‘Választás’ kategória archívum

Sólyom és a Jobbik összecsapásával indult az új parlamenti ciklus

2010. május 14. péntek

Origo


szólj hozzá: Sólyom az alakuló ülésen

Az új parlament megalakulásának első óráiban azonnal éles konfliktus alakult ki Sólyom László köztársasági elnök és a Jobbik között. Az újonc párt felháborodott azon, hogy az államfő a nyitóbeszédében bírálta őket, majd Sólyom egy kemény hangú nyilatkozatban kritizálta a gárdista mellényben esküt tevő Vona Gábort.

Péntek délután Sólyom László megnyitotta az új parlament első ülését, és beszédében egyik leghangsúlyosabb része a Jobbikról szólt. Az elnök szerint minden országgyűlési képviselő egyenlő legitimáció birtokosa, jogállásukban nincsen különbség. Hozzátette ugyanakkor, nem engedhető meg, hogy az országgyűlésben gyűlöletre uszítson bárki. (tovább…)

Bejött a papírforma: Szenteczky lesz az MSZP polgármester-jelöltje

2010. május 14. péntek

Csepel.info

Nem történt meglepetés a csepeli MSZP csütörtöki pártgyűlésén. A pártszervezet megdicsérte magát a választási eredményért, a nagy számban megjelent Szenteczky-támogatók pedig biztosították, hogy egyelőre ne legyen tisztújítás.

Az MSZP elnöksége nevében kiadott közlemény szerint a tagság támogatta Tóth Mihály pártelnök javaslatát, hogy a választásokra való felkészülés irányítását teljes hatáskörrel Szenteczky János elnökhelyettes, a csepeli MSZP polgármester-jelöltje vegye át. (tovább…)

Nem ülnek be: még kínosabb helyzetbe hozhatja magát az MSZP

2010. május 13. csütörtök

Hírszerző

Közösen szúrták el, most magyarázzák a bizonyítványt (Fotó: Magócsi Márton)

Az MSZP frakciója nem tölti be a szocialistákat illető parlamenti bizottsági elnöki és alelnöki posztokat, ha jobbikos politikus lesz a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, sőt, tagja, és a Fidesztől várja a helyzet megoldását.

A szocialisták közös kudarcnak tartják a kialakult helyzetet, és nem a frakcióvezetést hibáztatják a rossz tárgyalási stratégiáért. Több forrásunk szerint az MSZP előbb-utóbb rákényszerül az elnöki és alelnöki tisztségek betöltésére, ezért nem tartják jónak az egyébként meggyőző többséggel elfogadott döntést. (tovább…)

Szenteczky János: Hogyan tovább csepeli MSZP?

2010. május 13. csütörtök

Csepel.info, Szenteczky.hu

Szenteczky János

Az alábbiakban Szenteczky Jánosnak, a csepeli MSZP elnökhelyettesének, polgármester-jelöltjének és a CSEVAK Zrt. vezérigazgatójának vitairatát olvashatják. (tovább…)

Szenteczky bajban: leváltják a polgármester-jelöltségről?

2010. május 13. csütörtök

“A mutyisták miatt kerültünk ide”

Csepel.info

Egy olvasónk által elképzelt vita és az MSZP-s valóság: “szerintem mi röhögtünk rajta a legjobban, de nem jó kedvünkben csordult ki a könnyünk”

Csütörtök délután öt órakor tartja választások utáni első pártgyűlését a csepeli MSZP. Bár 16 éve először fordult elő, hogy nem került be a “vörös Csepelről” MSZP-s politikus az Országgyűlésbe, a helyi pártvezetés olyan beszámolóval készül a tanácskozásra, amely szerint nemcsak, hogy nincs okuk szégyenkezni, de inkább büszkék lehetnek a csepeli eredményre – értesült a Csepel.info.

Lapunk úgy tudja: a párt tagságából sokan mégis úgy gondolják, hogy a bukás megrendítő erejű volt, és olyan polgármester-jelölttel, mint Szenteczky János, ősszel is biztos lesz a vereség. Ezért akár meglepetéssel is zárulhat a mai pártesemény: Szenteczky lemondhat vagy elvehetik tőle a polgármester-jelölti pozíciót, később pedig mást vagy másokat jelölhetnek helyette.

