország segíti őket, köztük Magyarország. Eddig összesen 27 túlélőt mentettek ki a magyarok. – Magyar állampolgárságú érintett nincs egyelőre – mondta a miniszter, aki egyúttal együttérzését fejezte ki az áldozatok családja felé.

Az Országos Katasztrófavédelem csapatához a Terrorelhárítási Központ 18 fős különítménye is csatlakozott. – Drámaian nő a halottak száma Törökországban – jelentette ki a miniszter.

Gulyás Gergely a magyar gazdasági helyzettel kapcsolatban rögzítette, a kormány a nyugdíjasoknak tett ígéretét teljesítette, meg tudta óvni a nyugdíjak értékét, és egyúttal a bérek is az infláció felett növekedtek a miniszter tájékoztatása szerint.

– Folyósítjuk a 13. havi nyugdíjat is – emelte ki a miniszter, emlékeztetve arra, hogy a baloldali kormányok a válság idején vették el a plusz egyhavi ellátást az idősektől.

Elkerülhető a recesszió

A kormány és az elemző intézetek többsége egyetért abban, hogy a recesszió elkerülhető, a másfél százalékos növekedés reális becslés. Gulyás Gergely elmondta, a hosszú távú növekedéshez elengedhetetlen az ipari és mezőgazdasági fejlesztések folytatása, amihez kell, hogy legyen elegendő energia. Ezért a kormány egy 2030-ig tartó energia stratégiát tekintett át, amelyben továbbra is jelentős szerepet játszik az atomenergia, a napenergia, emellett hálózatfejlesztésre is szükség van.

Ha sikerül megállapodni az Európai Unióval, akkor az onnan érkező forrásokat döntően az energetika területén szeretné hazánk elkölteni. 2030-ig egymillió okos-mérő telepítését is tartalmazza a terv, ahogy az Adria vezeték kapacitásbővítését is, amely jelenleg csak 70-80 százalékos kapacitású.

Ami az ipar fejlesztését illeti, Gulyás Gergely elmondta, az ipari parkok ellátását biztosító vízközmű vállalatok fejlesztése kiemelt fontosságú, akárcsak a zöldtechnológiák alkalmazása a meglévő ipari folyamatokban, az üvegházhatású gázok csökkentése, az energetikai kutatások, az innováció és mintaprojektek támogatása, és a dunai finomító átállítása többféle forrásból származó kőolaj feldolgozására. A középületek energiahatékonysági fejlesztése szintén fontos. – Azt szeretnénk, hogy ne legyen még egy olyan tél, amikor a középületekre vonatkozó szabályokat kell hozni – fogalmazott a miniszter.

Az alternatív meghajtású mobilitás fejlesztése részeként növeljük a a vasúti gördülőállományt, új buszokat szerzünk be, amellett hidrogénmeghajtású buszokat és gépjárműveket is.

Háború: Magyarország békepárti

A háború kapcsán a miniszter rögzítette a kormány álláspontját: a háborúban emberek tízezrei halnak meg, felfoghatatlan az a pusztítás, amit a mögöttünk hagyott lassan tizenkét hónapban Ukrajna elszenvedett. – Életeket csak tűzszünettel és békével lehet menteni, ez közös célkitűzése kell, hogy legyen mindenkinek – mutatott rá a miniszter.

Elmondta, a konfliktus kiszélesedése ma a legnagyobb veszély, mindenki érdeke az, hogy elkerüljük, hogy világháborúvá szélesedjen a háborús helyzet.

Magyarország békepárti, a tűzszünetet és a béketárgyalásokat fogjuk szorgalmazni minden fórumon. A magyar álláspont kiforgatása a médiában jellemző, ezt tisztázva a miniszter elmondta,

mindig is elítéltük az orosz agressziót, anyagilag támogattuk Ukrajnát, menekülteket fogadtunk be felső korlát nélkül.

