‘Krimi’ kategória archívum

Hányan késeltek Szigethalmon?

2013. február 5. kedd

Mno.hu

Életszerűtlennek tartják a nyomozók az újévi szigethalmi késelés nemrég önként jelentkezett gyanúsítottjának vallomásait, amelyek szerint egyedül sebesítette meg életveszélyesen a két sportolót a sörözőben. A támadáskor használt eszközök még nem kerültek elő.

Vitatja a Pest Megyei Főügyészség az újévi szigethalmi késelés második elkövetőjének vallomását, amely szerint a nemrég magát feladó V. Róbert egyedül követte el a bűncselekményt, s ő szúrta meg a szilveszteri mulatságon mindkét sportolót. Az ügyészség szerint a történtek kiderítése erőteljes vizsgálatot követel – közölte a Magyar Nemzettel Kállai Gábor szóvivő.  (tovább…)

Csepeli kettős gyilkosság: Mégis hamarabb lesz döntés

2013. január 31. csütörtök

MNO

Már az első félévben másodfokú tárgyalást tart a csepeli kettős gyilkosság ügyében a Fővárosi Ítélőtábla – közölte a táblaelnök szerdán. A Csepel.hu hírportál előző nap azt írta, hogy decemberre tűzték ki a másodfokú tárgyalást, az információt Lukács Zsuzsanna aznap nem cáfolta.

Az ítélőtábla elnöke a tárgyalás korábbi megkezdését azzal indokolta, hogy a kérdéses ügy többszörösen is soron kívülinek minősül. „A táblán az a gyakorlat, hogy egy ügy beérkezésekor nyomban kijelölik a tárgyalás várható időpontját annak érdekében, hogy az azonos időben érkezett ügyeket a tanácsok megközelítőleg ugyanazon intervallumban tárgyalják” – mondta.

(tovább…)

Valószínű visszaélések a Magyar Energia Hivatal és a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport nevével

2013. január 31. csütörtök

Csepel.hu

A Magyar Energia Hivatal Fogyasztóvédelmi Főosztályára és a rezsicsökkentés végrehajtását ellenőrző munkacsoportot vezető Németh Szilárd országgyűlési képviselőhöz (Fidesz) több olyan lakossági bejelentés érkezett, amelyben fogyasztók azt jelezték, hogy kedvezményes árú villamosenergia-szolgáltatást kínáló ügynökök keresték meg őket a Magyar Energia Hivatalra hivatkozva.

A Magyar Energia Hivatal – mint a hazai energiapiac szabályozó hatósága – a fogyasztók számára szolgáltatást nem értékesít, kedvezményeket nem biztosít. A Hivatal sem munkatársai, sem más megbízott kapcsolattartók útján nem keresi fel a fogyasztókat az otthonukban és kéri el számláikat egy a jelenleginél kedvezőbb konstrukciót ígérve.

(tovább…)

Csepeli kettős gyilkosság: K. Tamás Budaörsön is bíróság elé állt

2013. január 30. szerda

Csepel.hu

A csepeli kettős gyilkosság ügyében a fellebbviteli ügyészség elküldte az indítványát az ügyben érintett vádlottaknak és védőiknek, amelyben a Fővárosi Törvényszéken tavaly júniusban hozott elsőfokú ítélet súlyosbítását megindokolta.

K. Tamás, akit a bíróság első fokon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt, a hírre úgy reagált, hogy továbbra is kitart a „csuklyás elkövető” verziója mellett, és másodfokon bízik a felmentő ítéletben. Közben Budaörsön is bíróság elé kellett állnia egy másik ügyben, amelyben csalással és okirat-hamisítással vádolják.

(tovább…)

Csepeli kettős gyilkosság: kitűzték a másodfokú tárgyalás időpontját

2013. január 29. kedd

Csepel.hu

Kitűzték a csepeli kettős gyilkosság ügyében a másodfokú tárgyalás időpontját és helyszínét – tudtuk meg a Fővárosi Ítélőtábla titkárságán. A másodfokú tárgyalást december 11-én és 12-én tartják meg nyílt ülésen a Fővárosi Ítélőtábla Markó utcai épületében. A Fővárosi Törvényszék K. Tamást, az iskola gondnokát és Deme Gábor gazdasági igazgatót tavaly júniusban életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte, de az elsőfokú ítélet ellen a vádlottak felmentésért, az ügyész súlyosbításért fellebbezett.

Az egész országot megrázó brutális bűncselekmény 2009. január 7-én történt a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában, ahol megölték Takács József intézményvezetőt és Papp László tanárt. A Fővárosi Törvényszéken tavaly júniusban született meg az elsőfokú ítélet, amelyben a bíróság bűnösnek találta az előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberöléssel vádolt K. Tamást, bűnsegédként pedig Deme Gábort, akiket életfogytiglani fegyházbüntetésre ítéltek. K. Tamás leghamarabb 40, Deme Gábor pedig 32 év múlva szabadulhat feltételesen.

