“A kormány alapvető célja a családok helyzetének könnyítése”

Fidesz.hu

Deklarált célunk és szándékunk volt, hogy a magyar háztartások rezsiköltségének csökkentésével egyértelműen a magyar családok helyzetén javítsunk, elsősorban és alapvetően a szolgáltatók profitrátájának terhére – jelentette ki Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, Németh Szilárddal, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetőjével közösen tartott szerdai sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár úgy fogalmazott, a kormánynak alapvetően az a célja, hogy a családok helyzetén könnyítsen, és nem azt tekinti társadalompolitikai küldetésének, hogy a szolgáltatók hasznát növelje, vagy a korábbi, számukra igen előnyös profitszerkezetet megtartsa.

Fónagy kitért rá, az az egyes sajtóorgánumokban olvasható feltételezés, amely szerint a szolgáltatók a lakosság számára nyújtott árkedvezményt a gazdasággal, elsősorban a nagyfogyasztókkal fizetnék meg, „több okból is szakmailag sántít”. A kormánypárti politikus kifejtette, egyrészt a nagyfogyasztók eleve kevésbé vannak kiszolgáltatva a piacnak, mint a magyar családok. Másrészt – mint mondta – Magyarországon kétfajta szerződés létezik a szabadpiacon: az egyikben a Kötelező átvételi rendszer (KÁT) kockázatát a szerződés alapján automatikusan a fogyasztó viseli, az úgynevezett teljes ellátás alapú szerződés esetén viszont a kockázatokat egyértelműen a kereskedő viseli. A hazai nagyfogyasztók versenyképessége, illetve az említett kétféle szerződéses rendszer, meggyőződésem szerint nem ad lehetőséget arra a szolgáltatóknak, hogy a tízszázalékos rezsidíj-csökkentés profitjukat veszélyeztető hatását egy az egyben a nagyfogyasztókra átterheljék – érvelt Fónagy János.

A kkv-szektorra kitérve az államtitkár arról beszélt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal úgynevezett Jelentős Piaci Erő (JPE) eljárás keretében rendszeresen vizsgálja a szolgáltatók piaci erejét, továbbá azt, hogy  megvalósul-e a fogyasztókért, illetve az energiaforrásokért folytatott szabadpiaci verseny. Elmondta, amennyiben a hivatal megállapítja, hogy az imént felsoroltak bármilyen szempontból sérültek, úgy törvény adta jogával élve fellép az eljárásokat megsértőkkel szemben és azokat szankcionálja. Az az aggály, hogy az eddig végrehajtott tíz százalékos rezsicsökkentés hatását egyértelműen a nagyfogyasztók, illetve gazdasági élet kis- és középvállalati szereplői fizetik meg sem tartalmilag, sem tényszerűen, sem szakmailag nem megalapozott – szögezte le Fónagy János.

A kormánypárti politikus ismertette a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb felméréseit, amely szerint a rezsicsökkentésnek köszönhetően jelentősen emelkedett a hazai fogyasztói bizalmi index. Ez a nagyon friss jelentés is mutatja, hogy az eddigi és a jövőben végrehajtandó rezsicsökkentő eljárások mind a társadalom, mind a gazdaság számára kedvező – mondta Fónagy.

Németh Szilárd úgy fogalmazott, a rezsicsökkentés célja a magyar családok megsegítése, a háztartások fenntartási költségeinek tíz százalékos mérséklésével. A fideszes honatya elmondása szerint a rezsicsökkentésnek „nagyon kellemes mellékhatásai is vannak” – utalva arra, hogy felszínre kerültek egyes, évtizedek óta figyelmen kívül hagyott fogyasztóvédelmi problémák, mint például az, amelyik Főtáv lakossági távhőár-képzésével kapcsolatos.

Az egyik országos napilap cikkére hivatkozva Németh Szilárd kitért az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egy 2009-es jelentésére, amely a következőket állapította meg: „a Fővárosi Önkormányzat a Hálózat Alapítványnak átutalandó összeg meghatározására vonatkozó döntésénél nem érvényesítette a fogyasztók érdekeit, mivel a lakossági fogyasztók fizetőképessége fenntartásának terhét – a közszolgáltatók, a Fővárosi Önkormányzat és a fogyasztók közötti megosztás helyett – a fizető fogyasztókra hárította.” A politikus ismertetése szerint, az ÁSZ jelentése megállapította azt is, hogy: „a Fővárosi Önkormányzat a 2007-2008. években nem járt el megfelelő gondossággal a távhőszolgáltatás hatósági díjának megállapításánál.”

