Csepeli kettős gyilkosság: kitűzték a másodfokú tárgyalás időpontját

Csepel.hu

Kitűzték a csepeli kettős gyilkosság ügyében a másodfokú tárgyalás időpontját és helyszínét – tudtuk meg a Fővárosi Ítélőtábla titkárságán. A másodfokú tárgyalást december 11-én és 12-én tartják meg nyílt ülésen a Fővárosi Ítélőtábla Markó utcai épületében. A Fővárosi Törvényszék K. Tamást, az iskola gondnokát és Deme Gábor gazdasági igazgatót tavaly júniusban életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte, de az elsőfokú ítélet ellen a vádlottak felmentésért, az ügyész súlyosbításért fellebbezett.

Az egész országot megrázó brutális bűncselekmény 2009. január 7-én történt a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában, ahol megölték Takács József intézményvezetőt és Papp László tanárt. A Fővárosi Törvényszéken tavaly júniusban született meg az elsőfokú ítélet, amelyben a bíróság bűnösnek találta az előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberöléssel vádolt K. Tamást, bűnsegédként pedig Deme Gábort, akiket életfogytiglani fegyházbüntetésre ítéltek. K. Tamás leghamarabb 40, Deme Gábor pedig 32 év múlva szabadulhat feltételesen.

K. Tamás a per folyamán nem tett érdemleges vallomást, rövid hozzászólásaiban azt ismételgette, hogy a kettős gyilkosságot „egy csuklyás ismeretlen” követte el. Deme Gábor azzal védekezett, hogy a gyilkosságok perceiben nem tartózkodott a helyszínen, mert már korábban elhagyta az iskola épületét. Az ügyészségnek sikerült bebizonyítania, hogy a vádlottak minden állítása hamis. A bíróság döntő bizonyítékként fogadta el azt a hangfelvételt, amelyen a kegyetlen bűncselekmény perceit rögzítették. Az egyik áldozat ugyanis egy diktafont vitt magával a békésnek remélt találkozóra, erről azonban a vádlottak nem tudtak.

A Fővárosi Törvényszék Deme Gábort az iskolában elkövetett pénzügyi visszaélések miatt is bűnösnek találta. A bíróság mintegy hat és félmillió forint elsikkasztását vélte bizonyítottnak. Az ügy harmadrendű vádlottja K. Ildikó, aki az iskola pénztárosaként dolgozott és Deme Gáborral összejátszva a vagyon elleni bűncselekmények miatt állt a bíróság előtt. Őt két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A bíró kötelezte Demét és K. Ildikót, hogy fele-fele arányban térítsék meg az általuk okozott hat és félmillió forint kárt.

Az ügyész K. Tamás esetében tényleges életfogytiglani fegyházbüntetés kiszabását, Deme Gábornál pedig azt indítványozta, hogy a 32 év múlva esedékes szabadon bocsátását növeljék meg 40 évre. K. Tamás és Deme Gábor felmentésért, K. Ildikó a büntetés enyhítéséért fellebbezett.

Forrás: csepel.hu

18 hozzászólás “Csepeli kettős gyilkosság: kitűzték a másodfokú tárgyalás időpontját” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Eetásak! Gyerünk a tárgyalásra, mert “Testvér, segítsd a lebukottakat!”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. szigetország szerint:

    Úgy tudom, alakul a börtöncsapat. Demét még követik egy páran.

  3. John Doe szerint:

    Ki jön belőlük egy kosár, foci, kézi, röplabdacsapat?

  4. Királyerdei szerint:

    Most kezdődik a tánc elvtársak!
    Mert Deméék énekelni fognak.

  5. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Jajjj már nagyon uncsi, ez a két szemétláda gyilkos, na meg a hazudozásuk. Mentenék az utolsókig magukat. Ott fogtok mind a börtönben elhullani, naponta adják meg nektek azt, amit ti okoztatok! Csicskák lesztek egész életetekben ott a böriben!

    Hol a halálbűntetés? Gyerekek Európa szerte tele a börtönök? Tegnap néztem egy műsort, Svájcról szólt, 95%-ban tele a svájci börtönök is, mind napbarnította kelet-európai szutyokkal….egy-két jugó meg persze akik Allah nevében intézkednek ottan.

    Hát igen jól megmondta a csávó:
    EGY TÁRSADALOMRÓL A KÉPET AZ ELÍTÉLTEK/RABOK ADJÁK! Ez volt a végszó a filmben.

