Csepel.info

A Lakos család esete a budapesti beruházásokkal

Heti Válasz

A Csepeli Szennyvíztisztító eddig is jól tejelt az MSZP-SZDSZ-nek

Az összeférhetetlenség határát súrolja, ahogy a Lakos házaspár eluralta a főváros döntéshozó és végrehajtó szerveit. Míg az SZDSZ-es férj Budapest üzemeltetéséért felel, az ügyvéd feleség óriásprojekteknél segédkezik. Most épp az a kérdés: a Lakosné által képviselt önkormányzat szándékosan bukik-e milliárdos pert a csepeli szennyvíztisztító magánkivitelezőivel szemben?

A nyári BKV-skandalum után akár természetesnek is tűnhetne, hogy az állam korrupcióellenes szervei “rárepülnek” a főváros cégeire vagy az önkormányzati óriásprojektekre. Pláne, ha a lehetséges elkövetési érték nagyobb, mint a közlekedési vállalat végkielégítettjeinek, tanácsadóinak kiszórt 3-4 milliárd forint.

A Heti Válasz a minap bizonyságot szerzett arról, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) átvizsgálta az augusztusban próbaüzembe helyezett csepeli központi szennyvíztisztító telep előkészítő dokumentumait, és hamarosan jelentésbe is foglalja a feltárt szabálytalanságokat.

A Kehi beavatkozását több tény indokolhatja. Egyfelől: a nyílt tendereztetés elmaradása, azaz a Fővárosi Önkormányzat stiklijei miatt már korábban is el kellett vonni 40 millió eurónyi uniós támogatást a Csepel-sziget északi csücskét érintő fejlesztéstől.

A közel 500 millió euró összértékű – egyharmad 4-es metrónyi – projektet 65 százalékban finanszírozta volna az EU, 20 százalékban a magyar állam és 15-ben a főváros – tehát legalább három szereplőnek lehet vesztenivalója a visszaéléseken. Másrészt az új szennyvízgyűjtő rendszer a közérdeklődés fókuszába került, legalábbis amióta – a beruházáshoz kapcsolódó csatornafektetések miatt – feltúrtak több budai rakpartszakaszt. Ezzel párhuzamosan Demszky Gábor hivatala jó ideje pörgeti a pozitív kampányt.

Mára minden érdeklődő tudhatja: a csepeli telep fő célja, hogy ne kerüljön tisztítatlan szenny a Dunába, vagyis hogy a város kinyílhasson a folyóra – a vízi-vízparti szabadidős tevékenységek elterjedése révén.

A Kehi-vizsgálat híre hallatán lapunk úgy döntött: beszáll a víztisztító körüli szennyes kiteregetésébe. Merthogy egyedül a nyilvánosság ereje akadályozhatja meg, hogy Budapest milliárdokat bukjon abban a december 3-án kezdődő perben, amelyet a telep francia hátterű magánkivitelezője, a Csepel 2005 FH konzorcium indított az önkormányzattal szemben.

Szakértőink szerint már-már összeférhetetlen, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett választottbíróság zárt eljárásában egy vezető politikus neje egyezkedik majd a főváros nevében a felperes konzorciummal (melynek tagja a Degrémont SA, az OTV France, a Hídépítő Zrt., valamint a Colas-Alterra Zrt.).

Az alábbiakban először arra keressük a választ, miként került a szennyvízügybe az SZDSZ-es Lakos Imre felesége, Molnár Judit. Ezután megvizsgáljuk, felmerül-e a gyanúja, hogy a Lakosné által fémjelzett perekben szándékosan veszít százmilliókat-milliárdokat a főváros. Zárásképpen bemutatjuk, miért szúrhatja a Kehi szemét, hogy a Főpolgármesteri Hivatal egy olyan beruházás előkészítésére hagyott jóvá 396 ezer eurót, amelyről tavaly szeptember óta tudni, hogy sosem valósul meg.

