Kiderült: aki a balliberálisokra szavaz, Szenteczkyre szavaz

Csepel.info

Visszakaphatja az önkormányzat a csepeliek pénzét

Szenvedélyesen szereti a közpénzt magáncélra is – ő lehet a pénzügyekért és vagyongazdálkodásért felelős alpolgármester

Szenteczky János, a több bűncselekménnyel elkövetésével vádolt csepeli MSZP-elnök lesz Horváth Gyula XXI. kerületi polgármester-jelölt után a második a balliberális pártok kompenzációs listáján – jelentette be honlapján a politikus. Ez egyben azt is jelenti, hogy Szenteczky lesz a pénzügyekért, vagyongazdálkodásért felelős alpolgármester – amennyiben a balliberális erők nyernek október 12-én.

Minden más jelölt utána következik: közük olyanok is, akik a csepeli MSZP-s vezetést nem is olyan régen még velejéig korruptnak tartották. A jelenlegi önkormányzati vezetés kimutathatóan évi kétmilliárd forintot takarít meg azzal, hogy visszaszorította a korrupciót.

“A csepeli szocialisták az őszi önkormányzati választási kampányban együtt fognak menni a DK által polgármesternek jelölt Horváth Gyulával, én pedig immár nem polgármester-jelöltként, hanem a csepeli MSZP elnökeként a baloldali pártok közös listájának második helyéről fogok minden tőlem telhetőt megtenni a következő szűk hét hétben azért, hogy a demokratikus, baloldali pártokkal és a mögöttünk álló többséggel közösen október 12-én visszaadjuk Csepelt a csepelieknek” – jelentette be honlapján Szenteczky János, a csepeli MSZP több bűncselekménnyel vádolt elnöke. A politikus, akiről két bírósági döntés is kimondta, hogy még a magánügyvédeire is 3.750.000 forintot költött a csepeli adófizetők pénzéből, “piszkos útnak” nevezte az elmúlt évek fejlesztésekre, út- és csatornázásra, közterület-felújításokra épülő várospolitikáját.

A csepeli balliberális pártszövetség jelöltjei hétfőn délelőtt mutatkoztak be a sajtónak, de arról a kompenzációs lista második helyezettje még távol maradt. Pedig információink szerint Szenteczky János a balliberális pártok kampányfőnöke. Ahogy arról beszámoltunk, a balliberális jelöltek között Horváth Gyula polgármester-jelölt mellett lesz gyurcsányista férj-feleség, egyéniben is újraindul a sikkasztással vádolt és magánokirat-hamisítás miatt már elmarasztalt Takács Krisztián, és a csepeli kettős gyilkosságra rászállva a néhai Takács József lányának névrokonát is bevetik.

Évi kétmilliárd forintot takarított meg az önkormányzat

Amikor 2010 októberében a Fidesz-KDNP átvette a kerület irányítását, Csepel a fizetésképtelenség küszöbén állt. Az év végére várható folyó fizetési hiány meghaladta a 4 milliárd forintot, de hosszú távú, szintén milliárdos adóssága is volt a kerületnek. A helyi vagyonkezelő létszáma alig haladta meg a száz főt. Egyfajta MSZP-s pártfoglalkoztató intézetként működött, a közterületek fenntartásához kapcsolódó munkák túlnyomó résztét MSZP-SZDSZ-es vállalkozókhoz szervezték ki.

Az új, fideszes kerületi vezetés kirúgta az összes MSZP-hez és SZDSZ-hez kötődő vállalkozót. De nem “gatyacsere” volt pirosról narancsra, nem fideszes vállalkozók kerültek a balliberálisok helyére. Az összes olyan munkát, amelyet pártvállalkozók végeztek el, most a vagyonkezelő maga intézi. Ma a munkavállalók száma ezért meghaladja a nyolcszáz főt – durván tehát nyolcszoros a növekedés. Ráadásul a kerület közterületei sokkal ápoltabbak, mint négy éve voltak, mivel az akkori vállalkozók inkább csak felvették a pénzt, a munkát már nem, vagy nem megfelelő szinten végezték el.

A korrupció-gyanús szerződések felmondásával, a munkák átvételével, a pénzszórás megfékezésével és a pénzügyek rendezésével a csepeli önkormányzat több mint kétmilliárd forintot takarít meg éves szinten a 2010-es költségvetéshez és az akkori állapotokhoz képest. Ennyi a költségvetés kiadási oldalának csökkenése 2010-ről 2012-re, 17,29 milliárd forintról 15,22 milliárd forintra. Ez alatt a két év alatt ráadásul az önkormányzat növelte a szolgáltatásait, tehát a korrupció pontos szintjét ezért tudják csak úgy megadni, hogy meghaladta a kétmilliárd forintot – írta nem sokkal korábban Ábel Attila alpolgármester egy bejegyzésben.