Németh Szilárd elmondta, az esettel összefüggésben kérte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal vizsgálatát, amely minden árképzéssel kapcsolatos dokumentumot bekért a Főtávtól, illetve a Fővárosi Önkormányzattól és az iratok alapján arra a megállapításra jutottak, hogy „a Fővárosi Önkormányzat, mint árhatóság olyan magas díjat határozott meg, amelynek a szolgáltatás valódi költségein túlmenően, alapítványi és egyéb célú támogatások kifizetésére is fedezetet nyújtott. Ez felveti az árdrágítás büntetőjogi tényállásának megvalósulását, hiszen nem érvényesült a távhőszolgáltatásról szóló, 2005. évi LXXXVIII-as törvény legkisebb költségre vonatkozó előírása” – mondta Németh Szilárd.

A hivatal megállapította, hogy az adott időszakban, Demszky Gábor főpolgármestersége idején, a Főtáv és a Fővárosi Önkormányzat törvényt sértett; amely törvénysértés az árdrágítás kategóriájába tartozik – jelentette ki Németh Szilárd hozzátéve, ebben az ügyben a legfőbb ügyésznél a múlt hét folyamán a hivatal feljelentést tett. Bízom benne, hogy a feljelentésnek komoly következménye lesz – húzta alá a fideszes politikus.

Németh Szilárd „rendkívül komoly problémának” nevezte, hogy még mindig vannak olyan közműszolgáltatók, amelyek nem tartják be a nemzeti fejlesztési miniszter új számlaképekről szóló rendeletét. A fideszes honatya példaként a GDF Suez-t említette, amely több mint 734 ezer rossz számlát állított ki. Németh Szilárd megjegyezte, hogy a rezsicsökkentésről szóló, még a Ház előtt fekvő, egyelőre még nem hatályos törvényjavaslat alapján a vállalatnak emiatt összesen közel 7,5 milliárd forint kötbért kellene fizetnie mindazoknak a fogyasztóknak, akik rossz számlát kaptak.

Németh Szilárd beszélt arról is, Dunavecse polgármestere nemrég felkereste és arról tájékoztatta, a városban van olyan háztartás, amelynek száz százalékkal emelkedett az idei évben a szemétszállítási díja. Ez elfogadhatatlan számukra – mondta a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője, aki arra hivatkozott, hogy a törvény szerint január 1-jétől csupán 4,2 százalékkal lehet emelni a díjakat. Hozzátette, amint beszerezte a szükséges iratokat, próbapereket fog indítani „ezek ellen a galádságok ellen”.

Forrás: Fidesz.hu

5 hozzászólás ““A kormány alapvető célja a családok helyzetének könnyítése”” bejegyzésre

  1. "?!" szerint:

    Kár, hogy nem tudható az, hogy megengedik-e a Fővárosi Nagycirkusz vezetői, hogy ez a két amatőr bohóc a profi bohócok között is fellépjen a Fővárosi Nagycirkuszban a rezsicsökkentési attrakcióval?!

    Pedig az lenne a méltó hely Németh Szilárdnak az általa ma bemutatott 734 ezer “rossz” számláról szóló bohóctréfa előadására, amely bohóctréfa szerint 7,5 milliárd Ft kötbért kellene fizetni visszafizetni a szolgáltatóknak a fogyasztóknak részére, mert a rezsibohóc szerint 734 ezer “rossz” számlát bocsátott ki az egyik szolgáltató cég!

    Sokba le merném fogadni, hogy Szilárdnak ez blöffje is annyira igaz, mint az a tv-ben elhangzott kijelentése, hogy “több mint 350 csepeli családnak osztott ki fát és szenet, amellyel több hónapra megoldotta ezeknek a családoknak a fűtési gondjait”, miközben a valóságban csak 10 rászoruló csepeli család kapott tüzelőt, de a 10 családból 4-nek nem az önkormányzat, hanem egy maszek tüzelőanyag kereskedő adott fát és német(h) briketet!

  2. vitéz bihari Grün szerint:

    “Matolcsy György információink szerint felkarolta azt az ötletet, hogy a hazai kis- és középvállalatok számára teljes forrásoldali kamattámogatás mellett kellene beruházási hitelt biztosítani a bankokon keresztül. A jelek szerint ugyanakkor nem kamattámogatásról van szó, hanem Matolcsy “ingyen hitellel” akarja elárasztani a hazai vállalkozói szektort az MNB szabaddá tehető forrásainak felhasználásával.”
    .
    Mint a lecsúszott, egykor jól élő polgároknál?!
    Most esszük a nagypapa zongoráját?! 😛
    http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/matolcsy_mer_nagyot_almodni_itt_ko_kovon_nem_marad.549797.html

  3. vitéz bihari Grün szerint:

