‘Krimi’ kategória archívum

Drámai részletek: megszólalt a kislétai támadást túlélő lány

2011. augusztus 1. hétfő

MTI, Híradó.hu

Betört ablak a támadás után (MTI Fotó: Balázs Attila)

2009. augusztus 3-án életveszélyesen megsérült, édesanyja meghalt. A lány semmire sem emlékszik, azt hitte egy vihar törte be az ablakot.

Még ma is viseli a támadás nyomait az a kislétai tinédzser lány, akit két évvel ezelőtt, a roma holokauszt emléknapjának éjszakáján sebesítettek meg otthonában, ágyában alvó édesanyját pedig több lövéssel megölték. A Szabolcs megyei település cigánysorán lakó lány, aki túlélte a támadást, az MTI tudósítójának beszélt elsőként a két évvel ezelőtti támadásról. (tovább…)

A szocialista kormányok bűnt követtek el

2011. augusztus 1. hétfő

Népszabadság

Csepelen is tízmilliárdos vagyonvesztés hagyott maga után a Gyurcsányt majmoló vezetés

“Magyarország legnagyobb problémáját ma a súlyos eladósodottság jelenti” – állítja a 2002-2010 közötti államadósság-növekedésének okait vizsgáló parlamenti albizottság jelentése, amely szerint a volt szocialista kormányok bűnt követtek el.

A 2002 és 2010 között hivatalban volt szocialista kormányok bűnt követtek el azzal, hogy súlyosan eladósították, és ezzel a végletekig kiszolgáltatottá tették Magyarországot, ezen 8 év alatt ugyanis 50 százalékkal nőtt Magyarország GDP-hez mért államadóssága – állapítja meg a parlament költségvetési bizottságának albizottsága. A testület jelentését vasárnap hozták nyilvánosságra. (tovább…)

Mészárlás: a magyarok sincsenek biztonságban

2011. július 31. vasárnap

MNO

A fanatikus alkalmazkodik a környezetéhez, nehéz felismerni őt. Anders Behring Breiviket nyugodt, kiegyensúlyozott embernek ismerte környezete, mégis végzett 77 emberrel. Breivik fanatikus, aki megtámadta a saját nemzetét.

Az MNO a Magyarországon és külföldön történt kriminalisztikai esetek hátteréről dr. Bilkei Pál kriminálpszichológust kérdezte, aki elmondta, hogy a magyar emberek sem érezhetik magukat biztonságban és a támadások többségének hátterében a „büntetni a gazdagokat, mert ők gazdagok” elv áll. (tovább…)

Uzsorásokat, rabszolgatartókat fogtak el a rendőrök

2011. július 29. péntek

TV2 Tények

Újabb uzsorást fogott el a rendőrség, Ózd mellett. A férfi 2004 óta adott kölcsön pénzt nagyon magas kamatra.

Aki nem tudott fizetni azt megzsarolta, hogy megveri, volt akinek a házát is elvette. Kézzel írta a szerződéseket és pontos kimutatása volt arról, hogy ki és mennyivel tartozik neki.

Sértetteket keresnek

2011. július 28. csütörtök

Csepel.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság lopás bűntett és kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat a képen látható 19 éves budapesti férfi ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az elkövető 2011. június és július hónapban a Budapest, XXI. kerületben követett el lopást, kifosztást. Elkövetési módszerére jellemző, hogy a sértettek értékeit úgy szerezte meg, hogy a sértettek nyakában lévő arany nyakláncot kitépte és a helyszínről elfutott. (tovább…)

Áldozata dobta ki a buszból a csillagtelepi szatírt

2011. július 28. csütörtök

BKV figyelő

Az elmúlt 4 évben többször írtunk már buszon magukat mutogató, vagy éppen maszturbáló férfiakról. Sajnos ismét be kell számolnunk egy ilyen esetről, ugyanis olvasónk, Kinga a 36-os buszon összefutott egy ilyen beteg állattal – írja a BKV figyelő blog.

Szerencsére az utas nem esett kétségbe, megfenyegette az éppen önkielégítést végző utastársát, majd ledobta/lelökte a buszról. (tovább…)

Budapest a norvég gyilkos kedvenc városa – A Jobbikot is ismerte

2011. július 25. hétfő

Hindu rabszolgák leszármazottainak nevezte a cigányokat

Index, Csepel.info

A norvég mészáros, a 93 embert meggyilkoló Anders Behring Breivik több mint 1500 oldalas naplójában több, Magyarországra vonatkozó bejegyzés van. A magát az iszlámellenes páneurópai ellenállás tagjának valló férfi több helyen is említi a magyarok törökök elleni hősies védekezését, magasztalja Hunyadi Jánost, de idézi Lukács Györgyöt és Kertész Imrét is. Egyik legjobb barátja magyar származású, Peterrel többször is járt Budapesten, amit kedvenc városának nevez. A magyar lányok szerinte dögösek, a Jobbik pedig nem foglalkozik eleget az iszlám térhódításával.

Először BF79 hívta fel a figyelmünket a Tumblr közösségi oldalon, hogy Anders Behring Breivik több helyen is megemlíti Magyarországot a 93 halálos áldozatot követelő robbantás és tömegmészárlás napján a netre is felrakott naplójában. Breivik legjobb barátja magyar származású volt, talán innen ismeri a magyar történelmet. (tovább…)

Már nyomoznak a péti ügyben

2011. július 21. csütörtök

Magyar Nemzet

Hivatali visszaélés és más bűncselekmények gyanújával vizsgálja a péti Nitrogénművek Zrt.-nek 2008–2009-ben nyújtott állami hitelgarancia és kezességvállalás ügyét a Központi Nyomozó Főügyészség – tudtuk meg Fazekas Gézától.

A főügyészség szóvivője elmondta: bár a Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos által lefolytatott vizsgálat megállapításait a múlt héten kapták meg, a nyomozást már június elején elrendelték, miután ismeretlen személyek ugyanebben az ügyben feljelentést tettek. (tovább…)

Keményen dolgozik Stohl áldozata

2011. július 19. kedd

Blikk

Kaincz Pál, aki alig három hete is azt állította, hogy sánta és nagy fájdalmai vannak, a rekkenő hőségben kapál, ás, a fűseprűvel el is takarítja a leveleket

Érdekes fordulat Stohl András ügyében. Áldozata, Kaincz Pál (78), akiről eddig mindenki úgy tudta, hogy maradandó károsodást szenvedett a baleset következtében, a kerti veteményesében úgy dolgozik, hogy a fiatalokat is megszégyeníti.

Olvasó-riporterünk felvétele igazolja: Pali bácsi kapál, kaszál és létrára mászva szedi a meggyet piac előtti napon, hogy portékáját frissen vihessék haza a bottyáni háziasszonyok. Pedig Pali bácsi alig 3 hete dühösen fakadt ki a Blikknek: kikéri magának, hogy rokkantságát bárki kétségbe vonja, mert gyógyszereken él, és nem tud dolgozni, pedig a munka az életet jelentette számára. Arról nem is szólva, milyen súlyos anyagi terhek hárulnak a családra. (tovább…)

Előzetes letartóztatásba került Galambos

2011. július 14. csütörtök

Magyar Nemzet

Helyt adott a kémügyben a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa a Budapesti Katonai Ügyészség fellebbezésének, és csütörtökön elrendelte Galambos Lajos harmincnapos előzetes letartóztatását – tudta meg a Magyar Nemzet.

Mint Molnár Lajos ügyvéd lapunknak elmondta, ügyfele családja arról értesítette, hogy a rendőrség csütörtök délelőtt a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetbe szállította Galambos Lajost. (tovább…)