I. Ügyvédi titkok

Lakos Imre a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési és környezetgazdálkodási bizottságának elnöke, valamint Bőhm András, Katona Kálmán és Hock Zoltán mellett tagja annak az SZDSZ-MDF-es kiskoalíciónak, amely nélkül nemigen tud többséget teremteni a testületben a liberális főpolgármester.

A kiváló alkupozícióban lévő Lakosról az is kiderült, hogy – a nem épp fényűző életvitelt sugalló vagyonnyilatkozatai ellenére – takaros budai villába költözött, illetve havi több százezer forintért bérel egy 30 millió forintot érő BMW-t. A politikus azzal magyarázta a gyarapodását, hogy “56 évesen építkezem, élek, eladok, veszek, táplálkozom, alszom”.

Miközben Lakos befolyásos budapesti döntéshozóként tevékenykedik, ügyvéd felesége a közgyűlési határozatok végrehajtásáért felelős Főpolgármesteri Hivatal fizetett megbízottja – a családi szerepvállalással tehát bizonyosan sérül a hatalommegosztás elve. Ezt anno azért találtak ki, hogy például egy házaspár ne tudja “összehangolni” a politikai testület és a depolitizált hivatal működését.

Ehhez képest Lakos Imre és Molnár Judit szerepköre területi átfedést is mutat. Míg előbbi minden városüzemeltetési témát ismer, utóbbi az üzemeltetéssel járó óriás-közbeszerzéseknél, peres eljárásoknál (például a csepeli szennyvíztisztító ügyében) látja el Budapest jogi képviseletét.

Úgy tudjuk, Molnár 2006 óta nettó 20,5 millió forint megbízási díjat vett fel a fővárostól, de – a 4-es metróhoz nyújtott szakértői támogatás fejében – az önkormányzati tulajdonú BKV Zrt.-től is kapott 8,5 milliót.

A nevét viselő ügyvédi iroda a szerelvények majdani fogadóállomásaként működő kelenföldi járműtelep telekrendezése tárgyában képviseli a közlekedési vállalatot – ami “a látszatra sem adunk” minősített esete. Férje ugyanis amellett, hogy a városüzemeltetési bizottság elnökeként kvázi felügyelője a metróprojektnek, a XI. kerület alpolgármestere is; a kelenföldi telek pedig Újbudához tartozik.

II. Puha érvek

A Csepel 2005 FH konzorcium egy 2005 decemberében kelt vállalkozási szerződés alapján kezdte el – a Demszky Gábor-féle városvezetés megbízásából – a központi szennyvíztisztító kivitelezését. Idén augusztusban elindult a telep próbaüzeme, de az örömbe üröm is vegyült. A franciák keresetet nyújtottak be a főváros ellen, mert szerintük jelentős késedelmet szenvedett “az alperes feladatát képező régészeti feltárások végrehajtása”. A per alapja mondvacsináltnak tűnik, pláne, hogy a nagy mű végül időre elkészült.

A konzorcium ennek ellenére 3,9 millió eurós kártérítést, másrészt 140 nap utólagos határidő-hosszabbítást követel, ami csakis azt jelentheti, hogy a franciák pénzt kérnének a közel öt hónapos csúszás elkerülése érdekében tett állítólagos erőfeszítéseikért is.

A december 3-án kezdődő választottbírósági eljáráson tehát alsó hangon is 4-5 milliárd forint a tét; a főváros érdeke pedig nyilván a kártérítési összeg leszorítása lenne. Ennek megfelelően az önkormányzat háttérintézménye, az Enviroduna Kft. kőkemény válasziratot fogalmazott a franciák keresetére. Ám Lakos felesége mint a Budapest képviseletében eljáró ügyvéd mégsem ezt, hanem egy “puhább” ellendokumentumot címzett a bíróságnak (noha korábban a főváros szakemberei már az előbbivel azonosultak). Ráadásul Molnár Judit verzióját a beadás előtt nem láttamozhatta a helyhatóság közműügyosztálya, tehát a Főpolgármesteri Hivatal kiszolgáltatta magát egy bennfentes külsősnek.

