Újabb büntetőper indul Szenteczky János ellen

Csepel.hu

Újabb büntetőper indul Szenteczky János ellen

Újabb büntetőper indul szeptemberben Szenteczky János csepeli MSZP-s pártelnök, a budapesti MSZP közelmúltban megválasztott alelnöke ellen. Az ügyészség szerint a politikus hamis vádakkal támadta és rágalmazta politikai ellenfeleit – értesült a Csepel.hu.

Szenteczky János ellen eddig két büntetőper indult hűtlen kezelés vádjában, két polgári peres bíróság pedig már kimondta, hogy a pártvezér még a magánügyvédeit is közpénzből fizette. Számos más bűncselekmény gyanújában még tart a politikus elleni a nyomozás.

A csepeli MSZP elnöke a választásokkal kapcsolatos egyeztetések buktatóiról nyilatkozott a szerdán megjelent Népszabadságnak, melyben külön szólt arról, hogy politikai szövetségesei közül vannak, akik kifogásolják az előéletét. Bár a pártvezér beszélt arról, hogy hűtlen kezelés miatt két büntetőper folyik ellene, azt azonban már elfelejtette megemlíteni, hogy szeptember 9-én újabb büntetőpere kezdődik, ezúttal rágalmazás vádjában. Szenteczky János a vád szerint a Csepel.info hírblog nevével visszaélve adott ki egy olyan újságot, melyben politikai ellenfeleit rágalmazta.

A Népszabadság cikke szerint egyszer már sikerült megállapodniuk a csepeli balliberális pártoknak az őszi választásokon való osztozkodásról, de Szenteczky János személye miatt azonban az azóta folytatott egyeztetések mindeddig sikertelenek voltak.

Forrás: Csepel.hu

7 hozzászólás “Újabb büntetőper indul Szenteczky János ellen” bejegyzésre

  1. huszárlegény szerint:

    Amilyen sok bunkó okoskodó balfasz van a kerületben, az csak nem mind rá fog majd szavazni. Mekkora tahók, az nem kifejezés. Tömjén önzseniként, még agitálni is fognak az érdekében, a degeneráltak.

  2. grün szerint:

    Gratulálok Jánoskám!
    Már megint szükség van rád mint majomhordának a jaguárra, aki a fáról lelógó egyedek éberségét fenntartja!
    Érezd ezért magad megtisztelve, töltsön el büszkeséggel, fosnak Tőled!
    Ennyi! 😛 😀

  3. grün szerint:

    Öreg Komcsi!
    “A Népszabadság cikke szerint egyszer már sikerült megállapodniuk a csepeli balliberális pártoknak az őszi választásokon való osztozkodásról”
    Ajajj!
    Ide süllyedt a csepeli színvonal?!
    A Népszabadság mint mértékadó sajtóorgánum?! 😛 😀

  4. Ős-csepeli szerint:

    Csepelen sikerült megújulnia az MSZP-nek!!!!!!! Csodálkoznék, ha a többi baloldali párt elfogatná.

  5. Bugi szerint:

    Neked az a megújulás, hogy maffia lett az MSZP-ből? Voltaképpen lehet, hogy igazad van, az is megújulás, de nem biztos, hogy sokaknak szimpatikus.

  6. felix szerint:

    Bugi
    Az MSZP beolvadt a fideszbe?

  7. fghfjhgkjhk szerint:

    A fidesz kampányarca lett ez a Jani. 😀

Itt lehet hozzászólni !