‘Kormány’ kategória archívum

Júliustól tíz százalékkal olcsóbb lesz a PB-gáz

2013. június 4. kedd

Fidesz.hu

Július 1-jétől csökken a PB-gáz ára: a vezetékes, a tartályos és a palackos propán-bután- (PB-) gáz is hatósági áras, és így 10 százalékkal olcsóbb lesz. A földgáztörvény erről szóló módosítását hétfőn fogadta el a parlament.

Az Országgyűlés 291 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett hagyta jóvá az előterjesztést, amelyet a fideszes Németh Szilárd nyújtott be a rezsicsökkentés folytatása érdekében.

(tovább…)

Veszélyhelyzetet rendelt el a miniszterelnök

2013. június 4. kedd

Hirado.hu

Mobilgát épül Szentendrén

A rendkívüli árvízveszély miatt Budapesten összeült a Kormányzati Koordinációs Tárcaközi Bizottság, és megkezdte működését a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelő Központ. Kedd déltől veszélyhelyzetet rendelt el Orbán Viktor miniszterelnök a Duna áradása miatt.

Kedd déltől veszélyhelyzetet hirdetett ki Orbán Viktor kormányfő a Duna áradása miatt az érintett térségekre. A kormányfő azt kérte a folyó mentén élőktől, szükség esetén készüljenek fel az esetleges evakuálásra, amely akár egész településeket is érinthet.

(tovább…)

Országos szakmai elismerések – csepeli pedagógusokat díjaztak

2013. június 4. kedd

Csepel.hu

Ünnepélyes keretek között adta át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a pedagógusnap alkalmából adományozható miniszteri díjakat a Szépművészeti Múzeumban 2013. május 30-án. A díjazottak között több csepeli pedagógus is van.

Balog Zoltán beszédében elmondta: „a legfontosabb, hogy annak a hivatásnak a presztízse, megbecsülése, amelyre rábízzuk gyerekeinket, unokáinkat, egyre nőjön, mert a megbecsülés és az önbecsülés mindig együtt jár. A távlati cél az, hogy aki az országot szolgálja, kiszámítható életpályája legyen.”

(tovább…)

Árvíz – 20-25 ezer emberre lesz szükség a gátakon

2013. június 4. kedd

Drámai a helyzet Passaunál

Hirado.hu

Passau történelmi belvárosa víz alatt

A Duna Budapesten vasárnap tetőzik, 875 centivel, az eddigi legmagasabb vízszint a fővárosban 860 centi volt.

A rendkívüli árvízveszély miatt Budapesten összeült a Kormányzati Koordinációs Tárcaközi Bizottság, és megkezdte működését a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelő Központ. A kormányzat várhatóan délelőtt dönt arról, hogy veszélyhelyzetet hirdet-e a Duna által fenyegetett térségekre, illetve településekre. Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: erősítik és magasítják a gátrendszert Komárom-Esztergom megye több településén. Pest megyében homokzsákokat szállítottak több kritikus helyre, így Érdre, Vácra, Dunakeszire, Kisorosziba, Tahiba és Leányfalura.

(tovább…)

Rogán: Ez Magyarország sikere

2013. június 3. hétfő

Fidesz.hu

Ahogy a túlzottdeficit-eljárás valóban Magyarország szégyene volt, az, hogy sikerült kijönni belőle, egyértelműen az ország sikere, mert minden magyar polgárnak és vállalkozásnak sok erőfeszítést kellett tennie azért, hogy ezt a sikert közösen el tudjuk érni – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn, napirend előtti felszólalásában.

Rogán Antal felidézte, Magyarország ellen, gyakorlatilag az Európai Unióba való 2004-es belépésétől kezdve zajlott a túlzottdeficit-eljárás. A frakcióvezető szerint mindez a szocialisták kormányzásának volt köszönhető, akik „felelőtlenül megnövelték az államadósságot, és hihetetlenül hatalmas mértékű költségvetési hiányadatokat produkáltak több egymást követő esztendőben”. Magyarország ellen az Európai Unión belül a leghosszabb ideig zajlott túlzottdeficit-eljárás, köszönhetően a szocialisták kormányzásának – fogalmazott Rogán Antal, hozzátéve, „ez volt Magyarország szégyene.”