A helyzet drámaiságát leginkább egy beszédes elírás bizonyítja: a Molnárféle bírósági beadvány – lapunk birtokában lévő – őspéldányának végén a főváros ügyvédje felcserélte az alperesi és a felperesi szereplőket. Vagyis egy felületes olvasó akár azt is gondolhatná: a dokumentum összeállításakor Molnár Judit maga sem tudta, hogy éppen magyar vagy francia érdekeket képvisel.

Miért bátorkodtunk az Enviroduna válasziratát kőkeménynek, Molnárét pedig puhának minősíteni? A Heti Válasz három jogászt kért fel, hogy elemezze a két dokumentumot, s mindegyikük arra jutott: az előbbi fogalmazvány alapjaiban rengetné meg a konzorcium keresetét, az ügyvédi papírosba viszont kódolva van a bukás lehetősége.

Szakértőink érvelése azonban csak akkor érthető, ha felvázoljuk a december 3-i választottbírósági fordulóhoz vezető állomásokat. A főváros és a konzorcium által szignált szerződés értelmében a felek közötti vitás kérdésekben (ilyen lehet a régészeti feltárás elhúzódásából adódó konfliktus) egy döntnök határoz, akit – konszenzusos személy hiányában – a Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetségének elnöke jelöl ki.

Nos, ez a döntnök 2008 szeptemberében a Csepel 2005 FH konzorciumnak adott igazat régészetügyben. Információink szerint ezután beindult a nagypolitikai alkufolyamat, és a felek kezdtek belenyugodni, hogy a főváros 2,5-3 milliárd forintnyi euróval “kárpótolja” majd a franciákat.

Ám a Főpolgármesteri Hivatal szakmai stábja továbbra is legfeljebb félmilliárd forintos kártalanítást tartott jogszerűnek – így került a szennyvíztisztítóügy a választottbíróság elé. Ez a fórum pedig már alkalmasnak bizonyulhat arra, hogy a franciák kvázi jogerőre emeltessék a nekik kedvező döntnöki határozatot. (Miután a választottbírósági eljárás nem nyilvános, és a 2010-es önkormányzati voksolásig bizonyosan eredménnyel zárul, ennél tökéletesebb terepet nemigen lehetne találni a konzorcium pótkielégítésére. Tehát arra, hogy a főváros milliárdokat toljon ki közbeszerzés nélkül olyan cégnek vagy cégeknek, amelyekkel a nagypolitika is rokonszenvezik.)

A várható perbeli bukást azzal lehetne elkerülni, hogy Molnár Judit befogadja az Enviroduna “gyilkos” érvekkel dolgozó dokumentumát. Ez az irat ugyanis bizonyítja, hogy a franciáknak kedves döntnök sem a mérnök-, sem az építészkamarának nem tagja, tehát nem hozhatott volna szakértői határozatot.

Az Enviroduna anyaga azt is leszögezi: miután a konzorciumnak nem volt hatályos és elfogadott kivitelezési ütemterve, utólag nem állapítható meg, volt-e olyan vállalkozói tevékenység, amit akadályozott a régészeti feltárás.

Úgy tudjuk, a fenti aggályokat már megismertette Demszky Gáborral a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi és közbeszerzési bizottságának tagja, Wertán Zsolt Zoltán is. A kereszténydemokrata képviselő szerint a főpolgármesternek személyesen kellene kiállnia Budapest érdekei mellett a választottbírósági tárgyaláson, hiszen “milliárdos anyagi hátránnyal járhat, ha az ügyvéd nem a per megnyerésére, legfeljebb köztes megoldásra” törekszik.

A csepeli szennyvíztisztító körüli alkudozás nem példa nélküli a fővárosban. Ugyancsak a perbeli megegyezés modelljét készül alkalmazni az önkormányzat az Orczy-kert esetében. A VIII. kerületi ingatlanegyüttes “városligetté” tételét jelenleg akadályozza, hogy a volt buszgarázs területén nem fejeződött be a környezeti kármentesítés. A rehabilitációt végző vállalkozó ugyanis állítólag nettó 353 millió forintban végzett pótmunkát – ám ezt az összeget a Főpolgármesteri Hivatal közbeszerzési referatúrája nem engedte kifizetni. A politika azonban ismét közbelépne: bár még nincs kitűzve a pótmunka megfizetése iránt indított per tárgyalása, máris elkészült az a határozati javaslat, amely megnyitja az utat a perbeli megegyezés, vagyis a 353 millió trükkös kifizetése előtt.

