‘Közpénzek’ kategória archívum

A tanú

2009. november 11. szerda

Gyurcsány üvöltözött Mesterházyval – Mi lesz holnap a bíróságon?

Heti Válasz

Gyurcsány Ferencnek olyan vallomást is cáfolnia kellene a bíróság előtt, mely szerint tudott Zuschlag János üzelmeiről. A volt kormányfő arról az időszakról beszélhet majd, amikor a hatalom megszerzése érdekében alkut kötött a sportminisztériumot saját vadászmezőnek tekintő ifjú szocialistákkal.

A közvádas bűncselekménnyel megvádolt politikusok a párt önbizalmát és becsületét is ellopták – panaszkodott Lendvai Ildikó az MSZP országos választmányának kétszázadik ülésén. A rendezvény fényét emelte Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök is, aki a párt elnökének szavait lélekerősítésnek is felfoghatta. November 12-én ugyanis Gyurcsányt a Zuschlag-ügyet tárgyaló kecskeméti bíróság tanúként hallgatja meg. (tovább…)

Megszavazták: Hunvald tovább kapja a fizetését

2009. november 6. péntek

Népszabadság

Továbbra is jár az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György (MSZP) erzsébetvárosi polgármesternek az alapilletménye az önkormányzattól

A VII. kerületi képviselő-testület pénteki ülésén 10 igen, 9 nem és 3 tartózkodás mellett elutasította azt a fideszes indítványt, hogy a polgármester alapilletményének kifizetését függesszék fel, költségátalányát pedig vonják meg. (tovább…)

Kínos! Veres János felesége is beszélt magzatkárosító anyákról

2009. november 3. kedd

Heti Válasz

“A magasabb segélyek érdekében ördögi eszközökre is képesek tudatlan és befolyásolt anyák. Olyan gyógyszert is képesek beszedni, amelynek következtében súlyosan sérült gyermekek jönnek a világra.

“Kínos helyzetbe kerültek a szocialisták. Az Echo Televízió birtokába jutott a szocialista frakció Balközép című lapjának 2008. júniusi száma, melyben Veres János feleségének, dr. Szabó Évának az egyik őszödi frakciógyűlésen elmondott szavait idézik: “A magasabb segélyek érdekében ördögi eszközökre is képesek tudatlan és befolyásolt anyák. Olyan gyógyszert is képesek beszedni, amelynek következtében súlyosan sérült gyermekek jönnek a világra.” A képviselő megfigyelését a jelenlevők elképedve hallgatták, ám néhány honatya elismerte, maga is hallott már hasonló esetről – írja a lap. (tovább…)

Gettóból gettóba

2009. november 2. hétfő

Cigánytalanítás: 3 millió a roma családnak, csak menjenek

Heti Válasz

Beköltöztek

Egy célpont a Szent László utcában: a csepeli önkormányzat elhallgatta, hogy a kerületünkben mi zajlik

Városrehabilitációra hivatkozva az önkormányzatok ezerszámra telepítettek ki cigányokat az elmúlt években. A belvárosok megújulnak, a szociális problémákat pedig a falvakba “exportálták”. A modellt a liberális vezetésű önkormányzatok dolgozták ki, az állam milliárdokat költ arra, hogy a nagyvárosi romákat új falusi gettókba költöztesse.

Hárommillió forint – ennyit fizetett a Dióssy László korábbi SZDSZ-es polgármester által vezetett veszprémi önkormányzat, hogy egy-egy cigány család elhagyja a város területét. Az összegről szóló csekkhez az érintettek akkor jutottak hozzá, ha a “pereputty” már fenn ült a költöztető kocsin, az elhagyott lakás ablakait bedeszkázták, és a megvásárolandó környékbeli ház tulajdonosát is bemutatták – idézi a kilencvenes évek végétől jó tíz éven át zajló folyamatot Tímár Judit és Nagy Erika tanulmánya. (tovább…)

Hunvald repülőgépét is lefoglalták

2009. november 2. hétfő

Index, TV2 Tények

Zár alá vett a bíróság egy, az erzsébetvárosi ingatlanügy miatt előzetes letartóztatásban levő Hunvald György polgármester nevéhez köthető repülőgépet, írta szombati számában a Magyar Hírlap.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a napilapnak megerősítette: “a nyomozási bíró – a főügyészség vagyonfelderítése nyomán – a héten Hunvald György gyanúsítotthoz köthető további vagyontárgyak zár alá vételét rendelte el. A bíróság ennek keretében egy repülőgépet és négy személygépkocsit vett zár alá”. Hozzátette: ezek a vagyontárgyak formailag más magánszemélyek, illetve gazdasági társaság nevén szerepeltek. (tovább…)

Most is hallgat a Csepel újság

2009. október 31. szombat

Csepel.info

Csepel újság

Most is hallgat a Csepel újság a Gulyás-botrány ügyében – derül ki az újság hétvégi számából. A lap természetesen arról sem közöl semmilyen információt, hogy a Fidesz-KDNP frakció miért nem vett részt az október 22-i önkormányzati rendezvényen és a díszpolgári címek kiosztásán.