    Hát akkor nem kell csodálkozni hogy minket ledzsibutiznak….

  6. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Te most nézem, lecserélték a Tesco-s szatyrot, ez valami hiper szuper modern Humanic szatyor, nem? Vagy karácsonyi Auchan szatyor? Mindenesetre hiányolom azt a jó kis kék-fehér csíkos TESCO-s szatyrot….

  7. kispajtás szerint:

    csak decemberben lesz a tárgyalás??? 🙁

  8. kispajtás szerint:

    admin: csinálj már valamit, elképesztő, milyen felületesek vagytok!

  9. “A másodfokú tárgyalást december 11-én és 12-én tartják meg nyílt ülésen a Fővárosi Ítélőtábla Markó utcai épületében.”
    Mégis valami infót, ha kaphatnánk!
    Melyik évben?! 😛

  10. szigetország szerint:

    grün!

    Szerinted melyik évben?

    A kérdésed ugyanolyan idiotizmusra vall, mint a gyengeelméjű “hajósé”, aki a minap azt tudakolta, hol van a Szent Imre tér 3. Mint apja (anyja) a hülye gyerekének, elmagyaráztam neki, hogy a Szent Imre tér 3. a Szent Imre 2. és a Szent Imre tér 4. között található, amire számtani logikai alapon lehet rájönni.

    Bár lehet, hogy “hajós” így is eltévedt…

  11. Királyerdei szerint:

    Ruttner “sztár-csávó” kifújt.
    Kell másik megbízható “sztárügyvédet” keresnie a Pártnak. 🙂

  12. Királyerdei szerint:

    “„Megmentünk Gábor ! Az MSzP alapszervezet nevében megigérem hogy mindent
    megteszünk a megmentésed érdekében. A Rendöség is sáros más ügyekben, ha
    téged bukni hagynak ők is buknak ! Veled vagyunk Gábor ! K. Anasztázia MSzP
    alapszervezet”

    Igen?
    Majd meglátjuk!

  13. szigetország!
    Nem tőled kérdeztem, hanem egy hozzáértőtől!
    A mai igazságszolgáltatás üteme mellett még azon sem csodálkoznák, ha 2015-re tűzte volna ki Szájerné Handó Tünde! ))) 😛 (((

