MSZP-elnök lehet ma Tóbiás

Mno

Tobiasbotkaparlament

Pártelnökké választhatja mai tisztújító kongresszusán az MSZP a vezetői tisztségre egyedüliként aspiráló Tóbiás Józsefet. A szocialisták leendő elnöke nincs könnyű helyzetben, az elmúlt időszakban ugyanis megindult a zavarkeltés körülötte.

Ma választhatja pártelnökké az MSZP tisztújító kongresszusa Tóbiás Józsefet, s dönthetnek az új pártvezetésről is. Szanyi Tibor, a párt egyik befolyásos politikusa szerint ugyanakkor nem megfelelő a felhozatal,Tóbiást nem is támogatja, s többen így vélekednek. Eközben egyre látványosabb a Mesterházy Attila iránt érzett nosztalgia, a volt pártelnök ma fel is szólal.

Nagy a tét Tóbiás József számára, akit az MSZP tisztújító kongresszusa ma választhat meg pártelnöknek. Az elmúlt időszakban ugyanis látványosan megindult a zavarkeltés a vezetőváltásra készülő szocialistáknál. Egyrészt felmerült, hogy Tóbiásnak vajon sikerült-e összegyűjtenie az elnökséghez szükséges 2000-2500 támogató aláírást. Szanyi Tibor korábban lapunknak azt mondta, egy ilyen teljesítmény „kisebbfajta csoda” lenne.

Emellett akcióba lendült Lendvai Ildikó korábbi pártelnök is, aki a jórészt Mesterházy Attila elnöksége idején a vezetésből kiszorult politikusokkal karöltve megalakította a Deák Ferenc Kört. Ezt többen úgy értelmezték, mint egyfajta újabb nyitási kísérletet Gyurcsány Ferencék felé, ellentétben az önállóságot hirdető Tóbiással.

A kongresszus megválasztja a párt vezető testületeinek tagjait is. Tóbiás helyettese várhatóan – a posztért egyedül versenyben lévő – Gőgös Zoltán lesz. Az alelnöki tisztségekért és az elnökségi helyekért viszont már nagyobb a tolakodás, pedig a pártban működő országos jelölőbizottság már a pályázók többségét háttéralkuk nyomán korábban elutasította. A két vagy három alelnöki helyért verseng egymással Kovács László egykori pártelnök, Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, Tóth Csaba, a zuglói és Márton Roland, a székesfehérvári szervezet elnöke. A kilenc vagy tíz elnökségi helyre pedig harmincnál is többen áhítoznak.

Ma döntenek az országos választmány vezetéséről is, ellenfél hiányában az elnöki szék továbbra is Botka Lászlóé marad. Ám a vezetői tisztségekre pályázók névsora nem mindenkinek nyerte el a tetszését. Szanyi Tibor, a párt európai parlamenti képviselője lapunknak úgy fogalmazott, alig talál jó szívvel megszavazható jelöltet. Jószerivel három embert tud támogatni az eddigi eredményei, a gondolatiság és a jövőkép alapján: Gurmai Zitát, aki elnökségi posztért indult, Kovács Lászlót, aki alelnök lenne és Gőgös Zoltánt, aki elnökhelyettesi tisztségre aspirál. Szanyi szerint meglátásaival nincs egyedül, sokaknál azt tapasztalja, leginkább csak a vezetői vákuumot akarják betölteni. Lapunk már beszámolt arról, egyre többen vannak, akik a pártot a súlyos vereségek ellenére egyben tartó Mesterházy visszatérését tartanák a legjobb megoldásnak. Szanyi is elismerte: visszavárná a párt életébe a volt elnököt.

Mesterházy lemondásával ugyanis szerinte a vezetői mellett intellektuális vákuum is keletkezett. Mesterházy egyébként felszólal a mai kongresszuson. A május végi lemondása óta a sajtó elől elzárkózó politikus – információink szerint – körülbelül 10-15 percben ismertetheti az elnökség elmúlt két évét.

Forrás: Mno

5 hozzászólás “MSZP-elnök lehet ma Tóbiás” bejegyzésre

  1. Kuku. szerint:

    meg van a remény hogy lesz nekünk dödölle éliás

  2. grün szerint:

    “MSZP-elnök lehet ma Tóbiás”
    Már lett!
    Mondjuk csak 92%-kal, de az is szép eredmény!
    A Vezír 1241 szavazatból 1240-et kapott! Ki lehetett az az egy, aki kilógott a sorból! 😛 😀

  3. bonifác szerint:

    Vak vezet világtalant ! Gratulálok a körültekintő, minden igényt kielégítő, kitűnő választáshoz eetársak!

  4. nagyapó szerint:

    Végre egy karizmatikus egyén a szocik élén!
    Viszont bejött Kovács et. intelme “merjünk kicsik lenni”. A zMSZP tartja 8%-át.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  5. Bamba szerint:

    Egy ekkora nagy nullával nincs más út, csak tovább a lejtőn lefelé.

Itt lehet hozzászólni !