‘Választás’ kategória archívum

Gyurcsány-jelölt lehet Csepelen és Budapesten

2014. július 31. csütörtök

Mno

Horváth Szenteczky Szabó 01

Horváth Gyula (jobb oldalon) egy MSZP-Együtt-DK-s sajtótájékoztatón

Kész megfontolni az MSZP, hogy beálljon a Demokratikus Koalíció főpolgármester-jelöltje, Balázsovits Lajos mögé, akit az Együtt–PM is támogat. Gyurcsány Ferencék a közös felelősségvállalás jegyében nyilvános felkérést várnak az MSZP-től – értesült az Mno.hu. A szocialisták napokon belül döntenek, Csepelen már befogadták Gyurcsányék jelöltjét.

Közeledtek az álláspontok a fővárosi együttműködéssel kapcsolatban, akár a jövő hét elején lehet megállapodás – hivatalosan ennyit közöltek tegnap, miután az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK) és az Együtt–PM képviselői több mint három órán keresztül tárgyaltak Gyurcsány Ferencék fővárosi székházában. Szigetvári Viktor, az Együtt– PM társelnöke szerint előrébb jutottak abban, hogy Budapesten legalább tizenöt balliberális polgármester legyen, s megállapodtak egy közös kiáltványról is, amit közös programként hirdetnének az őszi önkormányzati választások kampánya során. (tovább…)

Tóbiásék nagyítóval keresik a jelölteket

2014. július 24. csütörtök

Mély kátyúban a baloldal

MNO

Tóbiásék nagyítóval keresik a jelölteket

Hiába hangoztatják már hetek óta a balliberális pártok, hogy rövidesen bejelentik közös főpolgármester-jelöltjüket, a tárgyalások holtpontra jutottak, s nem is nagyon mozdulnak onnan.

Egy már korábban is szóba került induló, Magyar György neve vetődött fel ismét a sajtóban, ám egyelőre úgy látszik, az ügyvéd leginkább saját magát menedzseli. Eddig ugyanis egyik balliberális párt sem állt ki mellette – írja a Magyar Nemzet.

(tovább…)

Október 12-én választunk

2014. július 23. szerda

MNO

Október 12-én választunkÁder János köztársasági elnök október 12-ére tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választását, ez pedig azt jelenti, hogy ugyanezen a napon lesz a nemzetiségi önkormányzati képviselők választása is. A helyi képviselőket és polgármestereket októberben már öt évre választjuk meg.

Az államfő hivatalának honlapján szerdán közzétett nyilatkozatában a legújabb kori demokrácia nélkülözhetetlen tartópilléreinek nevezte a falvak, városok, megyék önkormányzatait. „Az önkormányzatiság elve olyan alkotmányos érték, amely a helyi közösségekhez tartozók demokratikus akaratnyilvánításán nyugszik” – hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzátéve: ezért fontos, hogy az őszi választások alkalmával a polgárok minél nagyobb számban szóljanak bele saját közösségeik sorsának alakulásába. Kiemelten fontos az is, hogy a választások lebonyolításának minden alkotmányos feltétele biztosított legyen – hangsúlyozta.

(tovább…)

Biztosított a Fővárosi Közgyűlés demokratikusabb, átláthatóbb és olcsóbb működése

2014. július 22. kedd

Fidesz.hu

Biztosított a Fővárosi Közgyűlés demokratikusabb, átláthatóbb és olcsóbb működése

Az Alkotmánybíróság hétfői döntése egyértelművé tette, hogy a kerületi polgármesterek jelenléte a Fővárosi Közgyűlésben nem csak helyes, hanem alkotmányos is.

Ezzel az Alkotmánybíróság jóváhagyta a kormánypártok által elfogadott törvénymódosítás leglényegesebb pontját. Az elmúlt két évtizedben mindenki egyetértett abban, hogy a fővárosban a kétszintű önkormányzati rendszer működése a korábbi formában nem volt ideális. (tovább…)

Csepeli lakásmutyi: négy vádemeléssel zárult a nyomozás

2014. július 21. hétfő

Az ügyészség szerint fordított Robin Hood a csepeli MSZP elnöke

Csepel.hu

A szegényeknek járó szociális lakásokat a gazdagoknak adták

Négy vádemelés történt eddig a “csepeli lakásmutyi” ügyként elhíresült bűncselekmény-sorozatban, ahol Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke és a budapesti MSZP alelnöke szegényeknek járó szociális bérlakásokat játszott át jómódú ismerőseinek. A Csepeli Vagyonkezelő Zrt. akkori igazgatójának üzlettársai és beosztottjai az ügyészség szerint a lakások felújításánál okoztak az adófizetőknek sokmilliós károkat. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést is kér, de nem a főkolompos ellen – mondta el Ábel Attila alpolgármester a Csepel.hu-nak.

Az alpolgármester szerint Szenteczky Jánosról, a vádlottak főnökéről és üzlettársáról egyértelműen kimondta az ügyészség, hogy törvénysértéseket követett el. Bűncselekmény elkövetését azonban a kárérték meghatározhatatlanságára hivatkozva rá nézve nem, csak alárendeltjei és üzlettársai esetében találták bizonyíthatónak. A határozat ellen az önkormányzat azért nyújtott be panaszt, mert az olyan, mintha Al Caponéról csak azt állapítanák meg, hogy törvénytelenségeket követett el, és az alá tartozó maffiatagok közül vádolnának meg néhány piti alakot bűncselekményekkel – mondta el többek között Ábel Attila a Csepel.hu-nak. (tovább…)

MSZP-elnök lehet ma Tóbiás

2014. július 19. szombat

Mno

Tobiasbotkaparlament

Pártelnökké választhatja mai tisztújító kongresszusán az MSZP a vezetői tisztségre egyedüliként aspiráló Tóbiás Józsefet. A szocialisták leendő elnöke nincs könnyű helyzetben, az elmúlt időszakban ugyanis megindult a zavarkeltés körülötte.

