Csepelen már két szálon fut a nyomozás

Magyar Hírlap

Nyomoz a rendőrség a csepeli Rákóczi-liget társasház működtetése miatt a lakók által tett feljelentés alapján, s így már két szálon folyik az eljárás a lakópark ügyében.

Kovács Lajos, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója a lakópark hőszolgáltatójának megvétele miatt tavaly július vége óta előzetes letartóztatásban van.

Nyomozást indított a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya a csepeli Rákóczi-liget társasház lakói által tett feljelentés alapján hűtlen kezelés gyanújával, a házak működési tevékenységével kapcsolatban – tudta meg lapunk a rendőrségtől. Ahogy már beszámoltunk róla, a lakók decemberben jelentős vagyoni hátrány okozása miatt fordultak a hatósághoz, amiért a társasház közösköltség- és hődíjtartozást felhalmozó tulajdonosai ellen a közös képviselet nem tette meg a szükséges intézkedéseket és jogi lépéseket, így csődközeli helyzet állt elő. A legnagyobb összeggel, 15 millió forintos hődíjjal és 80 milliós közös költséggel maga a beruházó Csepeli Lakásfejlesztő Zrt. tartozik. Bár a cég ellen tavaly márciusban csődeljárás, majd ősszel felszámolás indult, a lakók azt sérelmezik, hogy ezt megelőzően sem fizette a számlákat, és emiatt semmilyen szankcióval nem sújtották.

A lakók nemcsak azért érzik becsapottnak magukat, mert a kivitelezők és a beruházók sorozatos csődjei miatt nem valósult meg a ház egyedi fűtése, hanem azért is, mert az el nem adott ingatlanok után is nekik kell állniuk a közüzemi költségeket. Ugyanis a 481 lakásos lakópark lakásainak csupán a hatvan százalékát tudták értékesíteni. Mivel a beígért fűtési rendszer nem épült ki, a helyzet orvoslására létrehozták a Csepeli Hőszolgáltató (CSHSZ) Kft.-t, amelyet aztán azonnal eladtak a Főtávnak. A rendőrségnek pont ez az ügylet lett gyanús, a nyomozók szerint ugyanis a Főtáv jóval áron felül vette meg a céget, s az okozott kár mintegy 180 millió forint. Ezért került rács mögé a Főtáv vezérigazgatója, Kovács Lajos. Ráadásul a lakók szerint a rendszer működtetésére a ház és a CSHSZ által kötött szerződés is törvénytelen volt. Kovács egyébként január 23-ig előzetesben marad, a különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény gyanúja miatt indított nyomozást szintén a rendőrség említett főosztálya folytatja.

Forrás: Magyar Hírlap

7 hozzászólás “Csepelen már két szálon fut a nyomozás” bejegyzésre

  1. Bugi szerint:

    Nem nehéz kitalálni, hogy ez a banda is melyik párt fenekébõl áll ki.

  2. Jeniszej szerint:

    Fut a nyomozás, csak az a baj, hogy Csepel már messze lemaradt a többi munkás kerülettől.
    Itt nem változik semmi, csak egyre jobban korrodálva vöröslik a “gyáróriás”. 😀

  3. "?!" szerint:

    Részlet egy mszp-s bűnözőnek a bűntársai előtt tett – hazánk jelenlegi problémáinak gyökerét bemutató – vallomásából, amely miatt lesülhetne a bőr az itt fórumozó szoc-lib brigantik képéről:

    “Nincsen sok választás.

    Azért nincsen, mert elkúrtuk.

    Nem kicsit, nagyon.

    Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk.

    Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni.

    A dolog úgy áll, hogy nincsen választás.

    Gyorsan eljött az igazság pillanata.

    Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai segítette, hogy ezt túléljük.

    Nincsen tovább.

    Nincsen.

    Magyarország le van írva.

    És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is.”

    (A vallomás előadta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke.)

  4. kiskovi szerint:

    A jelenlegi gyáva is, még a bűnbandájának sem meri bevallani!
    Csak leégeti az országot.. kellett ez nekünk?

    Más:
    Vajon valaha kifog derül, hova lett ez a pénz és megfog valósulni a egyedi fűtés?

  5. zaza szerint:

    Demokratikus karta…

    kartell picinyem, kartell… vagy galeri… és legfeljebb az egymás közti osztozkodásban demokratikus.
    Nagyon megértemelték, hogy belezuhantak a pöcegödörbe. Ott is kellene tartani ezt a bandát. Remélem nem dőlnek be sokan ennek a demokratikus karta porhintésnek. Olyan kicsit mint amikor a szarra öntesz cukormázat, hátha megveszi valaki.

  6. pannon puma szerint:

    Ebbe a buliba benne van kőkeményen a a volt MSZP-s vezetés,és a Baksa (építésügyi oszt) klán is.
    Hol van a vezeték engedély? kedves önkormányzat! A Kovács után megy a Szenteczky is,meg a Gyarmati,és a többi szélhámos. Szenteczky tesója és még volt önk.képviselők pereputtya lakik a házban, akik nem fizetnek semmi költséget és összejátszanak a közös képviselővel.

  7. Miska72 szerint:

    ÖNKORMÁNYZATI MSZP MAFFIA GAZEMBERKEDETT A KERÜLETBEN!
    Korrupt mocskos szélhámos gazember banda!

Itt lehet hozzászólni !