(tovább…)

A kormány könnyítené a kisgyermekesek visszatérését a munkába

2013. június 1. szombat

Hirado.hu

Illusztráció

Könnyebben térhessenek vissza a munkába a kisgyermekes anyák, várhatóan őszre készül el az erről szóló intézkedéscsomag tervezete. Az intézkedések között lesznek munkaügyi és adóügyi lépések is.

Kutas Edina egy fővárosi cégnél HR-tanácsadó. Két kisfia van, kettő és tíz évesek. Munkahelye is támogatja abban, hogy összeegyeztesse a családot a hivatással.

(tovább…)

Orbánt kitüntette a WHO

2013. május 31. péntek

MNO

Orbán Viktor miniszterelnök kapta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) díját a dohányzás visszaszorításáért tett erőfeszítésekért – jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten.

Pusztai Zsófia, a WHO magyarországi irodájának vezetője hozzátette: Magyarország több olyan intézkedést hozott az elmúlt két évben, amelyekhez politikai döntéshozói támogatás kellett, a díj ennek a támogatásnak az elismerése. „Az idei évben nagyon gondos mérlegelés következtében, néhány más prominens személyiség mellett Magyarország és Magyarország miniszterelnöke kapta meg ezt a díjat, elismeréseként annak, ami az elmúlt években történt a dohányzás visszaszorítása érdekében” – mondta az irodavezető.

(tovább…)

Dohányszabályozás: ezért lépett a kormány

2013. május 31. péntek

MNO

Egyértelműen jó irányba indult el a kormány a dohányzás visszaszorítása érdekében tett intézkedésekkel, mivel csak 2010-ben 80 milliárdos veszteséget okoztak Magyarországnak a dohányzással kapcsolatos kiadások.

A 2010-es dohányzással összefüggő megbetegedések és halálesetek tükrében egyértelműen jó irányba indult el a kormány a dohányzás visszaszorítása érdekében tett intézkedésekkel. Mint ismert, júliustól kevesebb mint 6 ezer elárusítóhelyen lehet cigarettát venni, szemben a mostani több tízezerrel. Magyarországnak csak 2010-ben 80 milliárdos veszteséget okoztak a dohányzással kapcsolatos kiadások.

(tovább…)

Orbán: Elég erős lehet az ország az újabb rezsicsökkentéshez

2013. május 30. csütörtök

Hirado.hu

Illusztráció

A kormányfő elmondta, szeretnék bevezetni a reklámadót, trafikügyben pedig arra számít, hogy néhány hónap múlva mindenki elismeri, jobb az új rendszer. Orbán Viktor szerint ősszel ismét olcsóbb lehet a gáz és az áram.

Az ősszel ismét csökkenteni akarja a kormány a gáz és az áram árát – mondta a kormányfő csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorának.

(tovább…)

Soha nem volt még ilyen közel a tanári életpályamodell

2013. május 30. csütörtök

MNO

Soha nem álltunk még ilyen közel a pedagógus-életpályamodell bevezetéséhez – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a pedagógusnap alkalmából tartott ünnepi köszöntőjében Budapesten.

A miniszter célnak nevezte, hogy növekedjen a presztízse annak a hivatásnak, amely a jövő nemzedékeivel foglalkozik, illetve kiszámítható életpályája legyen mindenkinek, aki az állam szolgálatában áll, így az óvodapedagógusoknak, az általános és középiskolai tanároknak, az egyetemi tanároknak és a közigazgatásban dolgozóknak is. Hangsúlyozta: ezt az életpályát a biztonságnak, az igazságosságnak és a méltányosságnak kell jellemeznie.

(tovább…)