‘Kormány’ kategória archívum

Ötszáz új munkahely Budapesten

2013. szeptember 24. kedd

Origo Vállalkozói Negyed

Több mint ötszáz új munkahelyet teremt a számítástechnikai cikkeket és alkatrészeket forgalmazó amerikai vállalat, a Systemax Budapesten létrehozott szolgáltatóközpontja – közölte Orbán Viktor miniszterelnök és Pim Dale, a Systemax EMEA Technology Group vezérigazgatója keddi megbeszélésük után az Országházban.

A kormányfő újságírók előtt hangsúlyozta: a közép-európai bástyáját Budapesten felépítő amerikai vállalat 505 jól felkészült magyar szakembernek ad majd munkát. Mint mondta, a Systemax elsősorban azért fektetett be Magyarországon, mert bízik a magyar fiatalokban, a döntő tényező az ő munka iránti elkötelezettségük, felkészültségük volt, ami fontos üzenet nekik: “Lesz olyan Magyarország, ahol ezek a történetek (…) egy idő után megszokottá fognak válni.” Hozzátette, ha egy ekkora nemzetközi cég megbízik a magyar fiatalokban, “itt az ideje, hogy mi, magyarok is bízzunk” bennük.

(tovább…)

“Most kell megvédeni a rezsicsökkentést”

2013. szeptember 24. kedd

Fidesz.hu

Jövő hét hétfőn délelőtt fog tárgyalni arról a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja, hogy kétharmados törvénnyel betonozzuk-e be a rezsicsökkentést – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője keddi napirend előtti felszólalásában, a parlamentben.

Rogán Antal úgy fogalmazott: erre azért van szükség, mert „a szocialista, gyurcsányista és bajnaista képviselők rezsicsökkentés ügyben egyáltalán nem megbízhatóak, ha tehetik, akkor ők az árakat szokták emelni, nem pedig csökkenteni”.

(tovább…)

“Újra kell gondolni a rezsipiacok szerkezetét”

2013. szeptember 23. hétfő

Fidesz.hu

Fel kell vetni, hogy nonprofit szabályozást hozzunk létre a rezsipiacokon. Szerintünk ez olyan szempontja a gazdasági alkotmányozásnak, ami segítheti a rezsicsökkentést és ezen keresztül a fogyasztóknak juttatott kedvezmények bebetonozását – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke napirend előtti felszólalásában, hétfőn a parlamentben.

A rezsicsökkentés második lépése után vetettük fel, hogy újra kellene gondolni az egész rezsiszféra piaci szabályozását, mégpedig kifejezetten azzal a szándékkal, hogy úgymond „bebetonozzuk” a rezsicsökkentést – fogalmazott Kósa Lajos.

(tovább…)

A kormány százmilliárdokat hagy a családoknál

2013. szeptember 22. vasárnap

A szocialista kormányzás óta jelentősen megnőtt a kedvezmény

MNO

Szemben a szocialista kormányok bukott családpolitikájával, a Fidesz-kormány a családi adókedvezmény révén az elmúlt három évben több mint 500 milliárd forintot hagyott a családok zsebében. Ezzel szemben a baloldal családpolitikája megbukott.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkárságának a Magyar Nemzethez korábban eljuttatott adataiból megállapítható, hogy 2011-ben a kormány által bevezetett családi adókedvezményt közel egymillió szülő vehette igénybe, nagyságrendileg ugyanannyi gyermek után, vagyis a tanköteles kort el nem érő gyermeket nevelő családok mintegy fele, hatszázezer család részesült a kedvezményben. Így a jogosult családok nettó jövedelme 2011-ben összesen 180 milliárd, vagyis családonként több mint 300 ezer forinttal növekedett.

(tovább…)

Zsigó Róbert: novembertől csökken a gáz, a távhő és az áram ára

2013. szeptember 22. vasárnap

Hirado.hu

Zsigó Róbert vasárnap az MTI-vel közölte: a jövő héten ötvenhét városban folytatódnak a kormánypárt rezsicsökkentési fórumai. A szóvivő közleménye szerint a kormány már dolgozik a tűzifa- és a széntüzelés árának csökkentésén, valamint a tavaly indított szociális tűzifaprogram kiszélesítésén is, amellyel a kistelepüléseken élő rászorulókat segíti.

