‘Társadalom’ kategória archívum

Németh Szilárd: 1,7 milliónyian támogatták a civil törvényt

2017. június 15. csütörtök

Hirado.hu

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a nemzeti konzultáció világossá tette a civil törvény létjogosultságát, a kérdéssort visszaküldő 1,7 millió ember 99 százaléka egyhangúlag támogatta, hogy kiderüljön, mely civil szervezetek kapnak pénzt külföldről.

Németh Szilárd az M1 aktuális csatornán csütörtökön azt mondta, a kormány konzultált az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testületével, a Velencei Bizottsággal, amely véleményének egy részét be is építették a jogszabályba.

(tovább…)

Ingyenes sóterápiás bérlet nyugdíjasoknak

2017. június 15. csütörtök

Csepel.hu

Ezer sóterápiás bérletet ad a nyugdíjasoknak a csepeli önkormányzat. Az ötezer forint értékű öt alkalmas bérleteket Borbély Lénárd polgármester adta át az igénylőknek a Csepeli Nyugdíjas Házban június 14-én. A pályázati program az önkormányzat és a „Sóterápium” sóbarlang közös összefogásával valósul meg.

„Csepelen jó nyugdíjasnak lenni” – ezzel a mottóval köszöntötte a nyugdíjasokat a polgármester az átadáson. Hozzátette: a városvezetés kiemelt figyelmet fordít az idősekre, többek között ezért vezették be számukra a Csepeli Strandfürdőben igénybe vehető ingyenes strandbelépőt, 70 év felett a házi segítségnyújtást, a dunai hajókirándulásokat, a sokféle tematikus programokat a nyugdíjas házban, s a mostani sóterápiás bérletek felajánlását.

(tovább…)

Felkészültek a rendvédelmi szervek a nyári rendezvényekre

2017. június 14. szerda

Fidesz.hu

A magyar rendvédelmi szervek felkészültek a nyári magyarországi rendezvények fokozott biztosítására – nyilatkozták az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szerdai zárt ülése után a testület tagjai.

Németh Szilárd, a testület a fideszes alelnöke az ülés után nyilatkozva kiemelte: a rendvédelmi szervek egyértelműen felkészültek arra, hogy a magyarországi kulturális, és sportrendezvényeket biztosítsák.

(tovább…)

A Jobbik korrupciós párt, veszélyezteti az ország biztonságát

2017. június 12. hétfő

Fidesz.hu

A Jobbik maga a korrupciós párt, amely veszélyezteti Magyarország biztonságát is – szögezte le Németh Szilárd hétfői sajtótájékoztatóján.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta: továbbra sem kaptuk világos válaszokat a Jobbiktól. Az jól látható volt, hogy a frissen megválasztott miniszterelnök-jelöltjük, a frakcióvezetőjük vagy az alelnökük vagy bárki, aki felszólal a pártból: bort iszik és vizet prédikál – tette hozzá.

(tovább…)

Orbán Viktor: Amíg én vagyok a miniszterelnök, addig áll a kerítés a déli határon

2017. június 12. hétfő

Fidesz.hu

Nem engedhetjük, hogy Brüsszel betelepítési programokat kényszerítsen Magyarországra, ahogyan azt sem engedhetjük, hogy beleszóljon az adók, bérek és rezsidíjak meghatározásába – jelentette ki Orbán Viktor a nemrég zárult nemzeti konzultáció eredményeit ismertetve a Parlamentben.

A miniszterelnök közölte, a legutóbbi nemzeti konzultáció volt az eddigi legsikeresebb. Egy nemzet csak akkor építheti jövőjét a demokrácia rendszerére, ha hisz a saját polgárai józanságában és felelősségérzetében; mi, polgári, nemzeti és kereszténydemokraták ezért vezettük be a nemzeti konzultáció módszerét és intézményét – fogalmazott. A kormányfő ezt jó gyakorlatnak nevezte, mert esélyt ad, hogy az emberek ne csak négy évente egyszer, a választáson mondhassák el a véleményüket.

