‘Kormány’ kategória archívum

Rétvári Bence: szabálytalan és értelmetlen a Tavares-jelentés

2013. július 8. hétfő

Hirado.hu

A Tavares-jelentés tartalmáról, következményeiről és politikai súlyáról beszélt Rétvári Bence a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, valamint Harangozó Gábor szocialista parlamenti képviselő az M1 A Lényeg című műsorában.

A közelmúltban fogadta el az Európai Parlament azt a Rui Tavares által készített, Magyarországról szóló jelentést, mely több tekintetben is aggasztónak tartja a jogállamiság helyzetét hazánkban. A magyar parlament ezt követően határozatot fogadott el, amelyben visszautasítják a jelentést és azt a próbálkozást is, hogy az EP „gyámság alá helyezze” az országot. Rétvári Bence államtitkár szerint ez nem csak elfogadhatatlan, de jogilag is szabálytalan.

(tovább…)

Gulyás Gergely: Saját hatáskörben járt el a magyar országgyűlés

2013. július 8. hétfő

Fidesz.hu

A magyar országgyűlés szemben az Európai Parlamenttel, a saját hatáskörében járt el akkor, amikor elfogadta a Tavares-jelentést elutasító határozatot – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az M1 Ma reggel című műsorában.

Gulyás Gergely aláhúzta: miután szuverenitását megsértették, a magyar országgyűlés teljes joggal utasította vissza azt a jelentést, aminek szinte valamennyi állítása hazugságokon alapul, vagy féligazságokat tartalmaz. Mint mondta: az elutasító határozatra adott reakciók a várakozásnak megfelelők, vagy sokkal pozitívabbak azoknál.

(tovább…)

Sólyom lesz az új Malév neve

2013. július 6. szombat

Mno.hu

A Malévet a Gyurcsány-Bajnai kormányok tették tönkre

Piros-fehér-zöld lesz a festése, Sólyom lesz a neve az új hazai légitársaságnak, amely hamarosan már jegyeket árulna, és jövőre a tengerentúlra is repülne. Az üzletemberek igényeihez igazodó Malév-utód felpezsdítheti az életet Ferihegyen, a fapadosok kiszorulhatnak az 1-es terminálra.

Hamarosan zászlót bont a régóta várt Malév-utód, az új nemzeti légitársaság. Cégbírósági adatok szerint június 13-tól hatályos a Sólyom Hungarian Airways Kft. változásbejelentése. A cég képviselője Vágó József, aki korábban a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légiközlekedési Igazgatóságának igazgatója volt. A Magyar Nemzet repülőtéri informátorai szerint a Sólyom mögött álló közel-keleti kisebbségi befektetők segítségével már augusztusban megindulhatnak a járatok európai és közel-keleti célállomásokra. (tovább…)

Az Országgyűlés megvédte Magyarországot

2013. július 6. szombat

Fidesz.hu

A magyar Országgyűlés méltó választ adott az Európai Parlamentnek; megvédte Magyarország szuverenitását, és a gazdasági, nagyvállalati érdekekkel szemben megvédte a rezsicsökkentést – szögezte le Rogán Antal pénteki sajtótájékoztatóján az elfogadott határozat kapcsán.

A Magyarországot megillető egyenlő elbánásról című, a fideszes Rogán Antal, Gulyás Gergely és Kocsis Máté által kezdeményezett határozati javaslatot 269 igen szavazattal, 6 nem ellenében fogadta el a parlament. A magyar Országgyűlés méltó választ adott az Európai Parlamentnek; megvédte Magyarország szuverenitását, és a gazdasági, nagyvállalati érdekekkel szemben megvédte a rezsicsökkentést  – szögezte le Rogán Antal.

(tovább…)

A kormány folytassa a rezsicsökkentést! – Németh Szilárd napirend előtti felszólalása

2013. július 5. péntek

Csepel.hu

Németh Szilárd (Fidesz) július 5-én az Országgyűlésben kijelentette, a kormány és a Fidesz-KDNP nem enged az Európai Unió üzleti célú nyomásának, nem hagyja csorbítani az ország alapszerződésben garantált jogait, megvédik az ország szuverenitását, és folytatják a rezsicsökkentést.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány kilenc rezsitételt csökkentett, miközben a legnagyobb energiaár-emelkedést a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok idején sínylették meg az emberek. A szocialisták közüzemi adósságcsapdába kényszerítették a lakosságot – tette hozzá.

(tovább…)

Az EP-ben átléptek egy határt

2013. július 4. csütörtök

Magyarország csökkenti a családok rezsiköltségeit, ami sérti az európai nagyvállalatoknak az érdekeit

Fidesz.hu

„Minden jóérzésű magyar politikust és minden képviselőt arra hívok fel, hogy ne hagyják veszélybe sodorni Magyarországot, hanem tehetségük és lehetőségeik szerint álljanak ki hazánkért és a magyar emberekért” – hangsúlyozta Orbán Viktor a parlamentben napirend előtti felszólalásában, csütörtökön.

