A rezsidémon visszavág

Origo

Nem kell betojni, a gáz fűtőértéke nem csökken a rezsikökkentéssel

Terjed az összeesküvés-elmélet: a tízszázalékos rezsicsökkentés miatt 10 százalékkal alacsonyabb fűtőértékű gázt adnak a szolgáltatók. A teóriának nemigen van alapja, de ha tovább tartana is a vízforralás, emiatt senki nem fizetne többet.

“Szép dolog ez a rezsicsökkentés, csak az a baj, hogy semmit sem ér, mivel a gáz fűtőértéke már majdnem nulla! Először a cserépkályhára gyanakodtam, de amikor főztem, a megszokott edényekben, amikben gyakran készítek kajákat, sokkal lassabban készültek el azok is” – ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket fűznek az olvasók a rezsicsökkentésről szóló hírekhez, a magukat igazán jól értesültnek vallók pedig elárulják, hogy a szolgáltató sem hülye, pont annyival rontja a gáz minőségét, amennyivel kevesebb pénzhez jut. A fogyasztók meg dideregnek.

A földgáz minőségének, vagyis a fűtőérték változásának a kérdése időről időre megmozgatja a fogyasztók fantáziáját, a 10 százalékos rezsicsökkentés bejelentése óta pedig a reneszánszukat élik az efféle összeesküvés-elméletek. Ezek szerint hiába csökken a rezsi, ha csak több gáz égetésével lehet felfűteni a lakást, és így végeredményben senki semmit sem nyert az intézkedéssel.

Húsz éve stabil

A földgáz többnyire nagyon nagy nyomással áramlik a vezetékekben, megcsapolni és hígítani – vagyis rontani az összetételét és a fűtőértékét – nem egyszerű feladat. A háztartásokhoz és az ipari fogyasztókhoz gázt szállító szolgáltatók kizárólag a nyomás csökkentését végzik, a gáz összetételéhez nem nyúlnak, vagyis, ami bejön a csövön, azt adják tovább.

A szolgáltatókhoz a Mol-csoporthoz tartozó Földgázszállító (FGSZ) Zrt. juttatja el a gázt, ez a cég felelős a minőség fenntartásáért is. Az FGSZ szerint a cég a hálózat 120 pontján négypercenként vesz mintát a földgázból, és méri a minőségét. A műszereket mindennap hitelesítik, a mérésekből naponta átlagot számolnak. Ez az elmúlt közel húsz évben nem nagyon ugrált, kis kilengésekkel inkább emelkedett.

A gáz fűtőértékének alakulása 1995 óta

Forrás: [origo]
Forrás: FGSZ Zrt.

Az eltérő forrásból – termelésből, föld alatti gáztárolóból vagy importból – származó földgáz összetétele is eltérő, ezért a fűtőértéke sem egyforma. Sőt, az ugyanazon forrásból származó földgáz összetétele időben is változik. Az FGSZ azonban azt állítja, hogy ezek az eltérések nem haladják meg a földgáz minőségére vonatkozó szabvány által megengedett mértéket.

Egy köbméter vezetékes gáz elégetésekor 34 megajoule energia keletkezik, ettől 5 százalékkal térhet el az átlag lefelé és felfelé is. Ez adhatja a lovat a rosszat sejtők elmélete alá, hiszen a megengedett legmagasabb és legalacsonyabb fűtőérték közötti tartomány éppen 10 százalék. Ez értékben majdnem annyi, mint amennyivel a rezsiköltség csökkent (azért nem pontosan, mert a két százalékszámolás alapja nem egyezik meg).

A földgázt már csak azért sem hígítják, mert – mint az FGSZ állítja – az erre alkalmas bármelyik anyag drágább magánál a gáznál. Akár egyszázalékos változáshoz is óriási mennyiségre lenne belőle szükség, vagyis a művelet semmiképpen sem lenne gazdaságos. Az összetételbe való egyetlen beavatkozás az, amikor a beérkező gázt szagosítják – hiszen a földgáz fő alkotóeleme, a metán szagtalan, és szagosítás nélkül nem lehetne érezni a gáz szivárgását.

“A szagosító anyag a földgáz 4-8 tízezred részét teszi ki, ilyen csekély koncentrációban az összetevők a fűtőértéket elhanyagolható mértékben befolyásolják” – tudatta az [origo]-val a cég, hozzátéve, hogy a szagosító anyagot a fűtőérték számításánál ezért figyelmen kívül is hagyják.