– Amiben a magyar álláspont egyedi, az az, hogy fegyvereket nem küldünk Ukrajnába. Ezt egyébként is csak Kárpátalján keresztül lehet megtenni, de mindannyiunk érdeke, hogy ez a terület érintetlen maradjon. Kiemelt fontosságú, hogy az energiaárak tekintetében is józan és racionális politikát alkalmazzunk – tette hozzá.

Lemondtak a miniszterek

Az európai uniós elvárásokkal kapcsolatban a kormány megvitatta a jelenlegi helyzetet. – Szeretnénk mielőbb megállapodásra jutni Brüsszellel, a kormány eddig is kész volt arra, hogy észszerű kompromisszumokat kössön, minden elvárást teljesítünk, amely nem sérti országunk érdekeit.

Mindezek után a miniszter bejelentette, hogy a kormány tegnapi ülésének végén

Varga Judit, Lantos Csaba, Lázár János, Nagy István, Szijjártó Péter és Navracsics Tibor is lemondott a vagyonkezelői alapítványok kuratóriumaiban vállalt pozícióikról.

Ők február 15-től nem folytatják tevékenységüket az egyetemi alapítványokban.

A Magyar Nemzet kérdésére a miniszter úgy fogalmazott a guruló dollárok kapcsán: az, hogy az ellenzéket külföldről irányítják, az ma már reális következtetés és törvénytelenséget is elkövetett ezzel az ellenzék, miszerint, hogy külföldi támogatásokat fogadott el.

– A náci és a kommunista beszédhez hasonló, amelyet Gwendoline Delbos-Corfield folytatott – emelte ki Gulyás Gergely. Szerinte a francia, zöldpárti EP-képviselő felszólalásának következménye kell, hogy legyen. Mint ismert, Gwendoline Delbos-Corfield, aki egyébként a magyarországi jogállamisággal foglalkozó jelentéstevő is, pontosította keddi, egy brüsszeli konferencián tett nyilatkozatát, amelyben az Euronews tudósítása szerint azt állította, hogy a kormány szervei, a titkosszolgálatok az oroszoknak szivárogtatnak.

– Pontatlanul fogalmaztam, amikor az említett szivárogtatást említettem, amellyel kapcsolatban semmiféle bizonyítékom nincs, és remélem, hogy nem is ez a helyzet – szabadkozott az EP-képviselő.

A 2024-es női kézilabda bajnokság rendezésével kapcsolatban Gulyás Gergely úgy fogalmazott: A Magyar Kézilabda Szövetség tárgyal a nemzetközi szövetséggel az EB rendezéséről, amitől Magyarország szívesen elállna, ezt már korábban bejelentették. A miniszter most arról beszélt, hogy olyan javaslat van az asztalon, hogy csak egy városban rendeznék meg egy csoport mérkőzéseit, ezzel rendezők maradnánk és nem kellene megfizetni a lemondással járó költségeket.

Lesz-e Orbán-Zelenszkij találkozó? 

További kérdésre válaszolva, a miniszter elmondta a ma kezdődő brüsszeli csúccsal kapcsolatban:

bízunk abban, hogy az EU is belátja, hogy a külső határokat meg kell védeni és ebben segítenek Magyarországnak.

– Jó lenne a józan ész talajára lépni, és belátni, hogy a külső határok védelme mindenkinek a védelme és ezért az anyagi hozzájárulás elvárható – fogalmazott Gulyás Gergely.

A miniszter egy kérdésre válaszolva elmondta: A Magyar Orvosi Kamara követelései nem kerültek szóba a kormányülésen, ugyanakkor az egészségügyi kormányzat tárgyalni fog a kamara képviselőivel.

A kuratóriumi tagságukról lemondott miniszterekről Gulyás elmondta: az Európai Bizottság utólag közölt feltétele, hogy magas rangú kormányzati politikusok se lehessenek a közalapítványokban. Gulyás Gergely hozzátette: azt még nem tudja megmondani, hogy kik maradhatnak a tagok között és kik nem, mert mint mondta, Brüsszel nem fogalmazta meg pontosan az elvárásait. Hozzátette: A kormány arra is nyitott, hogy a kuratóriumok tagjainak mandátuma ne élethosszig tartson.