(tovább…)

Már a magyar emberek biztonságát fenyegeti a Simicska-Jobbik korrupció

2017. június 12. hétfő

Fidesz.hu

A Jobbik az a párt, amely bort iszik és vizet prédikál. Ha úgy tetszik, akkor a Jobbik maga a korrupció melegágya – húzta alá Németh Szilárd hétfői napirend előtti felszólalásában.

A Fidesz alelnöke példaként említette Zagyva György Gyula esetét, aki a párt kampányarcaként közös kisfilmben szerepel egy szélsőliberális, anarchista gondolkozású emberrel, Gulyás Mártonnal. Ebben a videóban nyíltan megtámadták az ország alaptörvényét és arra buzdították az embereket, hogy az egész választási rendszert fel kell számolni – fogalmazott.

(tovább…)

A baloldal szembe megy a józan ésszel

2017. június 11. vasárnap

Echo TV

Terroristák nyomása alatt az európai kontinens a balliberálisok mégis bontanák a határokat védő kerítést és elfogadnák a betelepítési kvótát is.

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke az Echo televízió Heti Mérleg című műsorának a vendége volt.

(tovább…)

Hogy keveredett Bárándy Péter Ahmed H. közelébe?

2017. június 9. péntek

Fidesz.hu

Hogy keveredett Bárándy Péter, az MSZP igazságügy minisztere Ahmed H. közelébe? – tette fel a kérdést Németh Szilárd pénteki sajtótájékoztatóján.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese emlékeztetett arra a dokumentumra, melyben az európai baloldal a 7-es cikkely alkalmazását szorgalmazza hazánk ellen.

(tovább…)

Németh Szilárd: Miért kell fizetni a nem teljesített szolgáltatásáért?

2017. június 9. péntek

Facebook

Kedves Királyerdeiek!

Sokan hívtak telefonon és sokakkal beszéltem a NET TV UPC váltásról. Az, hogy a fejünk felett megszületett egy ilyen döntés még rendben is lenne. De nem az történik, amit nekünk fogyasztóknak ígértek. Olyan tv kártyák érkeznek az emberekhez, már, ha érkeznek, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a régi szerződéseikben foglaltakkal. Magyarul a megszokott, szerződött és kifizetett csatornáikat június 8-tól nem tudják nézni, hallgatni.Az internetes elérhetőség felhasználó nevei és jelszói megváltoztak, nem tudják alkalmazni. Az irodánál kígyózó sorok, telefonon nem érhető el a UPC. Ahol pedig már régebben a hollandok a szolgáltatók, ott gyakran egész napra kimarad az adás, és ezt napot is ki kell fizetni. És még bocsánatkérés sem jár.

(tovább…)

Szocializmus és nemzetpolitika – Magyarország viszonya a határon túli magyarsághoz (1945-1989)

2017. június 9. péntek

Ujkor.hu/Csarnai Márk

Kádár-Ceausescu találkozó Debrecenben, 1977. június 15-én (Forrás: MTI)

Trianon eltérő módon, de az elmúlt 97 évben mindvégig jelen volt a magyar politikai gondolkodásban. A Horthy-rendszer súlyos igazságtalanságként fogta fel és elutasította a békeszerződést, a Rákosi-, majd a Kádár-rendszer pedig sorsukra hagyta a határon túli magyar közösségeket. Romsics Ignác történész szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy a társadalom nagy része máig nem tudta feldolgozni a békeszerződés következményeit. A második világháború után a magyar politikai és szellemi elit körében realista fordulatot vett Trianon megítélése. A határon túli magyarok helyzete egészen 1988-ig, az erdélyi falurombolásig azonban nem volt a hazai köztudat része.

A szocialista rendszer célja a hagyományos nemzetpolitika kiüresítése volt. A sors fintora, hogy míg a környező szocialista országok kommunista meggyőződése paradox módon nem kis mértékű nacionalizmussal, sovinizmussal párosult, addig az egyébként az elcsatolt területeken született kommunista magyar vezetők, mint például Rákosi Mátyás, Gerő Ernő vagy Kádár János, teljes érdektelenséggel viseltettek az utódállamokhoz került magyarsággal szemben. (tovább…)