‘Krimi’ kategória archívum

Öt évet kapott a csepeli gyújtogató

2011. január 19. szerda

Hír TV, Csepel.info

Enyhébb büntetést, öt év börtönt kapott jogerősen a csepeli gyújtogató szerdán a Fővárosi Bíróságon. A 2010-ben első fokon hat és fél évre ítélt férfi 19 alkalommal gyújtott fel – többnyire zsúfolt parkolókban álló – autókat.

Több esetben a tűz átterjedt a közelben álló járművekre is, az okozott kár összege meghaladta a harmincmillió forintot. Az akkori, MSZP-s vezetésű önkormányzat a sorozatos tűzeseteket sokáig eltitkolta. A férfi házánál 2003-ban tűz volt, amit nehezen dolgozott fel, állítása szerint azért gyújtott fel véletlenszerűen több csepeli autót, bosszúból.

Újabb gyanúsított balliberálisok

2011. január 19. szerda

Magyar Nemzet

Bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsította meg kedden a Központi Nyomozó Főügyészség K.-Cs. L.-t, Zugló volt MSZP-s frakcióvezetőjét a több kerületet is érintő tanácsadói szerződések ügyében – közölte lapunkkal Fazekas Géza ügyészségi szóvivő. A büntetőeljárásban gyanúsított Erzsébetváros volt MSZP-s és Zugló korábbi SZDSZ-es polgármestere, valamint több volt balliberális képviselőtársuk.

Fazekas Géza elmondta: a vádemeléssel zárult erzsébetvárosi ingatlanpanama-ügytől elkülönítetten zajló nyomozásban korábban csak az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György volt a fő gyanúsított. A VII. kerület egykori szocialista polgármestere mellett azonban már K.-Cs.-hoz hasonlóan január 14-én K. Jenő volt SZDSZ-es zuglói önkormányzati képviselőt is meggyanúsították. A volt önkormányzati képviselők tagadták a velük közölt gyanút, az ellen panasszal éltek – tette hozzá a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Az ügyben a nyomozás 2011. március 24-ig tart. (tovább…)

West Balkán: sok a félrevezető hír, a rendőrség cáfol

2011. január 18. kedd

ATV, TV2

A lányok halálát fulladás okozta, csak egyikük szervezetében találtak drogot, és nincs nyoma megkéselt csepeli diáknak sem.

Még ma is sokan megálltak a Nyugati téren, hogy a tragédiában meghalt három lányra emlékezzenek. Továbbra is egymásnak ellentmondó hírek látnak napvilágot az ügyben. (tovább…)

Jogerős: Kaiser Ede nem vett részt a móri mészárlásban

2011. január 18. kedd

Népszava

Kaiser Edét – akiről időközben bebizonyosodott, hogy nem vett részt a móri vérengzésben – más bűncselekményekért, a többi között a csepeli posta kirablásáért 16 évi fegyházra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla kedden másodfokon.

2002 májusában a nyolc halálos áldozatot követelő móri banki mészárlás után a hatóságok először az úgynevezett zálogházi rablókat gyanúsították, majd Kaiser Edére és társaira terelődött a gyanú. Kaisert 2004. december 23-án a Fővárosi Bíróság tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a móri Erste Bankban történtek miatt és ezt a döntést a Fővárosi Ítélőtábla jogerőre emelte 2005. október 25-én. Miután később kiderült, hogy a Móron történt bűntényért Weiszdorn Róbert és az azóta a cellájában öngyilkosságot elkövetett Nagy László a felelős, 2009. november 6-án ezeket az ítéleteket perújítási eljárásban hatályon kívül helyezték. Ezután Kaiser Edét már nem a móri vérengzés miatt, hanem egyéb bűncselekményekért, közöttük pénzszállítók elleni támadásokért és a csepeli posta kirablásáért ítélték el 18 év fegyházra. (tovább…)

Sok százan emlékeztek a WB előtt

2011. január 17. hétfő

Index.hu

Fotó: INDEX - Huszti István


Sok száz ember gyűlt össze a West Balkán előtt vasárnap este, hogy gyertyát gyújtsanak a szombati diszkótragédia áldozatainak emlékére. Nyolc óra körül megtelt a Nyugati tér, több mint ezer ember nyilvánította részvétét.