A ma kezdődő uniós csúcs kapcsán kiderült, hogy Orbán Viktor kormányfő mellett Volodimir Zelenszkij is ott lesz. Arra a kérdésre, hogy a magyar kormányfő fog-e találkozni az ukrán elnökkel, a tárcavezető azért nem tudott válaszolni, mert mint fogalmazott, biztonsági okokból csak ma derül ki az ukrán elnök részvétele.

– Bármely országnak joga van felvételét kérni a NATO-ba, de pillanatnyilag Ukrajna azonnali NATO-csatlakozása világháborút jelentene – emelte ki Gulyás Gergely egy vonatkozó kérdésre reagálva. Ukrajna esetleges uniós csatlakozásról a politikus azt mondta, ha nemzetiségi kérdésekben nem lesz előrelépés Ukrajnában, akkor Magyarország nem fogja támogatni. Mint fogalmazott, az oktatási törvény és a nyelvtörvény jelenleg távol áll attól, amit európai mércével elfogadhatónak tartanak. „Ha ezekben lesz elmozdulás, akkor Magyarország semmi jónak nem lesz elrontója” – mondta. Szerinte úgy tűnik, Ukrajna rendezni kívánja a nemzetiségek helyzetét, reménykednek, hogy így lesz.

Az élelmiszerárstopról Gulyás Gergely elmondta: az április 30-ig maradni fog, esetleges meghosszabbításáról előtte 2-3 héttel fognak tárgyalni.

Tisztázta azt is, hogy addig lehet fenntartani ezt az intézkedést, amíg nem okoz ellátási nehézségeket.

A Kárpát-medence a világ egyik legbiztonságosabb helye

Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország fel van-e készülve egy törökországihoz hasonló katasztrófahelyzetre, Gulyás Gergely elmondta, az nem védhető ki, hogy egy földrengés miatt házak omoljanak össze, ugyanakkor a Kárpát-medence ilyen szempontból a világ egyik legbiztonságosabb helye. Az egészségügy felkészült egy ilyen helyzetre, a koronavírus-járvány idején, a tömeges fertőzés fázisában is helytálltak.

– Elméletben a nagykövetek az országok közötti jó viszonyt segítenék, a miniszter reméli, hogy az amerikai nagykövet is erre törekszik – válaszolt egy újabb kérdésre a miniszter.

– Magyarországon párt semmilyen külföldi finanszírozást kampányhoz nem fogadhat el. Aki közvetlenül a támogatás jelentős részét kapta, Márki-Zay Péter jelölőszervezetként a plakátokon is szerepelt. Ennél nyilvánvalóbb jogsértéssel az elmúlt harminc év párttörténetében nem találkoztunk – vélekedett Gulyás Gergely egy újabb vonatkozó kérdésre válaszolva.

Az akkumulátorgyár ügyéről a miniszter elmondta, hogyha van társadalmi ellenállás, akkor annak oka van, a kormány szerint a legfontosabb annak tisztázása, hogy semmilyen megalapozott aggály nem merül fel. Bíróság előtt is ennek egyértelműnek kell lennie. – A legfontosabb, hogy az összes felvetésre világos, egyértelmű válasz legyen, így nem lesz olyan társadalmi ellenállás, amely a beruházás törlése mellett törne lándzsát – vetítette előre Gulyás.

A reptér visszavásárlásával kapcsolatban a miniszter elmondta, a kormányülésen szó volt róla, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek kapta a feladatot, hogy tárgyaljon a reptér tulajdonosaival az adásvételről.

