Bukott politikusok találkoztak a BKV ügyében

Fidesz.hu

Két bukott politikus találkozásának nevezte sajtótájékoztatóján Németh Szilárd a BKV ügyében folytatott egyeztetést, melyen Demszky Gábor és Bajnai Gordon vett részt a mai nap folyamán.

A híradások szerint megállapodott a kormány és a főváros a BKV finanszírozásáról, a kormány több részletben, összesen 23 milliárd forinttal segíti a BKV működését. A kormány biztosítja ezt a támogatást, de csak akkor, ha a főváros teljesíti a kormány feltételeit. A megállapodás részleteit szerződésben rögzítik, amit várhatóan szerdán írnak alá.

Németh Szilárd ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, a 23 milliárdos támogatásnak nagy részét már a következő kormánynak kell kifizetni. Mint emlékeztetett, a BKV-t “legatyásították”, talicskával tolták ki a közpénzeket és sokmilliós végkielégítéseket osztogattak egymás között. A fideszes honatya rámutatott arra is, a megbeszélésen egyetlen szó sem esett arról, hogy a BKV hitelállománya mára elérte a 90 milliárd forintot, éves vesztesége pedig a 30 milliárdot.

Amennyiben a Fidesz alakíthat kormányt, akkor a jogtalanul kifizetett pénzt az utolsó fillérig vissza fogja szerezni és a szerződések aláíróit felelősségre fogja vonni – szögezte le Németh Szilrád, aki végül kitért arra is, a szerdán aláírásra kerülő szerződésben egy 4 százalékos BKV-tarifa emelés szerepel, miközben Steiner Pál és Horváth Csaba pár hete még éppen ennek ellenkezőjét állították.

Forrás: Fidesz.hu

19 hozzászólás “Bukott politikusok találkoztak a BKV ügyében” bejegyzésre

  1. vermes szerint:

    Börtönbe Demszkyvel!
    Börtönbe Bajnaival!

    Vád:
    – hazaárulás
    – hűtlen kezelés

  2. "*" szerint:

    Jaj, helyenként már aggódtam Szilárdért, mert úgy kapkodja a levegőt, félő volt, hogy egyszercsak elájul. Monoton hangon, minen hangsúlyozás nélkül, igen rosszul és unalmasan beszél. A politikának része a retorika is. Nem gúnyolódásból, hanem teljesen komolyan mondom, hogy a Fideszben sok remek szónok van, érdemes lenne tanulni tőlük.

  3. Gold szerint:

    Kis csillag! Te ne Szilárdért aggódj, hanem a csepel.info adminjaiért. A felcsúti udvaronctól ugyanis olyat fognak kapni a fejükre, hogy (vörös) csillagokat látnak majd. Nézd meg a post címét: “Bukott politikusok találkoztak a BKV ügyében”. Na és ki van a cím alatt közvetlenül? Na ugye! A felcsúti udvaronc, maga Németh Szilárd. A csepel.info tehát már tud valamit. Nem csak a múltat ismeri, hanem a jövőbe lát: Németh Szilárd mint bukott politikus?! De szabad ezt kikotyogni?! És pont a csepel.info-nak? 🙂

  4. Gordon szerint:

    “Két bukott politikus találkozásának nevezte sajtótájékoztatóján Németh Szilárd a BKV ügyében folytatott egyeztetést, melyen Demszky Gábor és Bajnai Gordon vett részt a mai nap folyamán.”

  5. Gold szerint:

    Sőt! A fidesz.hu már nyíltan ezt írja, nézzétek meg saját magatok. Tegyétek a kurzort a képre és ezt olvashatjátok: ” bukott politikusok találkoztak a BKV ügyében (Németh Szilárd) ” De ilyen gyorsan? Miért nem szóltatok korábban? Ki hitte volna?! 🙂

  6. Gordon szerint:

    Égesd csak magad ezzel a xar dumával Gold. 🙂

  7. miska72 szerint:

    Börtönbe az összes hazaáruló tolvaj gazemberrel!

  8. zed szerint:

    A 4%-os tarifaemelés nagyjából az infláció mértékének felel meg, vagyis a viteldíj szintentartásáról beszélhetünk. Az országgyűlési képviselők tudtommal mentességet élveznek, úgyhogy N. Sz. nekem ne dumáljon, miközben naphosszat ingyen békávézik!

  9. Papi szerint:

    Zed!
    Megint hülyeséget beszélsz és nem gondolkodsz (igaz nektek nincs mivel) N.Sz. szidod de ő legalább tudja, hogy mennyi egy jegy ára bezzeg a kormánypártiak nem tudják és Demszky sem tudja!
    Már csak 117 nap aztán fizettek!!!!!!!!!! 🙂

  10. Papi szerint:

    Gold te pont olyan gyenge vagy mint a pártodban a becsület!

  11. toto szerint:

    zed, már megint úgy kábítasz itt minket, mint a szoci politikusok azt a sok nyugdíjast a taggyűlésükön. Én is kapok a munkahelyemtől bérletet, akkor én sem szólalhatok meg BKV ügyben? Pedig nem vagyok politikus. D tovább megyek, minden országgyűlési képviselő, fővárosi képviselő, sőt még csepeli képviselő is kap bérletet, akkor ők is kussoljanak?!

    Abszurd a gondolatmeneted, te vagy ostoba vagy, vagy inkább tudatosan ferdítesz, mint már nem egyszer! Inkább etesd a hülyeségeddel a maradék őskommunistákat, azok majd bólogatnak.

  12. Papi szerint:

    toto!
    Nálunk az anyagbeszerzők is kapnak nekünk meg Cafetériában vissza térítik!
    Zed szokása szerint megint maszatol az igazságtól úgy irtózik mint a pártja!
    Már csak 117 nap aztán elszámoltatás következik!

  13. codec szerint:

    Megértem a szocik hírmondóinak menetrendszerű mellébeszélését.
    Mifelénk ezt úgy hívják, hogy rizsa.
    Arról mégse mesélhetnek, mit gondolnak a főváros vezetőinek hosszú évek óta tartó milliárdos kasszaürítéséről.
    Biztos vagyok benne, hogy ajvékolnak majd egy párszor a közpénzek fosztogatói mellett.
    Összetartozik, ami összenőtt.

  14. Hugi szerint:

    Szerintem a kormánysegítség összege simán elment az elvtársi üzletfeleknek. Saját tolvajlásaikat fizettetik meg!

  15. én szerint:

    Igazad van Miska! Minden oldalról ki kell söpörni a szemetet!

  16. ... szerint:

    zed 18:29-es hozzászólásában ismét megmutatta nekünk a szoci gondolkozásmódot. Elképzelhetetlen egy szoci számára, hogy valaki úgy cselekedjen, hogy az az emberek többségének jó legyen és ne a saját zsebét tömje.

  17. miska72 szerint:

    A BKV-nál a buszvezetők, villamosvezetők, mertóvezetők, hévvezetők, trolibuszvezetők, mikor hirdetnek sztrájkot? Amíg ez a gazember banda nem távozik a BKV vezetéséből addíg nem kellene felvenni a munkát! Sok választása nem lenne a vzetőségnek.

  18. miska72 szerint:

    Pedig ha mindet felelőségre vonnánk, milyen szép lenne az ország fája?

  19. miska72 szerint:

    Gold te sötét vagy mint a lépcsőház, csak nem olyan korlátolt.
    Az a videó!

Itt lehet hozzászólni !