Ma választhatja pártelnökké az MSZP tisztújító kongresszusa Tóbiás Józsefet, s dönthetnek az új pártvezetésről is. Szanyi Tibor, a párt egyik befolyásos politikusa szerint ugyanakkor nem megfelelő a felhozatal,Tóbiást nem is támogatja, s többen így vélekednek. Eközben egyre látványosabb a Mesterházy Attila iránt érzett nosztalgia, a volt pártelnök ma fel is szólal. (tovább…)

Vörös Csepel vezeti a belharcot

2014. július 16. szerda

Népszabadság

Horváth Szenteczky Szabó 01

Ütközőzóna: az MSZP-s Szenteczky János balról, a DK-s Horváth Gyula jobbról, középen az Együtt-PM-es Szabó Szabolcs

A XXI. kerületben elsők között egyeztek meg a baloldali pártok: a Demokratikus Koalíció adja a polgármesterjelöltet Horváth Gyula személyében – számoltunk be július elején. Értesülésünket az MSZP, az Együtt–PM és a DK különböző rangú politikusai megerősítették. Néhány nap elteltével viszont kiderült, hogy még sincs kész a megállapodás. Ami történt, jól példázza, milyen buktatókkal küzdenek tárgyalásaikon az ellenzéki pártok – írja a Népszabadság.

Csepelen, ahogy Budapesten mindenütt, nyár elején kezdődött egyeztetés a jelöltállításról. A forgatókönyv ugyanaz volt: a DK az EP-választás eredménye alapján kezdeményezte, hogy az egyéni körzeteket egyenlő arányban osszák fel a három párt közt, míg az Együtt–PM etikai kódexre tett javaslatot, amely alapján csak feddhetetlen jelölteket indítanak. (tovább…)

“Nyugodjanak meg Gyurcsányék, hagyjanak minket békén”

2014. július 15. kedd

ATV

dk_gulyas_egyutt_sajtotaj

“Nyugodjon meg a DK, és hagyjon minket békén a Gulyás Márton-üggyel” – ezt mondta az Együtt-PM társ-elnöke.

Szigetvári Viktor szerint az elmúlt napok cigányokat érintő DK-s megnyilvánulásai ellenére – helyi szinten – el tudnak képzelni ellenzéki összefogást az önkormányzati választásokra. A DK szóvivője ma is kitartott amellett, hogy provokáció volt a kréta-körös Gulyás Márton megverése, a párt tüntetésén.

Csepelen alakul a “Gyurcsány-gárda”?

2014. július 15. kedd

Gréczy szerint nem igaz, mert fideszes a Csepel.info

Csepel.info

Gulyás M dk

DK-s rendezők a Norvég Civil Alap pénzéből provokáló Gulyással: Gyurcsányék is provokálnának, méghozzá profi sereggel

“Demokrata Ellenállás” néven alakul egy gyorsan hadra fogható, polgári engedetlenségi és politikai akciókat szervező csoport a Demokratikus Koalíción belül. Az új csoport vagy mozgalom régi SZDSZ-es gyökerekhez nyúlik vissza, de sokkal konfrontálódóbb lesz: a taxisblokád szellemét felelevenítve flashmobokat, előre nem bejelentett tüntetéseket és más Fidesz- és kormányellenes akciókat fog szervezni – mondta el informátorunk.

Lapunk úgy tudja, hogy az új csoportot az különbözteti majd meg a Fidesz-székházat is elfoglaló, az Együtt-PM-hez és Bajnaihoz  kötődő balliberális “civilektől”, hogy nyíltan fogják vállalni a Demokratikus Koalícióhoz való tartozásukat. Információink szerint szóba került, hogy festékszórós “De” feliratú egyenpólóban akcióznak majd – ami nem csak az SZDSZ-re, hanem a Fidesz “lázadó korszakára” is utalás – ugyanakkor éppen az egyenruha érzete miatt még nem biztos, hogy valóban találkozni fogunk ilyen aktivistákkal. A DK ugyanis totális utcai politizálást, ellenállást és nyílt konfliktusokat akar kiprovokálni, de azt is mindenképpen szeretné elkerülni, hogy az új csoportot bármilyen módon összehasonlíthassák a Jobbikhoz kapcsolódó Magyar Gárdával.  (tovább…)

Paks ügyében döntött az Alkotmánybíróság – Nem sikerült az Együtt-PM-nek megfúrnia a rezsicsökkentést

2014. július 9. szerda

MHO

Paks ügyében döntött az Alkotmánybíróság

Visszautasította az Alkotmánybíróság (Ab) az Együtt és a PM alkotmányjogi panaszát, amelyet azért nyújtottak be, hogy lehessen népszavazást tartani a paksi erőmű állami hitelfelvétellel történő bővítéséről.

Mivel nemzetközi szerződésben foglalt kötelezettséget érintene, ezért nem lehet referendum a kérdésben – döntött az Ab. A döntéséhez öt alkotmánybíró párhuzamos indoklást, három pedig különvéleményt csatolt.

(tovább…)