Nem a fűtés ideje számít

Egyébként, ha a fűtőérték csökkenne is, a gázfogyasztók akkor sem fizetnének többet. A számlát ugyanis nem a térfogat, hanem a felhasznált energia után kell megfizetni. Igaz ugyan, hogy a mérőórák az elfogyasztott köbmétert jelzik, de ezt az említett négypercenkénti minőségi mérések átlaga alapján havonta súlyozzák. Tehát lehet, hogy éppen lassabban, több gáz elégetésével fő meg a leves, de ugyanannyi energia kell hozzá, ezért ugyanannyival terheli a számlát is.

Ami miatt télen mégis többe kerül a leves, az nem a fűtőérték miatt van. A csapvíz hőmérséklete télen 5 fokos, nyáron akár 20 fokos is lehet, a hideg hónapokban így 20 százalékkal több energiára van szükség a felforralásához. Ha tehát a gáz fűtőértéke közel azonos, ugyanaz a forró tea télen 20 százalékkal többe kerül, mint nyáron.

Mi van a gázpalackokkal?

Kicsit más a helyzet a palackos gázzal. A nagyobb, vezető palackozók a gázt szintén a Moltól veszik, amely naponta ellenőrzi a minőséget, ezenkívül a kereskedőknek is kell saját méréseket végezniük, szúrópróbaszerűen pedig a felügyelő hatóságok is szokták vizsgálni a fűtőértéket. Az állandó összetételt a Mol garantálja, a kereskedők nem változtathatnak az összetételen és a töltet tömegén sem, őket is elég gyakran ellenőrzik.

Gyakran használják a propán és a bután keverékét (PB-gáz), ilyenkor a palackok alsó részében cseppfolyós, felső részében gáz halmazállapotú az elegy. Amikor a háziasszony a leves alá gyújt, a felső részben lévő gázt kezdi használni, a cseppfolyós rész pedig bent a palackban folyamatosan párolog, biztosítva az utánpótlást.

Extrém esetben elvileg előfordulhatna, hogy olyan gyorsan kerül ki a gáz a palackból, hogy a cseppfolyós résznek nincs elég ideje megfelelő mennyiségben párologni. Ekkor eshetne a nyomás, csökkenhetne a teljesítmény. De mivel a palackban nagyságrendekkel nagyobb a nyomás, mint a gáztűzhely vezetékében, az ilyen eset szinte lehetetlen. Másrészt ez is csak hosszabb felhasználási időt eredményezne, magasabb költséget nem.

A malacpörkölés sem kerül többe

A teljesség igényével átgondoltuk a malacpörkölés folyamatát is. Itt előfordulhat, hogy pörkölés közben a nagy felhasználás és a hideg együttes hatására az udvaron a pörzsölőből olyan sok gáz fogy, és olyan gyorsan, hogy a palack belsejében a keverék aránya megváltozik, mert az utánpótlást biztosító cseppfolyós összetevők forráspontja eltérő. Ekkor kismértékben megváltozhat a gáz színe és a teljesítménye is. Akinek ezzel problémája lenne, annak érdemes tisztán propánt tartalmazó gázt beszereznie, ott hasonló jelenség nem fordulhat elő.

Egy vezető magyarországi palackosgáz-kereskedő azt mondta, hogy évek óta egyetlen minőségi panasz sem érkezett hozzájuk a fűtőértékkel kapcsolatban. Szerinte az üzletág annyira ellenőrzött, hogy ha a víz lassabban forr fel, vagy a radiátor lassabban melegít, akkor szinte biztosan a gázt használó készülékekben van a hiba. Más kérdés az utántöltött vagy esetleg külföldről feketén behozott gázpalackok tartalma. A hatóságoknak alig van rálátásuk arra, hogy ezek milyen forrásból származó és milyen összetételű gázt tartalmaznak.

Forrás: Origo

35 hozzászólás “A rezsidémon visszavág” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Idióta komcsik. Megint pofára estek a károgásukkal.

  2. gyalog szerint:

    Szegény Ihos Józsefet megkérdezte valaki, hogy felhasználhatja-e a képét?
    Gordon! Azt senki nem állította, amit Ti itt cáfoltok. Finkelbaum tapsol nektek!

