‘Választás’ kategória archívum

Németh Szilárd: olcsóbb, hatékonyabb, egyszerűbb és demokratikusabb rendszer jön létre

2014. június 3. kedd

Csepel.hu

Németh Szilárd: olcsóbb, hatékonyabb, egyszerűbb és demokratikusabb rendszer jön létre

Olcsóbb, hatékonyabb, egyszerűbb és demokratikusabb lesz a fővárosi közgyűlés működése és megválasztása, emellett kevesebb súrlódás várható a kerületek és a főváros között – ígérte törvényismertetőjében Németh Szilárd (Fidesz), a javaslat egyik előterjesztője. Szerinte a Demszky-korszak, valamint a szocialista-liberális paktumokon alapuló hatalomgyakorlás károkat okozott a budapestieknek.

A változtatás legfontosabb elemének a fővárosi közgyűlés összetételének átalakítását tartotta, mint mondta, a kerületi polgármesterek mellett kilencen kompenzációs listán szerezhetnek mandátumot itt.
Kiemelte: “legalább huszonhárommal kevesebb fizetett politikus lesz Budapesten”, a fővárosi közgyűlés pedig nem lesz “pártkáderek temetője”.
Közölte: az ellenzéki frakciók észrevételeit is beépítették a javaslatba, a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége pedig szinte egyhangúlag támogatta az előterjesztést.
(tovább…)

Lakást is kér Csepel gyulai képviselője

2014. május 30. péntek

Origo

Lakást is kér Csepel gyulai képviselője

A lakhatási segítségre igényt tartó képviselők listáját az Országgyűlés Hivatala küldte el az Origónak. Ide kattintva megnézheti, hogy melyik képviselő igényelt budapesti lakást. A táblázat a 2014. május 29-ei állapotot mutatja.

A listán szerepel Szabó Szabolcs is, aki az Együtt–PM színeiben Csepelen szerzett mandátumot. Szabó Szabolcs az Origó kérdésére megerősítette, hogy igényelt képviselői lakást. Ezt azzal magyarázta, hogy bár évek óta Budapesten él, gyulai származású, és a fővárosban csak bérlakása van, saját budapesti ingatlannal nem rendelkezik.
(tovább…)

Lemondott Mesterházy Attila

2014. május 29. csütörtök

Hiller hátán térhet vissza Gyurcsány

MNO

Lemondott Mesterházy Attila

Lemondott pártelnöki és frakcióvezetői posztjáról Mesterházy Attila csütörtökön, aki jelezte, hogy nem kíván újraindulni az MSZP elnöki posztjáért. Mesterházy azt mondta, az MSZP április 6-án és május 25-én jelentős vereséget szenvedett el az országgyűlési és az európai parlamenti választáson.

Az MSZP elnökeként ezekért a kudarcokért vállalja a teljes felelősséget – jelentette ki. Mesterházy a sajtótájékoztatóján arról nem beszélt, hogy a vele együtt az elnökség is távozik-e. A politikus a rövid sajtótájékoztatója után távozott a teremből.
Az Origo információ szerint a nagy öregek átmenetileg a pártot Újhelyire bíznák, de ezt még a sajtótájékoztató előtt tudták meg.
(tovább…)

Az MSZP-s fellegvárból megküldték a selyemzsinórt Mesterházynak

2014. május 27. kedd

Index

Teljesítmény nélkül senki se lehessen vezető az MSZP-ben, a teljesítmény mércéjének pedig a választási eredményeket kell tekinteni. Ezt üzente az MSZP országos vezetésének a párt XIII. kerületi alapszervezete, amely már a csúfos EP-választás előtt kemény hangú állásfoglalásban fogalmazta meg véleményét Mesterházy Attila elnökségéről.