A kárpátaljai magyarok helyzetével kapcsolatban a miniszter kifejtette: a helyzet nehéz, de a kárpátaljai magyarság kitart. – Nem jött el mindenki, sokan ottmaradtak, főleg nagycsaládosok, a háromgyerekes apákat ugyanis nem sorozhatják be – fejtette ki a helyzettel kapcsolatban Gulyás Gergely, aki két hete járt Beregszászon. 

Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy jóval négyszázmilliárd forint feletti összeget költött a kormány a magyar határvédelemre.

Magyarország kőolaj ellátása biztosított

Kérdésre válaszolva a miniszter kifejtette: az ország kőolaj ellátása biztosított. A szankciókkal kapcsolatban a miniszter hangsúlyozta: a magyar kormány álláspontjának komoly megerősítése a nemzeti konzultáció eredménye. – Mi mindig a józan ész politikáját képviseljük és a kormány szerint nem kell elfogadni olyan szankciókat, amelyet többet ártanak az EU-nak, mint Oroszországnak – emelte ki a tárcavezető.

Gulyás Gergely a kormányinfón elmondta azt is, hogy konkrét tárgyalások vannak beruházókkal a Dunaferr megvásárlásáról.

A kormány a dolgozók hathavi bérét átvállalta, amely 16 milliárd forint.

Hozzátette: Bízik benne, hogy hat hónap után megoldódik a probléma, és lesz új tulajdonosa az acélműnek.

A szankciókról a tagállamok között van tárgyalás, mi sosem gondoltuk, hogy 8-9 ember döntő lehet a szankciók elfogadásában, fontos azonban tisztázni minden személy esetében, hogy indokolt vagy nem a szankció kivetése – fogalmazott a miniszter az orosz személyekre vonatkozó szankciókkal kapcsolatban.

A Kirill pátriárkával kapcsolatos szankciókat illetően a magyar álláspont mögött elvi megfontolások álltak, ha egyszer békét akarunk, ahhoz az egyházak kelleni fognak.

A KRESZ vizsgák árának támogatását illetően a miniszter úgy fogalmazott, később előfordulhat a támogatás növelése.

Gulyás Gergely azt mondta, a Schadl-ügy kapcsán nemhogy nem rendült meg a kormány bizalma Varga Judit miniszterben, de erősebb, mint valaha.

Forrás: Magyar Nemzet

36 hozzászólás “Gulyás Gergely: Lemondtak a miniszterek a vagyonkezelő alapítványokban betöltött helyeikről” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Ezek megindultak lecsapolni a mocsarat…

  2. Nagyapó szerint:

    Ez csak az egyetemeknek hátrány!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. László szerint:

    Milyen hátrány? Kéthavonta összeültek kicsit beszélgetni havonta milliókért?
    “Többet költenek az egyetemi vagyonkezelő alapítványok a vezetőikre, mint a saját ösztöndíjprogramjaikra. Az alapítványok többségénél pár tízmillió forint megy el a működési költségekre, 50-100 millió forint a vezetők bérére.
    Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter által vezetett Pannon Egyetemért Alapítvány. 9,4 millió forintot fordított ösztöndíjakra. Az alapítvány vezetői közben 81 millió forint tiszteletdíjat kaptak. És még sorolhatnám, de magának minek?
    Elég hamar visszakoztak ezek. Be vannak xarva Brüsszeltől! Ez lenne az a fene nagy mocsárlecsapolás? Unió megreformálása? Gazdája mondta nagy arccal…

  4. Nagyapó szerint:

    A kirúgott póstás már az egyetemek irányításához is ért!😀😀😀
    Az ilyen “szakemberek” miatt buknak mindig a szocik!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. László szerint:

    Fater ezek a bolsevik sajtó által leírt dolgok. Jó kis kifizetőhely. A szocik ezekhez képest ipari tanulók voltak.