  3. kispajtás szerint:

    A távfűtéses lakásokban konkrétan meg lehet fagyni, a radiátoroknál még a légyfing is melegebb.
    Gordon, te vadbarom, aki fázik, az is komcsi?
    Vegyétek már észre, hogy mennyire égetitek magatokat! Hát, ebből lesz a baj 2014-ben!

  4. Bugi szerint:

    Csak ott van hideg a távfűtéses lakásokban, ahol máskor is hideg volt – vagy már szabályozható a fűtés, és levették. Kispajtás, te meg tényleg komcsi vagy, ha fázol, akkor fázó komcsi. És még csak nincs is igazad, a fűtést ugyanis nem az után kell fizetni, hogy te fázol vagy sem. 😉

  5. Gordon szerint:

    Kispajti írja:

    “Gordon, te vadbarom, aki fázik, az is komcsi?”

    Nem, de hülyének lenni sem kötelező, a komcsik mégis önként vállalják.

  6. Gordon szerint:

    Rájár ma a rúd a hülyeségeket böfögő etánsakra.
    A pénztárgép csere miatt is korai volt sivalkodni (talán felix volt az az ötelemis okos etáns, aki a múltkor ezt nyomta).

    “Óvassatok” etánsak!

    “Ötvenezer forintos támogatást ad az állam a pénztárgépek cseréjéhez, ez egy készülék árának akár a kétharmadát is meghaladhatja – mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Szatmáry Kristóf hozzátette: amennyiben késne a pénztárgépek engedélyeztetése, akár a június 30-ai határidő meghosszabbítása is felmerülhet.”

    http://inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-554608

  7. bonifác szerint:

    Szegény emberek ennyi hülyítés után nehezen hiszik el, hogy valaki tényleg jót akar nekik
    Utalás Nagyapóra:” ….Ha kinyitja a száját…”Ez az eredmény. Hááát- ha Fletóéknak is
    így hisznek majd…Kispajtás ! Konkrétan hol dideregnek? Esetleg nem egy túlbuzgó
    képviselő záratta le a gázt? De ha a libatolvaj nyerne, akkor tényleg nagy baj lenne.ÉS
    Bevonulna a NATO és halomra lőnék, aki Bajnai ellen tüntetne. (Irak)Megtanítanák, hogy
    nem érdemes a multik ellen lázadni.

  8. felix szerint:

    Gordon!
    Az 500000 forintot csak azok kapják akiknek nincs elmaradása az NAV felé.
    A vevő kap egy kódot a NAV.-tól, amellyel elmegy a kereskedőhöz, aki megfinanszírozza neki a az 50000 forintot és Ő igényli vissza a NAV.-tól. A kereskedők hitelezik meg az állami kedvezményt. A gépek a piacon fellépő csip hiány miatt akár 100 170 forintba is kerülhetnek. Amennyiben ezt sikerül megoldani akkor is drágábbak lesznek mint mint amennyit a hozzá nem értő államtitkár mond.Ma még azt sem tudni, hogy mennyibe kerül majd egy AEE egység. A fejlesztők jó része már szinte készen volt az új programokkal, de a múlt héten módosították a törvényt és most kezdhetik előröl. Gép még sehol, a csere határideje május 31, de junius végéig nem büntet a NAV. A gépem mellé még mobil internetet is finanszírozni kell és nem árt ha van számítógép ügyfélkapuval, mert a nélkül egy AEE egység meghibásodásának javítása akár egy hetet is igénybe vehet. Megint olyanba vered az orrodat amihez lövésed sincs. Ma még senki sem tudja, hogy mennyibe kerül majd egy gép.

  9. felix szerint:

    gépem= gépek

  10. felix szerint:

    100-170 ezer

  11. kispajtás szerint:

    Bugi, Gordon!
    Nagy nyilvánosság előtt kijelentem, hogy 2010-ben a FIDESZ-re szavaztam!!!
    És azt is hozzáteszem, hogy mennyire fájdalmas az idióta kommunikációtok, hogy másból se áll az életetek, hogy válogatás nélkül mindenkit lekomcsiztok.
    Az agyatokat elöntötte a szar a hatalomtól, a szociális érzékenységetek egyenlő a nullával.
    Nap, mint nap nyomjátok a hülyébbnél hülyébb szövegeiteket, tényleg, mint egy papagájkórus. Nem a hozzátok hasonló seggnyalókra van szükség, hanem tanult, képzett, cselekvő emberekre. Nem a személyi kultuszra van szükség, hanem arra, hogy ez a szaros ország végre kikeveredjen a kátyúból, ahová a gátlástalan, korrupt politikusok és pénzemberek lökték. Nagy volt a szátok, hogy majd hullanak a szekrényből a csontvázak… mi lett belőle? Ma te, holnap én… eljátszottátok a hitelességet, a bizalmat. Egy év elég lesz, hogy valamit visszaszerezzetek belőle? Egy lószart! Hülyékre bíztuk az országot, akik azt hiszik, hogy komcsizással lehet a GDP-t növelni. Na, mára ennyi elég belőletek!