Ehhez persze szükség lesz a Lakos Imre vezette városüzemeltetési bizottság jóváhagyására – de a döntést megkönnyítheti, hogy az ügyben eljáró Molnár Judit máris megkezdte a konzultációt az “ellenfél” ügyvédjével.

III. És a ráadás

Az Orczy-kerti kitérő után visszaérkezünk a szennyvíztisztítóhoz – merthogy a csepeli beruházás gyanút keltő alprojektjeinek száma nem egy és nem kettő. Ugyan Lakosék érintettsége a fentieken túl nem bizonyítható, a Fővárosi Önkormányzat több galibát is okozott az elmúlt időszakban, s ezek ára százmilliókban mérhető.

A legszembeötlőbb történet a következő: a Főpolgármesteri Hivatal 2007 áprilisában szerződést kötött két kft.-vel – 400 ezer euró értékben – a központi szennyvíztisztítóhoz kapcsolódó komposztálótelep tervezési és közbeszerzési előkészítő munkáinak elkészítésére. Nem volt vitás: a tisztítóban keletkező rothasztott szennyvíziszapot valahol el kell helyezni – fogadóállomás gyanánt a távoli XVIII. kerület egyik telepét nézték ki a “szakértők”. E döntést 2008 elejétől támadták a helybéliek, sőt tavaly októberben már az Európai Bizottság is az ésszerűtlen projekt átgondolására hívta fel a főváros figyelmét. A közgyűlés vette az ukázt: lefújták a komposztálóépítést.

Ennek ellenére a Közbeszerzési Értesítőben nemrég megjelent, hogy a telep előkészítő munkáira a főváros már kifizetett nettó 396 ezer eurót, ami az eredetileg kalkulált összeg 99 százaléka. Vagyis Magyarország az átgondolatlan tervezés miatt “elszórakozott” 110 millió forintot. A Főpolgármesteri Hivatal közműügyosztálya most azzal vigasztalja a Heti Válasz olvasóit, hogy “az Európai Számvevőszék a komposztáló előkészítésével összefüggő szerződések elszámolhatóságát nem kérdőjelezte meg” – vagyis, ha minden igaz, részben uniós pénzt dobtunk ki az ablakon. Vagy mégsem? Információink szerint a készülő Kehi-jelentés vitatja a fenti költség EU-s elszámolhatóságát, sőt a kormányellenőrök a korábbi évek szabálytalanságai miatt elvont 40 millió euró után további hatmillió eurónyi “korrekcióval” számolnak.

Ez pedig azt jelenti, hogy ha minden rosszul megy, a főváros a csepeli beruházáson 18 milliárd forintot bukhat; ötmilliárdot a francia kivitelezők elleni perben és 13-at (azaz 40+6 millió eurót) az eddigi “apró” közbeszerzési szabálytalanságok miatt.

A jognak asztalánál

Nem Lakos Imre az egyetlen politikus, aki közel engedte a budapesti kasszához a maga “csókos” ügyvédi érdekeltségét, vagyis Molnár Judit irodáját. A főpolgármester-helyettesi megbízatásáról a két hete lemondott Hagyó Miklós például három önkormányzati tulajdonú céghez (a BKV-hoz, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-hez és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-hez) hagyta “bebetonozódni” kedvenc jogászcsapatát.

Ennek eredményeképpen a Hagyó üzletemberi előéletéhez kötődő – s a szocialista politikus tulajdonában lévő Wirtass Kft. képviselőjeként is jegyzett – Horváth, Dóczi & Lehmann Ügyvédi Iroda az elmúlt három évben 229,5 millió forinthoz jutott a fővárostól.

Forrás: Heti Válasz

This entry was posted on 2009. december 1. kedd at 23:27 and is filed under Önkormányzat, Csepel, Gazdaság, Közpénzek. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.