‘Közpénzek’ kategória archívum

Újabb büntetőper indul Szenteczky János ellen

2014. július 16. szerda

Csepel.hu

Újabb büntetőper indul Szenteczky János ellen

Újabb büntetőper indul szeptemberben Szenteczky János csepeli MSZP-s pártelnök, a budapesti MSZP közelmúltban megválasztott alelnöke ellen. Az ügyészség szerint a politikus hamis vádakkal támadta és rágalmazta politikai ellenfeleit – értesült a Csepel.hu.

Szenteczky János ellen eddig két büntetőper indult hűtlen kezelés vádjában, két polgári peres bíróság pedig már kimondta, hogy a pártvezér még a magánügyvédeit is közpénzből fizette. Számos más bűncselekmény gyanújában még tart a politikus elleni a nyomozás. (tovább…)

Bedeszkázzák a csepeli MSZP szégyenét

2014. július 4. péntek

Csepel.info

Görgey tábla 03

Egy graffitis lényegre törő véleménye

Csepel legmodernebb iskolájának épült (a fotó bal oldalán), itt volt az egyik legnagyobb tornacsarnok is: a “baloldali” önkormányzati vezetés idején azonban a korrupció miatt a bevételek fölé nőttek a kiadások, ezért ezt az ingatlant is eladták

Miután csődbe ment a tulajdonos, a felszámoló engedélyével most már megszüntetheti a balesetveszélyt a csepeli önkormányzat a Görgey Artúr Általános Iskola egykori épületénél. A munkálatok hamarosan kezdődnek: a balesetveszély elhárítása az előzetes számítások szerint körülbelül 2,3 millió forintba fog kerülni, de a költségeket megtérítik – értesült önkormányzati forrásból a Csepel.info.

A csepeli önkormányzat jelenlegi vezetése az MSZP-hez kötődő korrupció-gyanús szerződések felbontásával és a pénzügyek rendezésével évi kétmilliárd forintot tud megtakarítani. A mindent elborító politikai korrupciónak, tolvajvilágnak azonban súlyos következményei voltak: a kerület 2010 októbere előtt nem tudott kijönni a költségvetési keretből. Ezért az MSZP-s vezetők egyre súlyosabb folyószámlahitelt vettek fel, az önkormányzat ingatlanvagyonát pedig sorra árusították ki, hogy elkerüljék a csődhelyzetet. Erre a sorsra jutott a Görgey Artúr Általános Iskola is, melynek helyére lakóparkot akart építeni az azt megszerző befektető. A lakópark azonban nem épült fel, és az épületet sem bontotta le az új tulajdonos, így az egyre rosszabb állapotba került. (tovább…)

Hurrá! – Felújítják a Kis-Duna öböl hídját is – videóval!

2014. július 2. szerda

Csepel.info

Kis-Duna öböl híd

Kis-Duna öböl híd 02

 

A képeket és a videót Ábel Attila alpolgármestertől kaptuk

Teljesen megújul a csepeli Kis-Duna öböl feletti hidacska. A tartószerkezet és a járólécek az évek során elhasználódtak, elkorhadtak, nem egyszer brutális vandál támadás érte őket. Miután az elmúlt években a csepeli Kis-Duna part teljesen megújult, most a szerelmes párok kedvence szépül meg, hamarosan pedig a teljes parton közvilágítás épül – értesült önkormányzati forrásból a Csepel.info.

Ez az öböl volt az egyetlen olyan szakasz a Kis-Duna parton, melynek sorsát az MSZP-s vezetésű önkormányzat is a szívén viselte. Így készült el 2006-ban 9,5 millió forintból az a gyaloghíd, melynek ragasztott fenyő tartószerkezete valamint tölgyfa járófelülete nyolc év alatt veszélyesen elkorhadt és tönkrement. A hidat számos vandál támadás is érte: rendszeresen telefirkálták és volt, hogy baltával támadtak rá vagy megpróbálták felgyújtani. (tovább…)

Ez már hivatalos: méreggel lett öngyilkos Welsz

2014. június 2. hétfő

Az MSZP volt alelnöke sem fejezte ki részvétét

Blikk.hu

Ez már hivatalos: méreggel lett öngyilkos Welsz

A  hatóság kiadta Welsz Tamás holttestét a gyászoló hozzátartozóknak, s egyben kézbesítették a végleges orvos szakértői jelentést is, amelyben egyértelműen a férfi öngyilkosságát állapították meg.