(tovább…)

Tarlós: felére csökkenhet a Fővárosi Közgyűlés létszáma

2010. május 12. szerda

MTI, Mno.hu

Tarlós István szerint az önkormányzatokat érintően idén még csak egyszerűbb módosítások lehetnek, a közigazgatási rendszer alapvető változásai 2014-től várhatók. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője az MTI-nek adott interjúban azt mondta: úgy véli, a Fővárosi Közgyűlés akár már ősztől 34-35 plusz 1 taggal működhet. Beszélt arról is, az új parlamentnek az elsők között kell rendeznie a budapesti parkolás kérdését.

A politikus, aki várhatóan a Fidesz főpolgármester-jelöltje lesz ősszel, Budapest legégetőbb problémái között említette a városüzemeltetést, a beruházások „újragondolását”, a város pénzügyi stabilitásának helyreállítását, valamint Budapest szellemiségének megváltoztatását. A városüzemeltetéssel kapcsolatban azt mondta: kiemelten kell foglalkozni a BKV-val, valamint a többi közszolgáltató céggel és azok privatizációjának körülményeivel is. A beruházásokról szólva Tarlós úgy fogalmazott: mindenki szereti a fejlesztéseket, de a főpolgármester – „talán azért, mert elég elvont, esszenciális humán értelmiségi” – igen sajátosan gondolkodik a fejlesztés és a működés arányairól. Hozzáfűzte: a beruházásokat felül kell vizsgálni, ahol lehet még, ott ésszerű korrekciókat kell végrehajtani. (tovább…)

Megegyeztek a pártok a parlamenti bizottságokról

2010. május 12. szerda

Index

Mesterházy és Vona kézfogója: korábban a Jobbik mindenfajta érintkezést koalíciónak vagy behódolásnak értékelt

Többszöri nekifutás után kedd délután az ellenzéki pártok megegyeztek a parlamenti bizottsági tisztségek felosztásáról. A vitás pontok úgy dőltek el, hogy a Jobbik a nemzetbiztonsági, az MSZP a költségvetési bizottság elnöki tisztét töltheti be. Vitatkoztak még Vona Gábor árpádsávos mellényén, a jobbikosok korona melletti eskütételén és a Duna-parti irodákon.

Megszületett a megegyezés az ellenzéki pártok között a parlamenti bizottságok felosztásáról, miután a kedd délutáni egyeztetésre az MSZP kompromisszumos megoldási javaslattal érkezett. A délelőtti egyeztetésen még úgy tűnt, befagytak az álláspontok, de végül a szocialisták beadták a derekukat, és lemondtak a Jobbik javára a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztjáról a költségvetésiért cserébe. (tovább…)

Átvették megbízólevelüket Csepel országgyűlési képviselői

2010. május 11. kedd

Csepel.hu, Csepel.info

Fotó: Ábel Attila

Kedden délután egy órakor a Szent Imre téri Polgármesteri Hivatal földszinti tanácstermében Bartók Péter a 30-as valamint Pólya Zoltánné, a 31-es OEVK Választási Bizottságának elnöke átadta megbízó-levelüket az országgyűlési képviselő választáson mandátumot szerzett Borbély Lénárdnak és Németh Szilárdnak.

A Fidesz-KDNP két képviselő-jelöltje a Csepeli országgyűlési választókerületekben az április 25-i szavazáson kapták meg a voksok többségét. Az új országgyűlési képviselőknek gratulált Tóth Mihály, Csepel polgármestere, Orosz Ferenc alpolgármester és Horváth Gyula alpolgármester is.

Pénteken Bajnai Gordon és Orbán Viktor is beszél

2010. május 11. kedd

Összeveszett az ellenzék a bizottsági helyeken

Népszabadság, Index

Május 14-én 13 órára hívta össze Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülését – ismertette a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH).

Hétfőn derült ki, hogy jogerős az áprilisi országgyűlési képviselőválasztás eredménye, miután valamennyi jogorvoslati lehetőség lezárult. A Legfelsőbb Bíróság érdemi vizsgálat nélkül elutasította az országos listás mandátumok kiosztásáról szóló, az Országos Választási Bizottság határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmet. További jogorvoslatnak már nincs helye. A KEHmég április 26-án tájékoztatta az MTI-t arról: Sólyom László levélben fordult az Országgyűlésbe jutott pártok vezetőihez, amelyben jelezte, hogy május 14-re, péntekre tervezi összehívni az új összetételű törvényhozás alakuló ülését. (tovább…)

Kedden veszik át mandátumukat Csepel országgyűlési képviselői

2010. május 10. hétfő

Fidesz-KDNP, Csepel.info