  6. László szerint:

    Benézett az infláció 25% fölé. Előfordul ez a legjobb helyeken is. Zimbabwe…

  7. Gary Ridgway szerint:

    Nem recesszió? Ha elhazudjátok, persze, hogy nem. 😎
    Csak járok kelek át a határon és mást látok.
    Köcsögök…
    Már megint a reptér? Szingapúri számlák? 😛

  8. Nagyapó szerint:

    A moslékkoalíció sírt, mint a sebes fenekű csirke, az ársapka miatt. Levették a sapkát, nőtt az infláció!
    Virovácz Péter, az ING Bank elemzője szerint januárban – köszönhetően az év eleji átárazásoknak – ismételten ugrott egyet az inflációs ütem.
    Rámutatott: egyrészt az üzemanyagár-sapka elengedésének inflációs hatását még nem teljes egészében tartalmazta a decemberi adat, másrészről az ágazati hírek alapján úgy tűnik, hogy a kereskedők egy utolsó nagyobb áremelést hajtottak végre, leginkább az élelmiszerek körében.
    Kérdezte valaki az árnyékkormány “szakértői” közül a kereskedőket, hogy miért emeltek árat?

    De már sejlik a szebb jövő, mert Gyurcsány(i) egy józan pillanatában utasította az árnyékkormányt, hogy 12 év után, Klara Petrova Dobreváék dolgozzanak ki egy gazdasági programot.😀
    Varnyúék már gondolkoznak, hogy milyen sorrendben adják el az állami vagyont és mennyi jutalékot kérjenek. Először az Orbánék által “összelopott” aranyat kell dobra verni, mert az a legkelendőbb, azután jöhet a többi visszaszerzett állami vagyon!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. László szerint:

    Fater a januári emelkedést régóta előrejelezték. Ennyire képes a kormány. Dobreva végzi a dolgát, unió nem ad pénzt. 😎

  10. László szerint:

    Fater! Ársapka ki lesz vezetve áprilisban. A cukor 700 Ft-nál jár nélküle. Persze naívan arra is gondolhat a kormány nem hagyja cserben majd olcsóbb lesz addigra. Orbán nem hagyja az árok szélén… 😛

  11. White Trash szerint:

    Persze, hogy lemondtak, hiszen új helyen folytatják az államilag szervezett eltulajdonitást. Magyarországon nincs lopásgátló!

  12. Armageddon szerint:

    Nem kell cukrot enni, rohadtul ártalmas. Egyébként is, mi a feszt aggódnak az infláción, a harmadik világháború úgyis mindenkit elintéz, a tetvek meg röhögnek a túloldalon.

  13. László szerint:

    Ne egyek süteményt, hátha jön a háború?

  14. Gary Ridgway szerint:

    Édesítőszerrel és akkor béke lesz.

  15. László szerint:

    Sokáig üres volt a folyékony édesítőszeres polc, most újra van. Nem baj spájzolunk cukorból is. Jobb a békesség. A fogaim nélküle is rohadnak. 😀

  16. Gary Ridgway szerint:

    “Szijjártó Péter: Minél tovább húzódik a háború, annál többen halnak meg”
    Ezt saját kútfőből merítette? Akkor tud a csávó. 🤣

  17. László szerint:

    1 millió menekültről beszél. Hol vannak? Szépen elhelyeztük őket. 🤣

  18. PáLoS TReND szerint:

    A FELCSÚTI “ALTERNATÍV” TOLVAJ OLVASÓ-JEGYZETE 2023. 02. 18-án.
    ORBÁN VIKTOR, HA VALÓBAN 1 IGAZ MAGYAR MINISZTERELNÖK LENNE és NEM 1 CION-BOLSEVIK ÜGYNÖK, AKI új ISRAHELLT CSINÁLT MÁRIA ORSZÁGÁBÓL!!!…- AKKOR EKÉPPEN HANGOZNÉK LELKESÍTŐ BESZÉDE…

