‘Kormány’ kategória archívum

Óriási eredményt hozott a rezsicsökkentés

2014. június 14. szombat

Mno

Óriási eredményt hozott a rezsicsökkentés 02

A korábbi dobogós helyről az uniós középmezőnybe kerültek a háztartási energia hazai árai tavaly – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország, 2013 című, most megjelent kiadványából.

A háztartási energia ára 2005–2013-ban átlagosan csaknem kétszeresére növekedett, az infláció másfélszeres emelkedése mellett. Ezen belül a távfűtés és az áram ára 1,4–1,4-szeresére, a vezetékes gázé 2,5-szeresére nőtt az elmúlt nyolc évben. A háztartási energia árainak éves növekedési üteme 2006 óta minden évben magasabb volt, mint az átlagos fogyasztóiár-emelkedés – ismerteti a KSH. (tovább…)

Tíz százalék alá csökkenhet az SZJA

2014. június 13. péntek

Fidesz.hu

Tíz százalék alá csökkenhet az SZJA

A jövedelemadó-csökkentéshez tartósan 4-6 százalék közötti gazdasági növekedésre van szükség – hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor miniszterelnök szeretné, ha a mostani kormányzati ciklusban tíz százalék alá csökkenthetnék a személyi jövedelemadót (szja). A miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kifejtette: a jövedelemadó-csökkentéshez a mai 2-4 százalékos helyett tartósan 4-6 százalék közötti gazdasági növekedés kell, ami nem lehetetlen.

(tovább…)

Hazánkat dicséri a The Wall Street Journal

2014. június 13. péntek

MNO

Hazánkat dicséri a The Wall Street Journal

Nagy-Britannia és Magyarország jelenleg az Európai Unió legjobban teljesítő tagállamai – írta Matthew Dalton a The Wall Street Journalban. A cikkre a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hívta fel a figyelmet közleményében.

Az Európai Unió olyan gazdasági ortodoxiát tett magáévá, amit a költségvetési fegyelem, az inflációellenes monetáris politika és a gazdasági ügyekbe való korlátozott kormányzati beavatkozás jellemez. Ez ellen a legutóbbi években két ország intézett kihívást: Nagy-Britannia és Magyarország, melyek jelenleg az Európai Unió legjobban teljesítő tagállamai közé tartoznak – írja a gazdasági lap. Egyik ország sem tagja az eurózónának, s mindkét állam kormánya – több más európai országgal egyetemben – úgy látja, hogy az Európai Bizottság nem választott képviselői felhatalmazás nélkül akarnak beleszólni belpolitikai ügyeikbe. (tovább…)

Az Országgyűlés kétharmaddal fogadta el az önkormányzati rendszer módosítását

2014. június 11. szerda

Németh Szilárd igennel, Szabó Szabolcs nemmel szavazott

Csepel.hu

Az Országgyűlés kétharmaddal fogadta el az önkormányzati rendszer módosítását

– Polgármester úr! Tegnap este az Országgyűlés elsöprő többséggel, 133 igen, 53 nem és 0 tartózkodás mellett fogadta el az önkormányzati választási rendszer módosításáról szóló törvényjavaslatot. Mit kell tudnunk a bennünket érintő változásokról?

– A javasolt módosítások Budapestet érintik leginkább: olcsóbb, egyszerűbb és demokratikusabb lesz a fővárosi közgyűlés az őszi önkormányzati választás után. Hatékonyabb is lesz a döntéshozatal. Budapest fejlődése magasabb sebességbe kapcsolhat. Nem élnek többé „külön életet” a főváros és a kerületek. Közös gondolkodás, közös tervezés és közös végrehajtás segíti majd Budapest fejlődését.

(tovább…)

Követőkre talált a rezsicsökkentő politika

2014. június 10. kedd

Fidesz.hu

A Fidesz-KDNP május 25-én olyan embereket küldött Brüsszelbe a nemzeti listáról, akik az Európai Parlamentben képviselni tudják a nemzeti érdekeinket szolgáló energiapolitikát – hangsúlyozta Németh Szilárd.

