‘Társadalom’ kategória archívum

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepelte a Katona József Általános Iskola

2023. május 19. péntek

Csepel.hu

A Csepeli Munkásotthonban, május 18.-án rendezett ünnepségen többek között részt vett Borbély Lénárd polgármester, Tóth János a Dél-Pesti Tankerület igazgatója és az iskola egykori és mai tanárai, igazgatói is.

Az intézmény vezetője, Vargáné Andrási Edit ünnepi köszöntőjében kiemelte, bár 80 éves az iskola, de még soha nem volt olyan fiatal, mint most.

(tovább…)

Önkéntes napon vettek részt a Vásárhelyi iskola diákjai

2023. május 17. szerda

Csepel.hu

Különleges nap volt a mai a Vásárhelyi Pál Technikum diákjainak, ugyanis a Segítség Köve Alapítvány szervezésében önkéntes napon vehettek ma részt az iskola tanulói.

Az összesen nyolc helyszínen, 240 tanuló részvételével zajlott nagyszabású önkéntes munka során a diákok többek között gyomlálásban, a játszótéri homokozók felásásában, takarítási munkákban, hulladékgyűjtésben segítettek – mondta el a Csepeli Hírmondónak Schönek Márta az alapítvány elnöke. (tovább…)

Jól működnek a térfigyelő kamerák: újabb illegális szemetelőket fogtak a csepeli rendőrök

2023. május 17. szerda

Csepel.hu

A közterület-felügyelet munkatársainak és az önkormányzat által finanszírozott kamerarendszernek köszönhetően néhány napja újabb illegális szemetelőket sikerült elkapnia a kerületi rendőrségnek.

A csepeli közteresek a vadonatúj ügyeleti és térfigyelő központban lettek figyelmesek egy kamerafelvételre, mely szerint egy női páros több alkalommal is nagyobb méretű zsákokat helyez a Lámpás utca és a II. Rákóczi Ferenc utca kereszteződésében lévő közterületre. A közterület-felügyelet emberei a felvételeket átadták a rendőrségnek, akik hamar felismerték a felvételeken szereplő anyja-lánya párost. A csepeli rendőrök az érintettek ellen eljárást indítottak és az ügyet átadták az illetékes kormányhivatalnak. Az elkövetőkre valószínűsíthetően közigazgatási bírságot szabnak majd ki. (tovább…)

Ápolókat köszöntöttek

2023. május 12. péntek
Csepel.hu
 
Május 12-én ünneplik világszerte az ápolók nemzetközi napját, annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale, a modern ápolóképzés megalapítója.
 
E jeles napról a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat vezetősége és a csepeli önkormányzat is megemlékezett. Dr. Dobák András főigazgató-főorvos és Ábel Attila csepeli alpolgármester egy-egy szál virággal lepte meg a szakrendelő ápolóit ma délelőtt, megköszönve nekik a csepeli emberek érdekében végzett áldozatos és elhivatott munkájukat.

(tovább…)

Megállapodás született a csepeli sportegyesületekkel

2023. május 11. csütörtök

Csepel.hu

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Borbély Lénárd polgármester a kerületi sport- és szabadidős egyesületek, szervezetek képviselőivel a polgármesteri hivatalban május 11-én. Ezzel létrejött az önkormányzat és a csepeli sportegyesületek nagyszabású közös projektje, a Csepeli Sportsziget Program. Ennek célja, hogy az önkormányzat égisze alatt olyan régóta várt egység kovácsolódhasson a helyi sportéletben, melyben közösen, egy csapatban dolgozhatnak a csepeli szabadidő-, diák-, tömeg- és versenysport felvirágoztatásáért.

Az önkormányzat továbbra is várja az együttműködéshez csatlakozni szándékozó sportegyesületeket.  (tovább…)

Elkezdődik a Munkásotthon felújítása

2023. május 9. kedd

Csepel.hu

Németh Szilárd új frakciója „turbóellenzékként” mutatkozott be az április 24-ei csepeli képviselő-testületi ülésen. Olyan előterjesztéseket sem támogattak, melyek leszavazása fideszes kerületekben nem fordulhat elő.

A DK–MSZP–Momentum korábban 18 alkalommal szavazott együtt Németh Szilárd embereivel Csepel vezetésével szemben, de ez a sorozat most „csak” kettővel növekedett. Ezért kezdődhet el a Csepeli Munkásotthon tetőzetének javítása, ezért lesz idén is napközis táboroztatás. Ezért nem épülhetnek magas házak a Kis-Duna-parton, és szintén ezért marad önkormányzati fenntartásban a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat.

(tovább…)

Így készül a május 22-i nyitásra a csepeli strand

2023. május 9. kedd

Csepel.hu

Mintegy 20 ezer kilogramm szűrőhomok érkezett nemrég a Csepeli Strandfürdő területére. Nem véletlenül. Az óriási mennyiségű homok érkezése részét képezi annak a nagyszabású karbantartási munkának, amely az elmúlt hetekben indult el a Csepeli Strandfürdő területén. Festenek, felújítanak, rendbe teszik a térköveket, tájékoztatótáblákat helyeznek ki, és már a medencék vízkőmentesítése is elindult. A fürdőbe jártunk és megnéztük, hogy készítik fel a május 22-i nyitásra a strandot.

„Legfőbb célunk az üzembiztonság, ezért is van idén szinte minden berendezésből kettő” – meséli mindjárt az elején Bíró Gyula, a fürdő vezetője, utalva minden bizonnyal arra a történetre, amikor egy szűrő műszaki meghibásodása miatt volt, hogy csak később tudott kinyitni a strand. Ilyen idén nem fordulhat elő, cél a problémamentes üzemeltetés. (tovább…)

Bölcsődék napja Csepelen

2023. május 5. péntek

Csepel.hu

A bölcsődék napja alkalmából szabadidős és rekreációs programokat szerveztek a csepeli kisgyermeknevelőknek a Rákóczi téri Mesevilág bölcsődében április 21-én.

A bölcsődei dolgozókhoz április 21-én a városvezetők – Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila, Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármesterek – is ellátogattak. A csepeliek nevében a polgármester megköszönte a nevelőnők áldozatos munkáját és ígéretet tett a bölcsődei udvar felújítására. Vidám hangulatban telt a bográcsozással egybekötött nap, amelyen a négy (Aprókert, Cseperedő, Mesevilág, Tipegő) kerületi bölcsőde munkatársai gyűltek össze.

(tovább…)

Orbán Viktor: A háborúnak nem lehet győztese

2023. május 5. péntek

Magyar Nemzet

Már a háború kirobbanásakor az volt a magyar álláspont, hogy vesztesei lesznek a háborúnak, de nyertesei nem – jelezte a műsorvezető felvetésére ma reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor.

A miniszterelnök vázolta: Oroszország falba ütközik, mert a NATO pénzeli Ukrajnát. Az Egyesült Államok költségvetését nagyon nehéz legyőzni. Az oroszok viszont sokkal többen vannak, több katonájuk, fegyverük van mint Ukrajnának.

(tovább…)

Nyitnak a közművelődési intézmények

2023. május 5. péntek

Csepel.hu

Az energiaválság következtében ideiglenesen bezárásra került közművelődési intézmények (Radnóti Miklós Művelődési Ház és a Csepeli Nyugdíjas Közösségi Ház) újra megnyitották kapuikat a látogatók előtt.

A Királyerdei Művelődési Ház nyitására sem kell már sokat várni, ugyanis hamarosan befejeződnek az energetikai korszerűsítési munkálatok és újra birtokba vehetik a csepeli családok és közösségek. (tovább…)