    „…a hazánkba fékevesztett tempóban özönlő cionista zsidók immár nemzetünk elsőszámú élősködőivé és a legaljasabb belső ellenségekké léptek elő úgy, hogy Magyarországon a hivatalosan nyilvántartott 13 nemzeti kisebbség (cigányok – németek – szlovákok – horvátok – románok – ukránok – ruszinok – szerbek – szlovének – lengyelek – görögök – bolgárok – örmények) között nem is szerepelnek!!!
    Innentől fogva a mindenkori magyarországi kormányoknak elsődleges célja az kell, hogy legyen, hogy a magyar érzelmű és öntudatú emberek védelmét maximálisan garantálja; – a nemzettudatot aláaknázó a magyar szentségeket folyton becsmérlő és köpködő a közös örömre, tehervállalásra, együttélésre és rendre képtelen gyermekgyilkos Júdás fajjal szemben!!!

    Magyarország nemzetvédelmi stratégiájának célja, hogy az egyre manipuláltabb, apartheid izraelita, gyarmatosító világban a jövőben is a biztonság és a nyugalom országa maradjon minden magyar polgára számára (fogalmaz/na OVi a még sajna minden irányból Rothschild ország pusztítónak látszódó helytartó!!!).

    Apostoli Magyar Királyságunk alkotmányának szellemében újfent nyilvánvalóvá tesszük: a magyarországi zsidók közössége csakis akkor számíthat Magyarország kormányának tiszteletére, barátságára, védelmére, ha bocsánatot kérnek a többségi magyar társadalom állampolgáraitól a 72 éve szűnni nem akaró szemita agresszivitás, lelki terror és szemtelen térhódítás miatt” – buzdította a magyarokat Orbán Viktor, hozzátéve: a huszadik század történelmi viharai és erkölcsi megrendülése után is a MINDÖRÖK APOSTOLI MAGYAR KIRÁLYSÁG ISTENI LÉTE garantálja, hogy a magyarországi zsidóság soha se használhassa ki újból és túrhassa ki tősgyökeres és hon-visszaszerző őseink leszármazottainak magyarjait saját hazájukból!!!”
    …még ha a LÁTSZAT is CSAL!!!

    https://megoldas2013.blog.hu/2013/11/24/az_ember_vagyontargy_lett

  19. László szerint:

    Repkednek ezek Falconnal, Amerikába. Ha “elromlik” a gép, küldünk helyette másik Falcont. Menetrendszerinti járat rangon aluli még ennek a ruszinszendiromoluszésrémusznak is.

  20. Gary Ridgway szerint:

    Azt még senki nem derítette ki, hogy kinek és mi dolga volt Ohio-ban?
    Philip megvolt? 🤣

  21. László szerint:

    “Kérdezték tőle, hogy nem a Fidesz pénzeli-e a Megafont, Rákay azt mondta, a balos hálózathoz tartozó dollárcselédek soha nem tudták bizonyítani ezt a vádat. 🤣

  22. Gary Ridgway szerint:

    Olvastam: asszony, gyerekek… Án azt hittem… 🤣
    Posták?
    Marci is belefosott a ventilároba és visszalőtt. Ez a Fidernyák.

  23. László szerint:

    Panaszkodott hogy “lefasisztázták a gyerekeimet, ki kellett menekítenünk őket egy iskolából” – aztán milyen (fizetős) iskolába járhatnak azok a gyerekek? Ahová hasonszőrűek járatják a gyerekeiket. Ezek már egymást nyírják…🤣
    300 posta tavasszal visszanyit, aztán mégsem. Hazudtunk éjjel-hazudtunk nappal.

  24. Nagyapó szerint:

    Pulai András szerint egy „összellenzéki árnyékkormánynak” lenne ereje! Van is javaslatom a moslékkoalíció kormányára:
    miniszterelnök: Klara Petrova Dobreva
    hadügy: Vadai Ágnes
    igazságügy: Czeglédy
    belügy:Gréczy Zsolt
    oktatás:Bite Zsolt, aki “szereti” a gyerekeket
    mezőgazdaság: Szabó Rebeka, aki lapátolja a szénát
    külügy: Gelencsér Ferenc
    gazdaságo:Varju László
    iparüggy:Fekete-Győr András
    és így tovább😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  25. robi szerint:

    A hadseregből kihajított tisztek lehetőséget kaptak a civil életben való boldoguláshoz.
    Ötvenévesen pályát választhatnak.

