Őszig tartó balliberális marakodásra számíthatunk

Haldokló MSZP, megosztott ellenzék

MNO

Őszig tartó balliberális marakodásra számíthatunk

Egymás ellen indulhatnak hét, jobboldalinak számító budapesti kerületben az őszi önkormányzati választáson a baloldali ellenzéki pártok – írja a Népszabadság. A lap szerint ha a parlament megszavazza a fővárosi választási rendszer átalakításáról szóló törvénymódosítást, akkor csak úgy tud mindegyik párt listát állítani, ha a 23 kerületből hetet feláldoznak.

A lap úgy tudja, az MSZP feltehetően azokban a kerületekben indít majd jelöltet, ahol most is szocialista a polgármester, így megtartanák Angyalföldet, Kispestet, Pesterzsébetet, Újpestet, és igényt tartanának Ferencvárosra, illetve a korábban Molnár Gyula vezette XI. kerületre is. A Bajnai Gordon vezette Együtt–PM szövetség Zuglóban, Óbudán és Erzsébetvárosban állíthat majd jelöltet, míg a Demokratikus Koalíció a pesti külső városokban, Csepelen, Kőbányán és a XV., illetve a XVIII. kerületben jelölne polgármestert.

A Népszabadság azt írja, hogy az önálló politizálás lehetőségét fenntartó forgatókönyv várhatóan nehéz alkufolyamat elé állítja a pártokat, különösen, hogy a többes ajánlás fenntartására irányuló javaslatával szerdán Fodor Gábor pártja is bejelentkezett az önkormányzati választásra.

A lap szerint Gyurcsány Ferenc arra intette párttársait, ne próbálják dominálni a tárgyalásokat, mert bár ők szerepeltek a legjobban a fővárosban, minimális volt a szavazatkülönbség a három párt között. A DK-nak az esetleges polgármesteri címek mellett az is fontos, hogy az összes kerületi képviselő-testületben ott legyen.

Hiller is Tóbiás mellett

Tóbiás József pártelnöki kinevezését támogatja Hiller István. A szocialista párt korábbi elnöke erről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt. Hiller kijelentette, az elnöki pozícióért nem akart indulni, a választmányi elnöki tisztségért viszont versenybe szállt volna. Erről végül azért mondott le, mert nem akarta, hogy a sajtó az ő és Botka László párharcáról cikkezzen. Az MSZP általános frakcióvezető-helyettese, Tóbiás József mellett már Szeged polgármestere, Botka László is kiállt. Botka szerint ugyanis Tóbiás József lenne a legmegfelelőbb ember az MSZP élére.

Hiller mindezt már „az önkormányzati választások sikerét” követően képzeli el. A szocialista politikus szerint ekkor indulhat meg a „karakterépítés, egy utánpótlásképzés, egy az alapítványi háttérrel való jó és megfelelő bánásmód, és leginkább az a fajta politizálás, ami a szocialista pártot, a baloldali pártokat a mai pozíciókból egy sokkal emeltebb és magasabb szintre vezetheti”.

Haldokló MSZP, megosztott ellenzék

A Die Welt online kiadásában A magyar baloldal lassú halála címmel megjelent írás szerzője, Boris Kálnoky kiemelte, hogy Mesterházy lemondása után a párt válsága „minden eddiginél mélyebb”, és „úgy tűnik, hogy a jövő Orbán Viktor konzervatív kormányáé”.

Gyurcsány az MSZP totális megsemmisítésére készül?

Az Origo nemrég arról írt, hogy vidéki aktivistákat csábít át az MSZP-től a Demokratikus Koalíció. A portál szerint a DK-ba a május 25-i EP-választás óta csaknem ezer új tag lépett be. Különösen nagy az érdeklődés a Gyurcsány-párt iránt Somogy és Heves megyében, illetve Szentes környékén. Az európai parlamenti választás után több szocialista is attól tartott, hogy a vidéki tagságot elszipkázzák Gyurcsányék. A DK szerint nincs toborzásról szóló pártutasítás.

Forrás: MNO

3 hozzászólás “Őszig tartó balliberális marakodásra számíthatunk” bejegyzésre

  1. Zoltán szerint:

    Hosszú életű lesz az, akinek halálhírét keltik!

  2. felix szerint:

    Ki van ez találva.

Itt lehet hozzászólni !