  14. Királyerdei szerint:

    “1987-ben, amikor már az MSZMP látta, hogy a „rendszerváltozás” elkerülhetetlen, tudatosan készült a jövőre, s arra, hogy következzék bármilyen rendszerváltozás is, az ő kommunista emberei maradjanak a hatalom csúcsán. Igaz, a harmadik-negyedik vonalról lehetett csak szó.
    S már akkor tudták, hogy ezek a kapitalista urakká átvedlő, álcázott elvtársak ezt a folyamatot a saját, az áljobboldalon lévő ügynökeikkel, besúgóikkal fogják végre hajtani. S az is világos volt az akkori vezérkar számára, hogy a gyors meggazdagodás lehetőségét az utódoknak az olajozás teremti majd meg. Azzal is tisztában voltak, hogy Magyarországon csak egy gazdaságilag erős, vagyonos réteg lesz képes uralkodni. (E gondolat és a megismert gyakorlat mentén mondhatjuk ma már el, hogy Hazánknak urai vannak, de gazdái nincsenek.) Hiába dübörgött a spontán privatizáció, 1988 és 1993 között, azzal ez a gond nem oldódott volna meg, hiszen egy-egy magán, elvtársi kézbe került üzem, gyár, csak lassan-lassan növelte volna az új kiváltságosok, a politikai osztály vagyonát. Meg egyébként is, pénz nélkül még ezeket sem tudták volna számukra hatékonyan, pénzcsinálóan működtetni. Ekkor jött az ötlet, hogy oly módon kell majd a vezetésre kiválasztott kommunista, ügynök és besúgó siserehadat feltőkésíteni, ahol gyorsan pörög majd a pénz, s rövid idő alatt, nagy gazdasági haszonnal jár. Ekkor a jövedéki termékek irányába terelődött a kommunista főmogulok figyelme. Ezek közül elsősorban az olaj, mint a legnagyobb nyereséggel kecsegtető, került a figyelem középpontjába. Az olajat, a korábbi Szovjetunióhoz tartozott országokból lehetett behozni. A Kádár- rezsim és a Szovjetunió utód országa, Oroszország vezetőinek célja az volt, hogy megtarthassák, a gyors meggazdagodás révén, egykor magyar elvtársaikat. Jó anyagi helyzetbe hozzák őket, s így hiába lesz Oroszországtól független Hazánk, akkor is csatlós ország marad, s így, mint eljövendő NATO és európai uniós tagország, az általa kiválasztott, s húsos fazékhoz közel engedett harmadik és negyedik pártgeneráció kapitalista tagjai, majd súgnak továbbra is az ellenfélről, a nagy Oroszországnak. A „rendszerváltozás” után, a felvázolt koncepció szellemében, számtalan KGB-s ügynök, s velük együtt és együttműködve, még több gengszter érkezett Magyarországra. S ezt követően, megkezdődött a kiszemelt magyarországi emberekkel, a mai politikai és gazdasági „elit” tagjaival a célirányos üzletelés, hogy a kiválasztottak hatalmas vagyonra tegyenek szert, s felhalmozott óriási vagyonnal megszerezhessék és megtarthatssák a politikai irányítást.
    Az oroszok azonmód fő szövetségesükhöz, az Apró klán tagjaihoz fordultak, hiszen az öreg Apró Antal, Kádár „harcostársa” volt 1956-ban a KGB fő rezidense, s ezt a posztot a gyerekei örökölték. Mit is írtunk a Magyar Világban, két éve, idősebb és ifjabb Apró Antalról: „Apró Antal (Szeged, 1913. 02. 08.), a Magyar Forradalmi Munkás Paraszt-kormány tagja, az MSZMP PB tagja, miniszterelnök helyettes, majd az országgyűlés elnöke, feltételezett szervezet: KGB. Ifjabb Apró Antal, a BM III/II-1 o. kémelhárítója volt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök feleségének nagybátyja, egyben a kormányfő tanácsadója is, feltételezett szervezet: Moszad, KGB.” Ez bizony, kisebb szépséghibával (MOSZAD), az oroszok számára jó ajánlólevélnek bizonyult.
    1990 és 1994 között az olajüzlet lassú emelkedésbe kezdett. Az oroszok részéről, a már bemutatott Szemjon Mogiljevics és helyettese Leonid Pavlovics Stecura felügyelte az üzletet. Az orosz KGB-s maffiózók feladata az volt, hogy kézben tartsák a magyar keresztapákat, s biztosak lehessenek abban, hogy az olajosok a magyar politikusi munkaadóiknak leadják a pénzt. 1994 után a magyar keresztapák, már az orosz „üzletemberek”, a KGB fennhatósága alá kerültek. Amikor 1994-ben Horn Gyula lett a miniszterelnök, eljött a KGB és a volt MSZMP-s káderek és ivadékaik ideje.
    Apró Piroska, ifjabb Apró Antal testvére, több céget is alapított, ahol oroszok voltak a tulajdonosok, akik orosz titkosszolgálati tisztek voltak (például: Cover Trade Rt.). Az Altus Rt. által létre hozott Fortus Rt.-ben már megjelenik Gyurcsány Ferenc is. Gyurcsány Ferenc, KISZ- tagként, de még a KISZ Központi Bizottsága egyik volt titkáraként sem vitte volna sokra, ha nem veszi el feleségül Apró Piroska lányát, Dobrev Klárát, és így együtt tudott velük „gyarapodni”, valamint a politikai kapcsolatokat is ki tudta aknázni. Ez volt a gazdasági feltöltődés időszaka, készülődés a miniszterelnöki posztra, amit aztán –néhány évvel később-, a 2002-es választások után, Apró Piroska ifjúkori szerelme, Medgyessy Péter át is játszott neki.
