Ötszáz új munkahely Budapesten

Origo Vállalkozói Negyed

Több mint ötszáz új munkahelyet teremt a számítástechnikai cikkeket és alkatrészeket forgalmazó amerikai vállalat, a Systemax Budapesten létrehozott szolgáltatóközpontja – közölte Orbán Viktor miniszterelnök és Pim Dale, a Systemax EMEA Technology Group vezérigazgatója keddi megbeszélésük után az Országházban.

A kormányfő újságírók előtt hangsúlyozta: a közép-európai bástyáját Budapesten felépítő amerikai vállalat 505 jól felkészült magyar szakembernek ad majd munkát. Mint mondta, a Systemax elsősorban azért fektetett be Magyarországon, mert bízik a magyar fiatalokban, a döntő tényező az ő munka iránti elkötelezettségük, felkészültségük volt, ami fontos üzenet nekik: “Lesz olyan Magyarország, ahol ezek a történetek (…) egy idő után megszokottá fognak válni.” Hozzátette, ha egy ekkora nemzetközi cég megbízik a magyar fiatalokban, “itt az ideje, hogy mi, magyarok is bízzunk” bennük.

“Nem mondom, hogy kolbászból lesz a kerítés egy-két éven belül, de azt határozottan állítom, hogy ha sikerül folytatnunk mindazt, amit három éve elkezdtünk, akkor egyre több ilyen bejelentést hallhatunk” – fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök megjegyezte azt is, hogy időnként kereskedelmi ügynöknek érzi magát, akinek az a dolga, hogy értékesítse az ország lehetőségeit, de ha jól teszi a dolgát, akkor megveszik az ötleteit, és beruházások, munkahelyek jönnek létre. Orbán Viktor végül kiemelte: a magyar gazdaságnak rugalmasnak és nyitottnak kell maradnia, ha olyan cégeket akar idevonzani, amelyek külföldön eladott, itt előállított termékekkel és szolgáltatásokkal növelik a magyar nemzeti összterméket.

Forrás: Origo Vállalkozói Negyed

7 hozzászólás “Ötszáz új munkahely Budapesten” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Az etánsak nem örülnek az új munkahelyeknek, mert nem akarnak dó’gozni.

  2. Bugi szerint:

    Viszont lopni azt tudnak, és szívesen vezetnék ezért újra az országot (a szakadékba).

  3. hitetlen szerint:

    Mutasd !!!

  4. Nagy József szerint:

    Hajrá Magyarország,hajrá magyarok!

  5. fghfjhgkjhk szerint:

    Guiness rekord! 😛

  6. ... Grün szerint:

    “Pintér: Egész Európa átveszi a közmunkát”
    .
    Akkor mire várunk?!
    Rengeteg közmunkánk és közmunkásunk van átadó! 😛 😛
    .
    http://www.origo.hu/gazdasag/20130925-pinter-egesz-europa-atveszi-a-kozmunkat.html

  7. Jeniszej szerint:

    Vadbarmok!
    Mit ígértek az embereknek a rendszerváltás idején. Munkát, jólétet és nyugodt biztonságos megélhetést a családoknak.
    Mi teljesült ebből? – Semmi!
    Csak a rablók által végrehajtott privatizálás és az ország népének kifosztása.
    A munka alapú társadalomban élt emberek bíztak abban, hogy az újkor hajnalán, hogy a demokratikus berendezkedésű országban ilyen lenyúlást, mint amit a “sohanemlátott svájci lóvéval” műveltek a szemét bankok soha nem következhet be.
    Megmondta a vezér, hogy az egész egy selejtes termék volt és, mint ilyet nem szabad lett volna forgalomba hozni!
    Ez az igazság!
    Nem a Becsületes Magyar emberekkel volt a baj, hanem azzal, hogy az emberek munkahelyeit megszüntették, a teljes ipart lerombolták.
    Az egész ország tönkre lett téve azok által, akik most is lenyúlják az országot, és földönfutóvá tették a megnyomorított embereket.
    Szégyen, hogy mégis a nyugdíjasok lóvéjából lettek a szarban lévő bankok kisegítve.
    Mit csűrik, csavarják ezt a „sohanemlátottsvájcifrank” hitel megoldását a
    „pénzakrobaták”?
    Azt monya a Fater pedig egyszerű a megoldás!
    Legyen minden embernek munkahelye a családoknak biztos megélhetése
    Emeljék a fizetéseket, nyugdíjakat, a Lajtán túlira.
    Van példa a megoldásra, – Horvátországban.
    180Ft/ CHF és kész az egész ügy!

Itt lehet hozzászólni !