Áldozata dobta ki a buszból a csillagtelepi szatírt

BKV figyelő

Az elmúlt 4 évben többször írtunk már buszon magukat mutogató, vagy éppen maszturbáló férfiakról. Sajnos ismét be kell számolnunk egy ilyen esetről, ugyanis olvasónk, Kinga a 36-os buszon összefutott egy ilyen beteg állattal – írja a BKV figyelő blog.

Szerencsére az utas nem esett kétségbe, megfenyegette az éppen önkielégítést végző utastársát, majd ledobta/lelökte a buszról.

Kedves BKV-figyelő!

Az én sztorim inkább az embereket minősíti, de ha másra nem is jó, legalább mindenkit tájékoztatok.

Tegnap reggel (07.25) ülök Csepel Csillagtelep végállomáson a 7.48-kor induló 36-os buszon, ami ilyenkor tanszünetben amúgy sem tömött, de most éppen úgy jött ki a lépés, hogy egyedül voltam rajta.

Egyszemélyes ülésen ültem, fülessel a fülemben rádiót hallgattam, és a telefonom nyomkodtam – csak fél szemmel realizáltam, hogy egy férfi odaáll mellém, gyanúsan közel. Megvallom őszintén, azt hittem a táskámra pályázik, ezért közelebb húztam azt magamhoz.

Mikor a szemem sarkából észrevett mozgásra felnéztem, realizáltam, hogy mekkorát tévedtem: az “úr” lehúzta a sliccét, elővette a péniszét és épp maszturbált.

23 éves fiatal nő vagyok, de elég nagyszájú és karakán, így higgadtságomat megőrizve megfenyegettem a rendőrség kihívásával és szándékai ellenére a buszról is kidobtam. A legszomorúbb az, hogy egy kb 30-35 éves, normális kinézetű, nem büdös, nem igénytelen férfi volt az elkövető… Nem az a típus, akit kerül az ember lánya messzire, mert süt róla, hogy mire számíthatok.

Úgyhogy ezúton szeretnék mindenkit figyelmeztetni arra, hogy érdemes ezen a végállomáson óvatosan közlekedni, mert bár én szerencsére nem az a típus vagyok, akiben ez maradandó lelki sérülést okoz (elég hirtelen haragú vagyok, így igazából a hapsi szerencsés volt, hogy nem mentem neki), de ülhetett volna ott egy kislány is akár…

Üdvözlettel mindenkinek: Kinga

Forrás: BKV figyelő

9 hozzászólás “Áldozata dobta ki a buszból a csillagtelepi szatírt” bejegyzésre

  1. nyugalmazott munkásőrfeleség szerint:

    Merre is jár az a busz Kedveskéim???

  2. Tibor szerint:

    Merre is járnak a közterületesek, a rendőrbácsikkal karöltve?!
    Hol lappanganak a bkv ellenőrei?

  3. nyugalmazott munkásőrfeleség szerint:

    Tiborkám, mán azt a kicsi jót is sajnánád tőlünk, szürkeségben megöregedett véasszonyoktól? Inkább küldj egy menetrendet.

  4. grün szerint:

    Kovács Erzsike azt üzeni annak aki tegnap a kiserdőnél megerőszakolta, nem haragszik, de ma is arrafelé megy haza! 🙂

  5. Gordon szerint:

    grün,
    Kívánom hogy te is sorrakerülj.

  6. grün szerint:

    Gordon!
    Gondolod, hogy nekem is megmutatná?!
    Te már amúgy is tettél nekem egy ajánlatot, de csak kamuzol! 🙂

  7. Szani szerint:

    Látták többen is az esetet amúgy és ennek a barom állatnak az volt a polojára írva hogy GORD-ON 😀

  8. miska72 szerint:

    Hogy milyen emberek vannak. Biztos nem volt százas a fickó.

  9. Joságos szerint:

    Az ilyent ki kéne herélni!

Itt lehet hozzászólni !