    1994-ben, Vajda Péter, állítólagos III./ II-es ügynök, Apró Piroska unokatestvére, megszervezi a Magyar Olajipari és Kereskedelmi Kamarát, aminek az élére helyezteti Gombos Lászlót. Ez a kamara állította ki a vámhalasztott fizetést kapott cégek számára a megbízhatósági igazolásokat. Azt azonban tudni kell, hogy ezt a kamarát, ahogy ezt már korábban megírtam, a Cégbíróság 1994 és 1996 között be sem jegyezte, mivel folyamatosan valamilyen formai hiányosságokat talált. Így tehát, ennek a szervezetnek, amelynek igazolását a Vám-és Pénzügyőrségnek el kellett fogadnia, s ez alapján a vámhalasztott fizetési engedélyeket kénytelen volt megadni, törvénytelen volt a működése. Ezt a folyamatot „ellenőrizte”, a vámhivatalban ülve, az MSZP akkori ugrifülese, Csintalan Sándor.
    Ehhez a sorhoz tartozik Draskovics Tibor, egyetemi diákévei után azonnal pénzügyminisztériumi csoportvezető (ugyan, miért is?), majd később államtitkár, később tárca nélküli miniszter, miniszter, aki a Pénzügyminisztériumból közvetlenül ellenőrzött14 Kft.-t, illetve rajtuk tartotta a szemét, hogy minden olajozottan működjék. Ez a 14 cég, 1995 és 1996 között 50 milliárd forint kárt okozott az államkincstárnak. Az ehhez hasonló ügymenetek kapcsán mondta Csintalan Ugrifüles Sándor, hogy az államkincstár nem sír. Magyarán, onnan nyugodtan lehet lopni.
    Ezért háborodott fel Arnold Mihály egykor országos vámparancsnok azon, hogy Draskovics „Drazsé” Tibor, a Pénzügyminisztérium ovális irodájában, minden héten, az esedékes jövedéki üléseken be akarta számoltatni a tervezett nyomozásokról a tábornokot. Miközben Arnold, Draskovics mellett ülve látta azokat az olajos vállalkozókat, akiket éppen le akart tartóztatni.
    Az orosz KGB-sek központja a Csepel- Művek területén volt, felhasználva a csepeli szabadkikötő óriási fogadó-, rakodó- és szállítási kapacitását. Mogiljevics mamut cége, a Magnex Rt. is itt működött, 1998-ig. (A Mercedeszei meg a kormánygarázsban, védett őrizetben voltak. Persze, törvényellenesen.) 1991 és 1998 között, Pintér Sándor is Mogiljevics keze alá dolgozott, ám 1998- ban megérkezett Magyarországra a már említett négy FBI ügynök, hogy feltérképezze, mennyire kapcsolódik egymáshoz a magyarországi politikai, gazdasági „elit” és a KGB. Erre azért is szükség volt, hiszen Magyarország 1999. március elsejétől- igaz, csalással- a NATO tagja lett, és féltek a nyugatiak- teljes joggal-, hogy a magyarországi politikában sok az oroszok által beépített ember.
    1998. októberében, Pintér Sándor frissen kinevezett belügyminiszterként (1998. júl. 8.), aki Boross Péter javaslatára, vagy tán utasítására, nyerte el ezt a posztot, bejelentette, hogy az orosz maffiát kiüldözte Magyarországról. Ezt a bejelentést azonban megelőzte egy Mogiljeviccsel történt találkozó, melyen Pintér és Valenta tájékoztatta Szeva bácsit, hogy az FBI ügynökök szimatolnak körülötte és vizsgálják az ügyeit.
    Mogiljevics ekkor hazatért, Pintér viszont elérkezettnek látta az időt, hogy bejelentse hősi tettét, nevezetesen azt, hogy bravúros akciók sorozatával kiszorították tőlünk az orosz ügynököket. A közös megegyezésről, s arról, hogy a szerte a világon körözött Mogiljevicset miért nem tartóztatták le, egy szót sem szólt. Mint, ahogy arról is hallgatott, hogy Mogiljevics helyére, mivel őt már korábban, még alhadnagy korában, még a nyolcvanas években beszervezte a KGB, Tökölön, egy orosz laktanya kantinjában, ő lett a KGB magyarországi rezidense. A beszervezés részleteiről egyébként a Tasnádi Péter elleni perben megjelenő, Magyarországon élő, orosz beszervező tiszt írásos vallomást is tett.
    1998- 1999-re, az orosz titkosszolgálati ügynökök már elvégezték a munka dandárját és az olajszőkítés révén óriási mennyiségű, adózatlan jövedelemhez juttatták a magyarországi új kommunista „elitet”.
    S ezt olvasván, nehogy csak az önmagukat baloldaliaknak vallókra gondoljanak. “

  15. John Doe szerint:

    Forrás? Esetleg Te írod?! :O<

  16. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. Örüljön, ha nem viszik!
    “A másodfokú tárgyalást december 11-én és 12-én tartják meg nyílt ülésen a Fővárosi Ítélőtábla Markó utcai épületében.”
    Mégis valami infót, ha kaphatnánk!
    Melyik évben?!”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  17. Perspektíva? szerint:

    Királyerdei szerint:
    2013. január 29., kedd – 18:55

    Honnét, ez a részletesnek tűnő történeteknek feltárás?
    Csak nem lesznek Boroséhoz hasonló pukkantások?

Itt lehet hozzászólni !