Csepel.info

17 hozzászólás “Kiderült: aki a balliberálisokra szavaz, Szenteczkyre szavaz” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    A magukat demokratikusnak nevező baloldal (l. bolsevikok) összefog. A nagy pénzügyi zsenik kiderítették, hogy a csepeli lakás és a csepeli munkahely közötti legjobb benzinkút Záhonyban van. Ott kell tankolni a cégautót.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  2. grün szerint:

    “Kiderült: aki a balliberálisokra szavaz, Szenteczkyre szavaz”
    .
    Ha már ilyen minden hájjal megkent kampányfőnöke van, aki rábeszéli a népet erre a megfoghatatlanul becsületes emberre!
    János azért ne feledd el Ábel Attila elévülhetetlen érdemeit!
    Lehet belőle akár egy parkőr a megújult Imre téren, aki szöges botjára szurkálja a szemetet!
    Imád szurkálni! 😛 😀

  3. lovasi szerint:

    Nem tudom megérteni, milyen motivációból szavaz valaki ezekre. Mármint, ha nem eleve tolvaj.

  4. ebihal szerint:

    Ezt a baromságot hányszor rakjátok be?

  5. Gordon szerint:

    Hol a 18 millió Horváth Gyula etáns!?

  6. felix szerint:

    Hol a munkahelyed Gordon és mit dolgozol ott?

  7. felix szerint:

    Azt a kétmilliárdot még soha sem láttam kimutatva, csak annyit mondtatok, hogy benne van a ………..

  8. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x számára sosem lesz világos. Ne is erőlködjön. Írogasson csak nyugodtan, a tények ne zavarják.
    Szerencsére a megtakarítás meglátszik Csepel arculatán, ezt viszont a lakosság látja.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  9. felix szerint:

    Szemétláda.
    Mesélj, hol látszok a 8 milliárd?
    Nem ártana, ha legalább te kimutatnád fehéren feketén ezt a pénzt.
    Vág bele!

  10. felix szerint:

    Szemétláda.
    Egyáltalán mi számít költségvetési hiánynak?

  11. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x Gratulálok! Megfogadta tanácsomat, írogat.
    “Mesélj, hol látszok a 8 milliárd?
    Nem ártana, ha legalább te kimutatnád fehéren feketén ezt a pénzt.
    Vág bele!”
    Csak így tovább!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  12. felix szerint:

    Szóval nincs válaszod.
    Rögtön gondoltam.
    Önts be még egy pohárral és megnyugszol. 🙂

  13. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Nem tűnik fel szűk agyában mekkora marhaságokat ír?
    Mi az a “Vág bele!”?
    Van értelme ennek a mondatnak “Mesélj, hol látszok a 8 milliárd?”?
    Mint a maffiabal élharcosa, maradjon a trágárságnál, az megy.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  14. felix szerint:

    Szemétláda.
    Még mindig nincs válaszod?
    Keresd meg a választ a költségvetésekben, mert Bugi szerint benne van.
    Vágj bele.
    Szerintem. jobb ha nem teszed, mert az neked magas.
    Most nem elég megnyomni az igen gombot.

  15. GONDOLKODÓ! szerint:

    T 15:07-es
    Tökéletes, cáfolhatatlan bizonyítékai alapján, csak az igazat írta, róla.
    Hiszen mindenki tudja, csupán ő nem, agykontroll hiányában. Azért nem szerette Váteszt sem, és akik leírták, írják róla a véleményüket, mert ő képtelen elviselni a “leiskolázottságott,” melyet meg nem érthet soha sem. Akár ezer évig is élhet, de minek, mert csak bűnre, mocsokra hivatott. Legnagyobb baja, az önkontrolljának, a felismerésnek hiánya, amelyben tetszeleg.

    “Ó, változz, s lelkem veled változik!
    Szeretetnél szebben lakjék a düh?
    Légy, mint a külsőd, szíves és szelid,
    vagy legalább magadhoz jószivű:
    Nincs szeretet annak szivébe zárva,
    aki ily szégyent hoz magára.”

    “dél s este közt téged is megtagad
    a tisztelgő szem, ha nem lesz fiad.”

  16. felix szerint:

    Legnagyobb baja, az önkontrolljának, a felismerésnek hiánya, amelyben tetszeleg.
    Segítsen valaki értelmezni ezt a mondatot.
    Legalább az írójának. Ne haljon meg ilyen állapotban.
    Imádlak etikusgondolkodó 🙂
    Szívemben csak szeretet van irántad, de ettől nem leszel okosabb, te felüliskolázott.
    🙂 🙂 🙂
    Gyere ülj kedves mellém,
    Mielőtt……………..

  17. felix szerint:

    Az önkontroll termékei:
    Metszett farkú
    félfaszú
    De jó, hogy nekem nincs önkontrollom, vagy lehet, hogy éppen ennek a félbolond agyoniskolázott etikusgondolkodónak nincs?

Itt lehet hozzászólni !