‘Kormány’ kategória archívum

Répássy: Az önkényuralmi jelképek terjesztése, közszemlére tétele lesz tiltott

2013. április 9. kedd

Fidesz.hu

A nemzetiszocialista és a kommunista diktatúrák alatt elkövetett bűnök fájdalmas sebeket hagytak, ezért a diktatúrák jelképeinek használatát mindaddig tiltani kell, amíg Magyarországon egy olyan ember is él, akit ilyen jelképeket viselők kínoztak meg – mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára az erről szóló előterjesztés keddi, általános vitájában az Országgyűlésben.

Répássy Róbert elmondta, az önkényuralmi jelképek használatának általános tiltása helyett a jelképek köznyugalom megzavarására alkalmas terjesztése, nagy nyilvánosság előtti használata vagy közszemlére tétele lesz tiltott.

(tovább…)

Orbán: Megvédjük az emberi méltóságot

2013. április 9. kedd

Fidesz.hu

Orbán Viktor kormányfő arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy az Élet menete napján ne lehessen olyan típusú politikai természetű rendezvényeket tartani, amelyek sérthetnék a felvonulók emberi méltóságát.

A miniszterelnök ezt hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában jelentette be. A kormányfő több más kérdésben – közte az árvízi és EU-s ügyekben, valamint a politikusok állampolgárságáról – is kifejtette álláspontját a Házban.

(tovább…)

Fónagy: A rezsicsökkentés nem kampány kérdése

2013. április 8. hétfő

Echo TV/Fidesz.hu

Kétségtelen, hogy az energiaszolgáltatók között vannak német érdekeltségek is, de a tíz százalékos ármérséklés után is megvan ezeknek a cégeknek a „tisztességes üzleti hozama” – fogalmazott Fónagy János parlamenti államtitkár az Echo TV Heti mérleg című műsorában. A politikus ugyanitt kiemelte, a magas rezsiköltségeket csökkenteni kell, „ez nem kampány kérdése”.

Azt kellett látnunk, hogy Magyarországon a mai jövedelmek mellett a magyar családok európai összehasonlításban nagyon sokat fizetnek a rezsiért, ez tartósan megengedhetetlen – jelentette ki Fónagy János. Az államtitkár hozzátette, a szolgáltatók az elmúlt 15 évben jelentős profitra, helyenként extraprofitra tettek szert, amire véleménye szerint „1994-95-ben speciális körülmények között végrehajtott privatizáció adott nekik lehetőséget”. Ezen változtatni kellett, ez nem kampány kérdése – szögezte le.

(tovább…)

Navracsics: ártatlanul válhat európai kampánytémává Magyarország

2013. április 7. vasárnap

Hirado.hu

A miniszter szerint az európai baloldal minden eszközt felhasznál majd, hogy Magyarországon keresztül bírálja az európai jobboldalt.

Hosszú, több mint egyéves vitafolyam egyik főszereplőjévé válhat Magyarország Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint, aki úgy látja, bő egy évvel az EP-választások és öt hónappal a németországi voksolás előtt az európai baloldal minden eszközt felhasznál majd, hogy Magyarországon keresztül bírálja az európai jobboldalt.

(tovább…)

Orbán Viktor az MR1 Kossuth 180 perc című műsorában

2013. április 6. szombat

MR1

Hallgassa meg a hangfelvételt!

Rezsicsökkentés: villámgyorsan összegyűjtött 310 ezer szignót a Fidesz

2013. április 4. csütörtök

MNO

Illusztráció

Két hét alatt 310 ezer aláírást gyűjtöttek a Fidesz aktivistái a rezsicsökkentés megvédése érdekében – közölte Selmeczi Gabriella csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Szükség van az aláírásokra Selmeczi szerint, mert „a baloldal minden egyes pártja, szervezete megtámadta” és el akarja lehetetleníteni a rezsicsökkentést. Szerinte azonban ez nem meglepő, mert a szocialisták és a „Bajnai-formáció tagjai” is „inkább a tőke oldalán állnak, inkább a multinacionális cégek érdekeit védik”. A Fidesz szóvivője hozzátette, a kormánypárt országszerte 500-1000 aláírásgyűjtő pontnál várja az embereket, hogy kézjegyükkel támogassák a rezsicsökkentést.

(tovább…)

Nem a nagyfogyasztók fizetik a rezsicsökkentést

2013. április 4. csütörtök

Hirado.hu

Próbaperek indulhatnak a szemétszállítási díjak emelése miatt, és még mindig vizsgálják a hibás formátumú rezsiszámlákat.

