Hányan késeltek Szigethalmon?

Mno.hu

Életszerűtlennek tartják a nyomozók az újévi szigethalmi késelés nemrég önként jelentkezett gyanúsítottjának vallomásait, amelyek szerint egyedül sebesítette meg életveszélyesen a két sportolót a sörözőben. A támadáskor használt eszközök még nem kerültek elő.

Vitatja a Pest Megyei Főügyészség az újévi szigethalmi késelés második elkövetőjének vallomását, amely szerint a nemrég magát feladó V. Róbert egyedül követte el a bűncselekményt, s ő szúrta meg a szilveszteri mulatságon mindkét sportolót. Az ügyészség szerint a történtek kiderítése erőteljes vizsgálatot követel – közölte a Magyar Nemzettel Kállai Gábor szóvivő. 

A vádhatóság álláspontja az, hogy V. Róbert egészen másképp emlékszik a sörözőben újév hajnalán kitört verekedésre, mint ahogy az a nyomozás eddigi adatai szerint történhetett, és elmondásai több kételyt is felvetnek. A huszonkét éves fiatalember azt állítja, hogy unokatestvére, az eset után őrizetbe vett, majd azóta letartóztatásban lévő J. János védelmére kelt, amikor azt elsőként támadták meg a sportolók.

Vallomása szerint V. Viktor 17 esztendős rokona segélykiáltásait hallva rohant be a késelések helyszínére, a mosdó előterébe, majd ott vaktában szurkálni kezdett, ekkor sérült meg életveszélyesen az MTK bokszolója, Sávoly Gergő, illetve a Sziget SC birkózója, Bozsányi Gergő. Előbbit a nyakán, az arcán és a szívtájékán érték a döfések, Bozsányinak pedig a mája, a belei, valamint egyéb belső szervei sérültek meg. A birkózófiú a korábbi orvosi szakvélemények ellenére valószínűleg folytathatja pályafutását, de lehet, hogy búcsút kell mondania az élsportnak.

A teljes cikket a Magyar Nemzet keddi számában olvashatják.

Forrás: Mno.hu

Itt lehet hozzászólni !