    A most előléptetett fiatal tisztek mit gondolnak, tizenőt-húsz év milyen sors vár rájuk?

  26. László szerint:

    Folyik a natotalanítás és az uniómentesítés. Kellenek a fiatal, a fideszhez elkötelezett emberek. Egy több nyelvet beszélő volt katonatisztből még remek biztonsági őr lehet. Nagyapó amekkora káosz van ebben az országban, akár még a felsorolt emberek is alkalmasak lehetnének. Megnéztem már ki ez a Pulai András. “”politikai szórakoztató-ipari specialista””, akkor ő is mindenhez ért.🤣

  27. Nagyapó szerint:

    2022-ben a GDP 4.6 %-kal növekedett!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  28. László szerint:

    Fater amennyit visszaesett előtte, persze hogy nő. De jövőre kilövünk!!! 🤣🤣🤣

  29. Nagyapó szerint:

    László szokása szerint megint hazudik. Mikor esett vissza a GDP??? Ezt még az ATV sem állítja!
    Ja, még kedves Gyurcsány(i)ja idején volt csökkenés!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  30. László szerint:

    ATV Híradó 2023.02.15.
    “Egymás után két negyedévben is csökkent a magyar gazdaság teljesítménye, azaz technikai recesszió lépett fel Magyarországon. Az elmúlt év egészét tekintve a GDP 4,6%-kal bővült. A kormány szerint ez azt bizonyítja, hogy a magyar gazdaság kiválóan teljesít. A megkérdezett szakértők szerint a kormány a szocializmusból ismert gazdasági modellt folytatja, pedig a növekedés és a foglalkoztatás hajszolása helyett a gazdaság szerkezetének átalakítására lenne szükség..”

    Ceterum censeo… “Hány hülye van még?”

  31. Gary Ridgway szerint:

    1. tegnap volt már, hogy bukta van, de az öreg faxt nem érdekli.
    2. igazi fidióta, nem találta meg a gombot? 🤣
    3. Pityunk megállt a lábán? Waberer’s?
    Mondtam én már 10 éve, minden IS kell! Megy ez lassan.

  32. László szerint:

    Waberersnek milliárdos közbeszerzések, milliárdos állami támogatások aztán csendben megjelenik a vejkó. Jöhetnek ezerszám az occsó indiai sofőrök. Családi vállalkozás lesz az ország. Unióból úgy is mennünk kell…🤣

  33. Nagyapó szerint:

    robi “A hadseregből kihajított tisztek” utolsó illetményük 70 %-át kapják nyugdíjazásukig!! Ezt akkor is kapják, ha mellette munkát vállalnak!
    Szegények!😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  34. László szerint:

    “”Létrehozunk egy új juttatási formát, a honvédelmi szolgálati juttatást, amelyre nem automatikusan, hanem a miniszter egyénenkénti döntése alapján válhatnak jogosulttá a fent említett feltételeknek megfelelő katonák.”” – nem mindenkinek fog az járni az fater.

  35. robi szerint:

    Nagyapó!
    A “felmentett” tisztek ADHATÓ illetménye az induló hetven százalékról évente két százalékkal csökken, ami húsz év alatt nem aprópénz.
    Kérjen pontosítást az udvari sajtójától.

  36. Gary Ridgway szerint:

    Az öreget le kell szarni, mindent szétcsúsztat. Bárki más lenne ezen a szépreményűn kívül hatalmon és ez megtörténne, itt vergődni, mint aki döglődik. ☝🤣
    Nekik mindent is lehet, az öreg eddig minden rendszer haszonélvezője volt. 😜

Itt lehet hozzászólni !