A helyszínen nagyon sok fiatal volt, és az elhunytak hozzátartozói közül is jelen voltak páran. Orbán Viktor és felesége negyed nyolc körül gyújtott mécsest, majd csöndben távozott. A megemlékezésen Schiffer András, az LMP elnöke is részt vett. (tovább…)

Heller: „A lényeg, hogy nem szeretem Orbán Viktort”

2011. január 13. csütörtök

Kétes kutatások: megdöbbentek a filozófia hazai képviselői

Mandiner, MTI, Mno.hu

„Senkit nem érdekel, hogy Nietzschéről, Lukácsról vagy Heideggerről mit gondolok vagy írok, a lényeg, hogy nem szeretem Orbán Viktort” – fogalmazott a Magyar Narancsban Heller Ágnes. A Magyar Nemzet szerint Heller és több más filozófus úgy jutott tetemes kutatási pénzekhez, hogy témáik nem feleltek meg a pályázati kiírásnak.

„Magyarországon a filozófusok nagyon szegény emberek, nézzék meg a fizetéseket. A könyveikért majdhogynem semmit nem kapnak, kontrollszerkesztésért nagyon keveset, fordításért még kevesebbet. Ezeket az embereket azzal vádolni, hogy jogtalanul zsebretesznek tíz- és százmilliókat, ez egy elképesztően hazug összefüggés” – fogalmazott Heller Ágnes filozófus a Magyar Narancs legújabb számában megjelent interjúban. (tovább…)

Csepelen már két szálon fut a nyomozás

2011. január 8. szombat

Magyar Hírlap

Nyomoz a rendőrség a csepeli Rákóczi-liget társasház működtetése miatt a lakók által tett feljelentés alapján, s így már két szálon folyik az eljárás a lakópark ügyében.

Kovács Lajos, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója a lakópark hőszolgáltatójának megvétele miatt tavaly július vége óta előzetes letartóztatásban van. (tovább…)

Kettős gyilkosság: “az igazi botrány még hátra van”

2011. január 7. péntek

A per több rejtélyre is választ adhat

Csepel.info

Két évvel ezelőtt történt az a döbbenetes iskolai kettős gyilkosság, amely valósággal sokkolta az országot. Bár látszólag még a gyilkosság éjszakáján minden kétséget kizáró terhelő bizonyítékokat találtak a gyanúsítottakra, az elmúlt két évben mégis csak a kétségek növekedtek.

A Csepel.info forrásai szerint a kettős gyilkosság nyomozása során túlságosan is sok és furcsa hiányosság merült fel, így több rejtélyre csak a bírósági eljárás során derülhet fény. A bűntény politikai háttere és a hozzá kapcsolódó esetleges további bűncselekmények azonban teljes egészében soha nem derülnek ki – állítják egybehangzóan lapunk informátorai. (tovább…)

Politikusok bilincsben – összefoglaló – Tények riport

2010. december 31. péntek

TV2

Prostitúcióra kényszerítették a kiskorú lányt

2010. december 29. szerda

HavariaPress, Hírszerző

Egy csepeli lakásban tartott fogva, s kényszerítettek prostitúcióra egy 18 évnél fiatalabb lányt az a páros, melynek tagjait kedden fogták el a rendőrök a fővárosban – értesült a HavariaPress.

A fiatalkorú lányt október óta tartotta fogva a XXI. kerületi Rakéta utca egyik lakásában a két gyanúsított, egy 38 éves férfi és egy 17 éves lány. A lakásba bezárt lányt többször bántalmazták, s folyamatosan prostitúcióra kényszerítették. (tovább…)