Jogerős: Kaiser Ede nem vett részt a móri mészárlásban

Népszava

Kaiser Edét – akiről időközben bebizonyosodott, hogy nem vett részt a móri vérengzésben – más bűncselekményekért, a többi között a csepeli posta kirablásáért 16 évi fegyházra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla kedden másodfokon.

2002 májusában a nyolc halálos áldozatot követelő móri banki mészárlás után a hatóságok először az úgynevezett zálogházi rablókat gyanúsították, majd Kaiser Edére és társaira terelődött a gyanú. Kaisert 2004. december 23-án a Fővárosi Bíróság tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a móri Erste Bankban történtek miatt és ezt a döntést a Fővárosi Ítélőtábla jogerőre emelte 2005. október 25-én. Miután később kiderült, hogy a Móron történt bűntényért Weiszdorn Róbert és az azóta a cellájában öngyilkosságot elkövetett Nagy László a felelős, 2009. november 6-án ezeket az ítéleteket perújítási eljárásban hatályon kívül helyezték. Ezután Kaiser Edét már nem a móri vérengzés miatt, hanem egyéb bűncselekményekért, közöttük pénzszállítók elleni támadásokért és a csepeli posta kirablásáért ítélték el 18 év fegyházra.

Kedden a Fővárosi Ítélőtáblán Lassó Gábor büntetőtanácsa kisebb változtatásokkal helybenhagyta a Fővárosi Bíróság 2009. november 6-i ítéletét, ugyanakkor az ott kiszabott 18 évi fegyházbüntetést 16 évre mérsékelte. A kedden kihirdetett jogerős ítélet szerint Kaiser Ede feltételes szabadságra nem bocsátható, viszont büntetésébe be kell számítani a 2002 nyara óta börtönben töltött időt.

Lassó Gábor bíró a jogerős ítélet részletes szóbeli indoklásakor kiemelte: bebizonyosodott, hogy Kaiser Ede nem vett részt a móri bűncselekményben. Lassó Gábor szerint számos nyomozati hiba, eljárási szabálysértés történt a móri ügyben. Szakszerűtlenek, következetlenek voltak a helyszíni szemlék, illetve azok jegyzőkönyvei. Az útzárat késve rendelték el, ráadásul Nagy Lászlót közvetlenül a móri bűntény után ugyan gyorshajtás miatt megállították a rendőrök, de még utólag sem fogtak gyanút. Nagy László lakásában a Móron használt fegyvereket két eredménytelen házkutatás után csupán a gyanúsított vallomása alapján találták meg a harmadik házkutatás során egy gardróbszekrény aljában. Lassó Gábor idézett Nagy László börtönnaplójából is, amelyben a móri vérengzés időközben öngyilkossá lett tettese ártatlannak nevezte Kaiser Edét.

A móri vérengzéssel korábban ugyancsak megvádolt Hajdú László ügyében január 20-án hirdet ítéletet Lassó Gábor büntetőtanácsa a Fővárosi Ítélőtáblán.

nepszava.hu

Itt lehet hozzászólni !