  12. felix szerint:

    kispajtás!
    És lesz még négy ilyen év, mert az ellenzék olyan amilyen.
    Aki tud a fusson.

  13. John Doe szerint:

    Gordon, ezt a posztot öngól volt megírni. 🙂
    Amennyiben csökken a gáz fűtőértéke, akkor kevesebbet kell érte fizetni.
    A számlákon feltüntetett érték azonban nő, így többet kell érte fizetni.

    felix, egyelőre nem létezik a piacon olyan gép, ami az előírásoknak megfelel, mert ahogy írod, még nem készült el. 🙂 Ami másutt működő típus és rendszer, az itt nem jó, mert abban valakiknek nincs üzlet.

  14. felix szerint:

    Valamire el kell nyomni azt a 40 milliárdot.

  15. felix szerint:

    A bolgár rendszetr pillanatok alatt megheckelték, mert az ellenőrző egység a gépen kívül volt. A hazai gépeken ezt belül kell elhelyezni.

  16. felix szerint:

    A MICRA pénztárgépek forgalmazója már kijelentette, hogy nem vesz részt ebben a hajtásban és a gépeit csak gondos felkészülés után hozza forgalomba.
    A legkisebb programhiba és hatalmas galibát okozhat a rendszer bevezetésén. A esztelenül rövid határidő azt jelenti, hogy a pénztárgépeseknek az átállás után legalább egy évig szinte csak garanciális munkái lesznek. A műszerészek mehetnek a szélbe.

  17. felix szerint:

    Gordon!
    Majd szólj ha meglesz az ötelemis eszed.

  18. hajós szerint:

    Gordon vaze! Áruld már el, honnét vetted azt a baromságot, hogy a “komcsik” terjesztették azt a szóbeszédet, hogy a szolgáltatók csökkentik a gáz fűtőértékét!

    Mivel ez egy baromság, sokkal kézenfekvőbb, hogy fideszesek terjesztették ezt, hiszen a fideszesek egyébként is arról ismertek, hogy rengeteg ökörséget és hazugságot hordanak össze.

    Úgyhogy a cikk alá teljes joggal be lehetne kommentelni: “Idióta fideszesek! Megint pofára estek a károgásukkal.”

  19. felix szerint:

    Gordonnak mindenki komcsi akiről azt feltételezi, hogy gondolkodni mer.
    Ilyeneket Ő nem tűr a környezetében.
    Nagyon sok jelenlegi és volt fideszessel találkozom, a legtöbbje gondolkodik.
    Nekem ilyen a környezetem.

  20. bonifác szerint:

    Kispajtás! Nem a “komcsi ” szó a lényeg, hanem az, hogy erősen avult, vagy vitán aluli
    szöveget írnak. Biztos, hogy a kormány követ el hibákat, de én nem szeretnék a kormány
    élén sem egy libatolvajt,(bíróság?) sem egy milliárdos vigécet, aki bevallottan hazudott,
    és elmondta, és bizonyította alkalmatlanságát.. Az nem seggnyalás, ha valaki úgy látja.
    hogy a másik nem magyar érdekeket képvisel. Ezt cáfold meg, légy szíves! Bevallottan
    leállítanák a multik adóit, amit TE, ÉN ÉS MINDEN MAGYAR MEGSÍNYLENE.cáfold!
    A”Komcsihoz ” annyit:trágár, mosdatlan stílusban adják elő mondanivalójukat.A kormány
    hibázik, de nem kéne ezért ránk szabadítani a nemzetközi rablóbandát.

  21. felix szerint:

    Bonifác! Ez a kormány nem hibázik!