Az Index információi szerint csütörtökön összeül az MSZP budapesti párttanácsa, ahol az EP-választáson elért, megszégyenítően gyenge eredmény lesz a fő téma. A fővárosi szocialisták két nappal a párt országos választmányának ülése előtt megadhatják az alaphangot a pártvezetés sorsát érintő vitákhoz. (tovább…)

Szenteczky is belebukott a csepeli vereségbe

2014. május 26. hétfő

Csepel.info

Szenteczky János vádemelési javaslat 01

Szenteczkynek létkérdés az őszi győzelem, most pedig nem áll túl jól a szénájuk

Mesterházy Attila pártelnök bukása után egy nappal Szenteczky János, az MSZP csepeli polgármester-jelöltje jelentette be, hogy visszalép a jelöltségtől. A politikus magyarázata szerint ezt egy balliberális csepeli összefogás reményében teszi – értesült a Csepel.info.

Szenteczky Jánosnak a szó legszorosabb értelmében létkérdés, hogy az őszi választásokat megnyerjék. Csak ebben az esetben befolyásolhatja ugyanis az ellene folyó pereket, melyekben az önkormányzat sértetti képviseletet lát el. (Amennyiben a sértetti képviselő a vádlott mellé áll, könnyebb megnyernie a büntetőpereket.) A csepeli lakásmutyi-üggyel együtt várhatóan mintegy harminc millió forint értékben vádolják majd a politikust hűtlen kezeléssel. A nyomozó hatóság a közelmúltban zárta le a nyomozást – 48 hónappal a feljelentés után – vádemelési javaslattal. A győzelem pénzügyi hatása sem lenne utolsó: 2010 októbere óta a jelenlegi, Fidesz-KDNP-s vezetés évi kétmilliárd forintot tudott megtakarítani a korrupció-gyanús szerződések felszámolásával és a pénzügyek rendbetételével. Az MSZP nagyjából ugyanekkora adóssággal küszködik jelenleg, de a többi balliberális párt kasszája is üres. (tovább…)

Köszönjük, Csepel! – Németh Szilárd levele a csepeliekhez

2014. május 26. hétfő

Csepel.hu

Németh Szilárd levele a csepeliekhez

Tisztelt Honfitársaim! Kedves Csepeliek!

Csepelen az országos átlag feletti részvételi arányban mentünk el választani.
Köszönöm Önöknek – függetlenül attól, kire adták le szavazatukat -, hogy részvételükkel kiálltak Magyarország és Csepel mellett.
Nagyon köszönöm, hogy a csepeli választók több, mint 40%-a támogatta a Fidesz-KDNP-t, hitet téve ezzel a kormánypárt nemzeti és EU-s politikája mellett. Ezzel a döntéssel azt is megüzentük: Csepel sem lehet ellenzékben! Csak a kormánnyal, a magyar és az európai parlamenttel  együttműködve, nemzeti és csepeli értékeinket, érdekeinket képviselve lehetünk sikeres és gyarapodó kerület.
(tovább…)

Totális Fidesz-győzelem Csepelen

2014. május 26. hétfő

Csepel.info

A Csepel.info úgy tudja, hogy az összes csepeli szavazókörben megnyerte a Fidesz-KDNP az EP-választást.

Lapunk információi szerint azokban a körzetekben, ahol korábban nagyon erős balliberális fölény volt, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció teljesített a legjobban. Olyan körzet is van, ahol a Jobbik lett a második, és olyan is, ahol az MSZP mindösszesen 5,8%-os eredményt ért el.

Szenteczky megbukott?

2014. május 25. vasárnap

Csepel.info

Szenteczky vallomas

Szenteczky János bukásával számolnak a csepeli MSZP-sek – értesült a Csepel.info. Lapunk úgy tudja, hogy az Együtt-PM, de főképp a DK suttogó propagandájában súlyponti elem volt, hogy “bűnöző ne legye a baloldal közös jelöltje”.