Magyarországon a családok az egyetemes szolgáltatás keretében kapják az energiát, ez azt jelenti, hogy az állam hatósági árat alkalmazhat. Németh Szilárd felszólalásában emlékeztetett, a kormány és a parlament olyan döntéseket hozott, mely az árakat alacsonyan állapította meg.
(tovább…)

Balog Zoltán: Aktív család- és népesedési politikára van szükség

2014. június 9. hétfő

Hirado.hu

Aktív család- és népesedési politikára van szükség

Aktív család- és népesedési politikára van szükség – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Lánchíd Rádiónak adott interjújában.

A miniszter szerint a szociálpolitikának különbséget kell tennie a problémás családok és terheket hordani képesek között, ezért az új kormányban két külön államtitkárság foglalkozik majd a rászorulókkal és azokkal, akik “a vállukon viszik Magyarországot”.

(tovább…)

NGM: az IMF is elismeri a kormány erőfeszítéseinek eredményeit

2014. június 7. szombat

Hirado.hu

NGM: az IMF is elismeri a kormány erőfeszítéseinek eredményeit

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb jelentésének megállapításai azt mutatják, hogy immár a szervezet is elismeri a magyar kormány erőfeszítéseinek jól látható eredményeit, például a növekedési fordulatnak köszönhetően a gazdaság erősödését, az ország recesszióból való kilábalását, az állandósult folyó fizetési mérleg aktívumot, valamint a fegyelmezett költségvetési politikát – mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

Orbán Gábor emlékeztetett arra, hogy a most publikált jelentés előkészítésére az IMF delegációja 2014. március 5-17. között tartózkodott Budapesten, és szakmai egyeztetéseket folytatott a kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőivel, szakértőivel, valamint a pénzügyi piac egyes szereplőivel.
(tovább…)

Orbán Viktor: célunk a néppárti kormányzás

2014. június 6. péntek

Hirado.hu

Orbán Viktor: célunk a néppárti kormányzás

A következő négy év a nagy tettek korszaka lesz Orbán Viktor miniszterelnök szerint, aki pénteken a parlamentben bemutatta harmadik kormánya tagjait. A kormányfő felszólalásában néppárti kormányzást tűzött célul, miniszterei iránytűjének pedig a hazaszeretetet, az alázatot és a szolgálatot határozta meg.

Míg az előző négy év a nagy és bátor gondolatok időszaka volt, addig a következő négy év már nem a nagy gondolatok, hanem a nagy tettek korszaka lesz – mondta a miniszterek eskütételét megelőző beszédében Orbán Viktor, úgy fogalmazva, hogy “a jövő gondolati építmény” biztos alkotmányos alapon áll, így most nagy ívű és bátor tettekre lesz szükség és lehetőség.
(tovább…)

Megalakult a harmadik Orbán-kormány

2014. június 6. péntek

Fidesz.hu

Megalakult az új kormány

Kinevezte Orbán Viktor harmadik kormányának minisztereit a köztársasági elnök pénteken Budapesten, ezzel megalakult az új kabinet.

Áder János államfő a Sándor-palotában reggel kilenckor megkezdődött kinevezési ünnepségen adta át megbízólevelét Semjén Zsolt tárca nélküli miniszternek, Pintér Sándor belügyminiszternek, Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek, Hende Csaba honvédelmi miniszternek, Trócsányi László igazságügyi miniszternek, Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszternek, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek és Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek.
(tovább…)

Marad a rezsicsökkentés

2014. június 5. csütörtök

Csepel.hu

Marad a rezsicsökkentés

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, a rezsicsökkentés végrehajtását ellenőrző munkacsoport vezetője június 4-én a Duna Televízió Közbeszéd, a Hír TV Magyarország élőben és a Magyar Televízió az Este, június 5-én a Ma Reggel című műsorának vendége volt.

A fideszes képviselő szerint Magyarország megmutatta, hogy a rezsicsökkentést végre lehet hajtani, sőt, azt is megüzente Brüsszelnek, ez kevés. A politikus nem tartja meglepőnek, hogy a külföldi tulajdonú cégek, amelyeknek Magyarországon nagyon komoly támogatóik vannak, most rohannak az extraprofit után.

(tovább…)