Úgy tudjuk, a családnak megküldött vizsgálati anyagban nem szerepel az, hogy milyen módon végzett magával a Simon Gábor-ügyben indított nyomozás koronatanúja, ám nem nyilvános nyomozati anyagban, információink szerint megnevezték a hatóságok, hogy valóban nátrium-pentotál  vegyületet vett be a férfi.
(tovább…)

Lakást is kér Csepel gyulai képviselője

2014. május 30. péntek

Origo

Lakást is kér Csepel gyulai képviselője

A lakhatási segítségre igényt tartó képviselők listáját az Országgyűlés Hivatala küldte el az Origónak. Ide kattintva megnézheti, hogy melyik képviselő igényelt budapesti lakást. A táblázat a 2014. május 29-ei állapotot mutatja.

A listán szerepel Szabó Szabolcs is, aki az Együtt–PM színeiben Csepelen szerzett mandátumot. Szabó Szabolcs az Origó kérdésére megerősítette, hogy igényelt képviselői lakást. Ezt azzal magyarázta, hogy bár évek óta Budapesten él, gyulai származású, és a fővárosban csak bérlakása van, saját budapesti ingatlannal nem rendelkezik.
(tovább…)

Bajnai és Mesterházy egyeztettek: Csepelen együtt indulnak

2014. május 7. szerda

Vita van a polgármester-jelöltről

Csepel.info

Mesterházy Attila pártelnök egy korábbi csepeli látogatásán

Mesterházy Attila és Bajnai Gordon már egyeztettek az őszi önkormányzati választásokon való közös csepeli  indulásról, a helyi MSZP-s polgármester-jelölt pozíciója veszélybe került – értesítette lapunkat szocialista informátorunk. Bár az uniós kampány miatt most szünetelnek, forrásunk szerint hasonló tárgyalások indultak azokon településeken, ahol a balliberálisok és a választásokat országosan megnyerő Fidesz-KDNP között kicsi a különbség. Az áprilisban bukott pártok pénzügyi és humán-erőforrás bázisnak használják az önkormányzatokat, ahol ősszel nyerni tudnak.

A közös indulás két legvitatottabb része forrásunk szerint a többszörösen hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel vádolt Szenteczky János MSZP-s polgármester-jelölt személye és a “forrásmegosztás”. Szenteczky jelöltségéről informátorunk szerint az MSZP talán hajlandó lenne lemondani. Jelölt-aspiráns bőven van, meg is indult a tülekedés a csepeli balliberálisok között. Ugyanakkor a forrásunk azt állítja, hogy a jelöltállítás jogához az MSZP a tavaszi választással ellentétben most Csepelen is ragaszkodna.  Szerinte, ha újra osztják a lapokat, a helyiek közül Dobák István vagy valamelyik ismertebb országos politikus lehet a polgármester-jelölt. Arról, hogy a DK benne lesz-e ebben a szövetségben, még nem tudott nyilatkozni. (tovább…)

Politikusi jövedelmek megszüntetésével kezdheti munkáját az új Fidesz-frakció

2014. május 6. kedd

Hirado.hu

Politikusi jövedelmek megszüntetésével kezdheti munkáját az új Fidesz-frakció

A dupla politikusi jövedelmek megszüntetéséről szóló javaslat benyújtásával kezdheti munkáját az új Fidesz-frakció – mondta a 180 percben Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő, aki a devizahitelek kivezetéséről is beszélt a Kossuth Rádió műsorában.

Valószínűleg az országgyűlési törvény módosítása lesz a hétfőn megalakult új Fidesz-frakció első javaslata az új parlamentben, hogy egyidejűleg senkinek ne lehessen két jövedelme, aki egyszerre törvényhozási képviselő és polgármester. Ez tehát azokra a parlamenti tagokra is vonatkozna, akik októberig, helyhatósági választásokig még elláthatnak önkormányzati tisztségeket. Ezek a személyek csak az országgyűlési képviselői jövedelmüket fogják megkapni, ősztől pedig teljes lesz a két pozíció közti összeférhetetlenség – mondta a 180 percben Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő. (tovább…)

A baloldal tovább támadja a közmunkát

2014. április 29. kedd

Mno

Bár a balliberális ellenzék folyamatosan azt a látszatot kelti, hogy nincs elegendő pénz a közfoglalkoztatás folytatására, az előzetes tervek szerint hamarosan több mint 140 ezer ember kezdheti meg a munkát, és ez a szám nyáron tovább fog emelkedni.

