‘Egyház’ kategória archívum

“Nyugdíjazzák” a csepeli harangot

2010. december 19. vasárnap

Stop, Csepel.info

Kép: Artificis.hu

Négy új harang érkezik a budavári Mátyás-templomba a németországi Passauból, ahol az elmúlt három hétben áthangolták és megtisztították a templom két régi harangját is – mondta a csütörtöki érkezést megelőző sajtótájékoztatón Süllei László kanonok; a templom plébánosának közlése szerint a pályázat segítségével megvalósult beruházáshoz az önrészt a budavári önkormányzat bocsátotta rendelkezésre.

Az új harangok egy hónapon át a templom bejárata előtt maradnak; a passaui Perner cég januárban kezdi meg beépítésüket a Mátyás-toronyba – mondta Mátéffy Balázs, a harangrekonstrukció koordinátora. A régi és az új harangok együttes megszólalására 2011 tavaszáig, előreláthatólag húsvétig kell várni – fűzte hozzá. (tovább…)

Fellobbant Advent első gyertyájának lángja

2010. november 29. hétfő

Csepel.hu

Vasárnap délután, Advent első vasárnapján sokan jelentek meg a Polgármesteri Hivatal előtt elfogadva a Csepeli Önkormányzat és a Csepeli Lelkészkör meghívását közös adventi gyertyagyújtásra.

Kispál György c. esperes és Hantos Jenő református lelkipásztor által vezetett áhitat és ökumenikus imádság után fellobbant advent első gyertyájának lángja. Kispál atya hangsúlyozta: „Ne a külsőségekben, hanem belül, belsőnk által legyünk igazán gazdagok”. (tovább…)

Csepeli Lelkészkör 20 éves jubileuma

2010. november 8. hétfő

Csepel.hu

November 7-én délután a Csepeli Lelkészkör 20 éves jubileuma alkalmából hálaadó ökomenikus istentiszteletet és ünnepi köszöntést rendeztek a Csepel Központi Református Templomban.

Az ökomenikus istentiszteletet követően a Csepeli Lelkészkör rövid (lelki) történetét hallhatták az egybegyültek. (tovább…)

Csepeli körmenet Nagyboldogasszony ünnepén

2010. augusztus 12. csütörtök

Csepel.info

Ünnepi körmenetet rendeznek augusztus 15-én a Csepel-Királyerdei Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébániatemplomban. A rendezvény reggel 8 órakor kezdődik a Szent István út 216. szám alatt található istenházában.

A hívők a fatimai vándor Szűzanya szobra előtt fogják felajánlani egykázközségüket és egész Csepel apraját-nagyját a Magyarok Nagyasszonyának oltalmába. A szentmise végén pedig körmenetben viszik körbe a szobrot a környező utcákon. (tovább…)

A neten is lelkipásztorkodik a korábbi csepeli káplán

2010. augusztus 5. csütörtök

Helyi Téma, Csepel.info

Augusztus 1-től a farkasréti Mindenszentek templomban folytatja papi tevékenységét Verőcei Gábor atya, akivel a múltról és új terveiről beszélgettünk.

Verőcei Gábort 1979-ben szentelték pappá. Ezt követően nyolc évig Csepelen volt káplán, öt évet töltött Pilisvörösvár Bányatelepen, majd négy esztendeig a nagytétényi Nagyboldogasszony templom plébánosa volt, innen helyezték át 1995-ben Baross Gábor telepre. (tovább…)

Sólyom: Fenn kell tartanunk nemzetünk egységét

2010. június 4. péntek

MTI, Magyar Nemzet

A magyar nemzet sorsfordulóiról illő és hasznos megemlékeznünk, új korszaknak kell nyílnia a nemzet egészéről való gondolkodásnak – fogalmazott Sólyom László köztársasági elnök a parlament trianoni emlékülésén pénteken.

Méltóképpen kell emlékezni a kilencven évvel ezelőtt történtekre és erőt kell meríteni a nemzet példamutató akaraterejéből – fogalmazott Schmitt Pál házelnök. A Trianon-emlékülés délután fél ötkor, a szerződés kilencven évvel ezelőtti aláírásának pontos időpontjában kezdődött meg. (tovább…)

Május 29-én Élő rózsafüzér zarándoklat Bud­apestért

2010. május 25. kedd

Helyi Téma, Csepel.info

Az útvonal (Forrás: Kerepes.plébánia.hu)

Budapestért és a Budapest körül élőkért rendezik meg az Élő rózsafüzér zarándoklatot május 29-én, szombaton 9 szakaszban.

A zarándoklat ötlete a bécsi Andreas Schätzle atyától származik, aki először 2003-ban, az ottani városmisszióra készülve szervezte meg a Bécs körüli programot. Ezzel hagyományt teremtett Ausztriában. A budapesti rendezvény 9 egyidejű gyalogos zarándoklatból áll, érintve városszéli plébániákat, kegyhelyeket, természeti és kulturális értékeket. Egyegy szakasz körülbelül 20 kilométer hosszú. (tovább…)

Menedék a meghasonlott világnak

2010. május 24. hétfő

DunaTv

XVI.Benedek pápa vasárnapi pünkösdi miséjén emlékeztette a hívőket arra, hogy az egyház „az egység és az emberiesség mentsvára a meghasonlott világban”.

Ellentétben a diktátorok csiholta tűzzel, amely a történelem során mindig, így a 20. században is felperzselt földet hagyott maga után, az egyház keltette lánglelkű hit nem pusztít – mondta a pápa a Szent Péter-bazilikában. (tovább…)

Pünkösdöt ünneplik vasárnap a keresztény egyházak

2010. május 22. szombat

Bötje Csaba: az anyaország kinyújtja kezét felénk a kettős állampolgársággal

InfoRádió, Erdély.ma, Mno.hu, DunaTV, Csepel.info

Fotó: Regnumchristi.hu,

A húsvéti időszak lezárásaként vasárnap ünneplik pünkösd napját a keresztény egyházak. Az erdélyi Csíksomlyón szombaton rendezik meg a hagyományos misét, vasárnap Bölcskei Gusztáv református püspök ünnepi istentiszteletet tart Debrecenben és az evangélikus templomokban országszerte körlevelet olvasnak fel, hétfőn pedig Erdő Péter bíboros részvételével pódiumbeszélgetést tartanak Máriaremetén.

A Magyarországról vonattal érkező zarándokok szombaton Csíkszeredáról indulnak gyalog Csíksomlyóra. Itt a Kis- és Nagy-Somlyó közötti nyeregben mutatják be a misét a várhatóan több százezer résztvevő előtt. Ezután a zarándokok megtekintik a Csodatévő Szűz Mária szobrát a csíksomlyói kegytemplomban. (tovább…)

A kommunizmus áldozataira emlékeztek Csepelen

2010. február 28. vasárnap

Csepel.info

Wittner Mária csepeli ’56-osokkal koszorúzott (fotók: Ábel Attila, a galériához kattintson a képre!)

Szombat este tartott koszorúzással, fáklyás, gyertyás emlékmenettel egybekötött megemlékezést Csepelen a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciója.

A kerület Szent Imre téri 1956-os emlékművénél Wittner Mária beszélt a kommunizmus eszméje, zászlaja alatt meggyilkolt vagy megalázott magyar áldozatokról, az 1919-es, az 1945 és 1956 utáni megtorlásokról, leszámolásokról, a gyilkosok “szociális érzékéről” és erkölcseiről. (tovább…)