(tovább…)

Feladta magát a szigethalmi késelő

2013. január 25. péntek

Origo, Csepel.info

A Szigethalmi esetról beszámoló TV2-tudósítás – A késelések elkövetőit szóval se bántsák, Bayer cikkeit cenzúrázzák, tőle határolódjanak el: ezek voltak a késelők védelmére siető csepeli MSZP követelései

Önként jelentkezett a rendőrségen az a férfi, aki szilveszterkor egy társával két sportolót is megkéselt egy buliban Szigethalmon.

Feladta magát a szilveszter éjjelén Szigethalmon késelő egyik férfi, társát még az eset után a helyszínen elfogták. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy V. Róbert kihallgatása a tájékoztató időpontjában még nem ért véget. A késelés politikai vihart is kavart. Bayer Zsolt “Ki ne legyen?” címmel jelentette meg az esettel kapcsolatos véleményét a Magyar Hírlapban, melyben kijelentette, hogy a késeléseket elkövető cigányok állatként viselkedtek. Ezek után Gyurcsány Ferenc pártja, majd a csepeli MSZP is a késelők védelmére kelt, a publicistától való elhatárolódást és írásainak cenzúráját követelve. (tovább…)

Baleset az Erdősor – Rákóczi sarkán

2013. január 23. szerda

Csepel.info, Mr. Gabee

Baleset történt szerdán délelőtt fél 11 körül a csepeli Erdősor utca és a II. Rákóczi Ferenc utca kereszteződésében. Egy 2003-as évjáratú Opel Astra ütközött  frontálisan – értesítette lapunkat Mr. Gabee.

Az autó elemei 10-20 méteres körben szétszóródtak. A baleset másik szereplőjét nem láttam, de feltehetőleg részese volt a balesetnek egy egy Mercedes Citaro volánbusz is, ami a temető felől érkezhetett és az Erdősor utcai buszmegálló előtt néhány méterre állt elakadásjelzővel. A baleset nem akadályozza a II. Rákóczi Ferenc út forgalmát, de az arra kanyarodókat igen. Nem sokkal dél előtt még tartott a helyszínelés – számolt be az esetről Mr. Gabee.

Puch László cégét említették a BKV-ügyben

2013. január 22. kedd

Origo

A BKV-ügy hatodrendű vádlottja, H. Éva nyomozati vallomásában azt állította, hogy Puch László MSZP-s politikus cége fölösleges tanulmányokat készített a BKV-nak. A cégnek a tanulmányokért 25,4 millió forintot fizetett ki a közlekedési vállalat. Közben az ügyészség visszautasította a vádlottak kényszervallatásra vonatkozó állításait.

A hatodrendű vádlott nyomozati vallomása szerint Puch László szocialista politikus Média Magnet Kft. nevű cége is kapcsolatban állt a BKV Zrt.-vel. H. Éva vallomását a Hagyó Miklós és társai elleni, a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalási napján ismertették. H. Éva az eljárás során két alkalommal is visszavonta nyomozati vallomását, és új verzióval állt elő. (tovább…)

Kamionsofőr vett ajándékba egy GPS-t a feltört mentőautóba

2013. január 22. kedd

ATV

Feltörtek egy ház előtt parkoló mentőautót Budapesten, a VIII. kerületben, miközben a mentősök egy beteget láttak el. Az autó ablakát betörték, felforgatták a berendezést, és ellopták az ablakra szerelt GPS-t. A mentők szóvivője szerint az autóban okozott káron, és a GPS értékén felül ez akár emberéletekbe is kerülhetett volna, ez az esetkocsi ugyanis hajnalig nem tudott részt venni a mentésben. Az ügyben rendőrségi eljárás indult.

Pár hónappal ezelőtt is feltörtek egy mentőautót. Amíg a mentősök dolgoztak, a tolvajok egyszerűen betörték az üveget, és elvitték belőle a több, mint 100 ezer forintot érő GPS-t. (tovább…)

Traffipax: ezen a héten bárhol mérhetnek

2013. január 21. hétfő

Csepel.info, Mr. Gabee

Ilyen, látszólag “ártalmatlan” kocsikból is mérhetnek (fotó: Mr. Gabee)

Nem lesz előre bejelentett sebesség-ellenőrzés Csepelen ezen a héten, így csak a budapesti ellenőrzési pontokat és időszakokat lehet erre a hétre előre megismerni – értesítette lapunkat Mr. Gabee.

Fontos felhívni a figyelmet azonban arra, hogy az előre bejelentett traffipax mellett mindig végeznek nem bejelentett sebesség-ellenőrzéseket is, így jó eséllyel számíthatunk ilyenre a kerületünkben. Budapesten vasárnapig bezárólag összesen 168 helyszínen várható gyorshajtó mérő berendezés. Hogy mik ezek a helyszínek? Mr. Gabee segítségével most megmutatjuk: (tovább…)