Információink szerint a balliberálisok nem MSZP-s pártjainál a Szenteczkyhez hű pártkatonák megbuktatása a volt a szereplés után a második legfontosabb ideológiai cél. Informátoraink véleménye, hogy az Együtt-PM gyenge csepeli eredménye is csak annak tudható be, hogy Szabó Szabolcs nem tudott a színfalak mögött eléggé elhatárolódni a “maffiás” Szenteczkytől. Szabó Szabolcs és párttársai gyakorlatilag elolvadtak a kampányban azok után, hogy Szabó Szabolcs Szenteczkynek “köszönhette a győzelmét”, és mégsem tudott igazi baloldaliként elhatárolódni tőle. (tovább…)

Előzetes eredmény: elsöprő Fidesz–KDNP-győzelem

2014. május 25. vasárnap

Mno

EP_mandatumok_szavazataranyok_2_2

Itt a nagy meglepetés. Az MSZP Mohácsa lehet ez a választás – nem elsősorban a harmadik hely miatt, hanem azért, mert ennyire megközelítették Gyurcsányék és Bajnaiék (Török Gábor)

A Magyar Nemzet információi szerint az előzetes eredmények alapján a Fidesz–KDNP a voksok 53,47 százalékát szerezte meg a május 25-i európai parlamenti választáson, a Jobbik 15,1, az MSZP 11, míg a Demokratikus Koalíció 9, az Együtt-PM 6,1 százalékot kapott. Áprilishoz képest gyengül az MSZP és a Jobbik.

– Nagyon simán győzött a Fidesz–KDNP az európai parlamenti választáson, az MSZP és a Jobbik gyengült áprilishoz képest. A DK és az Együtt–PM is bejutott az uniós testületbe.
– 2014. május 22. és 25. között választja meg 400 millió nagykorú a 8. EP-ciklus 751 képviselőjét az Európai Unió 28 tagállamában.
– Az előzetes eredmények alapján 25 magyar képviselő lesz az EP-ben, mivel Szlovákiában és Romániában két-két magyar szerzett mandátumot. Magyarországról 21 fő megy majd Brüsszelbe.
– Franciaországban a Nemzeti Front végzett az első helyen.
– Szlovákiában mind az MKP, mind a Hid-Most bejutott az Európai Parlamentbe.
– Magyarországon most vasárnap reggel 6 és este 7 között lehetett az urnákhoz járulni.
– Az Európai Parlament képviselőinek megválasztásáról szóló háttéranyagunkat ITT olvashatja.
– Az egyes országokra lebontott esélyek latolgatásáról pedig ITT tájékozódhat.
– A hazai esélyeknek több közvélemény-kutató is nyomába eredt: IPSOSSZÁZADVÉG,TÁRKINÉZŐPONTMEDIÁN
– Este 7-től folyamatosan részeredményeket közlünk az MNO-n a Hír TV-n és a Lánchíd Rádióban, és szakértők is megszólalnak.
– Az első hivatalos eredményekre este 11 óráig kell várni, ekkor fejeződik be hivatalosan a 2014-es európai parlamenti választás.
– Korábbi percről percre tudósításunkat itt olvashatja.

A rabok már szavaztak – mindenki más este hétig választhat

2014. május 25. vasárnap

Hír 24, Csepel.info

Gyilkosok szavaztak01

Sokak szerint azzal, hogy az életfogytiglanra ítélteknek felülvizsgálatot akarnak kilobbizni az MSZP-s EP-képviselők, a börtönökben nem gyilkosságok miatt raboskodók is hamarabb szabadulhatnak

Rendben megtartották a szavazást a börtönökben az európai parlamenti (EP) választáson: a mintegy 18 200 fogvatartottból 5330-an voltak jogosultak a voksolásra, 803-an szavaztak, közülük öten külföldi állampolgárok – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) vasárnap kora délután a távirati irodával.

Az Európai Parlament tagjainak választására az a fogvatartott jogosult, aki nagykorú magyar állampolgár, vagy az Európai Unió más tagállamának választópolgára, ha nyilatkozik arról, hogy választójogát Magyarországon kívánja gyakorolni, és magyarországi lakóhelye van. Feltétel továbbá, hogy a fogvatartott nem áll közügyektől eltiltás hatálya alatt, és a bíróság a választójogból nem zárta ki, valamint amennyiben az Európai Unió más tagállamának választópolgára, az állampolgársága szerinti állam jogszabálya szerint, bírósági vagy hatósági határozat alapján nem zárták ki a választójog gyakorlásából, és szerepel a központi névjegyzékben. (tovább…)