    “A konszolidáció éve lesz 2013 – mantrázza január óta minden kormánypárti politikus. Orbán Viktor szerint már csak a “rendszer finomhangolására” van szükség – ehhez képest a parlamentet úgy használja a kétharmados többség most is, mint a ciklus elején. A törvényhozásban egy friss kutatás szerint nincs megnyugvás.”
    .
    Mint a kezdő orvos a huszadik műtétje előtt!
    Egyszer már csak sikerül! ))) 😛 (((
    .
    http://www.stop.hu/belfold/azt-figyeljuk-amit-csinal-orban-2013-ra-konszolidaciot-iger/1136063/

  4. "?!" szerint:

    Ennek a két arcátlan rezsibohócnak a legcsekélyebb erkölcsi alapja sincs ahhoz, hogy a korábbi Fővárosi Önkormányzatot azzal vádolhassák, hogy a 2007-2008. években az nem járt el megfelelő gondossággal a távhőszolgáltatás hatósági díjának megállapításánál!

    Azért nem vádolhatják a korábbi Fővárosi Önkormányzatot, mert a 2007-2008. években fővárosi képviselőként mindkét rezsibohóc (Németh Szilárd is és Fónagy János is) tagja volt a Németh Szilárd által most megvádolt korábbi Fővárosi Önkormányzatnak, és képviselőként nemcsak jogosultak, hanem kötelesek voltak részt venni a Fővárosi Közgyűlésnek a távhőszolgáltatás hatósági díjának megállapításával kapcsolatos napirend megtárgyalásában, és az arról történő szavazásban!

    Tehát a választóik érdekének elfogadható színvonalú képviselete esetén a két rezsibohócnak már 2007-ben észre kellett volna venni, hogy „az előterjesztők nem jártak el kellő gondossággal a távhőszolgáltatás hatósági díjának kiszámításánál”, ezért a választóik érdekében már a 2007. évi hatósági díj megszavazása előtt meg kellett volna tenni az észrevételeiket, vagy a kifogásolható díj megszavazása után a feljelentésüket!

    Ezek a pojácák azonban nem megfelelően képviselték a választóik érdekeit, és nem dolgoztak meg a 2006. ősze óta fejenként felvett több tízmillió Ft fővárosi képviselői fizetésért, hanem sok éven keresztül hagyták, hogy a jóváhagyás céljából a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztett távhőszolgáltatási hatósági díjban indokolatlan költségeket hárítsanak a választóikra!

    Az pedig több mint nevetséges, hogy Németh Szilárd rezsibohóc fővárosi képviselő csak most 2013-ban figyelt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2009-es jelentésére (amely jelentés minden fővárosi képviselőnek rendelkezésére állt), amelyben az ÁSZ megállapította, hogy „a Fővárosi Önkormányzat a 2007-2008. években nem járt el megfelelő gondossággal a távhőszolgáltatás hatósági díjának megállapításánál, és a döntésénél nem érvényesítette a fogyasztók érdekeit, valamint indokolatlan költségeket hárított a fogyasztókra.”

    Németh Szilárd rezsibohócunk szellemi színvonalát minősíti az a kijelentése, hogy „kérésére az Energia Hivatal megállapította, hogy Demszky Gábor főpolgármestersége idején, a Főtáv és a Fővárosi Önkormányzat törvényt sértett; amely törvénysértés az árdrágítás kategóriájába tartozik, és bízik benne, hogy a hivatal által tett feljelentésnek komoly következménye lesz”!

    Ebből a kijelentésből úgy tűnik, hogy az önkritikát nem ismerő rezsibohócunknak eszébe sem jutott a választóival szemben fennálló saját erkölcsi felelőssége azért, mert 2007-ben és az azóta eltelt több mint 5 év alatt nem kezdeményezte a választóit sújtó hibás távhőszolgáltatási hatósági díj rendbetételét, és így bűnsegédként 5 éven keresztül maga is asszisztált a választói megkárosításához!

    Egyetértve rezsibohócunknak azzal a mondatával, hogy “Bízom abban, hogy senki sem úszhat meg ekkora gazemberséget”, én is elvárom, hogy a rezsibohócunk által tett feljelentésnek komoly következménye legyen, és ez a két hanyag, álszent és hazug rezsibohóc is távozzon a közéletből!

  5. GONDOLKODÓ! szerint:

    1989-1990-ben vált szállóigémmé: Mondd Te kit választanál? (nem mint ha nem tudtam volna, vagy ma sem tudnám)
    Ki kormányozza az országot?
    Ki legyen a polgármester?

    Egyáltalán van-e olyan erő, akire rá lehetne bízni az ország vezetését?
    Különösen az elmúlt 23 év teljesítményének függvényében.

    Ezekre a kérdésekre adjanak elfogadható, érvelő, meggyőző válaszokat!
    Tévelygők figyelmébe!

Itt lehet hozzászólni !