A Magyarország érdekeit súlyosan sértő jelentésre a kormány részletes választ készített, melyben tételesen cáfolja a dokumentum valótlan állításait és alaptalan vádjait – jelentette be a miniszterelnök. Mint mondta: a memorandumot eljuttatták Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének és képviselőinek. A Tavares-jelentést 331-en nem szavazták meg, 370-en pedig megszavazták – ismertette, hozzátéve: mint az várható volt, a szocialisták, liberálisok és a zöldek Magyarország ellen, míg az Európai Néppárt elsöprő többsége hazánk mellett szavazott.

(tovább…)

Tízezer közmunkásnak ez volt élete első munkahelye

2013. július 4. csütörtök

MNO

Közmunkások írják alá a jelenléti íveket egy volt TSZ-telep irodájában

A közfoglalkoztatás nem megoldás, hanem egy eszköz, amelynek köszönhetően közösségépítő folyamatok indultak el – fejtette ki Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a kormányzat romapolitikájáról rendezett vitán.

Kovács Zoltán szerint tudomásul kell venni, hogy az országnak számos olyan kistérsége van, ahol egy-két generációs időszakot tekintve sincs nagyon esélye a piaci alapú munkahelyek tömeges létrejöttének. Be kell rendezkedni arra, hogy a közfoglalkoztatás lesz az, amely az egyetlen értelmes elfoglaltságot jelenti az ezeken a településeken élőknek – tette hozzá.

(tovább…)

Teljesen megújul a Városliget

2013. július 4. csütörtök

Origo

A Városligetbe tervezett múzeumnegyed mellett 2020-ig megújul többek között az állatkert, a Közlekedési Múzeum és a Petőfi Csarnok, új épületet kap a Fővárosi Nagycirkusz, míg a Szépművészeti Múzeum gipszmásolat-gyűjteménye a létrehozandó komáromi Csillag Erőd Művészeti, Történeti és Hadkultúra Központba kerül.

A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent határozata szerint a kormány egyetért azzal, hogy a múzeumnegyed létrehozásával egyidejűleg, a 2014-2020 közötti időszakban megvalósuljon a Városliget egészének megújítása, családi kulturális-szabadidős élményparkká való átalakítása és az ehhez szükséges fejlesztések, azaz a Liget Budapest projekt végrehajtása. (tovább…)

Németh Szilárd: Listázza egyes munkavállalóit az Elmű

2013. július 3. szerda

Fidesz.hu

A jövőben mentesülnek a fogyasztók a gázkészülékek műszaki biztonsági felülvizsgálatának díja alól – fogalmazott Németh Szilárd szerdai sajtótájékoztatóján. A rezsicsökkentésért felelős munkacsoport vezetője emellett beszélt arról is, listázza egyes munkavállalóit az ELMŰ, valamint hangsúlyozta, támogatja a közműszolgáltatások számlaképének további egyszerűsítését, központosítását.

A kormány döntésének értelmében a jövőben mentesülnek a fogyasztók a gázkészülékek műszaki biztonsági felülvizsgálatának díja alól – tájékoztatott Németh Szilárd, hozzátéve: ezt a költséget a szolgáltatóknak kell majd viselniük. A rezsicsökkentésért felelős munkacsoport vezetője ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a Főgáz a múlt héten több mint 2500 budapesti lakásban, 184 lakóépületben beszüntette a gázellátást, arra való hivatkozással, hogy az érintettek nem tartották be a felülvizsgálatot előíró rendeletet. Úgy fogalmazott, a Főgáz szerint „ez a nagy létszám valahogy most csúcsosodott ki”. Ez nyilván a rezsicsökkentés következménye: ha nem lehet a rezsicsökkentés következtében nagyobb pénzt beszedni, akkor valamilyen más módon kell azt megtenni – szögezte le.

(tovább…)

Az Európai Unió visszaél a hatalmával Magyarországgal szemben

2013. július 3. szerda

Fidesz.hu

A csütörtöki parlamenti ülésen a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőcsoportja kezdeményezni fogja, hogy a magyar Országgyűlés fogadjon el sürgősséggel egy olyan határozatot, amelyben minősíti az Európai Parlament ma megszületett döntését – jelentette be Rogán Antal Kocsis Mátéval tartott szerdai sajtótájékoztatóján a Tavares-jelentés kapcsán. Magyarország ellen valójában nem demokrácia-eljárás, hanem rezsieljárás zajlik – szögezte le a Fidesz frakcióvezetője.

A tegnapi napon zajlott Európai Parlamentben erről a jelentésről a vita, a miniszterelnök képviselte Magyarország érdekeit. Az Európai Parlament (EP) mai plenáris ülésén döntött a Tavares-jelentésről. Nagy meglepetés nincs benne – jegyezte meg Kocsis Máté annak kapcsán, hogy átment a jelentés.

(tovább…)