Tisztelt Frakcióvezető Úr! Ön sokadik alkalommal állította – valótlanul – a széles nyilvánosság előtt az önkormányzat lapjáról, hogy lapunk „a csepeli MSZP pártújságaként működik” – reagált viszont Borbély Lénárd Fidesz-KDNP bíráló szavaira Bárány Tibor, a közpénzből kiadott lap “felelős szerkesztője” a lap 2. oldalán. (tovább…)

Nem távozhatnak következmények nélkül a szocialisták

2009. október 28. szerda

Inforadio, Népszabadság, Mno

Vissza fogjuk fizettetni a fővárosban kifizetett végkielégítéseket – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerdai, Tarlós Istvánnal közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Mivel ahány média csak van, annyiféleképpen számoltak be a sajtótájékoztatóról, az alábbiakban a Magyar Nemzet, az Info Rádió és a Népszabadság beszámolóját is összegyűjtöttük. Tarlós István Budapest-programját PDF-formátumban itt olvashatják. (tovább…)

Negyedével drágábban vásárol az állam

2009. október 21. szerda

Index

M6-os madártávlatból: a felesleges beruházásokról még szó sem volt

A Közbeszerzések Tanácsa megrendelésére elkészült az első, átfogó tanulmány a hazai közbeszerzési korrupcióról. Az Index hivatalosan kikérte a tanulmányt a tanácstól, ám azt a választ kaptuk, hogy az eredeti változatot még módosítják, a végleges verziót pedig csak később kaphatjuk meg. A tanulmányt kíváncsian várjuk, addig viszont közöljük a legfontosabb adatokat, amelyet megtaláltunk a dokumentumot értékelő Transparency International Magyarország (TI) nyilvános honlapján.

A hazai közbeszerzések 70-90%-t befolyásolja korrupció – állítja az a tanulmány, ami a Közbeszerzések Tanácsa megrendelésére készült. Maga a felmérés egyelőre nem publikus, bár a feladattal megbízott cég már végzett a felméréssel. Az Index hiába kérte többször a Közbeszerzések Tanácsát, hogy tegye megismerhetővé a tanulmányt, eddig erre nem került sor. Ugyanakkor a Transparency International Magyarország (TI) kikérte véleményezésre, jelezve, hogy az álláspontját nyilvánosságra hozza majd. Ezzel az áttétellel végül megismerhetők lettek a piaci szereplők körében készített felmérés főbb megállapításai. (tovább…)

Tarlós: A szocialisták évekig akadályozták a vizsgálatokat

2009. október 19. hétfő

Magyar Nemzet

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint az MSZP, amely most azt hirdeti, hogy átláthatóságot akar a fővárosi cégeknél, évekig megakadályozta, hogy vizsgálat induljon a BKV-nál.

Tarlós István hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján, az ötpárti megbeszélést követően azt mondta: a szocialisták azt hangoztatják, hogy a Fővárosi Önkormányzatnál az MSZP az, amely átláthatóságot akar, ezzel szemben létezik egy SZDSZ–Fidesz-koalíció, ami ebben megakadályozza. A fideszes politikus szerint ez „vicc”. (tovább…)

Újabb közpénzek az MSZP-s holdudvarnak?

2009. október 19. hétfő

Csepel.hu, Csepel.info

Dr. Tokár – így működik közpénzből a pártfüggetlen és ingyenes jogi tanácsadás (fotó: MSZP)

“Jogi segítség a munka világában – térítésmentesen” ezzel a címmel hirdetnek a Csepel.hu oldalon egy olyan új hálózatot, amely a reklámszöveg szerint az ország 141 helyszínén nyújt térítésmentes jogi segítséget munkavállalóknak, kis- és középvállalkozásoknak a munkajog, a cégjog és a társadalombiztosítás területén.

Lapunk utánanézett: a honlapot az MSZP szatelit-szakszervezete, az MSZOSZ üzemelteti, a projekt pedig a portál impresszumán található leírás alapján közpénzből, méghozzá az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. Ezek után cseppet sem csodálkoztunk, amikor a projekt csepeli ügyvéd-tanácsadójaként dr. Tokár Tamás nevét találtuk, aki korántsem mellékesen a csepeli MSZP oszlopos tagja, és dr. Gulyás G. Gáborral egyetemben az önkormányzat ügyrendi bizottságának MSZP-s delegáltja.