‘Csepel-sziget’ kategória archívum

Ma van a Föld Napja

2021. április 22. csütörtök

Csepel.hu

1970. április 22-én Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató mozgalmat indított el a Föld védelmében. Azóta a diákból az alternatív energiaforrások világhírű szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne.

A FÖLD NAPJA célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Magyarországon 1990 óta rendezik meg.

(tovább…)

Ezekkel a munkálatokkal indította a hetet a Városgazda

2021. április 20. kedd

Csepel.hu

A Csepeli Városgazda Zrt. a hét elején folytatta azokat a munkálatokat, amelyeket a szokásos módon ilyenkor végeznek a kerületben. A Városgazda munkatársai a tervezett ütem szerint haladtak a zöldterületek rendbetételével is.

Mint megtudtuk, a cég kedden elkezdte a Béke téren található járda bontását, ugyanakkor elindult az óvodákban az öntözőrendszerek beüzemelése, valamint a Szent József Otthon előtti park kivitelezési, kertészeti munkái.

(tovább…)

Csepeli Utánpótlás Sportegyesület – élmény a gyerekeknek

2021. április 19. hétfő

Csepel.hu

Az elkövetkezendő időszakban a csepeli önkormányzat stratégiai partnereinek munkáját mutatja be különböző videókban Borbély Lénárd polgármester a Facebook oldalán. Olyan sportegyesületek ezek, amelyek hosszú ideje öregbítik Csepel jó hírnevét. Elsőként a Csepel Utánpótlás Sportegyesület van terítéken.

A Csepel Utánpótlás Sportegyesületet 2015 áprilisában hozta létre az önkormányzat. A cél az volt, hogy megszerettessék a labdarúgást az utánpótlás korú gyerekekkel, egészséges életmódra neveljék őket, illetve hogy versenyzési lehetőséget biztosítsanak számukra. De fontos az is, hogy a csepeli gyerekek kedvezményesen sportolhassanak úgy, hogy a nehezebb helyzetű családok tehetségeinek támogatást nyújt az önkormányzat.

 

(tovább…)

Segít az önkormányzat

2021. április 15. csütörtök

Csepel.hu

Azok, akik hatósági házi karanténba kényszerülnek és nem tudják saját, vagy családtagjaik ellátását megszervezni, igényelhetik a HSZI munkatársainak segítségét munkanapokon a bevásárlásban és gyógyszerkiváltásban. Erről írtam alá képviselő testületi határozatot – írja közösségi oldalán Borbély Lénárd polgármester.

„Munkatársaink eddig is nagy erőkkel segítették a COVID-19 okozta károk enyhítését (például idősek ellátásában, a bevásárlás és gyógyszerkiváltás elintézésében, szociálisan rászorulóknak adtunk tartós élelmiszert) és folyamatosan nyújtanak segítséget az igénylőknek.” – tette hozzá.

 

(tovább…)

Tragédia a Kis-Dunán

2021. április 11. vasárnap

Infostart

A rendőrség beszámolója szerint a Ráckevei-Soroksári Duna mellékág 28-as folyamkilométerénél április 10-én 15.45 óra körül egy kisgéphajó (motorcsónak) vezetője és utasa is a vízbe esett.

A baleset oka eddig ismeretlen. A két férfit horgászok segítették partra, de az utason már nem lehetett segíteni; a 65 éves férfi életét vesztette. (tovább…)

Orbán Viktor: Május 10-én nyitnak a középiskolák, csak írásbeli érettségi lesz

2021. április 9. péntek

Origo.hu

FORRÁS: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT

A vírust megsemmisíteni csak vakcinával lehet, és átlépte a regisztráltak száma a négymilliót, őket hamar beoltják – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában szólt arról is, hogy a középiskolák május 10-én nyitnak, csak írásbeli érettségi lesz. A baloldal oltásellenes, ez nem képezheti vita tárgyát – tette hozzá. 

Nagy-Britanniából származik a most pusztító mutáns, ami jóval erősebb, mint az első hullámkor megismert vírus – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában péntek reggel. – Más a tűzereje – fejtette ki a brit mutánsról a kormányfő, és elmondta, hogy az első hullám időszakában a zárás elég volt, de most ez már nem elég, a brit mutánst meg kell semmisíteni.

 

(tovább…)

Borbély Lénárd: pitiáner politikai támadásokkal terhelik az önkormányzatot

2021. április 8. csütörtök

Csepel.hu

Miközben azon dolgozunk a kollégáimmal megfeszítve, hogy a lakosság részére megszervezzük az oltási időpontokat, addig jellemző módon a Demokratikus Koalíció csepeli alakulata, vezetőjükkel az élen, azzal van elfoglalva, hogy milyen pitiáner politikai támadásokkal tudja megtámadni és leterhelni az Önkormányzatot – írja Borbély Lénárd polgármester a közösségi oldalán.

Hozzátette: az elmúlt napok legfontosabb akciói azok voltak részükről, hogy megtudják, a Polgármesteri Hivatal 7 gépjárműve az elmúlt egy évben összesen 80.930 km-t futott.

 

(tovább…)

Kormányzati támogatással új gyermek szakrendelések indulnak Csepelen

2021. április 7. szerda

Csepel.hu

A kormány az Egészséges Budapest Program keretében idén 750 millió forintot biztosít a csepeli önkormányzat számára. A támogatásból a Vermes Miklós utcai volt szülőotthonban fejlesztésekre és az ellátási terület bővítésére is sor kerül. A hangsúly a gyermekeken lesz, a támogatásnak köszönhetően gyermek szakrendelések indulnak:

•       Gyermekpulmonológia

•       Gyermek fül-orr-gégészet

•       Gyermekpszichiátria

•       Neurológiai szakrendelés

 

(tovább…)

Egy nap alatt kétezer oltás a szakrendelőben

2021. április 7. szerda

Csepel.hu

Tegnap délelőtt meglátogatta Borbély Lénárd polgármester a Tóth Ilona szakrendelőt, ahol a kerületi közművelődési intézmények dolgozóinak koordinálásával, valamint a polgármesteri kabinet és a hivatal kollégái szervezésének köszönhetően gőzerővel zajlik a tömeges oltás. Az épületben 16 oltóponton, összesen 2000 ember vakcinálására kerül sor a keddi napon.

A polgármester a közösségi oldalán megköszönte a szakrendelő dolgozóinak és a szervezőknek, hogy húsvét alatt is végezték ezt az embert próbáló feladatot, „hogy védve legyünk, és hogy minél előbb visszakaphassuk a régi életünket. Büszke vagyok rájuk!”

(tovább…)

Megint rengeteg illegális szemetet szállított el a Városgazda

2021. április 6. kedd

Csepel.hu

A múlt héten a csepeli Városgazda napi feladatai mellett ismételten az illegálisan kihelyezett hulladékok elszállításával foglalkozott a Budafoki úton, a Teller Ede úton és a Francia-öbölnél.

Az utóbbi években nagyon nagy mértékűvé vált az illegálisan közterületre kihelyezett hulladék mennyisége. A lakosság folyamatosan lomtalanít és közterületre helyezi nem csak a lomokat, hanem a háztartási hulladékot is. A folyamatos lakossági bejelentések miatt – a Csepeli Városgazda Zrt. Hulladékkezelési Csoportjának munkatársai gyűjtik össze és szállítják el a hulladékot, ezzel rohamosan kimerítve a hulladékelszállításra szánt költségkeretet.

(tovább…)