Hozzátette: az Országgyűlés a következő hónapokban tárgyalja a nonprofit közműszolgáltatókról szóló törvényjavaslatot, amely megtiltja, hogy szolgáltatók extraprofitot számítsanak fel a szolgáltatásaikért a családok kárára.

(tovább…)

Németh Szilárd: Megvédjük az embereket – rezsifórumot tartottak Soroksáron

2013. szeptember 20. péntek

Csepel.hu

A szeptember 19-ei soroksári rezsicsökkentési lakossági fórumon Németh Szilárd, Budapest 17. számú egyéni országgyűlési választókerületi elnökének vendége Zsigó Róbert országgyűlési képviselő, Baja városának polgármestere volt.

Az ülés elején Orbán Gyöngyi, Soroksár alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket és örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy a kormánypárt által kezdeményezett rezsicsökkentési fórumsorozat Budapest 23. kerületébe is ellátogatott.

(tovább…)

Orbán Viktor: a rezsicsökkentés következő állomása a gazdasági szféra lehet

2013. szeptember 20. péntek

Hirado.hu

A rezsicsökkentéshez szükséges információk begyűjtése nem a szokványos módon történt, ehhez volt szükség az energiahivatalból létrejött rezsihivatalra, és az így beérkezett adatok alapján “jött ki” a mérséklés 20-30 százalékos lehetséges mértéke – mondta Orbán Viktor kormányfő a 180 percben.

“A csökkentés így januárban megindult, júliusban folytatódott, most pedig egy újabb forduló következik, benne a szénnel és a tűzifával. Utóbbinak már van előzménye, a tavaly megindított szociális tűzifarendszer, amely idén is folytatódik: zömében állami erdőkből a tavalyinál kétszer több pénzért mindegy 2 milliárd forint értékű tüzelőt osztanak majd szét az önkormányzatokon belül” – fejtette ki a miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

(tovább…)

Németh Szilárd Józsefvárosban tartott fórumot a rezsicsökkentésről

2013. szeptember 19. csütörtök

Csepel.hu

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, a rezsicsökkentés végrehajtását ellenőrző munkacsoport vezetője 2013. szeptember 18-án a józsefvárosi Polgárok Házában tartott előadást.

Az esemény házigazdái dr. Kocsis Máté országgyűlési képviselő, VIII. kerületi polgármester, dr. Bácskai János országgyűlési képviselő, IX. kerületi polgármester és dr. Vas Imre országgyűlési képviselők voltak.

(tovább…)

Dupla annyi pénz jut szociálisan kiosztható tűzifára

2013. szeptember 19. csütörtök

HírTV

Kétszer annyi pénz áll majd rendelkezésre szociálisan kiosztható tűzifára, mint a tavalyi évben – tudta meg a Hír TV. Az ehhez szükséges belügyminisztériumi rendeletet már a jövő héten aláírhatja Pintér Sándor.

Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős biztosa azt mondta: a kétezer fő alatti települések pályázat útján juthatnak hozzá a hagyományos tüzelőanyaghoz, amire kétmilliárd forint áll majd rendelkezésre. A rászorultak között az önkormányzatok osztják szét a fát, a kiszállításért sehol nem számolhatnak föl költséget.

(tovább…)

A rezsicsökkentés szabadságunk szimbóluma

2013. szeptember 18. szerda

Fidesz.hu

Teltház előtt tartott “Rezsicsökkentés 2013” címmel fórumot a Millenárison Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője előadásában azt hangsúlyozta, hogy a rezsicsökkentés egy szimbólum, a múlt hibáinak korrigálása, egyszersmind annak a jelképe, hogy nem mondhatják meg kívülről, hogy mit csináljunk. Ugyanitt a nemzetgazdasági tárca vezetője arról beszélt: kiderült, nem az emberek, csak a hatalom érdekli a baloldalt, de még ezt is „bohózatba illő műsorral adják elő”.

Az MSZP, a bukott baloldal gazdaságpolitikája Magyarországot az összeomlás szélére sodorta – emelte ki Varga Mihály. „Görögországgal emlegettek bennünket egy lapon. Nőttek az adók, nőtt a rezsi, tetőzött az infláció és csökkent a fizetések értéke” – idézte fel. Hozzátette: nemcsak válságot idéztek elő a baloldali politikusok, de a válságkezeléssel eltüntették egyhavi nyugdíját és egyhavi jövedelmét a magyar embereknek, elherdálták a nemzeti vagyont és megduplázták az államadósságot.

(tovább…)