Jövő hétfőn rendben elindulnak a 2014. évi rendes közfoglalkoztatási programok, amelyek révén a tavalyihoz hasonlóan májusban több mint 140 ezer ember dolgozhat majd. A közfoglalkoztatottak száma nyáron, az idénymunkák beindulásával várhatóan tovább emelkedik majd – tudta meg lapunk a Belügyminisztériumtól. A költségvetés az idei évre 183,8 milliárd forintot határozott meg a közfoglalkoztatási programokra, ami 3,9 milliárd forinttal több, mint tavaly volt. A mostani 140 ezer fős közfoglalkoztatotti létszám a tavalyi, azonos időszakra jellemző adatokkal megegyező, vagyis szó sincs visszaesésről, ahogy a baloldal állítja. (tovább…)

Hűtlen kezelés: Szenteczky János vádlott hallgatott

2014. április 11. péntek

Csepel.info

Szenteczky vallomas

Rákvörös fejjel és fülekkel, kinőtt zakóban, láthatóan pattanásig feszült idegekkel állt először vádlottként a bíróság elé április 10-én, csütörtökön Szenteczky János. A csepeli MSZP elnöke, frakcióvezetője, a budapesti szervezet elnökségi tagja, Csepel 2014-es szocialista polgármester-jelöltje és a fővárosi önkormányzati lista 8. helyezettje, Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ felügyelőbizottsági tagja, a Fővárosi Közgyűlés külsős bizottsági tagja és a Hírkomp című csepeli szocialista pártújság tulajdonosa – minden tekintetben közszereplő -, két dolgot jelentett ki a bíróság előtt határozottan. Először azt, hogy nem járul hozzá sem képi sem videó- sem hangfelvétel elkészítéséhez. Végül azt, hogy most sem tesz tanúvallomást. Ez után már nem beszélt – értesült a Csepel.info.

“Most végre nekem is lehetőségem lesz beszélni. Eddig a feljelentő, a megbízásából eljáró ügyvédek „rakták össze”, hogy szerintük mivel követtem el bűncselekményt! Most pedig én mondhatom el, hogy mi és főleg miért történt valójában! De még ennél is többre vállalkoznék: a csepeli Fidesz aljas lejárató módszerével szemben én mindent, ami a bíróságon történi fog, meg fogom osztani a nyilvánossággal. Itt, a honlapomon.” – írta Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke, frakcióvezetője és polgármester-jelöltje honlapján arról, mit fog tenni a bírósági tárgyalásán. A politikus honlapja hétfőn újult meg, ezt a blogbejegyzését azonban már nem találtuk meg rajta. Csak egy közleményt, melyben új ígéretet tett: ezek szerint ha megválasztják, polgármesterként majd “visszaadja Csepelt a csepelieknek”. (tovább…)

Csepel új utakon

2014. április 5. szombat

Demokrata, Takó Szabolcs

Csepel 2010-ben az itt élők akaratából új utakon indult el. Miközben a szocialisták alatt megállt az élet s a politikusok elfelejtették a kerületet, manapság az új utakkal és környezetvédelmi beruházásokkal nemcsak korszerűbb, hanem tisztább, élhetőbb lett a városrész. A rendszerváltás óta halogatott beruházásokat sikerült megvalósítani az elmúlt négy évben.

Már nem kell a dugóban ülni és a levegő is jobb lett ugyanis Csepel egyik meghatározó és a leginkább halaszthatatlan beruházásaként megvalósult a gerincút. Miközben évek óta sokan panaszkodtak a zajproblémák miatt, az új kétszer kétsávos úttal nyugodtabb, csendesebb lett Csepel belvárosa. A Németh Szilárd polgármester javaslatára Teller Ede nevét viselő két és fél kilométeres gyorsforgalmi úton napi 14 ezer jármű halad át és kerüli el a belső lakóövezeteket, amelyeket új zajvédő falak is óvnak. (tovább…)