  22. vitéz bihari Grün szerint:

    “A tej és kenyér árában lőcsölik ránk a rezsicsökkentést?
    A szocialisták szerint a cégek már elkezdték áthárítani a lakosságra a rezsicsökkentés költségeit. Lukács Zoltán szerint az emberek a tej, a kenyér és a szolgáltatások árában többszörösen kifizetik a tízszázalékos rezsicsökkentést, ugyanis az energiaszolgáltatók már bejelentették, hogy a vállalkozásoknak öt-hét százalékkal drágábban adják a villanyt és a gázt. A Fidesz szerint ezek alaptalan állítások, a rezsicsökkentéssel mindenki jól jár.”
    Köszönjük fidesz! 😛
    http://atv.hu/cikk/20130403_a_tej_es_kenyer_araban_fizetjuk_ki_a_rezsicsokkentest

  23. kispajtás szerint:

    bonifác:
    Elképesztően gyenge vagy… de ne sajnáld, nem vagy egyedül!

  24. vitéz bihari Grün szerint:

    bonifác!
    “a külföldi bírálók egyike sem mondta, és a nyugati sajtó sem írta, hogy nálunk diktatúra van, ehelyett arra figyelmeztetnek, hogy egyeduralmi vagy önkényuralmi rendszer felé megyünk, ahol a demokrácia intézményeit kiüresítették. A diktatúrán még dolgozni kell egy kicsit. Mondjuk még négy évet?”
    .
    Senkitől sem félünk míg Vitya a vezírünk?! ))) 😛 (((
    .
    http://www.168ora.hu/velemeny/hogy-mi-vanszajer-112243.html

  25. Gordon szerint:

    Felix a “foximaxin” végzett. Ő már csak tudja mit beszél…

  26. Perspektíva? szerint:

    A képen látható “ripacsról” is lehetne egy-egy vélemény. Mondjuk mennyire hivatott képviselni a mondandót?

  27. nagyapó szerint:

    Eetásak! Mind a 6 et.! Ja meg a Ságvári-féle klónok! Mi összefüggés van a távfűtés árának a gázárhoz? A távfűtő erőművek nagyrészt gázzal, vagy “hulladékhővel” működnek. Ha kevés hőt, meleg vizet adnak, nem kell fizetni.
    Eetásak! El kell olvasni a cikket!
    Apropó! A zATV-ben siránkozott Konrád György, hogy nem kapott állami elismerést 80. születésnapján. Szörnyű.
    Kaphatott volna elismerést Haynau Kossuthtól, Kóhn Béla Horthytól, de hazaárulók nem kaptak. Pont.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  28. felix szerint:

    Gordon!
    Gordon akármilyen hülyét csinálhatsz itt magadból attól még a MAGYAR KÖZLÖNY tartalma nem fog megváltozni.
    Annyira szánalmas vagy a nívótlan erőlködésedtől, hogy az már kifejezhetetlen.
    Dugd ki a fejed a nyalásra váró ülepek közül és látni fogod a valóságot.

  29. felix szerint:

    Az államtitkár azt is mondta, hogy amennyiben a pénztárgépek engedélyeztetése április végéig megtörténik akkor tartható az egyszerű pénztárgépek cseréjének ütemezése.
    /Május vége, de június végéig nincs szankció/
    Ehhez annyit illik tudni, hogy az engedélyezési eljárás végén, minden engedélyezett pénztárgépből egy etalon gép létezik, ez alapján kell megtervezni a tömeggyártást és legyártani a gépeket.
    Ezután behozni az országba, ha kell vámoltatni, ha kell honosítani és az országban szétosztva üzembe helyezni.
    Mivel élesben nem nagyon lesznek letesztelve a gépek az esetleges széria hibákat csak a határidő rovására és a végfelhasználó idegeinek kárára lehet majd kiküszöbölni.

  30. hajós szerint:

    nagyapó, anyád a hazaáruló, nem a Konrád!

  31. hajós szerint:

    Szerintem Gordon végzett a foximaxin. Ott tanították az ilyen fogalmakat, mint “extraprofit”, “pénztőke”, “csúnya nagytőkések”, stb., amikkel Gordon előszeretettel dobálózik.

  32. Vátesz szerint:

    Konrád feldobta a saját sógorát, pedig az ő kéziratait rejtegette. Egy szaralak.

  33. felix szerint:

    Ki ezért ki azért szaralak.
    Van aki csak azért nem az, mert még nem volt lehetősége rá.

  34. ugyibugyi szerint:

    Milyen rezsicsökkentés ???? pont ugyanannyi köbmeter gázt diktálok, és pont ugyanannyit fizetek mint előtte !!! Akkor most mi van ??

Itt lehet hozzászólni !