Csepel.hu
2013. november 1-jétől újabb rezsicsökkentés lép életbe számos pozitív hatással. Németh Szilárd és Borbély Lénárd ezzel kapcsolatos interpellációja, melyet Fónagy János államtitkárhoz intéztek alább olvasható.
Csepel.hu
2013. november 1-jétől újabb rezsicsökkentés lép életbe számos pozitív hatással. Németh Szilárd és Borbély Lénárd ezzel kapcsolatos interpellációja, melyet Fónagy János államtitkárhoz intéztek alább olvasható.
Fidesz.hu
Ebben a politikai nyilatkozatban egyértelműen ki kell állnia az Országgyűlésnek a rezsicsökkentés mellett. Ki kell nyilvánítania azt, hogy fontosnak tartja annak a két és félmillió embernek az akaratát, akik aláírták a rezsicsökkentés megvalósulása és megvédése érdekében indított aláírásgyűjtő íveket – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői, napirend előtti felszólalásában.
Az előző héten nyilvánosságra került, hogy az Európai Unió brüsszeli bürokráciája részéről egy újabb támadás körvonalazódik a rezsicsökkentéssel szemben – fogalmazott Rogán Antal, emlékeztetve, miután 2013. január 1-jével tíz százalékkal csökkentették a villamosenergia, a gáz és a távhő árát, a szolgáltatók „heves támadásba indultak és alapvetően jogi természetű kifogásokkal próbálták szabotálni a rezsicsökkentés megvalósulását”. A frakcióvezető elmondása szerint a parlament erre reagálva sürgős törvényalkotással, a megfelelő jogszabályok módosításával lehetővé tette a rezsicsökkentés érvényesülését, amely már a februári közüzemi számlák tekintetében látható eredményt produkált.
Hirado.hu
Háromnapos ülést tart a héten az Országgyűlés, a képviselők ma törvénymódosításokat fogadhatnak el a rezsicsökkentés folytatása érdekében.
A Ház ma dönthet a fideszes Németh Szilárd azon törvénymódosító javaslatáról, amely a kormány újabb rezsicsökkentését támogatja.
Csepel.hu
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjprogram keretében új pályázati felhívásokat hirdetünk meg hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatási tanulmányainak támogatására.
Az adatlapok letölthetőek innen:
Fidesz.hu
A parlamentben is megvédtük a rezsicsökkentést, az emberek pedig több mint két és félmillióan írták alá a „Magyarország nem hagyja magát” elnevezésű dokumentumot, amelynél nevüket, címüket és aláírásukat adták a rezsicsökkentés politikájához – jelentette ki sajtótájékoztatóján Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője.
Hétfőn dönt a parlament az újabb rezsicsökkentésről, amelynek lényege, hogy a háztartási energiák ára november 1-től ismét csökkenjen, mégpedig a jelenleg fizetetthez képest 11,1 százalékkal, a 2012-es árakhoz képest pedig összesen húsz százalékkal – fogalmazott Németh Szilárd.
Hirado.hu
A szolgáltatók osztalékkifizetéseikben nem reagáltak a változásokra, így még lehet tartalék a rendszerben – mondta a nemzetgazdasági miniszter, aki szerint a bankok nem tettek szinte semmit a devizahitelesek problémájának megoldására.
Újabb, jövő év eleji rezsicsökkentésre is esélyt lát a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály a Népszabadságnak adott interjúban azt mondta: a szolgáltatók az osztalékkifizetéseikben nem reagáltak a változásokra, ezért még lát tartalékot a rendszerben. Eddig összesen kilenc szolgáltatás árai mérséklődtek két lépésben, novembertől pedig tovább csökken az áram, a gáz és a távhő ára. A tárcavezető azt is elmondta, hogy a kormány a jövő héten dönthet a luxustermékekre – például drága ruhákra, ékszerekre, yachtokra és sportkocsikra kivethető luxusadóról.
Hirado.hu
Már jövő hétfőn politikai nyilatkozatot nyújt be az Országgyűlésnek a Fidesz a rezsicsökkentés megvédése szándékával – jelentette be a kormánypárt frakcióvezetője.
Rogán Antal sajtótájékoztatóján ismertette: a nyilatkozatban a Fidesz frakciója arra kéri az Országgyűlést és a kormányt, hogy álljon ki a rezsicsökkentés mellett és utasítsa vissza az Európai Bizottság támadását.
Hirado.hu
Novembertől az egészségügyi alapellátás finanszírozását 6,14 milliárd forinttal emeli meg a kormány – jelentette be az emberierőforrás-miniszter pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton.
Balog Zoltán egy háziorvosi rendelőben, Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárral közös tájékoztatóján azt mondta, az alapellátás megerősítése azért lényeges, hogy kevesebb beteg kerüljön a szak-, illetve a kórházi ellátásba. Az intézkedés által megnő a háziorvosok, az alapellátási ügyeletek, a fogászati ellátás, a védőnői és iskola-egészségügyi szolgálatok havi finanszírozási összege, így erősödik a fenntarthatóság – közölte a miniszter.
Hirado.hu
Felgyorsult az uniós pályázatokon elnyert pénzek kifizetése, a korábbi 350 milliárd forint után újabb 140 milliárd forint uniós forrás érkezett Brüsszelből – jelentette ki a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 Ma Reggel című műsorában.
Csepreghy Nándor hangsúlyozta: ez leginkább annak köszönhető, hogy szeptemberben a kormánynak sikerült megállapodni az Európai Bizottsággal az unió által korábban leállított támogatásokról. Az év végéig összesen 1500 milliárd uniós forrás érkezhet hazánkba. Ez 30 százalékkal több a tavalyi összegnél.
Hirado.hu
David Cameron brit miniszterelnök fogadja Orbán Viktor magyar kormányfőt a londoni miniszterelnöki rezidencia előtt 2013. október 9-én
Több kérdésben is erős szövetség jött létre az elmúlt időszakban Nagy-Britannia és Magyarország között, így például a nukleárisenergia-felhasználás és az uniós intézmények reformjának szükségessége ügyében – közölte Orbán Viktor kormányfő szerdán Londonban, miután tárgyalt David Cameron brit miniszterelnökkel. A magyar kormányfő szólt arról is, nem tartja meglepőnek, hogy Brüsszelből “támadás éri a rezsicsökkentést”.
A nukleáris energiával kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: a két ország a nukleárisenergia-használat jelenlegi nemzetközi szabályozását elégségesnek tartja, és nem akar létrehozni semmilyen ezen túlmutató európai intézményt. A világ más gazdaságaival szembeni versenyképesség egyik feltétele az olcsó energia, ezért “nem értünk egyet azokkal, akik diszkriminálják a nukleáris energiát” – mondta a Downing Street 10 előtt a mintegy ötvenperces megbeszélés után.