Alaptalan, hogy a nagyfogyasztókkal és a közepes-, valamint a kisvállalkozásokkal fizettetnék meg a szolgáltatók a lakossági rezsicsökkentés árát –mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. A politikus közölte, Magyarországon versenyhelyzet van, és a Magyar Energia Hivatal is folyamatosan vizsgálja a szolgáltatókat, hogy ne terhelhessék át a költségeiket.

(tovább…)

A rezsidémon visszavág

2013. április 3. szerda

Origo

Nem kell betojni, a gáz fűtőértéke nem csökken a rezsikökkentéssel

Terjed az összeesküvés-elmélet: a tízszázalékos rezsicsökkentés miatt 10 százalékkal alacsonyabb fűtőértékű gázt adnak a szolgáltatók. A teóriának nemigen van alapja, de ha tovább tartana is a vízforralás, emiatt senki nem fizetne többet.

“Szép dolog ez a rezsicsökkentés, csak az a baj, hogy semmit sem ér, mivel a gáz fűtőértéke már majdnem nulla! Először a cserépkályhára gyanakodtam, de amikor főztem, a megszokott edényekben, amikben gyakran készítek kajákat, sokkal lassabban készültek el azok is” – ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket fűznek az olvasók a rezsicsökkentésről szóló hírekhez, a magukat igazán jól értesültnek vallók pedig elárulják, hogy a szolgáltató sem hülye, pont annyival rontja a gáz minőségét, amennyivel kevesebb pénzhez jut. A fogyasztók meg dideregnek. (tovább…)

“A kormány alapvető célja a családok helyzetének könnyítése”

2013. április 3. szerda

Fidesz.hu

Deklarált célunk és szándékunk volt, hogy a magyar háztartások rezsiköltségének csökkentésével egyértelműen a magyar családok helyzetén javítsunk, elsősorban és alapvetően a szolgáltatók profitrátájának terhére – jelentette ki Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, Németh Szilárddal, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetőjével közösen tartott szerdai sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár úgy fogalmazott, a kormánynak alapvetően az a célja, hogy a családok helyzetén könnyítsen, és nem azt tekinti társadalompolitikai küldetésének, hogy a szolgáltatók hasznát növelje, vagy a korábbi, számukra igen előnyös profitszerkezetet megtartsa.
(tovább…)

Megvédjük a családokat

2013. április 3. szerda

Demokrata.hu, Fidesz.hu

Azért láttunk visszaéléseket a szolgáltatók részéről, mert ehhez szoktak hozzá. A Gyurcsány-Bajnai-korszakban azt csináltak, amit akartak, kormányzati hátszelük volt – mondta a Demokratának Németh Szilárd, Csepel polgármestere, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője.

– Két héttel ezelőtt vizsgálatot kért a Főtávnál a Magyar Energia Hivataltól. Milyen visszaélés gyanúja merült fel?

– A Magyar Nemzetben megjelent egy cikk arról, hogy a Demszky-érában milyen visszásságok fordultak elő a Főtáv által a lakossági távhő árának képzésénél. Ezt egy 2009-es, agyonhallgatott számvevőszéki jelentés állapította meg. A dokumentum kimondta: „a Fővárosi Önkormányzat a Hálózat Alapítványnak átutalandó összeg meghatározására vonatkozó döntésénél nem érvényesítette a fogyasztók érdekeit, mivel a lakossági fogyasztók fizetőképessége fenntartásának terhét – a közszolgáltatók, a Fővárosi Önkormányzat és a fogyasztók közötti megosztás helyett – a fizető fogyasztókra hárította.” A jelentés később úgy folytatódik: „A Fővárosi Önkormányzat a 2007-2008. években nem járt el megfelelő gondossággal a távhőszolgáltatás hatósági díjának megállapításánál.” Elképedve döbbentem rá, hogy Demszkyék milyen cinikus és rafinált módon játszottak át egy szociális tevékenységgel álcázott magánalapítványnak több milliárd forintot, amit a tisztességes fogyasztók zsebéből csaltak ki. Úgy vélem, ez a felháborító tény több büntetőjogi kategóriát is felvet, mint az árdrágítás, csalás, hűtlen és hanyag kezelés, ezért kértem a Magyar Energia Hivatal vizsgálatát.
(tovább…)